Kis színes a nyárról

Meglepően harmonikus nyárkezdet után jött az úszótanfolyam, ami még szintén teljesen döccenőmentes volt. Most van egy szabad hetünk, de kicsit elszoktunk tőle. Talán holnap már könnyebb lesz.
A nyár felhőtlen élvezetét a házkeresgélés kicsit gátolta, de erről majd akkor írok, ha legalább egy előszerződést aláírtunk. Már ... (idáig jutottam el három nappal ezelőtt. Sajnos a házkeresés tovább bonyolódik, de legalább az itthoni helyzet rendeződni látszik :-) )

Az elmúlt pár nap nagy szenzációja, hogy Tika megtanult puszit adni. Annyira aranyos az a kisfiú (is)! Sokat beszél, pl. Mána - málna, és egyéb gyümölcsök, Nyányá - macska, Vaú - navajonezmi?
Az egyik háznál egy palotapincsi fogadott minket. Tika habozott: - Vaú? Nyányá? Szemmel láthatóan nem tudta eldönteni, melyik a helyes meghatározás. Pár nappal később itthon futottunk össze egy hasonló kutyába, de akkor már pontosan tudta, hogy az egy: - Vaúnyányá!

Ibolyka gyönyörű és független királylány sok szeretetvággyal, és igen kicsi alvásigénnyel. Így bár a nap folyamán sokat foglalkozom vele, puszilgatom, dicsérem, mesélek neki, játszom vele, stb., de a fektetés körüli hercehurca - úgy érzem - mindezt felülírja, és gyakran szomorkás-mérgelődős lesz a napja vége. Megoldaná a gondot, ha nem aludna délután...csak akkor a többiek sem alszanak, akiknek pedig fontos... ezen még kell gondolkodnom.
Egyik nap elővette a Húsvétról maradt csokikat rejtő zacskót, s azt eszegették Tikával. Igen ám, de azok a nyavalyás csokik eléggé szétszóródtak a földön. Emil emiatt elérhetetlen magasságba helyezte a csokis zacskót. Persze Ibolyának ez nem akadály... (remélem, mihamarabb sikerül csatolnom ide képet is.)

Gábor igyekszik "értelmesen" tölteni a szünetet, és ez szerintem sikerül is neki. Sokat rajzol, ügyeskedik, nemrég homokképet készített. Homokot ragasztott papírra vulkánalakban, és azt rajzolta körbe dinókkal. Másnap meg farkat-mancsot-lábat készített egy befőttesüvegnek, és egy kis szódával meg mosogatószeres ecettel habzó dinó lett belőle (szülői felügyelet mellett...) Rózsa videózta. Sajnos a hangalámondás nem lett tökéletes. Azt lehet ugyanis hallani, amint Ibolyával kiabálok: - Miért nem vettél bugyit már megint?

Rózsaszál nagyon szeret főzőcskézni, sőt, egy napon még az ebédkészítést is elvállalta! Paradicsomleves volt borsófőzelékkel és virslivel. Nyam!
Örömmel olvasgat vagy ír, sokat játszik a testvéreivel is. Papírból gyönyörű dolgokat alkot, és egy általa merített, gyékényszöszmösszel díszített papír is itt szárad az ablakban. Megható és elképesztő, ahogyan időnként elmerül a természet csodálatában.

Élvezem a szünetet, még ha néha hosszúnak tűnnek is a napok. Olyan jó, hogy nem kell sehová rohanni az órát nézni, félni, hogy elkésünk. Ami meglepő, hogy így is mindig van valaki, aki úgy érzi, hogy foglalkozhatnék vele többet. Gondolom, ez természetes, de időnként szívesen érezném magam egyenesben.
Amúgy a rendtartás sokkal jobban meg mostanában!

Megcsináltam!

Három dolog is történt az elmúlt két hétben, aminek örülök, hogy megcsináltam. Elhatároztam, meginogtam, összeszedtem magam, biztatást kaptam, és megvan!

