2010. november 1., hétfő

Temetőlátogatás


Halottak napja tiszteletére elmentünk Kisterenyére meglátogatni a Dédmamám sírját (Emil: Jó, ha rászoktatjuk őket az ilyenekre, mert nem szeretném azt gondolni, hogy bunkók a gyerekeim. - Tiszteletre méltó törekvés, igazán kár, hogy ez volt a második alkalom, hogy meglátogattam Dédit a temetőben, pedig már lassan 15 éve, hogy meghalt.)
Gyönyörű volt a temető, rengeteg ember várakozott bejutásra. A forgalmat lelkes polgárőrök irányították igen sikeresen, tényleg csak kb. annyi autó forgolódott a temetőben, amennyi még elfért valahogy.
A gyerekek nagyon várták az alkalmat. Vittünk virágokat, meg Auchan-mécseseket. Egyébként szépek voltak...
Elindultunk tehát a szép temetőben, és mentünk, és nézelődtünk, de nem találtam sehol a sírt... Már előre aggódtam ettől egy kicsit, de azért reménykedtem, hogy meglesz. Emil szelíden érdeklődött, hogy hogy néz ki, meg mi van ráírva, de ezekben sem voltam biztos (...khm...). Megpróbáltam telefonos segítséget igénybe venni, de sajnos Namma nem vette fel a telefont. Így csak bóklásztunk a szép temetőben, míg Emil meg nem találta a keresett célpontot. (Azért arra büszke vagyok, hogy legalább jó helyen bóklásztunk! Volt ugyanis arra pár ismerős sír...)

Aztán meggyújtottuk a mécseseket, elhelyeztük a virágokat, szeretettel gondoltunk Nammára, mert a sír nagyon szépen rendbe volt téve, valamit beszélgettünk Dédiről és a családról. Tika nem akarta letenni a virágját, hanem azzal szórakozott, hogy a testvérei fejét birizgálja vele. Nagyokat nevetett. Aztán lassan elkezdte elfogyasztani, és a szirmokat szétköpködni. Rózsa is ihletet kapott, és a fehér szirmokat belemártogatta a piros viaszba, majd elégette. Ibolya is szívesen gyújtogatott (volna) botocskákat, és mivel ezt megtiltottuk neki, elsomfordált a sírkő mögé, és keresett egy gyertyát egy másik síron...
Így aztán elindultunk hazafelé.
Bemutattam Dédinek a családomat. Örülök neki!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése