Homérosz, kalács, nagycsalád stb.

Talán túl vagyunk a szokásos, elhúzódó téli betegségünkön. Egészen enyhére sikerült, kis hőemelkedés, torokfájás, nyűglődő gyerekek, semmi másra nincs erőm anyuka.
Jól is van ez így.
Még így sokadszorra is furcsán nehéz megtapasztalni, hogy milyen jól összejön a csapat egy-egy itthon, közösen töltött hét után. És olyan fájdalmas újra iskolába küldeni őket, és tudni, hogy ez az egység, a megkezdődött játékok, a kialakult kapcsolatok megakadnak, máshogy alakulnak tovább. Jó, tudom én, hogy nehezen engedem el a dolgokat... de ez az én blogom, aki olvasgatja, az kénytelen elfogadni, hogy most elsősorban az én szemüvegemen át nézheti az eseményeket :-).
Jó volt hirtelen sok időt tölteni Ibolyával, akinek antibiotikumot kellett szednie középfülgyulladás miatt, és így rájöhettem, hogy ennek a leánykának pillanatnyilag nem a hetente betervezett mamaórák esnek jól (amit a többiek nagyon várnak, előre készülnek rá), hanem a békésen, egymás mellett eltöltött délelőttök, tehát viszonylag sok, strukturálatlan idő. Töröm a fejem, mit lehet ezzel kezdeni, mert ezt sokkal nehezebb biztosítani, mint a rendszeres, tervezhető órákat.
Gábor pillanatnyilag utálkozik, nem akar iskolába menni, jól érezte magát itthon. Pedig nagyon jó az osztálya, szeret oda járni, megvan a helye a közösségben. Csak hát otthon sokkal jobb. Beköltözött hozzánk egy hüllőkiállításról megmentett, Tigris nevezetű patkány, akinek Gábor a felelőse, ő eteti és szeretgeti, bár Tika talán még egy picit bátrabban nyúl hozzá. Tika minden aggodalom nélkül kiveszi a kis állatot, elengedi a nappaliban, és meg is fogja, simogatja, szeretgeti: nagyon fontos neki.
Azért nem kell Gábort félteni, nemrég a suliból papírmaséház készítés ötletét hozta haza, most pedig gyöngyállatokat tervez és fűzöget nagy lelkesen. Szereti skandálni a Spártai hősök sírfeliratát, és néhány napja megtanultuk, hogyan is kell jelölni ezeket a szótagokat, hogyan alakulnak ki a verslábak, hogy épül fel egy hexameter és pentameter sor. Kicsit könnybe lábadt a szemem, amikor eszembe jutott, de annyira élesen Papácskám hangja, amint a Gyűlölöm azt... kezdetű Anakreón- epigrammán mutatja nekem ugyanezt... és mesélt a fordítóról, Radnótiról, a világháborúról, és az élet nagy dolgairól... Radnótihoz mi is hűek maradtunk, az Éjszaka c. versen próbálgattuk a verslábak keresését, sőt megnéztük, hogy mekkora nagy mester volt az író, hiszen a vers időmértékesen és ütemhangsúlyosan (rímesen) is értelmezhető, tehát egyszerre két verselési rendszerben, szimultán is megállja a helyét. Gábort teljesen elbűvölte, amikor megtudta, hogy az általa amúgy is nagyon kedvelt Odüsszeusz-történet végig hexameterben van. El is kezdte olvasni a telefonomon, az előhangot végigritmizálta, aztán csak olvasgatta, és ekkor hangzott el a következő mondat: Cukorkát eszegetni és közben Homéroszt olvasni a legjobb dolog a világon!
Matyi próbálja egyre jobban kifejezni magát, bár a beszéddel még csak egy-egy szó vagy szótöredék erejéig kísérletezik, de mindent ért, és próbál elmagyarázni. Nemrég egy boltban vásárolgattunk, amikor egyszercsak elkezdte jelezni, hogy szeretné elmondani a Töröm, töröm a mákot... kezdetű mondókát. Eltartott egy darabig, mire megértettem, hogy a jelentőségteljes pillantással kísért ökölbe szorított kis kéz mit jelent. Aztán csak elmondtuk, s amikor odaértünk, hogy "sütök neked kalácsot", elkezdett mutogatni a hátunk mögé. Azért kellett neki az egész mondóka, hogy elhangozzon a kalács szó, és megmutathassa, hogy hol látott ő kalácsot.
És hogy honnan lett olyan jelentős a kis okosnak a kalács? Nálunk ünnepek alkalmával Emil által készített kakaó (nyamm!!!) és kalács dukál. Most volt Rózsa nagylány 13. születésnapja! Döbbenetes! Igazi kis hölgy már. Emlékszem, hogy én milyen nagynak éreztem magam ennyi idősen, és most látom, hogy teljesen igazam is volt ;-). Tényleg nagy, felelősségteljes és bölcs, ugyanakkor persze kicsi lány is. Isten éltesse sokáig.
A születésnapját egy nappal előbb ünnepeltük, mert kedves Szüleimnél házszentelő ünnepség volt pont a napján. Jó volt találkozni a családdal, még Tihanyból is eljöttek Roniék, ott volt a 9. hónapban járó Réka is, az egész családjával. Eszterék Angliából szintén bekapcsolódtak, hála a Skype-nak. Náluk megszületett, sőt már lassan a két hetet is betölti a kis Ádám. Jó volt együtt.