1, A világ legjobb rántottája
Emilnek születésnapja volt, és ebből az alkalomból olyan sonkás rántottát kért reggelire, ami megközelíti a körmendi szállás rántottáját. Ettől kicsit megijedtem, mert nálunk a rántotta leginkább tojáslepényhez hasonlít, az meg nem ilyen volt. De szerencsére Namma jóvoltából van nekem remek Stahl Judit szakácskönyvem (köszi...), melyben benne van a Tökéletes Rántotta. Van pár macerás trükkje (gőz fölött készül, majd előmelegített tányéron foglalja el méltó helyét), de tényleg nagyon finom lett, és ami a legjobb, Emil is örült neki.
Persze nem lennék az, aki, ha a rántotta negyede nem a főzővízben landolt volna.

2, Elmentem úszni
Először életemben! Persze voltam kiskoromban a családdal, meg a regnumi csapatommal, de most egyedül és csak a magam kedvére úsztam. Nagyon jólesett elmerülni a vízben, a lehető legerősebben tempózni, semmi gyereknyivákolás (mert közben Anyósom vigyázott rájuk), csak az úszásra lehetett figyelni, és tervezgetni, hogy hogyan fogom megírni ezt Nektek, de ebben a pillanatban... megjelent egy síró kisfiú a parton, hogy segítsek neki, mert elvesztette a táborozó csoportját. Mintegy 10 métert úsztam. Segítettem neki, aztán magamban nevetgélve tovább úsztam. Hát igen... most ennek van az ideje az életemben.
Köszönöm Emilnek a biztatást, Zsuzsinak a lelkesedést.
Persze nem lennék az, aki, ha vittem volna törülközőt és papucsot, illetve ha megszárítottam volna a hajam.

3, Ott aludtam az esetleges új házunkban
Ehhez Emil ragaszkodott, hogy kipróbáljam, hogy nem lesznek-e túl hangosak a vonatok nekem vagy Tikának. Örömmel jelentem, hogy az éjjel tapasztalatai alapján nem! Nagyon remélem, hogy most már minden rendben lesz, annyira jó kis ház!
Elég mókás volt egyedül aludni egy idegen családban. Aki ismer, tudja, hogy még a legjobb barátaimnál is össze kell szednem magam egy ottalváshoz, így meg aztán... De nem volt rossz!
Persze nem lennék az, aki, ha nem ömlött volna ki a hátizsákomban és az autóban az ajándékba vitt citromlikőr.

De nem különösebben zavar. Éppen szívesen vagyok az, aki!
:)

