2022. október 17., hétfő

Lukács-Cukács egyéves

 Lukácsunk egyéves lett, illetve most már egyéves és egyhónapos. Nem emlékszem, mikor maradt rajta a Luki-Cuki és ennek mintájára a Lukács-Cukács, illetve a Cukkancs-Mukkancs-Mukkanás becenév, de nagyon kifejező.

Gyönyörű volt vele az elmúlt év, de tagadhatatlanul egy teljes évbe tellett, mire bennem is kialakult az új családi rend, mindenkinek meglett benne a kiszámítható, állandó helye, akár időben, akár külön odafigyelésben. Az első hónapok pillanatban élése után hónapok következtek, amikor hol tudatosan, hol tudattalanul, de azon dolgoztam, hogy végre beálljon az új rend. Közben rengeteget, talán az elmúlt nyolc évben most a legtöbbet, tudtam meg magamról, magunkról, a házasságunk mélyebb dinamikájáról, és bár ez a sok felismerés néha talán túl gyorsan is érkezett, mostanra úgy látom, hogy ebben is kialakult egy olyan új egyensúly, ami egészségesebb és boldogabb mindkettőnk számára, mint eddig bármikor. Köszönet a pszichológusomnak, és magunknak-mindkettőnknek, a gyerekeknek, na meg Istennek, hogy vezeti és segíti ezeket a szeretetnövelő folyamatokat.

Lukács nagyon aranyos kisfiú, mindenre figyel, számon tartja a család összes tagját. Alig volt hét-nyolchónapos, amikor először vettem észre, hogy próbál beszélni. Nem csak a szokásos baba-gügyögés segítségével, hanem következetesen használt hangkapcsolatokkal. A legelső szavak között voltak a testvérei neve (IO-Tibor, Ósa - Rózsa, ÁÓ - Gábor), a köszönöm - KSZSZ, és a tessék: TS. Először hinni sem akartam, de most már azon gondolkozom, hogy talán más babák is ilyen korán beszélnek, csak talán a környezet füle nem áll rá annyira. Ráadásul nem is csak én ismertem fel a szavakat, hanem a testvérei, sőt barátok is. Júniusban történt, hogy baráti társaságban valaki felkapta a labdát, amivel addig Lukács játszott, s erre ő hangosan kiabálni kezdett: - Addide! Eném! Most már következetesen használja az ott (To), kutya (Atyuk), cica, Papa-Mama, Nagymama (Nyanyanya) és más szavakat is.

Ügyesen, gyorsan mászik, a hátihordót is kedveli. Kapaszkodás nélkül fel tud állni, és egy-egy lépést is tett már. Babaúszásra is jártunk, magabiztosan, lelkesen lubickol a fürdőkádban is. Az étvágyára igazán nem lehet panasz, mindent lelkesen megeszik, különösen ha Emil vagy Ibolya, Rózsa ül le enni. Ilyenkor azonnal odamászik, emelgeti a kis karját, kérezkedik felfelé, hogy aztán mindent megegyen, ami a tányéron található. Nemrég négy új fogacska is előbújt, a fájdalmasabb napokban inkább csak szopizott. 

Nagyon szeret labdázni, időnként már tornyot is épít kockákból. Van egy labdabedobós játéka, amibe szívesen dobál. Ha felcsendül valami zene, azonnal táncra perdül, jobbra-balra dől, nagyokat kacag. A testvéreivel megvannak a közös játékai, Tiborral sokat szoktak hancúrozni, mindenki szeretettel veszi körül. A macskákkal még ismerkedni kell, azok rémülten menekülnek, ha meglátják. 

Szeret kint lenni a friss levegőn és felfedezni a világot. Pancsolni, turkálni a földet, csúszdázni, kavicsot dobálni, fára mászni - tulajdonképpen bármit. Nagymamával már egész napokat eltölt nagy örömben és egyetértésben. Szeretem azokat a napokat, amikor békésen itthon játszunk, gurítgatjuk a labdát, vagy táncolgatunk. Jó vele lenni. Békés, vidám, sokat nevető lénye mindig derűt hoz.

Isten éltessen, Lukács!






