Vége az újszülöttkornak - az elmúlt hat hét

Összességében gyönyörű hat hét áll mögöttünk. Szépséges és drágaságos Alma Virágunk növekszik, fejlődik. Tegnapelőtt elkezdett visszamosolyogni, először Emil csodálhatta meg a vigyorgását. Cuki kis hangocskákkal válaszolgat időnként, ha szólunk hozzá. Hatalmas baba, és szépen hízik is: most már 68-as ruhákat hord, pedig nem hat hónapos, hanem hat hetes.
A testvérei nagy örömmel fogadták, mindenki ölelgeti, szeretgeti, ha teheti. Matyin és Árnikán azért látszik, hogy még keresik a helyüket az új felállásban, de szerintem ez is hamar ki fog alakulni. Szerencsére a feszültség inkább ellenem irányul, Almát ők is csak ringatják, simogatják.
Az éjszakáink egészen tűrhetőek, Alma kétszer ébred, és jó esetben a nagyobbak egyszer sem, ami azért meglepő, mert a baba születéséig minden éjjel fent voltak.
Én is gyorsan regenerálódom, ami köszönhető a komatál hozóknak - az egész gyermekágy ideje alatt kapunk komatálat! Emil is itthon tudott maradni talán majdnem három hétig, és sikerült is pihenésre használni ezt az időt. (Most viszont elszaladok, mert ma én viszek komatálat, és teljesen elfelejtettem. Szerencsére időben kiderült, de most sietős a dolog...)

Mama, szerintem te tarts ÁGYI POLOSKÁT!

Az úgy volt, hogy Árnika hátán ismeretlen eredetű csípések jelentek meg. Sőt, aztán Matyi hátán is, és én sem menekültem meg tőlük. Mi hárman eléggé egy kupacban alszunk a szülői hálóban (papamamában), a nagy ágy mellett több összetolt matracon. Logikusnak tűnt, hogy alvás közben csipked minekt össze valami.
De mi?
Törtük a fejünket, de nem jutottunk sokra, majd rovarász sógorom és drága Eszter húgom segített, hogy valószínűleg ágyi poloskánk van a tünetek alapján, és ezek a dögök rohamosan szaporodnak, mindenhol elrejtőznek, gyakorlatilag felfedezhetetlenek, akár három évig is elvannak kaja nélkül (Tamás kipróbálta), csak szakember tudja őket véglegesen kiirtani, az esetlegesen fertőzött tárgyakat pedig ki kell dobni.
KIDOBNI... Sok-sok amúgy használható tárgyat. Mindezt a 38. terhességi héten. Testileg és lelkileg nagyon megerőltető, sőt szinte kivitelezhetetlen ötletnek tűnt. Ehhez én hozzá nem látok! Majd ha látunk egy igazi, élő, mászó poloskát...
És lőn. Árnika hajából előbújt egy számunkra addig ismeretlen rovar, melyet az enyhén homályos fénykép alapján poloskának azonosítottak a hozzáértő ismerősök.
Ezen a ponton eléggé kétségbeestem.
Körülnéztem a lakásban és kb egymillió tárgyat láttam, ami ezek szerint mind potenciális poloskaraktár, és ki kell tenni. Elpanaszoltam a dolgot egy barátnőmnek, aki Árnikára és Matyira vigyáz hetente egy délelőttöt, és ő rögtön felajánlotta a segítségét. Elgondolkoztam, és írtam néhány barátnőmnek, hogy mi a helyzet, és ha tudnak, kérem szépen, jöjjenek segíteni. Mindezt pénteken, és túlnyomórészt kisgyerekes anyukákról van szó.
És jöttek. Nagyon sokan. Másnap összesen 16-an fordultak meg nálunk, és még vasárnap is eljöttek többen. Volt, aki ebéddel, finomságokkal kedveskedett, volt, aki férjével együtt érkezett, várva várt lelki töltődés helyett választva a nálunk való takarítást. Emil elvitte a két manót, így zavartalanul dolgoztunk egész nap. Megtelt egy három köbméteres konténer... két kisbusz... olyan dolgokkal, amik végképp biztonságosnak tűntek, és annyira vétek lett volna kidobni.
A maradós tárgyakat a könyvek kivételével erős szemeteszsákokba gyűjtöttük, és kitettük a teraszra, majd az irtás után mindent kimostunk 60 fokon, és csak így kerülhettek vissza a szekrénybe.
Volt, aki terápiásnak érezte a folyamatot - végre kidobni mindent! Volt, aki úgy érezte, terápiára szorulna, ha neki kéne ezt tennie a tárgyaival. Én csak a folyamatra összpontosítottam, és imádkoztam, hogy testileg-lelkileg legyen erőm végigcsinálni.
Kedden jött a hivatásos irtó, nagyon meg voltunk vele elégedve, mindent lefújt. Azonban a felmérés során nem talált poloskára utaló jelet. Valami más okozhatta a rengeteg csípést, mert a poloska kevesebbet csíp, vagy ha ilyen sok a csípés, akkor nagy kolónia kéne, hogy legyen, és annak nyoma lenne. A képen szerinte is poloska volt, így nem éreztük magunkat teljesen hülyének, de furcsa volt az egész.
Sajnos közben a kedvenc degunk megbetegedett, nem is sikerült megmenteni az életét. Az egyik gyógykezelésnél vettem észre, hogy a bundájában apró állatkák mozognak. ATKA! Az állatorvos cseppentős gyógyszerével hamar lekezeltem mindenkit, valószínűleg fertőzött volt a szénájuk. A rám átmászott atkák persze pont olyan csípést hagytak, mint amit korábban poloskacsípésnek véltünk. A beteg degut Árni és Matyi is sokat szeretgette.