Volt nekem egy szülinapom... 2. rész

Tegnap végre véget ért a vizsgaidőszakom, ezért most gyorsan nekilátok, hogy megírjam a születésnapos posztban megígért második részt.
Csütörtök és vasárnap között még találkoztam Nammával, akitől egy csodaszép mesekönyvet kaptam - azaz együtt töltött időt a gyerekekkel. Gábor különösen beleszeretett az egyikbe, de ez most más tészta.
Vasárnap reggel szépen készülődtünk Dobogókőre, misére. Nem mondom, hogy nem sejtettem semmit, mert sejtettem. De igyekeztem nem gondolni semmi konkrétumra, hogy majd jól meglepődjek. De azért most bevallom, azt hittem, hogy este majd átjönnek a barátok, és megünnepelnek. Így aztán kicsit meglepődtem, amikor Emil azt kérte, hogy a kék muszlinruhám helyett nadrágot vegyek. Soha nem szokott beleszólni, hogy mit veszek fel, de azért nekiláttam nadrágot keresni. Egy csillogós, fekete nadrág mellett döntöttem. Erre azt mondta, hogy maradjon a kék ruha, de vigyek magammal egy farmert és egy fölsőt, mert ő mise után kirándulni szeretne menni a gyerekekkel. Nos, mivel a gyerekek elég kicsik, nem tudtam elképzelni olyan célpontot, ahova ne tudnék elmenni a kék muszlinruhámban, de annyira erősködött, hogy bepakoltam.
A szentmisén nagyon jó volt ott lenni, hálát adni.
Utána meg Emil azzal állt elő, hogy maradjunk fent Dobogókőn, én tanulok, a gyerekek alszanak, aztán majd utána kirándulunk. Eszembe jutott Zsuzsi barátnőm mondása a szülinapommal kapcsolatos dolgok kapcsán, hogy bízzak csak nyugodtan mindent az Emilre, ezért különösebb hercehurca nélkül beleegyeztem, bár látszott, hogy ez semmiképp nem fér bele az időbe, ha haza is akarunk érni fektetésre. És mi lesz a vendégséggel otthon, a kertben, ha mi későn érünk haza? (Nyugodtan gondolhatjátok, hogy lassú a felfogásom, de még mentségemre hozzáteszem, hogy az én tudomásom szerint aznap Nagypapám dobogókői házában Nagypapa és a beteg ikertestvére pihent volna, tehát oda szervezett program fel sem merült bennem.)
A gyerekek nem nagyon akartak elaludni, végül nekem kellett bemennem. Előtte tanultam, majd amikor Tikát szoptattam és elaludtam egy kicsit a kövön. Már éppen elaludt a két középső, amikor Emil kihívott, hogy most öltözzek át. Tikát Rózsára bízta, engem meg karon fogott, és elmentünk sétálni. Nagyon jó volt vele kettesben barangolni egy kicsit. Olyan jó vele.
Aztán egy idő múlva bekötötte a szememet, és továbbvezetett (nagyon szeretem a vakvezetős játékokat). Nemsokára megálltunk, és valaki elolvasott két sort a kedvenc zsoltáromból. Nem volt túl nehéz rájönnöm, hogy Papács az. Vele mentem tovább, és aztán sorra a legjobb embereim következtem, Mamács, Réka húgom, Dani és Virág, Eszter és Tamás, Zsuzsi, és kicsit később Márton is, végül Eri. Mindenkivel kirándulhattam egy kicsit, közben végre beszélgettünk - nagyon örültem. És olyan kedvesek is: Eszternek másnap vizsgája volt, Réka pedig közösségi napokról jött haza emiatt korábban, Eri három kislányát hagyta otthon stb. Kiderült, hogy Zsuzsi és Emil már hetek óta ezen dolgozik, és csak úgy özönlenek az e-mailek, mindenki beleadta a magáét. Nagyon meg voltam hatva...
És majdnem tíz év után újra végigmentem a Rám-szakadékon. Régen rendszeresen mentünk oda a családdal, de az enyémek talán kicsik még hozzá. Itt éppen Eszter és Tamás volt velem (nászúton vannak éppen, Isten éltesse őket!). Van ott egy nagy vízesés, ami alá kislánykoromtól szerettem volna beállni. Úgy éreztem, most vagy soha. Szerencsére Eszter húgom lelkesen támogat minden bolondságot, amit el szeretnék követni, így még a ruházkodás is megoldódott, Tamásnak volt egy pulóvere, Eszternek meg egy kendője - összehoztuk. Csodálatos élmény volt a vízesés alatt állni! Elakadt a lélegzetem a lezúduló víz erejétől, és jó volt hagyni, hogy végigcsorogjon rajtam. Megtisztító élmény volt. (És Tamás pulóvere olyan hosszú, hogy minden átázást remekül eltakart.)
Aztán lassan elértünk Nagypapa házához, és ott volt mindenki (erre végképp nem számítottam), a kedvenceimet ettük, fel volt díszítve a kert, még lampionok is voltak, amit nagyon szerettem volna. Eri kürtőskalácsot készített, énekeltünk a tábortűznél. Ekkor Elemér és Feri is megérkezett, és búcsúzóul kaptam egy áldást.
És nagyon mókás, hogy hárman is voltunk ott, akik pont május 19.-én születtünk, két Virág és Márton. Emil pedig olyan figyelmes, hogy ők, és a környéken születettek is kaptak virágot.
Jaj, de jó volt!!!!
Mindenkinek köszönöm.

Remek a hangulatom...

...ha rágondolok, hogy milyen jó volt a szülinapom. Előreláthatólag egy hosszú, fényképekkel tűzdelt bejegyzés lesz. - Sőt, kétrészes! Felébredt Tika, és még a képekkel foglalkozom.

