2013. november 17., vasárnap

Ibolya élete

Ibolya és Rózsa tegnap egy kis diaporámát készítettek Ibolya életéről, egészen az első gyermeke születéséig. Az utolsó kép felirata: Boldog életet kívánunk.
Úgy legyen!
















Erzsébet-nap

Erzsébet nap lesz nemsokára, ami nálunk családi ünnep is, hiszen drága Nagymamim, és (egyelőre :-) - Réka? ) legkedvesebb unokahúgom is Erzsébet. Ma pedig a dobogókői jezsuita kápolnában egy kicsit gyerekközelibb szentbeszédet tartott Józsi atya, és megelevenítették Szent Erzsébet történetét.

 Már előre megbeszélték Mamácskámmal, hogyan lehetne a legjobban megvalósítani ezt a kis játékot. Rózsa volt Szent Erzsébet, nagy örömmel és lelkesedéssel készült egész reggel, mire minden apró részlet összeállt, a ruha, a nyaklánc, a hajpánt, a hajviselet stb.
Aztán a felnőtteknek szóló rész után vállalkozó kedvű gyerekek elvállalhattak egyes szerepeket: a gonosz sógornő, éhező szegények, katonák stb., és Józsi atya vezetésével (és kiapadhatatlan humorával kísérve) előadták a rózsás legendát. Rózsa csodálatos kötényében elsőre szebbnél szebb rózsák voltak, másodjára pedig kenyérkék. Végül mindenki, a felnőttek is kaphattak egy-egy kenyeret Szent Erzsébet kenyerei közül. Mi még nem ettük meg... de vacsorakor igyekszem nem elfelejteni. Hálát adni azért, hogy van mit ennünk, és még mennyi mindenünk, ami olyan természetesnek tűnik sokszor... és legalább egy imát mondani azokért, akiknek nincs.

2013. november 10., vasárnap

Elég visszafogott tökbuli

Az őszi szünetben ezúttal is tökbulit tartottunk. Ez nálunk hagyomány, de most annyira nehezen vettem rá magam mindenféle szervezésre, hogy majdnem ez is elmaradt. Igazság szerint legszívesebben csak üldögéltem volna egy sötét sarokban... De a gyerekek nagyon várták már, ezért végül csak vettük négy szép tököt, mindenki kifaragta a sajátját, a saját kedve szerint. Rózsáénak szív alakú szeme van, a végén még masnit is kapott. Ibolya is elég stílusos, kislányos tökfejet készített. Gáboré félelmetes lett, Tikának persze segítettünk, de a végén, másnap az derült ki, hogy a legnagyobb örömet az jelenti, ha egy nagy késsel szétdarabolhatja a tököt, úgyhogy ez még több napig tartó játék kezdete lett.
Készítettünk néhány papírfigurát is, denevért, pókot hajtogatott Gábor. Este még táncoltunk egy jót különböző zenékre.


