Augusztus elején elindultunk Hegykőre, hogy közösen, csak a családdal nyaraljunk egy szűk hetet. Így az utolsó hónapban ez elég nagy vállalásnak tűnt, de annyira jól éreztem magam Lukáccsal a pocakban, és annyira vágytam egy kis békés kikapcsolódásra, hogy ez tűnt a legjobb ötletnek. Minden napra kitaláltam valami jó kis programot (mint utóbb kiderült, azért, hogy legyen mit megváltoztatni), majd elindultunk.
A szállásunk egy kis faház volt Hegykő üdülőtelepi részén, a szántóföld mellett. Gyönyörű tágasság, gyümölcsfák, távolban szélerőművek, azonnal nagyon megtetszett. A házikó is nagyon szuper volt, (ráadásul az ára is nagyon kedvező) tényleg felszerelt konyha, kényelmes ágy, még egy nagyon kismamának is, két kis szoba, úgyhogy a nagyok külön tudtak költözni, ami a béke záloga volt, hogy nekik legyen egy kis saját területük. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. A falu mindenhez közel van, kb a Fertő-tavi vidék közepén helyezkedik el. A ház tulajdonosa szintén nagyon-nagyon kedves, Gyolcs Ágnesnek hívják (30/3805022 - engedéllyel közölve).
Ha csak úgy együtt volt a család, az fárasztó volt, mert elég nagy korkülönbséggel és zajszint-különbséggel kellett megtalálni az összehangot. Szerencsére majdnem minden nap szép időnk volt, így nem kellett túl sok időt a házban tölteni.
Első nap a Bükfürdői strandra mentünk, hogy kifújjuk magunkat egy közkedvelt programmal a nagy utazás után. Hatalmas, zöld terület, a sok medence szinte elvész benne, egyáltalán nem zsúfolt. A csúszdákat a kisebbek is kipróbálták Emil ölében, nagy volt a lelkesedés. Jók voltak a kismedencék is, és wifi is volt a területen, akinek arra volt szüksége.
Második nap a Fertőrákosi kőfejtőt látogattuk meg. Nagyon jól kiépített terület, érdekes tanösvény, szép kilátás - még a tavat is megpillantottuk. A kőfejtőben is igényes tereket alakítottak ki, mélytengeri állatokkal, archív fotókkal, ismeretterjesztő kisfilmmel. Mégis sokkoló volt, hogy több kőfalon is százával voltak láthatók a golyó ütötte lyukak, ahol a második világháború alatt ott dolgozó foglyok utolsó pillanataikat élték. Szívfacsaró volt ezzel szembesülni. Aznap szerettünk volna elmenni a tóhoz is, de erre nem volt mód a nagy építkezés miatt. A járvány miatt Ausztriába nem tudtunk átmenni, így gyakorlatilag a tavat közelről nem is láttuk (legalábbis a kicsikkel). A magyar oldalon a védett tájban lehetett kalandozni, de igazából meglepődtem, mennyire nem aknázzák ki az idegenforgalmi lehetőségeket. Délután elmentünk a Sziki őszirózsa tanösvényre, életemben először láttam pólingot, volt sok nád, nagy meleg, kevés madár. Kicsit arrébb az ürgeélőhelyen csodáltuk az ürgéket - nekem talán ez volt a legnagyobb élmény.
Harmadik nap soproni városnézés és a Boszorkány meseösvény végigjárása volt a cél, miközben a nagyon kalandpályáznak. Hát, nem túl szerencsésen alakult... a városnéző kisvonatot pont lekéstük. Be akartunk helyette menni a Tűztoronyba, de ott is egy órát kellett volna várakozni a belépésre, mert egy csoport került elénk. Ezt feladtuk, és elautóztunk a Lővérekbe. A meseösvény és a drótkötél pálya tényleg jó kis program volt, bár a végéről a kicsiknek nagyon hiányzott a megígért ajándék, ugyanis a vadászház aznap éppen zárva volt... Volt viszont váratlan meglepetés gyanánt játszótér és mezítlábas ösvény. Sajnálom, hogy nem láttunk semmit Sopronból, de azóta kaptunk oda egy kedves meghívást, biztos visszatérünk még. Kicsit nehéz volt ezen a napon a folytonos újratervezés, de viszonylag jól viseltük.
Negyedik nap már kezdtünk fáradni, mi is, meg kicsit rosszabb volt az idő, nyűgösebbek voltak a gyerekek, talán elég lett volna ennyi is...Gondoltuk, egy nagyobb autózás jót fog tenni, elalszanak a kicsik, kisimulnak a dolgok. Ezért elutaztunk Győrbe megkóstolni a
D'Aliz Pizzéria fantasztikus, vékony tésztás, igazi olasz pizzáit, amit Emil és Gábor kóstoltak már és ajánlották újra. Hát, a pizza tényleg egészen más volt, mint amit eddig kóstoltam, dús feltét, mégis könnyed étel. Viszont a kisebb gyerekeink sajnos még nem pizzázóképesek, így szegény nagyok próbáltak elsüllyedni, amikor kiömlött a félliteres kóla, vagy hangosan énekelni kezdtek a már jóllakott családtagok. Arra már nem is emlékszem, hogy mit csináltunk délután. Talán akkor mentek a nagyobbak kenuzni a Fertő-tóra. Izgalmas volt a nádban evezni, volt egy szép kilátó, ahonnan végre rá lehetett látni a nyílt vízre. Közben mi a kertben játszogattunk a kislányokkal, mi is jól éreztük magunkat.
Voltunk az Esterházy kastélyban is, de sajnos éppen felújítás alatt volt, ezért nem túl sok szobát lehetett megnézni. A nagyokkal a művészeti kiállításokat is végignéztük, a nemrég rajzból érettségizett Rózsa vezetésével. A többiek közben a rózsakertben szaladgáltak, ami a képek alapján csodaszép lehetett, de nekem oda már nem volt erőm elsétálni. Délután ismét strand volt a terv, de egyrészt lógott az eső lába, másrészt rengetegen voltak, így inkább hazamentünk. Otthon Rózsa és Ibolya vezetésével a gyerekek sütögettek, én meg lepihentem, mert bár szeretek tüzezni, de már nagyon elég volt az a nap.
Aznap éjjel hatalmas vihar volt. Az eső szinte vízszintesen esett, villámok, dörgés, minden ami kell. Ahhoz képest viszonylag jól aludtunk, de madárles így elmaradt. A szentmise alatt is elment az áram, izgalmas sötétségben folyt a szertartás.
Szóval, az idő többségében jól telt, szép helyeken jártunk, még ha én elég lassan is, de azért mindenkinek voltak helyzetek, amikor túl kellett tennie magát dolgokon.
Drága Lukácsunk újszülöttkora véget ért, most már hatalmas nagy, igazi csecsemő. Ezalatt a hat hét alatt túl lett egy vesegyulladáson és egy vírusfertőzésen, taknyos volt, köhögött, branült kapott, lumbálták, négyféle antibiotikumot szedett, szóval volt elég baja amellett, hogy megérkezzen közénk, és ennek ellenére végtelenül békés, jókedvű, kapcsolódó baba. Sokat eszik, gyönyörűen gyarapodik. Már tartja a fejét, többször visszamosolyog, hangicsál. Olyan puszilgatni való, tömör kis manó.