Már lassan két hete, hogy alig várom ezt a napot, amikor végre túl leszek a nehéz vizsgámon, sőt, az azt megelőző gyomorgörcsöt, heveny hányingert, valamint az azt követő fejfájást is kialszom valamelyest, és nyugodtan írhatok a blogba. (Bár nem teljesen nyugodtan, mert általában igyekszem fél 12-kor lefeküdni, és az már mindjárt itt van...) Viszont erre a bejegyzésre már olyan kedves embereim kérdeztek rá, hogy kivételt teszek.
Amikor megtudtam, hogy Emil a születésnapomat Bécsben tölti, nagyon elszomorodtam. Aznap még nem volt semmi gond, de másnap este sajnos kissé hisztisen adtam a tudtára, hogy egyáltalán nem örülök ennek a fejleménynek. Szerinte előadhattam volna normálisabban is magam, akkor is lehetett volna az az eredmény, mint így: kivett egy szabadnapot erre a nagy eseményre.
Ennek aztán nagyon örültem, mert elég régen fordult elő, hogy napközben, kettesben elmentünk volna valahová - években mérhető. Reggel finom kakaót kaptam kaláccsal és a kedvenc sonkámmal, meg harminc szál tulipánt, 21 sárgát és 9 pirosat. Gyönyörű csokor volt. Nagymami vázát is adott kölcsön hozzá. Aztán a gyerekek oviba, iskolába mentek, Marika (anyósom) vigyázott Tikára, mi pedig elmentünk a csillebérci drótkötélpályára. NAGYON jó volt! Jól elfáradtam, izgalmas is volt, és az erőnlétem is jobb, mint 3 éve, amikor a Pelékkel voltam itt. Egészen könnyen sikerült átjutnom azon az akadályon, amin a múltkor elakadtam! A végén kettéváltunk Emillel, hogy ő is elfáradhasson. Végig is ment az egyik legnehezebb pályán - természetesen nagyon büszke voltam. Közben nekem is sikerült még két könnyebb pályán átmenni, és így az én szintemnek megfelelő összes pályát kipróbáltam. Volt pár nehéz hely, az én számomra talán a legnehezebb a hosszú hinta volt, amin hintáról hintára lépve kellett átmenni, de ezek elég messze voltak egymástól és ide-oda lengtek. De mivel láttam, hogy pár hete Rózsa a maga nyolc évével szépen átjutott rajtuk, reméltem, hogy nekem is sikerül.
Drága Zsuzsi barátnőm eközben elment nekem könyvtárba, hogy a hétvégén már tudjak olvasni az emlegetett vizsgámra - ez volt tőle a legjobb ajándék ebben a helyzetben.
Lepihentem egy kicsit délután, és akkor beállított két kedves, Magyarországon tartózkodó húgom egy Réka által készített tortával, minek a tetején két süni üldögélt. Megint nagyon örültem. Miután lekísértem őket lefeküdtem egy kicsit a fűbe, és olyan szépséges felhőt kaptam ajándékba, hogy megint nagyon meghatódtam. Eszembe is jutott, hogy néhány napja az ötlött fel bennem, hogy a szülinapomon menjek el misére, mert valami meglepetés vár majd rám. El is mentem a 6-os misére, bár egy kicsit túlzásnak tűnt a dolog, nehezen fért bele az estébe, és mind a három nagyobb gyerek el akart kísérni (ez amúgy tök jó...). A meglepetés pedig az általános iskolai matektanárnőm, Ági néni volt, akivel 15 éve szerettem volna újra találkozni, és mindig lestem a templomban, mert tudtam, hogy ő is oda szokott járni, de sosem láttam. Ő volt az első igazán példaértékű keresztény pedagógus az életemben.
Este, fektetés után felugrottam Nagymamiékhoz, és meghallgattam a nekem oly kedves "A Dunában egy nagy hal..." kezdetű köszöntőt. Miután lejöttem, egyik kedves bérmalányom köszönt be, és az alvó gyerekek miatt suttogva kihívott a kertbe, hogy ott jobban tudjunk beszélgetni. A kertben pedig ott vártak a Pelék! Mindannyian! Úgy megörültem nekik! Megkínáltam őket Réka tortájával, és kaptam egy postaládát, benne 30 levéllel. Miután elmentek, ki is nyitottam az "Ez életed egyik legszebb napja" feliratú borítékot, és követtem a benne lévő utasításokat: Menj ki a kertbe, és járj el egy örömtáncot, majd amikor már elfáradtál a táncolásban, adj hálát Istennek a napért.
Éjjel 23.45-kor pedig Mamácska SMS-e érkezett meg: megszületésem pillanatában szeretettel köszönt.
Jaj, nagyon szép nap volt! Ez mind csütörtökön történt. ÉÉÉS vasárnap egy még csodásabb nap következett, de ezt majd egy másik nap mesélem el.