2013. október 30., szerda

Nyomozós kiállítás

Az őszi szünet örömére részben szerettem volna engedni a gyerekeknek néhány pihenőnapot, mert már nagyon fáradtak voltak, mind a kicsik, mind a nagyobbacskák. A hétfő így is sikerült: átjött Gábor egyik barátja, akit még az óvodából ismert. Ezt a találkozót a kisfiú mamája kezdeményezte, az a helyzet, hogy én most mindenféle szervezkedésre alkalmatlan voltam, de szerencsére csak a helyszínt és a szabad időt kellett biztosítanom. Aztán kedden felhívott Gábor egyik osztálytársának az anyukája (milyen jó, hogy Gábor ilyen népszerű :-) ), és felvetette, hogy elmehetnénk együtt a Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett nyomozós, detektíves kiállításra. El is mentünk, nagyon mókás volt, hogy bár két külön autóval mentünk, ők Vácról, mi Gödről, egyaránt fél órát keringtünk a Városliget környékén, aztán majdnem ugyanott parkoltunk le, és összefutottunk a parkban...
A kiállítás nem volt számomra új műfaj, mert már több hasonlón voltam régebben a gyerekekkel, legutóbb, már a blogírós időkben, Gáborral a sarkvidéki kiállításon. Most az első teremben egy érdekes ismertetés volt a nyomozás módszereiről, tényleg interaktív, izgalmas, játékos, inkább Gábornak és Rózsának való, de azért Ibolya is ügyeskedett. Tika elég hamar elfáradt bele, hogy végighallgassa a felolvasásaimat, és a testvérei okoskodását, de azért a végén az ajándék meggyőzte arról, hogy jó volt a kiállítás.
A feladatok végrehajthatóak voltak, de azért kicsit határfeszegetőek, semmiképpen sem túl könnyűek, még a felnőtt szem is igyekezhetett időnként, hogy meg tudja oldani. Örültem neki, hogy egy helyen rengeteg kis figurából pillanatok alatt ki tudtam választani azt, amelyiket alul leírtak. Azt hiszem, ez a tehetségem érvényesül a korrektúrázások során is, egy oldalon is pillanatok alatt észreveszem a helyesírási hibákat :-) . Rózsát ezzel szemben az a feladat érdekelte, amikor különböző testhelyzetben álló figurákról kellett rájönni, hogy melyik milyen érzelmi állapotban van. Nem is csoda, mert elképesztően ügyesen veszi észre az emberek érzelmeit. Volt még mindenféle megcsodálható dolog: megfigyelőképesség fejlesztés, mimika, betűkirakó, kisfilm stb.
Miután ezen végigjutottunk, és minden feladatot megoldottunk, minden matricát felragasztottunk, továbbmentünk. A kiállítás második fele nagyon ötletese végigvezetett minket az Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításán. Felállított oszlopokon egy izgalmas gyémántrablási ügy állomásait követhettük, nyomozhattuk végig, miközben időnként azért kitekintettünk arra is, hogy mit látunk magunk körül - újdonság volt számomra, hogy a nagy nyomozás közepette képesek érdeklődést mutatni a méhészet, az illatok, a borkészítés, kitömött állatok, vadászat, halászat stb. irányába is. Végül ügyesen megfejtettük a bűnügyet, sőt, mondhatom, hogy a gyerekek fejtették meg, mert én tényleg csak felolvastam a szövegeket Ibolya kedvéért. Rózsa még arra is odafigyelt, hogy a megfejtéseket csak halkan beszéljék meg, hogy a többi gyerek élményét ne zavarják.
A végén kaptak egy füzetet és egy kis édességet, aminek persze külön nagyon örültek. Szóval, nagyon jó, hogy elmentünk, mindenki nagyon élvezte. Köszönjük az ötletet!

2013. október 20., vasárnap

Rokon Népek Napja, Zirc 2013

Az úgy kezdődött, hogy már nagyon-nagyon régóta arról álmodozom, hogy milyen jó lenne valahogy élményszerűvé tenni a finnugor népek világát, hogy legyen az emberekben valami benyomás róluk, nem baj az sem, ha kicsit romantikus...
Végeztem egyszer egy felmérést ezzel kapcsolatban 300 egyetemistát kérdeztem meg, különböző szakokról, és kiderült, hogy a finnekról, észtekről még csak-csak eszébe jut valami mindenkinek, a manysikról, hantikról legfeljebb a halzsír és az elmaradottság, az udmurtokról, marikról semmi...


Már régóta gyűjtögettem az ötleteket, játék-, kézműveskedéslehetőségeket, meséket stb. Még Rózsa volt baba, amikor először megvalósult ez az álmom, és finnugor napot tarthattam a Völgy Fesztiválon, közvetlenül a Peléknek tartott udmurt tábor után. Volt néhány emlékezetes pillanat, emlékezetes baki is (pl. hogy kazettán vittem a tánctanuláshoz való zenét... a hangtechnikus derekasan küzdött vele, és még a végén is volt ereje kedvesen közölni, hogy ezt nekem más biztos nem tette volna meg. Köszönöm...).
Azóta nem került sor ilyesmire, persze tartottam előadásokat, ahova sütöttem finom ételeket különböző népektől, és igyekeztem érdekes kérdéseket felvetni.
Most viszont meghívott a zirci Reguly Múzeum igazgatója, Ruttkay Eszter, akivel még az egyetemen jártunk pár évig együtt, és azóta is jóban vagyunk, hogy segítsek a Rokon Népek Napjai rendezvényen. Nagyon lelkes voltam, és jól is sikerült.
 
