Jó buli volt...

A mi családunk rendszeren megünnepli a Halloweent. Eredetileg az (akkor :( ) fölöttünk lakó nagyszüleim lelkesítették be a manókat, mert elmesélték, hogy Kanadában élő unokatestvéreim milyen aranyos krokodilnak meg boszorkánynak? (Anikó?) öltöztek be, és mennyi édességet gyűjtöttek össze. Persze olyasmiből, ami édességgel jár, nem maradhatnak ki ők sem, ezért be is öltöztek boszorkánynak és nem emlékszem, minek, és kaptak is finomságokat. Egyébként eredetileg úgy került szóba a dolog, hogy felvitték megmutatni a töklámpásukat, mert azt Halloween-re gondolás nélkül is készítettünk. Az őszhöz a magyar hagyományos kultúrában is hozzátartozik a halál, elmúlás gondolata mellett a feszültség oldására szolgáló bohóckodás, ijesztgetés, amin mindenki kacag - gyakran a halállal, halottakkal kapcsolatos témákban (pl. temetésparódia, töklámpáskészítés). A gyerekeken azt látom, hogy a természet változása, a körülöttünk látható elmúlás gyakran vet fel kérdéseket bennük, minden évben át kell beszélni ilyenkor a ki mikor fog meghalni, és te, mama, ugye még sokára jellegű kérdéseket. Ez nem is baj. De szerintem érdemes feleleveníteni a magunk számára a túlságos szorongást játékosan oldó szokásokat. Nálunk ijesztgetés nincsen, és körbe sem járunk a lámpásokkal, tehát talán nem is kéne Halloween-nak hívni... Lehet, hogy jövőre megváltoztatjuk a nevét...












Tegnap úgy alakult, hogy a szembe-gyerekek is átjöttek. Nagy buli volt! Szerencsére akadt plusz tök is, így ők is készíthettek lámpást (Tika természetesen vonat alakút), Rózsa sütött sütit, volt múmiaetetés - azaz valaki bekötött szemmel etette a társát joghurttal.

Rózsa az idén egy nagy sütőtököt választott, nagyon nehéz volt kikaparni a belsejét. Habverővel próbálták fellazítani, és a leghosszabb késünk sem ért le az aljára. Megoldották!

Gábor viszont egy aprócska, zöld tököt választott, aprólékosan kidolgozták, szerintem nagyon helyes lett! Még sapkát is kapott almából. Mindenki nagyon jól érezte magát...

Szent Mihály-napi vásár

Sok helyen van mindenféle iskolákban, óvodákban Szent Mihály- vagy más naphoz kapcsolódó vásár. Gyakran a gyerekek vagy szülők által készített dolgokat lehet megvenni, jó pénzért, amit aztán az osztály-csoport kap meg. Én sohasem szerettem ezeket a rendezvényeket. Kiskoromban azért, mert nem kaphattam annyi pénzt, hogy megvehessem a nekem tetsző dolgokat, most meg azért, mert nem adok, nem szeretnék adni a gyerekeknek annyi pénzt, hogy megvegyék a nekik tetsző dolgokat, meg az is zavar benne, hogy szerintem semmi jóra nem nevel így egy vásár: akinek sok pénzt adnak a szülei, sok mindent meg tud venni.
A mostani iskolánkban viszont egészen más volt a helyzet.

A gyerekek maguk készültek otthon a vásárra, örömmel készítgették a portékáikat, nálunk is hetekig dolgoztak vele. Már bőven az iskola kezdete előtt bementünk, kipakolták az árut, ízlésesen elhelyezték, sőt, összefogtak többen, hogy mindig legyen valaki az asztalnál, amíg a többiek körbejárnak vásárolgatni.
A vásárban játékpénzzel lehetett fizetni. Az is kapott, aki nem hozott portékát, de aki hozott, annak sokkal több ütötte a markát - és persze közben az eladott áruból is jött be pénz. Lehetett alkudni, taktikázni, hogy sokért vagy kevésért hirdeti meg inkább az ember, és nagyon jól volt kitalálva a pénz mennyisége, bőven, de nem túl bőven lehetett vásárolgatni belőle. Nem tudom, pontosan hány gyerek készült, de az egész udvar tele volt a jobbnál jobb kis dolgokkal, sütiket, játékokat is lehetett venni.
A vásárlók hozzáállása is nagyon tetszett: egy kislány tobozokat árult nagy lelkesedéssel, és láttam, ahogy egy "nagyfiú" válogatja a legszebbet, és megveszi. Egy toboz sem maradt a kislány nyakán, és mások is erről számoltak be: elkeltek a rajzok, a pomponok, a palánták, a festett kavicsok...minden.
Végül a tanárok diszkréten felvásárolták a megmaradt sütiket, az összegyűlt pénzt pedig beszedték, és így még abból sem lett verseny, hogy ki mennyit tudott összegyűjteni.
Nagyon vidám délelőtt volt. Köszönjük!