Volt nekem egy szülinapom... 2. rész

Tegnap végre véget ért a vizsgaidőszakom, ezért most gyorsan nekilátok, hogy megírjam a születésnapos posztban megígért második részt.
Csütörtök és vasárnap között még találkoztam Nammával, akitől egy csodaszép mesekönyvet kaptam - azaz együtt töltött időt a gyerekekkel. Gábor különösen beleszeretett az egyikbe, de ez most más tészta.
Vasárnap reggel szépen készülődtünk Dobogókőre, misére. Nem mondom, hogy nem sejtettem semmit, mert sejtettem. De igyekeztem nem gondolni semmi konkrétumra, hogy majd jól meglepődjek. De azért most bevallom, azt hittem, hogy este majd átjönnek a barátok, és megünnepelnek. Így aztán kicsit meglepődtem, amikor Emil azt kérte, hogy a kék muszlinruhám helyett nadrágot vegyek. Soha nem szokott beleszólni, hogy mit veszek fel, de azért nekiláttam nadrágot keresni. Egy csillogós, fekete nadrág mellett döntöttem. Erre azt mondta, hogy maradjon a kék ruha, de vigyek magammal egy farmert és egy fölsőt, mert ő mise után kirándulni szeretne menni a gyerekekkel. Nos, mivel a gyerekek elég kicsik, nem tudtam elképzelni olyan célpontot, ahova ne tudnék elmenni a kék muszlinruhámban, de annyira erősködött, hogy bepakoltam.
A szentmisén nagyon jó volt ott lenni, hálát adni.
Utána meg Emil azzal állt elő, hogy maradjunk fent Dobogókőn, én tanulok, a gyerekek alszanak, aztán majd utána kirándulunk. Eszembe jutott Zsuzsi barátnőm mondása a szülinapommal kapcsolatos dolgok kapcsán, hogy bízzak csak nyugodtan mindent az Emilre, ezért különösebb hercehurca nélkül beleegyeztem, bár látszott, hogy ez semmiképp nem fér bele az időbe, ha haza is akarunk érni fektetésre. És mi lesz a vendégséggel otthon, a kertben, ha mi későn érünk haza? (Nyugodtan gondolhatjátok, hogy lassú a felfogásom, de még mentségemre hozzáteszem, hogy az én tudomásom szerint aznap Nagypapám dobogókői házában Nagypapa és a beteg ikertestvére pihent volna, tehát oda szervezett program fel sem merült bennem.)
A gyerekek nem nagyon akartak elaludni, végül nekem kellett bemennem. Előtte tanultam, majd amikor Tikát szoptattam és elaludtam egy kicsit a kövön. Már éppen elaludt a két középső, amikor Emil kihívott, hogy most öltözzek át. Tikát Rózsára bízta, engem meg karon fogott, és elmentünk sétálni. Nagyon jó volt vele kettesben barangolni egy kicsit. Olyan jó vele.
Aztán egy idő múlva bekötötte a szememet, és továbbvezetett (nagyon szeretem a vakvezetős játékokat). Nemsokára megálltunk, és valaki elolvasott két sort a kedvenc zsoltáromból. Nem volt túl nehéz rájönnöm, hogy Papács az. Vele mentem tovább, és aztán sorra a legjobb embereim következtem, Mamács, Réka húgom, Dani és Virág, Eszter és Tamás, Zsuzsi, és kicsit később Márton is, végül Eri. Mindenkivel kirándulhattam egy kicsit, közben végre beszélgettünk - nagyon örültem. És olyan kedvesek is: Eszternek másnap vizsgája volt, Réka pedig közösségi napokról jött haza emiatt korábban, Eri három kislányát hagyta otthon stb. Kiderült, hogy Zsuzsi és Emil már hetek óta ezen dolgozik, és csak úgy özönlenek az e-mailek, mindenki beleadta a magáét. Nagyon meg voltam hatva...
És majdnem tíz év után újra végigmentem a Rám-szakadékon. Régen rendszeresen mentünk oda a családdal, de az enyémek talán kicsik még hozzá. Itt éppen Eszter és Tamás volt velem (nászúton vannak éppen, Isten éltesse őket!). Van ott egy nagy vízesés, ami alá kislánykoromtól szerettem volna beállni. Úgy éreztem, most vagy soha. Szerencsére Eszter húgom lelkesen támogat minden bolondságot, amit el szeretnék követni, így még a ruházkodás is megoldódott, Tamásnak volt egy pulóvere, Eszternek meg egy kendője - összehoztuk. Csodálatos élmény volt a vízesés alatt állni! Elakadt a lélegzetem a lezúduló víz erejétől, és jó volt hagyni, hogy végigcsorogjon rajtam. Megtisztító élmény volt. (És Tamás pulóvere olyan hosszú, hogy minden átázást remekül eltakart.)
Aztán lassan elértünk Nagypapa házához, és ott volt mindenki (erre végképp nem számítottam), a kedvenceimet ettük, fel volt díszítve a kert, még lampionok is voltak, amit nagyon szerettem volna. Eri kürtőskalácsot készített, énekeltünk a tábortűznél. Ekkor Elemér és Feri is megérkezett, és búcsúzóul kaptam egy áldást.
És nagyon mókás, hogy hárman is voltunk ott, akik pont május 19.-én születtünk, két Virág és Márton. Emil pedig olyan figyelmes, hogy ők, és a környéken születettek is kaptak virágot.
Jaj, de jó volt!!!!
Mindenkinek köszönöm.