Reggel elmentünk a kislányokkal Zircre - sajnos a fiúknak más, fontos dolguk volt, kirándulás, családi találkozó... Csodaszép volt az odavezető út, a legszebb kép az volt, amikor a nap rengeteg kévében ragyogott át a felhőkön, volt ott egy színes, őszi domb is, és számtalan hófehér sirály repkedett a frissen felszántott földeken. Gyönyörű volt.
A múzeumot is megtaláltuk végül, és még bőven időben voltunk. Először Zsirmik István mesélt udmurt meséket, amelyeket az általam (is) fordított eposzból merített - érdekes volt látni-hallani őket életre kelni. Aztán lehetett kézműveskedni: rongybabát és finnugor motívumokkal díszített filcnyakláncokat készítettünk. Közben szalagszövési lehetőség is volt, és készült finom sült alma, sült tök.
Ezek után táncoltunk egy kicsit, vittem lapp, mari, udmurt, finn és észt táncokat. Félúton kicsit kifulladva ujj-játékokat játszottunk, mondókáztunk, ezúttal finn, mordvin, komi, mari eredetűeket. Igyekeztem pergős, mondogatható fordításokat csinálni... Részben biztos sikerült, mert Ibolya hazafelé sokat mondta őket :-) , persze így meghallottam az itt-ott megbicsakló ritmusokat is.
Délután kn. ugyanez volt a program. Nagyon jól éreztük magunkat, és hazafelé még a holdkeltét is láttuk.
Jövőre, remélem, újra :-)

2013. szeptember 14., szombat

Mostanában

"Ismered azt a percet
Mikor remeg a kéz,
A gyertyák lángja serceg,
S az arc a csöndbe néz.

Nézni, és szót se szólni,
Nincs ennél semmi jobb.
Aranyad ócska holmi,
Tömjéned csak homok.

Kesernyés mirrhaillat,
és hallgatás köszönt.
Zárt ujjaid szétnyílnak,
S arcodba néz a csönd."

2013. augusztus 26., hétfő

Nyárzáró buli

Fergeteges nyárzáró buli volt nálunk a mai végre-esős napon. Rózsa nagyon kitett magáért, egész nap a bulira készült: bevásárolt, dekorált, sütött palacsintát - és fel is tudja dobni :-) , háromféle csigát készített, kakaósat, fahéjasat és diósat. Kitalált ezen kívül a szilveszteri virslitársasunkhoz hasonlóan gumicukortársast, amit el is készített két változatban, hogy ne kelljen túl sokat várni a játszótársakra. A szobát legyezőkkel, ventilátorral, masnikkal díszítettük.
Nagyot táncoltunk, ez volt az abszolút sláger (köszönjük annak, akit illet :-) ), legalább hatszor elhangzott az este folyamán, de jó volt a horgászhálóval való limbózás is. Felidéztük a nyári emlékeket egy Amerikából jöttem-játékkal, megjelenítették a várkirándulást, sütögetést, vitorlázást, strandolást, sátrazást.
Megszenvedtünk a gyerekpezsgővel, mert sajnos a "rangidős férfi" nem volt itthon, én pedig még sosem nyitottam pezsgőt - nos, most sem. Nem nyílt ki semmiféle módon, végül földhöz vágtuk a műanyag üveget, és az alján keletkezett repedésen keresztül töltöttünk a poharakba. Izgalmas játék volt, hogy bekötött szemű vállalkozó kedvű alanyoknak mindenféle különleges ételeket adtunk a szájába. Én voltam az utolsó, így addigra már elég jól belejöttek a gyerekek, emlékezetes maradt... Ez a habcukor-ketchup-csoki összeállítás még a legenyhébbek közül való!

Nagyon jó este volt, most már jöhetsz, ősz! Várjuk a szüreti bulit és a tökpartit :-).







2013. augusztus 16., péntek

MiszTika

Tikával voltam tegnap zöldséget vásárolni, és akkor gondolkoztatott el az alábbi mondatával:
- Mama, ne menj el tőlem, és akkor én mindig feléd fogok nézni.

2013. szept.1.: Akkora vagy, amennyire szeretsz.

(Ha nem úgy fogadjátok Isten országát, mint egy kisgyermek...)