2022. június 10., péntek

Lelemény


 Mama, itt a rózsaszín tej! Vagyis még nem rózsaszín, csak fehér ("hevéj), de teszek bele eperlekvárt, jól elkeverem, és akkor rózsaszín.

2022. június 2., csütörtök

Búcsú Kírától

 Lassan három hónapja írtam a bejegyzést, amelyben elmeséltem, hogyan lettünk kutyás család. Nos, ezek a szép napok véget értek, Kíra ismét eredeti gazdáival van Finnországban, Olga múlt héten eljött érte.

Nagyon fájt érte a szívem, nagyon megszerettem az elmúlt hónapok során. Isten azonban gondoskodott rólam is, behoztak nekem egy kis rigófiókát, akit nevelgethetek azóta is. Most már kezdek bízni benne, hogy sikerül szabadon engedni majd.

 Az okos kis állat már a repülőtéren felismerte rég nem látott gazdáját, boldogan ugrott a nyakába, és egész este nem tágított az öléből. Éjjel azért feljött hozzám a hálószobába jó éjszakát kívánni, majd újra lekopogtak a karmai a lépcsőn. Reggel már nem volt hajlandó elfogadni tőlem a húsos kásáját. Jó volt látni, hogy mennyire boldogok. Olga is sokkal felszabadultabb volt, mint a múltkor, minden megnyilvánulásán érződött, hogy most már rendezett körülmények várják, nem a szörnyűségekből kiszakadva indul a bizonytalanba. Játszott a gyerekekkel, beszélgettünk, amennyire az orosztudásom engedte, kellemes együttlét volt.

Elmondta, hogy ő régen elvesztette az Istenbe vetett hitét, de most a háborús események kapcsán újra megérezte az Ő gondviselő jelenlétét az életében. Hogy akárhova kerültek, voltak segítő, szeretetet adó emberek, akikre számíthattak a legnehezebb időkben, akiken keresztül megérezhették Isten áldó, áradó szeretetét. Azt mondta, hogy borzasztó dolog ez a háború, és rettenetes átélni a félelmet és a folytonos aggodalmat az otthon maradt szeretteiért, mégis hálás azért, mert ennek segítségével kaphatta vissza a hitét.

Lánya pedig Viber üzenetben írta meg, hogy ő vitte el az egyik ukrán nyelvű Szentírást a szobánkból, és azóta minden este olvassa.

Csoda. Hálás vagyok, hogy részese lehettem.


2022. május 26., csütörtök

Alma drága

Este

 - Gyere, Alma, vedd fel a hálóruhád.

- De Mama, nekem nincs hányingerem, nem kell a hányóruha!


Reggel

- Alma, nagyon szeretlek!

- Én is téged... meg magamat.


-Mama, mit eszik a kokuri?

- Fogalmam sincs, az milyen állat?

- Olyan, hogy levágták a szőrét és zöldre festették.

(Lassan jöttem rá: krokodil!)

2022. március 27., vasárnap

Ez már tényleg tavasz

Február közepe táján újra tojni kezdt

ek a tyúkocskáink a nagy téli pihenő után. A kertben itt-ott kis tojáskupacok bukkantak fel, 10-16 tojáskával. Sajnos a körülmények nem voltak éppen ideálisak, hideg volt, én pedig próbáltam biztonságba helyezni a fészekaljakat és a kotlóst különböző ólakba, amit azonban a leendő anya egyáltalán nem fogadott köszönettel, hanem felkelt a tojásokról. Az elmúlt év rókakalandja óta tényleg aggódom a szabadon éjszakázó baromfiakért, de egyik este mégis azt vettem észre, hogy a kis barna, széptollú tyúkocskánk nem tért vissza a társaságba éjjelre, és hiába jártam be a kertet, nem találtam sehol. Aztán reggelre találtam az etetőtálkáknál egy óriási kakit, a megkotlott tyúkok majdnem tojásméretű, egész napos adagját. Aznap este már nem is kerestem, csak drukkoltam neki. 

Teltek-múltak a napok. Drága gyermekkori barátnőmhöz elköltözött egy családnyi tyúkunk, de éppen mielőtt elvitte volna, megkotlott az egyik. Nem volt szívem felvenni a tojásokról, ezért vettem nekik egy másikat. Hol máshol, mint a Balaton mellett... Csak ott volt eladó ebből a fajtából. Almával kalandoztunk egyet utána a Balatonparton. 