Örülök, hogy rengeteg tárggyal könnyebbek lettünk. Sokkal könnyebb rendben tartani a lakást, és annyira nehéz rászánni magam a szortírozásra, még-jó-lehet-valamire tárgyak kirakására.
Nagyon megható nekem a sok segítség, elképesztő, hogy ennyi emberre számíthatok, akár utolsó pillanatban is, és még jöttek volna mások is, ha szóltam volna.
Ugyanakkor nem tudom elfelejteni azt a sok mindent, ami még jó lehetett volna valakinek, de így kidobásra került. Bocsánat, tárgyak...

Azért itt megálltam egy pillanatra.
Annyit imádkoztam, hogy sikerüljön rendben tartani a lakást. Most ez sokkal könnyebben megy. Persze, hogy nem így képzeltem...

És a cím? Sokszor emlegetem, hogy a kis axolotljaim a legjobb állatok, mert csak 2-3 naponta kell etetni őket. Rózsa hozzáfűzése: Mama, szerintem tarts ágyi poloskát. Azokat elég háromévente etetni.

Vár a siroki vár

Már nagyon mehetnékem volt.

Alig vártam, hogy ne legyenek csúszósak az utak, egészségesek legyenek a gyerekek, legyen olyan idő, ami kicsit hosszabb kinti programot is lehetővé tesz. (Januárban voltunk Visegrádon a Palotában, meg mászkálni a Malomárokban, de mindenki nagyon fázott,)
 És végre megérkezett! Hála Istennek pont jó napom volt, mert képes voltam egymás után rakosgatni a lábaimat, és megfelelő mennyiségű oxigént juttatni a szervezetembe, így minden készen állt egy remek túrához. A Siroki várra esett a választásunk, amit Tibor már régebben kinézett egy magyarországi várakat bemutató kötetben. Rózsa sajnos nem volt itthon, Ibolya pedig beteg volt (aha, ennyit az egészséges gyerekekről). Emil is itthon maradt, hogy pihenjen egy napot. Gábor általában nem lelkes az ilyen kiruccanásoktól, de most volt kedve eljönni - éltem a gyanúperrel, hogy főleg azért, hogy a segítségemre legyen majd, ha kell.
Az utazás két és fél órája többnek tűnt, mint ahogyan elképzeltem, de végig énekeltünk, játszottunk. Különösen is megdobbant a szívem, amikor számomra váratlanul átkeltünk Kisterenyén, végig a vasútállomás mellett, ahova többször érkeztünk gyerekkoromban. Ott volt a kastélykert, a kistemplom, sok helyszín, amiről régi történetek jutnak az eszembe.


A várban én most voltam először. Hallottam olyan véleményeket, hogy túlságosan ki lett építve - mivel nem volt összehasonlítási alapom, ez nem zavart. Csodálatos volt az épület falai és a kőszikla egysége, a leírás szerint az "élő kőből" kivájt barlangrendszer, ami olyan, mintha most fedeznénk fel először. Nagyon jó kis kiállítás van, színvonalasan elkészített ismertetőfilm, kultúrált mosdók. Én most értettem meg, hogy a végvárban, ahova csak bátor várvédő magyar vitézeket képzeltem eddig, 150 török család élt nyolcvan éven át. A fiúk ide-oda szaladgáltak, mászkáltak,  Árnika is nagyon igyekezett lépést tartani a többiekkel - több sikerrel, mint én.

