2021. október 18., hétfő

Lukács hathetes

 Drága Lukácsunk újszülöttkora véget ért, most már hatalmas nagy, igazi csecsemő. Ezalatt a hat hét alatt túl lett egy vesegyulladáson és egy vírusfertőzésen, taknyos volt, köhögött, branült kapott, lumbálták, négyféle antibiotikumot szedett, szóval volt elég baja amellett, hogy megérkezzen közénk, és ennek ellenére végtelenül békés, jókedvű, kapcsolódó baba. Sokat eszik, gyönyörűen gyarapodik. Már tartja a fejét, többször visszamosolyog, hangicsál. Olyan puszilgatni való, tömör kis manó.

A testvérei szeretettel veszik körül, napjában százszor hangzik el Almától, hogy Addide a babát! Addide Jukácsot! Árnika már cipelgetheti is, de csak a szőnyeg fölött. Tibor különösen is kedves hozzá, a nagylányokról már nem is beszélve. Sajnos sokat is vannak itthon, mert jól elkapott minket egy köhögős betegség.

Ma volt Lukács névnapja, amire Tibor egy plüss orrszarvúval lepte meg, mert neki is nagyon fontos az a kiselefánt, amit Nagymamitól kapott hasonló korában.

Közben persze Almácska iszonyúan aranyos és okos kis kétéves, tündéri aranyköpésekkel és hatalmas segítő szándékkal. Például pár napja észrevette, hogy Tibor méri a lázát a hónaljában. Megkérdezte: - Tibor, miért szoptatod a lázmérőt?

Ma pedig egy bögrét hozott: - Mama, nem tudok tejet inni a bögrémből! - Miért nem tudsz? - Mert nincs benne tej!






2021. október 6., szerda

Fertő-tavi kalandozás

Augusztus elején elindultunk Hegykőre, hogy közösen, csak a családdal nyaraljunk egy szűk hetet. Így az utolsó hónapban ez elég nagy vállalásnak tűnt, de annyira jól éreztem magam Lukáccsal a pocakban, és annyira vágytam egy kis békés kikapcsolódásra, hogy ez tűnt a legjobb ötletnek. Minden napra kitaláltam valami jó kis programot (mint utóbb kiderült, azért, hogy legyen mit megváltoztatni), majd elindultunk.

A szállásunk egy kis faház volt Hegykő üdülőtelepi részén, a szántóföld mellett. Gyönyörű tágasság, gyümölcsfák, távolban szélerőművek, azonnal nagyon megtetszett. A házikó is nagyon szuper volt, (ráadásul az ára is nagyon kedvező) tényleg felszerelt konyha, kényelmes ágy, még egy nagyon kismamának is, két kis szoba, úgyhogy a nagyok külön tudtak költözni, ami a béke záloga volt, hogy nekik legyen egy kis saját területük. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. A falu mindenhez közel van, kb a Fertő-tavi vidék közepén helyezkedik el. A ház tulajdonosa szintén nagyon-nagyon kedves, Gyolcs Ágnesnek hívják (30/3805022 - engedéllyel közölve).  


Ha csak úgy együtt volt a család, az fárasztó volt, mert elég nagy korkülönbséggel és zajszint-különbséggel kellett megtalálni az összehangot. Szerencsére majdnem minden nap szép időnk volt, így nem kellett túl sok időt a házban tölteni.

Első nap a Bükfürdői strandra mentünk, hogy kifújjuk magunkat egy közkedvelt programmal a nagy utazás után. Hatalmas, zöld terület, a sok medence szinte elvész benne, egyáltalán nem zsúfolt. A csúszdákat a kisebbek is kipróbálták Emil ölében, nagy volt a lelkesedés. Jók voltak a kismedencék is, és wifi is volt a területen, akinek arra volt szüksége.