Endre sógorom átjött segíteni a kertet tavaszi rendbe hozni, és akkor vettem észre, hogy a kis barna tyúk, akit Matyi Aranypáncélnak nevezett el, az egyik eresz alatt tartott autós gyermekülésben kotlik. Olyan jól elbújt, hogy még közelről is csak a vészjósló kárálás miatt lehetett észrevenni, meg persze ha óvatosan követtük. Nemrég kikeltek a kiscsibék! Csak három tojás maradt egészben, kilenc gyönyörűszép, egészséges kiscsirke bújt elő. (Azt a hármat betettem Köményke alá, hátha csak néhány nap kell még nekik.) Aranypáncél remek anyuka, vezetgeti, eteti a kicsiket, a kutyának is nekimegy, ha arról van szó. Estefelé kerestem a csapatot, hogy berakjam őket valami biztonságos helyre, de nem találtam sehol. Az nem lehet, nem hagyom őket kint éjszakára! A kicsik még nagyon védtelenek. De hogy fogom megtalálni? Mindegy, előbb becsukom a másik kotlóst. Itt ért a nagy meglepetés, Aranypáncél, és szárnya alatt az összes fióka, ott volt a másik kotlós ólja mellett. 

Annyira megható számomra, hogy figyelgethetem a tyúkok életét. Nagyon intelligens állatok. A kakasok óvják az egész sereget, különösen Kópé. A naposcsibéket is azonnal befogadták, és ha egy méternél közelebb merészkedünk, már ugrik fel, úgy vigyáz rájuk. Sokféle hanggal kommunikálnak, még az én korlátolt emberi felfogóképességem is megért párat. Vigyázat... Finomság, gyertek... Minden OK, itt vagyok... Álmos vagyok stb. 

Ma a másik tyúkocskának is kikelt pár csibéje, eddig hármat láttunk.

Itt a tavasz!

2022. március 22., kedd

Így lettünk kutyás család

 Egy este felhívtak a repülőtérről, hogy érkezne egy család, tudjuk-e fogadni, másnap indulnak tovább Helsinkibe, küldenek majd fuvart, két gyerek, nagymama, anyuka. Csodálkoztam, mert a reptérről nem nagyon szoktak hívni, elég messze vagyunk, meg ők inkább helyben szokták elszállásolni a vendégeket. De szabad a szoba, így háromnegyed óra múlva meg is érkeztek. A fiatalabb hölgy eltűnik a szobában, csak ő tud angolul. A nagymama megvacsoráztatja a gyerekeket, közben a csivavája folyamatosan morog a mellkasához bújva. Kicsit félek tőle. Amúgy sem szeretem a kutyákat. Benne is van a regisztrációnkban, hogy kutyát nem fogadunk. Mit keres itt ez a kis állat? Na mindegy, a múltkori itt éjszakázó kutya is szinte láthatatlan volt, meg egy éjszakára bármit ki lehet bírni.

Másnap reggel tíz óra. Semmi hír repülőről, hogyan továbbról. Telefonálgatás óránként, nincs látható előrelépés. Egész napos bizonytalanság, engem is nagyon megterhel, nemhogy a vendégeket. Estére eljutunk oda, hogy kiderül, azért kerültek hozzánk, mert az anyuka zokogni kezdett, sürgősen ki kellett emelni a helyzetből. A második estére már tényleg jobban volt, szóba állt velünk, sőt, tolmács segítségével repülőjegyet is megpróbáltunk venni online.

Ez azonban váratlanul bonyolult ügy. A légitársaság 95%-os kedvezményt biztosít a menekülteknek, de annak, aki a kutyát viszi, teljesárú jegy kell. Puha szerkezetű hordozó kell - ezt sikerült közösségi összefogással szerezni. Egy repülőn legfeljebb két kutya utazhat, hogy ne legyen végig kétségbeesett ugatás. Miután megvették a jegyet, online ügyintézés segítségével kell hozzácsatolni a kutyát bizonyos időn belül. Azonban az ügyintéző folyamatosan (tényleg folyamatosan) foglalt. Emiatt már elbuktak egy garnitúra jegyet. Ráadásul minden ügyintézés sokkal nehezebb a kutyával, nehezebb lesz albérletet, munkát találni. Végül győz a józan ész, és lemondanak arról, hogy elvigyék a kutyust, aki így nálunk marad.