Remek a hangulatom...

...ha rágondolok, hogy milyen jó volt a szülinapom. Előreláthatólag egy hosszú, fényképekkel tűzdelt bejegyzés lesz. - Sőt, kétrészes! Felébredt Tika, és még a képekkel foglalkozom.

Már lassan két hete, hogy alig várom ezt a napot, amikor végre túl leszek a nehéz vizsgámon, sőt, az azt megelőző gyomorgörcsöt, heveny hányingert, valamint az azt követő fejfájást is kialszom valamelyest, és nyugodtan írhatok a blogba. (Bár nem teljesen nyugodtan, mert általában igyekszem fél 12-kor lefeküdni, és az már mindjárt itt van...) Viszont erre a bejegyzésre már olyan kedves embereim kérdeztek rá, hogy kivételt teszek.
Amikor megtudtam, hogy Emil a születésnapomat Bécsben tölti, nagyon elszomorodtam. Aznap még nem volt semmi gond, de másnap este sajnos kissé hisztisen adtam a tudtára, hogy egyáltalán nem örülök ennek a fejleménynek. Szerinte előadhattam volna normálisabban is magam, akkor is lehetett volna az az eredmény, mint így: kivett egy szabadnapot erre a nagy eseményre.
Ennek aztán nagyon örültem, mert elég régen fordult elő, hogy napközben, kettesben elmentünk volna valahová - években mérhető. Reggel finom kakaót kaptam kaláccsal és a kedvenc sonkámmal, meg harminc szál tulipánt, 21 sárgát és 9 pirosat. Gyönyörű csokor volt. Nagymami vázát is adott kölcsön hozzá. Aztán a gyerekek oviba, iskolába mentek, Marika (anyósom) vigyázott Tikára, mi pedig elmentünk a csillebérci drótkötélpályára. NAGYON jó volt! Jól elfáradtam, izgalmas is volt, és az erőnlétem is jobb, mint 3 éve, amikor a Pelékkel voltam itt. Egészen könnyen sikerült átjutnom azon az akadályon, amin a múltkor elakadtam! A végén kettéváltunk Emillel, hogy ő is elfáradhasson. Végig is ment az egyik legnehezebb pályán - természetesen nagyon büszke voltam. Közben nekem is sikerült még két könnyebb pályán átmenni, és így az én szintemnek megfelelő összes pályát kipróbáltam. Volt pár nehéz hely, az én számomra talán a legnehezebb a hosszú hinta volt, amin hintáról hintára lépve kellett átmenni, de ezek elég messze voltak egymástól és ide-oda lengtek. De mivel láttam, hogy pár hete Rózsa a maga nyolc évével szépen átjutott rajtuk, reméltem, hogy nekem is sikerül.
Drága Zsuzsi barátnőm eközben elment nekem könyvtárba, hogy a hétvégén már tudjak olvasni az emlegetett vizsgámra - ez volt tőle a legjobb ajándék ebben a helyzetben.
Lepihentem egy kicsit délután, és akkor beállított két kedves, Magyarországon tartózkodó húgom egy Réka által készített tortával, minek a tetején két süni üldögélt. Megint nagyon örültem. Miután lekísértem őket lefeküdtem egy kicsit a fűbe, és olyan szépséges felhőt kaptam ajándékba, hogy megint nagyon meghatódtam. Eszembe is jutott, hogy néhány napja az ötlött fel bennem, hogy a szülinapomon menjek el misére, mert valami meglepetés vár majd rám. El is mentem a 6-os misére, bár egy kicsit túlzásnak tűnt a dolog, nehezen fért bele az estébe, és mind a három nagyobb gyerek el akart kísérni (ez amúgy tök jó...). A meglepetés pedig az általános iskolai matektanárnőm, Ági néni volt, akivel 15 éve szerettem volna újra találkozni, és mindig lestem a templomban, mert tudtam, hogy ő is oda szokott járni, de sosem láttam. Ő volt az első igazán példaértékű keresztény pedagógus az életemben.
Este, fektetés után felugrottam Nagymamiékhoz, és meghallgattam a nekem oly kedves "A Dunában egy nagy hal..." kezdetű köszöntőt. Miután lejöttem, egyik kedves bérmalányom köszönt be, és az alvó gyerekek miatt suttogva kihívott a kertbe, hogy ott jobban tudjunk beszélgetni. A kertben pedig ott vártak a Pelék! Mindannyian! Úgy megörültem nekik! Megkínáltam őket Réka tortájával, és kaptam egy postaládát, benne 30 levéllel. Miután elmentek, ki is nyitottam az "Ez életed egyik legszebb napja" feliratú borítékot, és követtem a benne lévő utasításokat: Menj ki a kertbe, és járj el egy örömtáncot, majd amikor már elfáradtál a táncolásban, adj hálát Istennek a napért.
Éjjel 23.45-kor pedig Mamácska SMS-e érkezett meg: megszületésem pillanatában szeretettel köszönt.
Jaj, nagyon szép nap volt! Ez mind csütörtökön történt. ÉÉÉS vasárnap egy még csodásabb nap következett, de ezt majd egy másik nap mesélem el.