Második nap a Fertőrákosi kőfejtőt látogattuk meg. Nagyon jól kiépített terület, érdekes tanösvény, szép kilátás - még a tavat is megpillantottuk. A kőfejtőben is igényes tereket alakítottak ki, mélytengeri állatokkal, archív fotókkal, ismeretterjesztő kisfilmmel. Mégis sokkoló volt, hogy több kőfalon is százával voltak láthatók a golyó ütötte lyukak, ahol a második világháború alatt ott dolgozó foglyok utolsó pillanataikat élték. Szívfacsaró volt ezzel szembesülni. Aznap szerettünk volna elmenni a tóhoz is, de erre nem volt mód a nagy építkezés miatt. A járvány miatt Ausztriába nem tudtunk átmenni, így gyakorlatilag a tavat közelről nem is láttuk (legalábbis a kicsikkel). A magyar oldalon a védett tájban lehetett kalandozni, de igazából meglepődtem, mennyire nem aknázzák ki az idegenforgalmi lehetőségeket. Délután elmentünk a Sziki őszirózsa tanösvényre, életemben először láttam pólingot, volt sok nád, nagy meleg, kevés madár. Kicsit arrébb az ürgeélőhelyen csodáltuk az ürgéket - nekem talán ez volt a legnagyobb élmény.

Harmadik nap soproni városnézés és a Boszorkány meseösvény végigjárása volt a cél, miközben a nagyon kalandpályáznak. Hát, nem túl szerencsésen alakult... a városnéző kisvonatot pont lekéstük. Be akartunk helyette menni a Tűztoronyba, de ott is egy órát kellett volna várakozni a belépésre, mert egy csoport került elénk. Ezt feladtuk, és elautóztunk a Lővérekbe. A meseösvény és a drótkötél pálya tényleg jó kis program volt, bár a végéről a kicsiknek nagyon hiányzott a megígért ajándék, ugyanis a vadászház aznap éppen zárva volt... Volt viszont váratlan meglepetés gyanánt játszótér és mezítlábas ösvény. Sajnálom, hogy nem láttunk semmit Sopronból, de azóta kaptunk oda egy kedves meghívást, biztos visszatérünk még. Kicsit nehéz volt ezen a napon a folytonos újratervezés, de viszonylag jól viseltük.

Negyedik nap már kezdtünk fáradni, mi is, meg kicsit rosszabb volt az idő, nyűgösebbek voltak a gyerekek, talán elég lett volna ennyi is...Gondoltuk, egy nagyobb autózás jót fog tenni, elalszanak a kicsik, kisimulnak a dolgok. Ezért elutaztunk Győrbe megkóstolni a D'Aliz Pizzéria fantasztikus, vékony tésztás, igazi olasz pizzáit, amit Emil és Gábor kóstoltak már és ajánlották újra. Hát, a pizza tényleg egészen más volt, mint amit eddig kóstoltam, dús feltét, mégis könnyed étel. Viszont a kisebb gyerekeink sajnos még nem pizzázóképesek, így szegény nagyok próbáltak elsüllyedni, amikor kiömlött a félliteres kóla, vagy hangosan énekelni kezdtek a már jóllakott családtagok. Arra már nem is emlékszem, hogy mit csináltunk délután. Talán akkor mentek a nagyobbak kenuzni a Fertő-tóra. Izgalmas volt a nádban evezni, volt egy szép kilátó, ahonnan végre rá lehetett látni a nyílt vízre. Közben mi a kertben játszogattunk a kislányokkal, mi is jól éreztük magunkat.

Voltunk az Esterházy kastélyban is, de sajnos éppen felújítás alatt volt, ezért nem túl sok szobát lehetett megnézni. A nagyokkal a művészeti kiállításokat is végignéztük, a nemrég rajzból érettségizett Rózsa vezetésével. A többiek közben a rózsakertben szaladgáltak, ami a képek alapján csodaszép lehetett, de nekem oda már nem volt erőm elsétálni. Délután ismét strand volt a terv, de egyrészt lógott az eső lába, másrészt rengetegen voltak, így inkább hazamentünk. Otthon Rózsa és Ibolya vezetésével a gyerekek sütögettek, én meg lepihentem, mert bár szeretek tüzezni, de már nagyon elég volt az a nap.

Aznap éjjel hatalmas vihar volt. Az eső szinte vízszintesen esett, villámok, dörgés, minden ami kell. Ahhoz képest viszonylag jól aludtunk, de madárles így elmaradt. A szentmise alatt is elment az áram, izgalmas sötétségben folyt a szertartás. 

Szóval, az idő többségében jól telt, szép helyeken jártunk, még ha én elég lassan is, de azért mindenkinek voltak helyzetek, amikor túl kellett tennie magát dolgokon. 