Kedvenc kalandjátékom

Reggel útnak indítottam a gyerekeket, és még éppen volt egy kis időm leülni. Eszembe jutott, hogy jó lenne elolvasni az evangéliumot. Gyanús volt, hogy akkor már el fogok késni az első órámról, amire mindig igyekszem pontosan beérni, mert késni nem szeretek, de azt az órát viszont nagyon. Mégis elolvastam, de megkértem Istent, hogy segítsen, hogy minden rendben menjen. Komótosan mentem a megálló felé, amikor egyszerre csak belém vágott: Nem arról volt szó, hogy együtt sietünk Istennel? Rohanni kezdtem, és még éppen elértem a villamost. A metró is azonnal megérkezett, időben odaértem.
Visszafelé szintén siettem, mert az óvodában kellett videóznom, és megint késésben voltam. Pont nem értem el a buszt. Mosolyogtam is magamon, mert rögtön azon kezdtem gondolkozni, hogy nem csináltam-e valamit rosszul, ami miatt... A buszon azt számolgattam, hogy mikor tudok majd elmenni könyvtárba. Nagyon nehezen fér bele az időbe. Odaértem az oviba, és kiderült, hogy nem kellett volna jönnöm, tehát mehettem volna könyvtárba. Küldtek is SMS-t, de a rohanás miatt nem néztem meg a telefont. Kicsit elszontyolodtam, de ugyanakkor olyan játékos örömet is éreztem.
Az épületből kifelé tartva kaptam két értesítést, hogy megtörtént valami, amiért imádkoztam. Döbbenetes élmény volt ez így együtt.
Egyrészt, hogy milyen élően lehet Istennel egy húron pendülni egy teljesen hétköznapi napon, másrészt, hogy rengeteget számíthat az én néhány perces imám. Felelősség is, de olyan vidám. Legszívesebben hangosan nevettem volna, annyira jókedvem kerekedett.
Az egész tapasztalatot nagyon köszönöm Istennek. Azt hiszem, ez a születésnapi ajándékom, hiszen holnap leszek 30 éves.
Megpróbálom a tanulságait eltenni a következő 30 évre.

Az evangélium egyébként az a rész volt, hogy "Ti vagytok a világ világossága".

Csak győzzek lépést tartani

Tanulmányok, előadások előttem-mögöttem. Elfáradtam, nehéz folytatni. Rózsának gondjai vannak a suliban, iskolaváltás. Költözés? Jön a bölcsességfogam. De legalább diófagyit eszem tejszínhabbal!

Nehéz hét áll mögöttem, és legalább két nehéz hét áll előttem. Nem vagyok kétségbeesve, sőt még inspirálóak is a feladatok, de azért jó lenne egy kis büntetlen pihenés, aminek nem az a következménye, hogy összetorlódik a többi kötelesség. Ráadásul ez a bölcsességfog! Minden gyereknél jött egy fogam, tehát ez az utolsó, de most nagyon fáj. Viszont szükségem van a bölcsességre mostanság.
Rózsa nagyon szorong az iskolában. Annyira, hogy már tarthatatlannak érzem a helyzetet. Most azon törjük a fejünket, hogy hogyan tovább.

Ibolya egy fantasztikus kiscsaj! Megkért minket, hogy hadd járjon úszni (bár Gábor határozottan nem volt hajlandó) , és ma volt az első alkalom. Vidáman, lelkesen jött haza - vagyis dehogy haza! Éppen akkor kezdődött az ovis torna. Fel voltam készülve rá, hogy nem lesz hajlandó bemenni rá, hiszen éppen akkor úszott, és nem is találkoztunk egész nap, de minden gond nélkül ment tornázni, és még élvezte is.
Hihetetlen édes a beszéde, nagyon észreveszi, megjegyzi a dolgokat. Érzékeny lelkű, teljes szívével igyekszik segíteni, ha bárkinek baja van (Mama, beütötted a könyököd? Tedd ide a párnámra, nem fog fájni!). A reggeli búcsúzás elmaradhatatlan kelléke a komoly arcocskával és nagyon puha ujjacskával a homlokomra rajzolt kiskereszt - ezt ő fejlesztette ki. A születésnapjára az ünnepelt meghívására eljött Vízi Elemér is, és egy imazsámollyal ajándékozta meg a kis hölgyet - ez volt ugyanis a szíve vágya. Tőlünk csatokat és egy vödörből készült gólyalábat kapott, meg egy Hello Kitty-dobozt - amivel inkább a tesói szerettek volna játszani. És, el ne felejtsem, a fülét is kilyukasztották erre a nagy alkalomra - ezt is már régóta kérte és nagyon várta. Kicsit aggódtam, mert Ibolya nem nagyon bírja a fájdalmat, mégis, egy pisszenés nélkül tűrte a dolgot. (Lehet, hogy inkább a váratlan fájdalommal van a gond...) Most pedig ő szokott szólni, hogy ápoljuk a lyukat a csepegtetővel. A torta egy kicsit szétfolyt, de az íze egész jóra sikerült, és a másnapi tortának, amit az oviba küldtem be, minden aggodalmam ellenére még az állaga is rendben volt - lassan megtanulom a helyes arányokat. A szülinap része az is, hogy kettesben töltöm az ünnepelttel a napot, Ibolyával egy nagyot játszótereztünk, meg fagyiztunk is.
Szóval, nagyon örülök, hogy velünk lakik ez a kis napsugár.
Születésnapja estéjén így aludt el: "Isten hintáztat az ölében." Sokszor eszembe jut, hogy milyen jó így elaludni.

Jó éjt.

Lapzárta után érkezett hír: Gábornak bélférge van. Na neeee!

Vers Anyák napjára

Ma a gyerekek egy szép verset dobtak össze nekem arról, hogy mi mindent csinálhatnék, ha...

Első kezeddel számítógépezel

Második kezeddel hegedülsz,

Harmadik kezeddel gitározol,

negyedikkel motorozol,

ötödikkel autózol,

hetedikkel szökőkutat javítasz,

nyolcadikkal bokrot metszesz,

kilencedikkel lököd a hintát,

tizedikkel homokvárat építesz,

tizenegyedikkel simogatsz,

tizenkettedikkel ölelgetsz,

tizenharmadikkal puszikat dobálsz,

tizennegyedikkel levelet írsz a barátnődnek,

tizenötödikkel rajzolsz,

tizenhatodikkal főzöl,

tizenhetedikkel terítesz,

tizennyolcadikkal kanalakat raksz,

tizenkilencedikkel enni adsz,

századikkal ajándékokat adsz.

legyen Mama százkezű!

Első lábaddal futóversenyezel

Második lábaddal sétálsz

Harmadik lábadat berakod az ágyamba

Negyedik lábaddal lazítasz,

Ötödik lábaddal ugrálsz,

Hatodik lábaddal tornázol,

Hetedik lábaddal féllábon ugrálsz,

Nyolcadikkal focizol,

Kilencedikkel táncolsz,

Tizedikkel biciklizel.

Legyen Mama százlábú!

Egyik szemeddel őrzöd az álmunk,

másikkal messzelátózol,

harmadikkal sapkát varrsz,

negyedikkel mérges vagy,

ötödikkel mindenkit szeretsz,

hatodikkal nézed a Napot,

hetedikkel nézed a naplementét,

nyolcadikkal olvasol.

kilencedikkel pislogsz,

tizedikkel nézed, ahogy fára mászunk.

Legyen Mama százszemű!

Egyik szájaddal diktálsz,

másikkal puszilsz,

harmadikkal beszélsz,

negyedikkel mesélsz,

ötödikkel énekelsz,

hatodikkal imádkozol,

hetedikkel eszel,

nyolcadikkal kiabálsz,

kilencedikkel nevetsz,

tizedikkel csókolózol a Papával.

Legyen Mama százszájú!

És még Gábor egy szép hasonlata a kék égről: Tiszta az ég, mint a virág szirma.

Nemsokára talán elkészülök! Már "csak" egy 3/4 órás angol nyelvű előadást kell összedobnom holnapra... Aztán itt a gyöngyélet megint.