2013. augusztus 1., csütörtök

Ötösben

Tegnap nagy kirándulást tettünk a gyerekekkel, elmentünk Ipolytarnócra, amit már rég terveztem, és megnéztünk két várat, Somoskőt és Salgót. Régebben nagyon szerettem várakba menni, de az utóbbi időben erről megfeledkeztem. Nemrég az egyik barátom mesélt az észak-magyarországi várakról, és így újra a látóterembe kerültek. Úgy gondoltam, hogy talán már a gyerekek is elég nagyok hozzá, hogy élvezzék, különösen, hogy itt mindenféle természeti szépségek, különleges bazaltalakzatok is vannak, amikről biztos voltam benne, hogy értékelni fogják. Emil ezen a héten dolgozik, így ötösben vágtunk neki az útnak.
Kicsit későn ébredt a csapat, de addigra már szerencsésen elkészültem a meleg vacsorával (elképesztően jólesett este, kicsit alulméreteztem az elemózsiát...), kikészítettem a ruhákat is. Induláskor kisebb fennakadást okozott, hogy pont abban a pillanatban kezdődött az áramszünet, amikor félig felhúztuk a garázsajtót. Sikerült Emiltől kapott telefonos segítséggel kézi erővel felhúzni, de nem maradt fenn. Végül Rózsa tartotta, amíg kiálltam a kocsival.
A garázson kívül még egy darázs színesítette az utat, Ibolyát szúrta meg már majdnem Ipolytarnócnál. Gyorsan félreálltam, kiszívtam, és a véletlenül éppen ott növő lándzsás útifű nedvével bekentem - döbbenetes módon alig látszott utána, nem is fájlalta később, pedig rendes csípés volt, pirosan látszott, hogy hol szúrta meg.
Jól elfáradtunk a nap végére, hazafelé mégis végig énekeltünk. Jaj, nagyon jó volt!!!
Annyira, hogy most tényleg naplószerűen leírom, nem szeretném elfelejteni.

Rózs véleménye szerint azért volt nagyon jó, mert mindenből volt benne egy kicsi, de nem túl sok. Játszóterezés, kirándulás, nevezetességek, állatok, kövek, autózás stb. Nekem még nagyon jó volt felkeresni megint ezt a vidéket, ahol gyerekkoromban sokszor voltunk, hiszen a családunk anyai ágon innen származik.
DG!

Természeti szépségek


A Medves környéke vulkanikus eredetű, különböző időpontokban különböző vulkánok különböző módokon törtek ki, a szóródásos kilövelléstől kezdve a mellékvulkánból lassan kiömlő lávarétegig, ezért mindenféle izgalmas bazaltalakzatot is van errefelé. Gábort különösen érdekelte már előre a bazaltorgona, de a többiek is izgalommal várták.
Először Ipolytarnócon a riolitban megmaradt lábnyomokat nézegettük, meg a tenger mélyének, folyótorkolatnak a megmaradt üledékrétegét. Nagyon jól látszik a vetődés, a kőzetek összekeveredése - emlékszem, ezt milyen nehezen értettem meg földrajzórán...
Gyönyörű volt a miocén erdő nevezetű park is, ahol láttunk békákat. Elképesztően sok béka volt, hangosan kuruttyoltak, a gyerekek összesen 21 békát számoltak meg egyszerre. Láttunk piros meg kék szitakötőt is, természetesen ezt nekem címezve. Rózsa talált egy szép pillangót, de azt nem sikerült lefényképezni sajnos.
Somoskőn megnéztük a bazaltorgonát. Gyönyörű bazaltzuhatag, kár, hogy olyan sokat felhasználtak belőle építkezésekre. A gyerekek kaptak kekszet, lelkesen ropogtatták a bazaltoszlopok tövében. Onnan nem messze van a lávatenger, rengeteg bazaltkő hever a földön, majdnem ameddig a szem ellát. Legalábbis lehet úgy nézni, hogy szinte nem lát mást az ember, csak köveket. A rengeteg kő között néhány napon fehérre aszalódott bot, fatörzs, kiszáradt falevél hever. Megrendítő hangulata van, amit most Gábor megfogalmazásában próbálok továbbadni: Az ember körülnéz, és arra gondol, hogy ezek itt vannak ötmillió éve. Itt vannak a földön, és még mindig itt vannak. Nekem pedig száz év is sok.
A lávatenger mellett volt egy odvas fa, ami nekem azonnal, már messziről nagyon megtetszett. Jó lett volna csak elüldögélni a belsejében.
Salgó váránál zsákszerű lávaoszlopok vannak, és az egész dombon jól látszik, hogy egy kráteres vulkán volt valaha. Ahogy felmentünk a várba, ott ült a földön egy pillangó, pont olyan, amiről Rózsa fényképet szeretett volna. Megható volt számomra, hogy azonnal megköszönte Istennek a pillangóját.
Salgó várából átsétáltunk a Boszorkánykőre is, de ekkor már mindenki nagyon fáradt volt, én is, és mindenki elesett út közben, kivéve Rózsát, aki viszont - szegénykém - folyamatosan bújni és nyivákolni szeretett volna. Szerencsére Tika nem ütötte meg magát, amikor én elestem, bár a nyakamban volt. Jó volt érezni, hogy Rózsa és Gábor azonnal utánam kap, és próbál megtartani. Semmi komoly, de jó élmény volt.
video
A Boszorkánykő egészen varázslatos. Pont akkor bukott le a nap a hegyek mögött, pirosas fényben játszottak a levelek, a kövek. A gyerekek összeszedték magukat, és a lapos köveken táncolni kezdtek, mert a hiedelem szerint ezeken a köveken boszorkányok táncoltak. Egyébként ez az a hely, ahol lassan folyt ki a láva egy mellékkráterből, és egészen szétterülő alakzatokat hozott létre.