Nem kell aggódni, már jobban vagyok

Most ez komolyan ennyire fáj?

Sajnos nem tudok visszaemlékezni, hogy két évvel ezelőtt mi mennyire fájt. Emlékszem, hogy Matyinál is volt egy időszak, amikor soron kívül elmentem orvoshoz, hogy minden rendben van-e, mert annyira fájt a hasam, de már nem tudom összehasonlítni azzal, ami most van. Tartok tőle, hogy hiába írnám le ide, hogy pontosan mit is érzek, a következő babánál nem lenne segítség. De azért legalább itt egy kis emlékeztető magamnak, hogy ne feledkezzem meg róla.
Szóval, most éppen eléggé fáj a hasam. Vasárnap délután kezdte, vagy ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor már a csütörtöki, egyetemen töltött nap után meglehetősen éreztem a pocakomat, de tényleg fájni vasárnap kezdett. Persze pihenek, ahogy tudok, de közben az erőnlétem már egész jól visszatért, tehát pörögnék szívesen, csak úgy tűnik, erről jobb, ha most lemondok. Csupán az a gond, hogy ezzel együtt a kötelességeim teljesítésének egy részéről is le kell mondani - ezt próbálom most újratervezni. És persze próbálok nem aggódni, hogy vajon minden rendben van-e odabent, úgysincs erre ráhatásom.

Régen írtam már Matyiról. Most éppen nehéz napjai vannak, több fogacska szeretné áttörni az ínyét, lázas, taknyos, csúnyán köhög szegényke. Viszont a hétvégén megtanult ugrálni és bukfencezni!!! Nézte a leánykák tornázását, és megpróbálta ő is. Néha még félregurul, de sokszor tökéletesen sikerül. Nagyon szeret mondókázni, énekelni kedvence a Csip-csip csóka, és az A tokaji szőlőhegyen. Még nem beszél, de pár szót igyekszik használni: Fú - fúj a szél, Ó-Ó - forró, Bum - csukjuk be (Ezt mondja akkor is, ha a másik szopihoz szeretne hozzálátni) Mama, Papa és a tesók neve egész jól megy már, nagyon szereti odacipelni nekünk a széthagyott dolgokat, miközben boldogan ismételgeti az illető nevét. Hinta - hinta-palinta, Ló - ló :-), Vaú - kutya. Most ezek jutnak az eszembe.
Mókás, hogy próbálja összekapcsolni az ismert dolgokat az új tapasztalatokkal, pl. a Kass, ki bárány, kass oda résznél mindig elkezd összevissza rohangálni, kiderült, hogy Fuss ki, báránynak hallja.
Nagyon szeret kint lenni a szabadban, felfedezni a világot. Mindig várja haza a többieket, persze Papa a fő kedvenc, de a testvéreivel is nagyon jól érzi magát. Alapvetően nagyon kiegyensúlyozott, vidám manó, nagyon kis aranyos.

Boldog új évet! Még nem is telt el, igaz?