Szegény néni nagyon sírt. Bemutatott Kírának, aki annyira megértette, hogy miről van szó, hogy azóta is folyamatosan a sarkamban van. Már nem morog, érdeklődő, nagyon bújós, kíváncsi, mindenhol ott van


Ha minden igaz, majd visszajönnek érte. Addig pedig ízlelgetjük a kutyás napokat. Egyelőre édesek.  

2022. március 17., csütörtök

Hófehérkék

 Úgy alakult, hogy az elmúlt napokban két olyan család vendégeskedett nálunk, akiknek hófehér háziállatuk volt, egy kutya és egy macska.

Egy többgenerációs nagycsalád
töltött itt egy éjszakát, nagypapa, nagymama, három lányuk és azoknak négy gyermeke. A férjek, apák fájdalmasan hiányoztak a családból. A gyerekek picik voltak, és pontosan olyan hangon nyiválkolták, hogy mama, mint a mieink. Olyannyira, hogy este inkább a gyerekszobában kezdtem az éjszakát, mert nem tudtam eldönteni félálomban, hogy nekem kell-e felkelnem. Akkor szembesültem vele, hogy egy kutyus is van velük, amikor megérkeztek. Biztosítottak róla, hogy nem lesz vele gond, és tényleg nem volt. Összekuporodott a fekhelyén, és legközelebb reggel kelt fel. Nagyon aranyos volt. A legkisebb lány beszélt valamit angolul, és próbált meggyőzni, hogy ez a háború értelmetlen pusztítás... Nem volt nehéz dolga.

Másnap este egy hozzánk nagyon hasonló hangulatú család érkezett. Három kislány, a legkisebb Almánál kicsit fiatalabb, apa-anya, beteg nagymama és egy szépséges macska. A kérdés az volt, hogy hova menjenek tovább, ahol az idős néni jó orvosi ellátásban részesül. Jól tudtak angolul, végre tudtunk beszélgetni. Állítólag nagyon jól aludtak, majd az anyuka elmesélte, hogy mindig katonai repülőgépekről, menekülésről, záporozó bombákról álmodik. A nagylányt és a nagymamát nem sokat láttuk, jobb volt nekik békében a szobájukban. Rózsa ötletére mostunk nekik, és Dörmi szeletet vettünk útravalónak, mert az állítólag van Ukrajnában is, otthonos íz. Valóban nagyon örültek neki a gyerekek.

Nagyon tetszettek a családnak az állatok, a deguk, gerlék, tyúkok, kacsák. Mondtam, hogy van még egy Igel is (sündisznó). Éreztem, hogy valami nem stimmel, de csak másnap jöttem rá, hogy mi. Búcsúzáskor mondta az anyuka, hogy nem találták a kertben az Igelt. Gyorsan felszaladtam érte, és lehoztam. Csodálkozva mondták: - Hiszen ez egy hitchhog! ... Valóban... Összekeveredtek a fejemben a nyelvek, és németül mondtam a sünt. Csak éppen az a hangsor angolul is jelentéssel bír: eagle, azaz sas.

Ma kiderült, hogy tőlünk végül Regensburgba mentek tovább, és ott szándékoznak maradni. Teljesen hihetetlen! Minket is ott fogadtak be pár éve. Nagyon meghatározó élmény volt, de itt nem meséltem róla. Talán majd most.

Éjjel különböző források alapján összeraktam egy bátorító, nehéz időkre való, ukrán nyelvű szentírási igecsokrot, amit lehet adni az arra vágyó vendégeknek. Jó volt keresgélni a Szentírásban, és azt hiszem, aranyba kéne foglalni annak a nevét, aki a Biblia számozását, fejezetekre osztását megcsinálta! Álljon itt a neve: Stephen Langton, majd versekre: Robert Estienne. Ilyen esetekben annyira jó, hogy van közös alap a keresgélésre.


kép forrása: Sara De Remer, Twitter