Ráadásnak egy fejtörő: Hány béka található a képen?

Ipolytarnóc

Először az ipolytarnóci Őslényparkba mentünk, ahol ugyan Gábor kicsit csalódott volt, mert nem dinoszauruszok voltak, hanem már emlősök, de azért jól éreztük magunkat, és sok érdekeset láttunk.
A Geológiai tanösvényen kedvesen végigvezettek minket, megnéztük, megtapintottuk a hatalmas megkövesedett fát, megcsodáltuk a 11 féle őslény lábnyomait őrző riolitlapot. Visszafelé sétálva a gyerekek már nagyon éhesek voltak, alig várták, hogy elérjünk az autóig, ahol a megmentő kifli várt ránk, de mégis valamelyiküket éppen mindig érdekelni kezdte valami a miocén erdőben, így elég lassan haladtunk kifelé. Ez a parkrész olyan fákkal van beültetve, amik hajdan, még a mocsaras, trópusi időben borították ezt a területet. Vannak remekül megmászható, életnagyságú őslények, még a járólapokon is láthatóak különböző levéllenyomatok. Elképesztően részletgazdag, gondosan megvalósított park!

Végül visszaértünk az autóhoz, és majdnem minden ennivalónkat felfaltuk. (Nem kell aggódni, vettem pótlást...) Tika ügyes módszert talált ki a nehéz üvegből való önálló ivásra. Olyan mókás, hogy Ibolykáról is van egy kép, amikor ennyi idősen iszik, de ő a lábával támasztja alá a túl súlyos palackot.
A legnagyobb kaland a Lombkorona-sétány volt a gyerekek számára. Kialakítottak egy olyan, pallókból álló kb. 150 m hosszú útvonalat, amin végig lehet menni, és meg lehet nézni madártávlatból az erdőt. Persze biztosítani kell közben magunkat, ami nagyon izgalmas, ki-be kell kattingatni a karabinereket. Tika hozzám volt csatolva, de Ibolya már egyedül működött. Az első megállónál eléggé megijedtem, amikor láttam, hogy beakadt a pallók közé az egyik karabíner, a másik pedig a kezében van, tehát nem biztosítja semmi, és ő is meg van ijedve, hogy nem tud kiszabadulni. Szerencsésen sikerült megnyugtatóan beszélnem, amíg a másikat visszakapcsolta, az egyiket Rózsa kiszabadította, majd pedig alaposabban elmagyaráztam, hogy hogyan kell a biztosítást csinálni, mert az eligazítás inkább csak jelképes volt. Tikával a közös képünket Ibolya készítette!
Volt egy bácsi, aki alkoholos filccel felírta a gyerekek nevét a kezükre. Ez nem szolgáltatás volt, inkább kivételes meglepetés. Persze először Ibolyának írta fel, aztán Rózsának, majd pedig a fiúknak, hogy ők se maradjanak ki. Büszkék voltak rá, sőt megkérték, hogy nekem is írja rá, mert "Szégyellős lennék megkérni őt". A fényképet is vicces volt elkészíteni a kezünkről: én fogtam a fényképezőgépet, és Rózsa nyomta meg a gombot.
Az út alatt pedig különböző állati kuckók, fészkek voltak, akkorák, hogy a gyerekek is bele tudtak menni, kipróbálták a denevérodút, gólyafészket, borzlakot, rókalyukat.
Végül szerintem több, mint egy órát játszottunk egy drótköteles csúszdánál. Elképesztően kreatívan, ügyesen, ötletesen csúszkáltak, bátran, biztonságosan. Azért Tikát jó darabig futva kísértem, hogy ott legyek, ha mégis elengedné, de nem történt semmi.
Rengeteg minden változott az elmúlt 25 év alatt. De ott van az a kép is, amit akkor, szinte újonnan néztünk meg a családommal, amire nagyon emlékeztem.