2021. október 1., péntek

Nyári visszatekintő - Balaton

 Gyönyörű volt az idei családi nyaralás a Dyekiss-házikóban a Balatonnál. Emlékeim szerint szép volt az idő, voltak vidám, közös úszkálások, és még pihenni is volt bőven lehetőségem. Itt ünnepeltük Emil születésnapját, és először a családunk történetében a nyaralás egy részén ott volt Rózsa barátja, Balázs is.
A hattyúkat kukoricával etettük, mert hiába vittem nekik itthonról kacsatápot, nem értékelték egyáltalán.
Emillel a gyerekek sárkányt eregettek a vízben. 
A levendulás képek az alsó szomszédunk szépséges levendulásában készültek. Nagyon jó, amikor véletlenül úgy jön ki a lépés, hogy még velük is tudunk találkozni, beszélgetni - sőt, idén még levendulát szedni is.







2021. szeptember 22., szerda

RoBirtok

 Matyi óvónénije ajánlotta nekünk a Kosd szélén található élménytanyát, a RoBirtokot. Árnika nagy kedvence lett azonnal, és majdnem minden hétvégén felveti, hogy milyen jó lenne újra ellátogatni oda. A birtok október közepéig tart nyitva a nagyközönség előtt, érdemes addig megnézni. Bejelentkezés szükséges!

A hely egy nagyon színvonalas állatsimogató, amely hétköznap az Aranykalászos gazda-tanoncok gyakorló- és vizsgázóhelye. Az állatok remek körülmények között élnek, nyugalmukra is vigyáznak, ezért csak hétvégén látogatható a hely. Beosztott menetrend szerint bizonyos sorrendben lehet bemenni az állatokhoz, délelőtt és délután egyaránt. A munkatársak mind kedvesek voltak velünk, és a gyerekek minden kérdésére örömmel és türelmesen válaszolgattak. Megfigyelhettük a különböző állatfajok tojásait. Én most láttam életemben először pulykatojást, tényleg szeplős. A birtokon élő szarvasok agancsainak fejlődését is elmagyarázta az egyik gondozó
Árnika még a tehénfejést is kipróbálta, és nagy öröm volt, hogy a tejet utána meg lehetett inni. Büszkén és bátran vezetgette Sérót, az alpakát, többször is kivárva a sorát. Alma a nyuszisimogatást élvezte a legjobban. Nekem a szarvas- és emuetetés volt a legizgalmasabb, és nemrég még kisborjú is született! Laknak még a birtokon ormányos medvék, kengurúk, lovak, sokféle baromfi, disznók, bárányok, egy strucc-asszonyság... és biztos kihagytam még valamit. 

Játszótér is várja a kis látogatókat, nem is beszélve a finom ennivalókról és a kézműveskedési lehetőségről. Az ugrálópajta is nagyon tetszett a gyerekeknek. Ez tényleg olyan hely, amit merünk ajánlani! Talán az egyetlen negatívum, hogy nagycsaládnak azért nem két fillér... 


2021. szeptember 17., péntek

Lukács, a várva várt






 Megérkezett Lukács Nándor fiunk, szeptember 2-án hajnalban, 4060 g és 52 cm.



Ezek a rideg tények, amelyek mögött egy gyönyörű kisfiú csodálatos születése rejtőzik. Igaz, most éppen kórházba kerültünk, mert dacára zsenge életkorának, belázasodott, de így csak még jobb visszagondolni arra a napra, amikor először találkoztunk. (Kint gyönyörű a naplemente a hazafele vezető út felett. Egyébként elképesztően hiányzik a család minden egyes tagja.)