Az az érzésem, hogy rohannak a napok, a hetek, én pedig csak kapkodom a fejemet. Már ha éppen van erőm kapkodni, mert általában annyira álmos vagyok, hogy amint lenne időm kilátni a szememen, inkább gyorsan becsukom őket.
Az elmúlt hónapban nem volt autónk. Érdekes tanulási folyamat volt ez számomra, aki nehezen fogadok el külső segítséget. Már előtte rájöttem, hogy ebben fejlődnöm kéne, és lám, rögtön meg is kaptam rá a remek lehetőséget. Hm... Legközelebb inkább takarítónőt szeretnék, ha választhatok ;-)
Szóval szegény kis Bönci (így hívjuk a kisbuszunkat) még a nyáron komoly sérülést szenvedett, amikor az autópályán kilyukadt a hűtője (és ráadásul épp én vezettem, rajtam kívül 8 gyerek ült a kocsiban)... De pont le tudtunk állni, nem gyulladt ki, senkinek nem lett semmi baja, és úgy tűnt, a lyuk befoltozása után a kocsi is rendben van. Sajnos karácsonyra kiderült, hogy ennyire nem fényes a helyzet, és addigra már cserélni kellett a hengerfejet. Mindenféle közbejött, rendkívül lelkiismeretes szerelőnk végül megszerelte, valamint Réka húgomék autóját is, melyet nagyon kedvesen kölcsönadtak nekünk, és amelynek kuplungja az első úton a lábam alatt törött ketté. Erős vagyok ám...
Szóval, drága majdnem-szomszéd-asszonyunk vitte a gyerekeket suliba, bár néha Gábor biciklivel is nekivágott. Hazafelé főleg busszal jöttek, ennek egy részét mostanra is próbálom megtartani, hogy ne kelljen egy délután háromszor fordulnom. Amikor Ibolya és Emil nagyot borultak bringával, szembeszomszédaink egyből kölcsönadták az autójukat, hogy a váci kórházban kiderüljön, hogy minden rendben. Emil vitte reggelenként Tikát oviba, majd délután haza, és még a bevásárlást is intézte.
Én meg olyan fáradt voltam, hogy az elképesztő. Szóval a kényszerpihenő is nagyon jól jött. Még így is megesett, hogy épp Matyival labdáztam, amikor egyszercsak azt vettem észre, hogy a földön, a kövön fekszem és alszom. (Ez azért veszélyes egy másfél éves poronty mellett, akinek kedvenc tevékenysége, hogy lerámol az asztalról, és mindent összeönt mindennel, majd leesik a székről, ha van rá módja. Na jó, nem ez a kedvence, táncolni és mondókázni még ennél is jobban szeret.) Úgyhogy gyorsan felmentem vele a hálószobába, ott kevesebb a veszélyforrás, és azonnal elaludtam újra. Nem tudom, mennyi idő múlva ébresztgetett, hogy akár meg is szoptathatnám, majd ő is elaludt.
De legalább van csodálatos értelme ennek a nagy-nagy fáradtságnak: Ha esetleg valaki még nem tudná, nagy örömmel jelentem, hogy várjuk a hatodik babát! Már 12 hetes, úgyhogy most már minden babonás időkorláton túl vagyunk. Láttuk ultrahangon, tündéri kis manó.

Nem merek ígérni semmit, de már 9. napja nem vagyok annyira kidőlve, mint korábban, úgyhogy igyekszem gyakrabban jelentezni.