Szép időnk volt, csak a végére lett kicsit szeles, ami viszont már nem is volt baj, mert így nem volt olyan nehéz elindítani a csapatot. Lefelé mindenki (!) a saját lábán jött, bár Árnika már kezdett kidőlni egy kicsit, egy pihenőhelynél ledőlt a padra, hogy ő itt alszik egyet. Lefelé azért már elhangzott néhány "Mama, te komolyan ilyen lassan fogsz jönni?" kérdés is. :-)  Elfogyasztottuk az év első tölcséres fagyiját. Hazafelé Gáboron kívül minden gyerek elaludt, nagyot beszélgettünk a  társadalmi igazságtalanságokról.

Gyönyörű nap volt.

Mindennapok

Telik-múlik az idő, már a harmadik trimesztert tapossuk Pocaklakóval, aki tündérien mocorog odabent. Azért érezhető, hogy már 7. gyerek, szerintem kicsit méltánytalanul hamar lett óriási a hasam, ami alapvetően nem is lenne gond, de együtt jár az összes tünettel, amihez eddig csak az utolsó hónapokban volt szerencsém: láb-kézdagadás, alig tudok járni, hajolgatni kb. mint egy zsiráf, nem kapok elég levegőt, reflux, fáradékonyság stb. Ez még mind benne van a normális tartományban, nem kell aggódni, de azért nem egyszerű így. Mindenki nagyon várja a kisbabát, talán a legtöbbször Árnika és Matyi emlegeti, de a nagyobbaknak is rendszerint van egy-egy kedves szava róla, hozzá.
Rózsa idén kezdte a 9. osztályt a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban. Kicsit nehéz volt átállnia a középiskolás időbeosztásra, korán kell indulnia és a tanulnivaló sem kevés, de meglépte, és most már teljesen jó érzi magát. Gábor a Búzaszem Paripa osztályát erősíti, ezenkívül karatézni jár, és Emillel együtt programoznak Java-ban egy különleges táblajátéknak tűnő csodát. Ibolya és Tibor a Dunakeszin újonnan indult Krisztus Király iskolába járnak, ahol nagyon jól érzik magukat. Ügyesen önállóan közlekednek vonattal, sok barátjuk van, örömmel mennek suliba.
Matyi és Árnika itthon vannak. Sajnos Matyit nem sikerült beszoktatni az óvodába, és ez kicsit felborította az erre az évre szőtt terveimet. Most itthon van, és ennek azért vannak előnyei is: nagyon összenőttek a húgával, jókat játszanak együtt, különösen űrutazósat szeretnek mostanában játszani. Egy matrac az űrhajó, és azon utaznak. Néha engem is magukkal visznek, így meglátogathattam a Marsot és a Napot is. Matyi ezen kívül építeni szeret jobbnál jobb Lego-gépeket, és gondolkozni a világ folyásán, amint az négyéves filozófusokhoz illik is. Szeretem ezeket a beszélgetéseket vele.
Árnika csodálatos kislány. Már a mozgása annyira elbűvölő, ahogyan a lábait rakosgatja egymás után, fut, ugrik, kényelmesen elhelyezkedik - egész napos program lehetne csak éppen nézni őt. Sok mindent tud már mondani, éjjel-nappal teljesen szobatiszta már tavasz óta. Egyre színesebb képzelet-játékai vannak, ha éppen kiscica, akkor négykézláb szaladgál, ha a királykisasszony fordásza, akkor fésülgeti a hajamat, majd nagy gonddal eligazgatja. Szeret a babakonyhában főzőcskézni, de az igazi főzésbe is szívesen besegít - egyáltalán, mindenkinek szívesen segít. Jóban van a testvéreivel is.
Most éppen kitört nálunk valami influenzaféle, már második hete sok a beteg, remélem, hamar meggyógyulnak most már.
Nagy öröm nekem, hogy sokféle madár jön az etetőnkre, ezért különösen is örülök a sok hónak, mert ha nem is tudok szánkót húzni meg hóembernek valót görgetni, de ilyenkor érkeznek a kis kerti vendégek a legnagyobb számban.

És te hordozod őt, mint az Oltáriszentséget

Ma tudtam meg, hogy újra életet hordozok magamban. Egy új teremtményt, akinek az élete megkezdődött, és soha nem lesz vége.
Hála és hatalmas öröm van a szívünkben.

A címadó mondat Őrsy atyától származik

Matyi elmélkedik

Ha Isten mindegyikünkben benne lakik, akkor mi olyan erősek vagyunk, mint az Isten.

Ártéri erdő

Dunapart, ártéri erdő, szikrázó napsütés, három vadember és egy tündérke... Csodálatos néhány óra volt. Kergettünk békát, csodáltunk szitakötőt, pillangókat. Találtunk egy raklapot, ami kiváló tutajnak bizonyult, volt hatalmas sarazás, bottördelés, kacagás, csobbanás.
Úgy szeretem a nyarat, és annyira szuperek ezek a gyerekek!