Nekem viszonylag fontos, hogy úgy nagy vonalakban kiszámítható legyen az életem. Hogy csak úgy nagyjából, de lehessen tudni, hogy melyik nap után mi következik. Na, ez az, amit sokadik baba várásánál el lehet felejteni. Az utolsó két hétben már olyan megtévesztően erős és rendszeres méhösszehúzódások érkeztek, hogy nem gondoltam volna, hogy szépen kitartunk a terminusig és még tovább. Augusztus 30-ra vártuk Lukácsot, sőt, én inkább 29-re, és aznap, vasárnap reggel fél kilenckor éreztem is egy jó kis méhösszehúzódást. Majd negyedóra múlva még egyet. Egy óra múlva már tízpercenként érkeztek, és teljesen azt hittem, hogy ez már AZ. Áthívtam a Nagymamát, hogy elvigye Almát, meg Zsuzsi barátnőmet, aki egész nap tündérien foglalkozott Matyival és Árnikával, mi pedig hármasban maradtunk Emillel és pocak-Lukáccsal, és időnként értesítettük drága bábánkat, Juditot a fejleményekről. Egymásra hangolódott, szeretetben és összhangban eltöltött gyönyörű nap volt... délutánra már 3-4 perces fájások voltak, valahogy mégis kezdtem elbizonytalanodni, hogy nem alakulnak a dolgok. Aztán délután fél négykor leszakadt az ég, zuhogott az eső, a vajúdást meg mintha elfújták volna, azonnal megkönnyebbedett a derekam, és semmilyen összehúzódás nem jelentkezett. Csak a légnyomás volt... Nagyon csalódott és elkeseredett voltam. Azért végigvajúdtam a napot, fájt, elfáradtam, és erre még eredménye sincs... vártam már, hogy a karomban tartsam a kisbabámat.

Ez volt vasárnap, és aztán majdnem minden éjszaka többé-kevésbé rendszeres összehúzódások jöttek, de már próbáltam nem beleélni magam, hanem inkább aludni, és hajnaltájt abba is maradtak. Fáradt voltam, nyűgös voltam, minden olyan kimerítőnek és igazságtalannak tűnt.

Szerdán kétfelé indultunk reggel. Szeptember elseje, kezdődik az iskola-óvoda. Emil kísérte Matyit a suliba – első iskolai nap, nagyon izgalmas, én Árnikát vittem az óvodába. Kicsit megcsúsztunk a reggellel, ezért végül úgy értünk oda, hogy még pont volt értelme Almával átmenni a Veni Sancte szentmisére, az olvasmányokra át is értünk. Áldozáskor nagyon jó volt látni a gyerekeink arcán az örömöt, hogy én is ott vagyok, és megható volt nekem, hogy Laci atya megáldotta pocak-Lukácsot is. Ahogy visszamentem a helyemre, hirtelen nagyon eltöltött a hála és az öröm, hogy ez az én életem, hogy ilyen csodálatos férjem és gyerekeim vannak, hogy nagyon megajándékozott és áldott életet élek. Jól kisírtam magam örömömben.

Este lefeküdtem aludni, majd fél egy körül, amikor Emil is lefeküdt, erősebb összehúzódást éreztem. Persze nem dőltem be neki, próbáltam tovább aludni. Közben Alma is felébredt valamikor, átmentem a gyerekszobába. Az összehúzódások elég erősek voltak, de simán kibírhatóak fekve, gondoltam, én ugyan fel nem kelek, amíg nem muszáj, nem hiányzik, hogy aztán másnap végképp fáradt legyek, és a köztes időkben jót aludtam – ahogy már a korábbi napokon is. Talán negyed három körül egy összehúzódásnál éreztem, hogy hopp, elpattant a magzatburok, folyik a víz. Erre már azért úgy gondoltam, jó lesz feltápászkodni, mert ez a folyamat nem fog visszafordulni, meg jó lenne, ha nem kéne kimosni a matracot. Szóltam Emilnek, hogy mást már élesben megy a dolog, örömmel láttam, hogy tiszta a víz, majd úgy éreztem, hogy sürgősen beszállok a fürdőkádba, csak először felhívom Juditot, hogy tájékoztassam a helyzetről.

Nagyon jólesett a meleg víz, gyorsan küldtem néhány üzenetet a háttérimádkozó barátnőknek, hogy helyzet van, de persze gondoltam, hogy éjjel fél három körül senki nem olvassa majd – mégsem így lett, Viki pont felkelt pelenkázni a kisfiát, és időben látta a hírt. De akárhogy is, nagyon jó érzés volt, hogy sokan imádkoztak értem, értünk már napok óta.