Holdvilágos éjszakán miről álmodik

Nos, én nem sok mindenről, mert a teliholdas éjszakák jelentős részét általában nem alvással töltöm. Ezen az éjen különösen is nem aludtam, mert pont aznap volt életem első fogorvosi beavatkozása (egyből gyökérkezeléssel indítottam), így nagyon fájt az egész állkapcsom. Matyi persze ébredt a maga megszokott rendjében, Emil éppen nem volt itthon, pedig a többiek éjszakai mocorgására Ő szokott kelni (kicsit jó dolgom van!). Így érzékenyebben füleltem a szomszéd szobára, és meg is hallottam, hogy valaki hosszan hánykolódik az ágyban. Átlopakodtam, és tényleg, Gábor forgolódott. Összebújtunk kicsit, aztán hallom Rózsa suttogását: - Ibolya! Ibolya!
- Rózsa, maradj csendben, nyugi, itt vagyok - suttogtam vissza, és a nagylány újra békésen szuszogott. Kibújtam az alvó Gábor mellől, hogy egy másik matracon kényelmesebben elhelyezkedjek. Nemsokára újra hallom Rózsát: - Gábor! Gábor!
- Rózsám, hagyd a testvéreidet aludni, ha gond van, nekem szól, bekapcsolom az éjszakai fényt is! - mondtam nagy naivan, és próbáltam aludni. Egy kicsit.
De ekkor Matyi közbenyivákolt, gyorsan visszamentem a másik szobába. Jó idő elteltével ismét mocorgást hallottam a szomszédból, de nehezen szántam rá magam, hogy átmenjek. Végül csak elhatároztam magam, elképzeltem a mamára vágyó drága kis gyermekeimet... átmentem, és észrevettem, hogy Tika nincs az ágyban, viszont az alsó szintől zaj hallatszik. Azt hittem, hogy csak eltévesztette az irányt, és lent keres engem, ezért gyorsan leszaladtam.
Ibolyával együtt voltak a fürdőszobában. Gyorsan föltessékeltem őket, és leoltottam a lámpát a konyhában (nocsak, égve hagytam?). A konyhában a két nagyocska álldogált, éppen kalácsot akartak sütni a névnapomra. Hajnali fél ötkor!!! Kiszámolták, hogy így készül el kb. negyed 7-re a friss kalács. Nagyon meghatódva és nagyon szőrös szívvel ágyba küldtem a társaságot, és magam is odafeküdtem, mert az alvási készség elég kicsi volt. Felajánlottam némi pénzt, hogy elmehessenek majd a pékhez kalácsért. Így is lett. Rózsa és Tika finom kalácsot és sonkát hoztak, Gábor és Ibolya terítettek. Este Emil is hazaért, hozott nekem mézeket, és megkaptam egy könyvet is, amire már vágytam - majd egyszer talán mesélek róla.
Olyan névnap volt, amilyenről nem is álmodtam.

Domokos Péter - Tanár Úr

Közeledik a doktori védésem napja, és gyakran jut eszembe most Tanár Úr, aki annyira várta, hogy elkészüljek végre, és aki testi valójában nem lehet ott.
2014. májusában hunyt el, éppen Matyit vártam, amikor teljesen váratlanul megtudtam a hírt. Azóta készültem rá, hogy megragadjam azokat a jó emlékeket, amelyeket őrzök vele kapcsolatban.
Köszönöm.

Hogy milyen szeretettel tartotta a kicsi Rózsát a karjában, s közben Bereczki Gáborral beszélgetett egy tanszéki ünnepi esten. Ott volt még Kányádi Sándor és Vászolyi Erik is - az ember már attól boldog volt, hogy hallgathatta őket.

Hogy felajánlotta egy Gábor napon, hogy megissza helyettem a "kissé" nagyvonalúan mért barackpálinkát. Nem mertem elfogadni, és hát... épphogycsak észrevettem magam, hogy túl sokat beszélek. Nem tudom, kíváncsi vagyok-e, hogy kívülről mi látszott :).

Hogy Tőle tanultam, hogy egy-egy hely vagy élmény megőrzését mennyire segíti, ha eszünk ott valami különlegeset. És hogy mindent kóstoljunk meg, éljünk át. Eszembe jut a hajóút az Obon, és a fantasztikus sült hal, amit ott ettünk, egy kettesben elköltött ebéd az Írószövetségben, ahol tárkonyos ragulevest kaptam, mert az ott egészen különlegesen finom, valamint egy gyanús rózsaszín leves Siófokon, amiről kiderült, hogy hideg paprikaleves, és fenséges. Jaj, és persze a sült máj és társai, amelyeket otthon készített nekünk.
Nekünk, a tanítványoknak, akiket időről időre meghívott magukhoz az Iglói utcába, és Marikával együtt válogatott finomságokkal, bensőséges hangulattal, nagyon jó beszélgetésekkel vártak. Mi pedig ott ültünk, és volt, hogy csak az utolsó busz miatt indultunk haza.

Hogy külön nekem tartott órákat az oroszországi finnugrisztika történetéről. Készült, vázlatot hozott minden egyes alkalomra egy szem hallgatónak. Csodálatos könyvtárából mindig elővette az éppen akkor tárgyalt kincseket, meg lehetett nézni a latin betűs írással kiadott udmurt és komi könyveket, amelyek Magyarországon maradtak meg, mert később, a szovjet időkben bezúzták őket, és cirill betűs írásra fogták e népeket is. Mesélt Gerdről, Asalcsi Okiról, és még sok nagy emberről. Amint lehetett, bevont engem a munkába is, feladatokat adott, kézen fogva vezetett a tudományos életbe.
Hogy nekem adta könyvtárának azokat a darabjait, amelyeknek leginkább hasznát tudom venni.

