2012. március 12., hétfő

És még élveztem is...

Ez a nap nem volt semmi. Nagyjából kétszer annyi dolog volt benne, mint amennyit egy naptól szívesen tolerálok, de mégis vidám, pörgős, eredményes volt.

6. 25: ébresztő (25 perccel többet aludtam! Biztos ettől bírtam olyan jól a többit ;) )
7.30: indulás az iskolába. Előtte elolvastuk az evangéliumot, öröm volt hallani, milyen értelmesen gondolkodnak róla. (Mi nem vagyunk zsidók, milyen szerencse, hogy Jézus hozzánk is eljött; Minden ember Isten gyermeke, az is, aki nem úgy gondolkodik, mint mi.) Rózsa most ment a betegsége után először, vitte az itthon készített hatalmas órarendet. Öröm volt látni-hallani, ahogy az osztálytársai örömrivalgással ugrottak a nyakába.
8.45: megérkezés az óvodába. Mindenki örömmel ment a csoportjába. Előtte elég heveny hányingerem lett, de aztán elmúlt. Nem kellett volna az autóban reggelizni menet közben. De legalább ettem! Ez viszont pirospont Az autóút során meséltem, szentek életéről beszélgettünk, szeretem az ilyen utakat.
9.45: megérkezés Nagymami-Nagypapihoz új pátyi otthonukba, mely a Levendula-házban van. Tika éppen aludt, de inkább felébresztettem és bevittem magammal. Nagypapi a kapuban várt. Nagyon szép, ízlésesen berendezett, praktikusan kialakított, kedves, meghitt lakást találtak ki maguknak, igazán büszke vagyok rájuk :). Jót beszélgettünk, Tika autózott, kockacukrot majszolt, jól érezte magát. Én is jól éreztem magam, jó volt Nagymamiék közegében lenni. Elfelé menet Tika elfogulatlanul megfogta Nagypapi (neki Déd-) kezét, és úgy mentek a folyosón. Nagymami megjegyezte, hogy itt meg két Tibor, az egyik nagy, a másik kicsi. Tika válasza: Igen, én vagyok a nagy!
13.15: érkezés az óvodába. Ibolya, Gábor lelkesen csatlakoztak hozzám, meséltek, vidámkodtak.
14.00: érkezés az iskolába. Rózsa azonnal jött, minden OK.
14.30: elmentünk Vácra zászlót venni a holnap utáni ünnepre. Azt találtuk ki, hogy "igazi" 48-as huszárzászlót veszünk. Sikerült is. Nagyot néztek a military-boltban, amikor beözönlöttünk a négy gyerekkel. ("Azta, ez egy egész óvoda"), valamit a gyerekek is nagyot néztek (Mama, mi ez? Ez egy koponya. És miért világít a szeme?, s később: Láttad, hogy itt még a cukor is egy katonai kulacsban volt?).
14.45: játszóterezés. A gyerekek kinéztek maguknak egy játszóteret Vácott, megálltunk és játszottunk egy órát. Volt egy nagyon magas mászóka, melyen mindenki saját vérmérsékletének megfelelően mászott. A teljes mászókát mutató képen mindenki fellelhető, és talán a méret is látszik. Juj! Végül egyébként Gábor is felment a tetejére, ami nagyon nagy szó! De sajnos én akkor már fényképezés helyett a "Gyertek már lefelé, indulunk haza!" szavakat ismételgettem.
16.00: érkezés haza. Rózsa lecke, én pedig a készülő udmurteposz-kötet korrektúráját kezdtem átnézni és megbeszélni a szerkesztővel. (Ez váratlan feladat volt.) Közben Ibolyával memoriztam. Mindig ő nyert, bár olykor megszánt egy-egy párral. Nem nagyon tudtam a játékra koncentrálni. Közben felhívott a gödi Dédpapa, hogy arról volt szó, hogy átmegyek hozzá segíteni egy telefont elintézni.
17.00: találkozások. A gyerekeket átvittem szembe játszani, és összetalálkoztunk Gábor leendő furulya- (s majdan talán duda?) tanárjával és feleségével, akik szintén nagyon közel laknak hozzánk. Kicsit beszélgettünk, majd elsiettem Dédpapához.
17.30: Dédpapánál. Kicsit beszélgetés, kicsi segítés, még folyt. köv.
18.30: vacsora, fektetés. Nagyon jó dolgom van, hogy így otthagyhattam a gyerekeket a szomszédban. Gábor még ajándékot készített este Mártonnak. Kicsit elszégyelltem magam, mert mivel késtem 20 percet, Zsófi nem tudott időben elindulni. De nem lett belőle nagyobb baj.
19.30: esti mese, lámpaoltás. Emil mesélt még egy kicsit, nagyon jó volt hallgatni.
21.00: Skype-konferenciabeszélgetés a Finnugor népekről szóló CD-ről, útkeresés.
22.00: további korrektúrázás
23.00: blogbejegyzés vége. Lassan talán összefutok ezzel a jóképű, kedves férfival, aki lent dolgozik a nappaliban. Csak még feltöltök pár képet is.

1 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó látni Nagypapit! :)
    Ibolya nagyon szép ezen a képen, kérek papírváltozatot! Keresztbogárkám...

    VálaszTörlés