A kádban üldögélve már igen erősek voltak az összehúzódások. Eddig nem alkalmaztam semmi praktikát a férjem kezén kívül az enyhításükre, de most úgy éreztem, hogy egy forró borogatás nagyon jólesne, és tényleg így is volt. Viszont furcsa módon Emil érintése zavart, ami meglepett, mert ez nálam csak a legvégén volt eddig jellemző. Lehet, hogy már a végén tartunk? Szóltam Emilnek, hogy hívja azonnal át Juditot, és szóljon a nagylányoknak is, akik szerettek volna ott lenni Lukács kibújásánál. Judit pár percen belül megérkezett, megnyugtató volt, hogy ott van, jelen van. Emil szólt a lányoknak: „A Mama már nagyon szeretne szülni...” Azt hiszem,ő sem gondolta még, hogy már ott tartunk, ahol. Én énekelgettem a kádban, ennek is annyira örültem, most valahogy mindent meg mertem tenni, ami eszembe jutott, ami jólesett. A fájások már elég brutálisak voltak, azokhoz már nagyon nem volt kedvem, de aztán egyszercsak éreztem, hogy jön a pici...

Ezt már nem éreztem annyira fájdalmasnak, alig vártam, hogy végre kiemeljem a vízből. Jó volt érezni a kis fejét, kicsit segíteni neki. Egyszercsak Judit szólt, hogy jó lenne a következőre már megszülni. Nem értettem, miért sürget. Hiszen még csak egy tolófájás volt! Aztán rájöttem, hogy többre igazából nem is vágyom, mert az eléggé fáj, ezért inkább megszültem fájás nélkül. Erősnek és a helyemen lévőnek éreztem magam, nagyon jó volt.


Ki is emeltem a babát, de meglepően sápadt és petyhüdt volt a teste. Judit azonnal átvette, és letekerte a nyakáról az extrém vastagra sikerült köldökzsinórt, ami sálként fonódott a nyaka köré, és eléggé elszorította, nagyon alacsony volt a szívhang. Ezért volt az a halk mondat, ő már látta a fejecskéjén, hogy nincs jól a baba. A stimuláló masszázstól hamar helyreállt, a színe is megjött, és elkezdett lélegezni, szörcsögni, nyafogni, minden rendben lett, nem kellett semmi más beavatkozás. Azért bennem nagy volt az ijedtség. Még pár napnak el kellett telnie, talán egy hétnek is, hogy ne jusson folyton eszembe az az alig két perc. Az első gondolatom az volt, hogy mennyire hálás vagyok Juditnak, hogy ott volt, hogy rögtön tudta, mi a teendő, és azonnal cselekedett. Meg hogy mennyire jó, hogy nem Alma születésekor történt ez – majd egyszer talán azt is elmesélem...


Aztán a szokott gyorsasággal megszületett a méhlepény, és elkövetkezett a várva várt pillanat, hogy összebújhattunk Lukáccsal a kényelmes, megvetett ágyban. Most már felébresztettük a többi gyereket (Gábor és Alma kivételével), akik szintén megcsodálták a kistestvért (Legalábbis én így emlékeztem, de most hogy a fényképeket válogattam, látszik, hogy Árnika már a kádban találkozott Lukáccsal. Módosult tudatállapot... egyáltalán nem emlékszem erre.). Árnikának a méhlepényt is részletesen megmutatta Judit. Nagyon tetszett neki. Közben megérkezett Anikó is, aki kedves tapintatossággal simult a helyzetbe.

Végül a gyerekek visszafeküdtek aludni, hogy pihenjenek még egyet az iskola-óvoda előtt, én pedig jó alaposan lezuhanyoztam, és felmentem a szülői hálószobába, mert azért a saját ágyikóm az igazi. Lukács itt már szopizni is hajlandó volt, ami szintén megnyugtató. Nagyon jól éreztem magam, teljesen fel voltam dobva. Eddig a legrövidebb szülésem tizenkét óra volt, ez pedig most három, amiből kettőt gyakorlatilag átaludtam... Hatalmas a különbség, egyszerűen abban is, hogy mennyi ideig kell kitartani, bírni erővel és türelemmel. Csodálatos volt megtartottnak, szeretettnek érezni magam minden közeli és távoli kísérőm részéről.

Köszönöm, Istenem, köszönöm, Emil és gyerekek, köszönöm, Életfa Bábapraxis, Judit és Anikó, és köszönöm mindenkinek, aki segített, imádkozott értünk, gondolt ránk.

Azóta pedig évezzük a komatál minden áldását, és ezt a gondoskodást is különös hálával élem meg.

Köszönjük.







2021. július 21., szerda

Állatok históriája 1

 Régebben meséltem már, hogy a macskánk pár éve hazahozott egy kiscsibét, aki aztán gyönyörű törpekakassá nőtte ki magát. Kapott maga mellé két feleséget, és beszereztünk néhány futókacsát is, hogy a csigainváziónak is elejét vegyük.