Hogy magával vitt a Finnugor Írókongresszusra, amelynek most már titkára vagyok. Nagy felelősség ez, hiszen annyira számítanak a legnagyobb finnugor népre, a magyarra. Jó volt látni Tanár Urat, hogy mindenkit ismer, részt vesz a komoly és a bulizós-kötetlen részén is a rendezvényeknek. Jó volt táncolni Vele, életemben egyszer, Hanti Manszijszkban. Erős partner volt, nagyon határozottan vezetett. És ez így is volt jól.

Sajnálom, hogy nem fordítottam Rá annyi időt, amennyinek igazán örült volna. Sajnálom, hogy annyira sok ember van, aki több időnek örülne tőlem, és nem tudom megadni. Remélem, ezt már Ő is el tudja engedni, így az időtlenségből visszanézve.
És előre is köszönöm, hogy ott lesz a védésemen pénteken,

Végre gyógyulóban

Az elmúlt négy hétben mindig volt itthon legalább egy beteg gyerek. Nagyon elfáradtam. Különösen, hogy az éjszakák is szaggatottra sikerültek, hiszen Matyi is rosszul érezte magát. Egy magas lázas, aftás betegséget kaptunk el, mindenkinek tele volt aftával a szája, de szegény Tikáé valami döbbenetesen csúnya volt. Mostanra aztán mindenki meggyógyult, mert egyik jótündér-barátnőmtől kaptam Lavylt, ami pár nap alatt helyrehozta azt, amivel Tika tíz napig kínlódott, (pedig Rózsának még magasabb volt a láza). Nehéz volt, hogy amikor már négyen voltak itthon betegen (gratulálhatunk Ibolyának, az egyedüli iskolába járónak), és mindannyian csak éppen valami kicsit szerettek volna tőlem, szopizni, ölelgetést, meseolvasást és valami pépes ételt - de még az ilyen szerény kívánságokat is szinte képtelenség teljesíteni, ha egyszerre négyen kérnek... nem lennék ápolónő.

Mostanra viszont végre meggyógyultak. Nagy fejlemény, hogy Rózsának, Gábornak és Ibolyának sikerült kialakítani egy-egy pici saját zugot.

Az őszi szünetben szerettünk volna elutazni egy-két éjszakára, de a betegség miatt nem mertem szállást foglalni, így pedig már csak nagyon drága lehetőségek maradtak. Kicsit elkeseredtünk, és beleegyeztem abba, hogy nézzünk meg ma egy rajzfilmet. Nem volt jó ötlet, nagyon sokáig tartott, mire az internetes problémákon felülkerekedtünk, és megnéztük. Közben kint ragyogott a nap, minden hívogatott a természetbe... Utána végre elmentünk játszótérre, meg bevásároltunk az előrehozott halloween-i bulihoz, amit este meg is tartottunk, mert aznap este húgocskám búcsúbulija és unokahúgunk keresztelője lesz. Jó hangulatú néhány óra volt, sokat táncoltunk, de Tika táncos lábának ez sem volt elég.
Matyi életében először vett részt ilyesmin, nagyon élvezte, még félálomban, fektetéskor is ritmusra emelgette a kezét. Tika döbbenetes volt, egyedül elkészítette a töklámpást ötéves létére! Semmilyen segítséget nem kért hozzá. Mindenkinek a lámpása nagyon illik az egyéniségéhez, mint ahogyan a jelmezek is.Nagy öröm nekem mindig, hogy képesek együtt játszani, táncolni, örömködni és jól érezni magukat.

Gábor nindzsa harcosnak öltözött, Ibolya kisördög, amihez a szép ruhákat egy godi használtjáték-boltban találta. Rózsa csinos kis boszorkány, Matyika sárkány volt. Tika pedig hangyának öltözött. Rózsa készítette el a hangyajelmezt, egész este vidáman ugrabugrált benne. Ide teszek egy képet is. A töklámpások is szépen sikerültek. Alig várjuk már a Szent Luca napi világítós ünnepünket! Csupa mécsessel, lámpással. Az is nagyon szép lesz.
Szeretnék mindenféle téli díszeket tenni a lakásba, a szépséges fatörzsinkre. Emil vezetésével kicsit átrendeztük a nappalit. Olyan szép lett!