Jó volt hallgatni a hápogást-kotkodácsolást az udvarban, örömmel figyeltük a kerti életet. A kislányok különösen szerették a tyúkokat és a kakast, cipelgették, simogatták őket, ők pedig megadóan tűrték mindezt. Az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy nagy lelkesedésemben a teraszra telepítettem az ólakat, ami léggyel, büdössel és összekakált terasszal járt, ezért szerettem volna változtatni ezen. A tyúkok azonnal megértették az új rendszert, de a kacsák ettől kezdve nem voltak hajlandóak bemenni az új ólba. Hiába kergettem őket, egyre esélytelenebb voltam, mert megtanulták a legjobb búvóhelyeket, ahova nem tudok utánuk menni, és pár nap elteltével már abban a pillanatban beszaladtak a bozótba, amikor megláttak este. Végül győztek - kint aludtak. 

A kacsatojó tojásokat rakott a tavasszal, nagyon megható volt látni, ahogy ott ült a fészken az idei hideg, mínuszos tavaszban. A két gácsér őrizte, folyamatosan mellette voltak. Végül ki is kelt hét kiskacsa, nagy volt az öröm, a büszkeség. Meglepett, hogy az első nap elegendő volt a kicsiknek (és a mamának is) az a kis piros váladék, ami a tojások belsejében maradt, és így a tojáshéjakat is teljesen kiürítették, majd kidobták a fészekből. Jött aztán egy süni, hogy ő meg a kiskacsákból lakmározzon, de hősiesen a hátára ugrott a mama, és sikerült (kis segítséggel) elkergetnie.

A kiskacsák nőttek-növekedtek, lassan már háromhónapos gazdikereső korba léptek. Annyira biztonságosnak tűnt, hogy mind a teraszon alszanak, hogy már a tyúkokat sem zártam be, pedig ők minden este bementek rendesen az ólba. Aztán egy reggel túlzott csendre ébredtünk... Kiderült, hogy éjjel arra járt egy róka, és a kacsamama kivételével mindenkit elpusztított, ill. elvitt. Összesen öt baromfit cipelt el tőlünk, és ötöt hagyott holtan a kertben. Sokkoló látvány volt... Ráadásul nagyon hibásnak éreztem magam, mert a tyúkok és a kakas (a szívem csücske) simán megúszhatták volna, ha rájuk csukom azt az ajtót este... A kacsamama teljesen sokkos állapontban úszkált, nem igazán reagált, enni sem evett, és ő is sebesült volt. Nem voltam benne biztos, hogy életben marad. Emil ásott egy nagy sírt, egész nap tollakat szedegettem, tényleg szívszakasztó volt. Alma hiányolta a kakast, ezért felhívtam azt a hölgyet, akitől őt hozta a macska, hátha van kiscsibéje. Sajnos nála is járt a róka (ez után már körbetelefonáltam az általam ismert állattartókat az utcában, mindenhol járt, összesen 21 állatot ölt meg), és egyetlen kiskacsája maradt, aki már egy napja nem evett addigra, csak sírt. Áthoztuk hamar, és a mi kacsamamánk teljesen elfogadta, pedig legalább másfél hónappal kisebb volt, mint az övéi voltak. 

Mókás volt, hogy mivel ezt a kiskacsát kotlós nevelte mostanáig, úszni egyáltalán nem akart, csak rémülten szaladgált a medence mellett, amíg a pótanyja fürdött. Úgy csipogott, mint egy csibe, és ide-oda rohangált a kertben hangyákat, legyeket szedegetve. A kacsamama alig győzött rohangálni utána, de új életre kapott, mindketten enni kezdtek. Nagyon szükségük volt egymásra. Ráadásul a kiskacsa ügyesen bemegy az ólba minden este, és így a mama is biztonságos helyen tölti az éjszakát. 




2021. július 19., hétfő

Viccelődős este

 Árnika: Mondok egy viccet, kilóg a flicced!

Matyi: Haha, és mi az a flicc?

Árnika: A flicc az a fül... Legalábbis azt hiszem. Kilóg a füled!

Matyi: Én is mondok egy viccet! A tűz megfagyasztja a vizet!

Nagy nevetés