2013. augusztus 1., csütörtök

Ötösben

Tegnap nagy kirándulást tettünk a gyerekekkel, elmentünk Ipolytarnócra, amit már rég terveztem, és megnéztünk két várat, Somoskőt és Salgót. Régebben nagyon szerettem várakba menni, de az utóbbi időben erről megfeledkeztem. Nemrég az egyik barátom mesélt az észak-magyarországi várakról, és így újra a látóterembe kerültek. Úgy gondoltam, hogy talán már a gyerekek is elég nagyok hozzá, hogy élvezzék, különösen, hogy itt mindenféle természeti szépségek, különleges bazaltalakzatok is vannak, amikről biztos voltam benne, hogy értékelni fogják. Emil ezen a héten dolgozik, így ötösben vágtunk neki az útnak.
Kicsit későn ébredt a csapat, de addigra már szerencsésen elkészültem a meleg vacsorával (elképesztően jólesett este, kicsit alulméreteztem az elemózsiát...), kikészítettem a ruhákat is. Induláskor kisebb fennakadást okozott, hogy pont abban a pillanatban kezdődött az áramszünet, amikor félig felhúztuk a garázsajtót. Sikerült Emiltől kapott telefonos segítséggel kézi erővel felhúzni, de nem maradt fenn. Végül Rózsa tartotta, amíg kiálltam a kocsival.
A garázson kívül még egy darázs színesítette az utat, Ibolyát szúrta meg már majdnem Ipolytarnócnál. Gyorsan félreálltam, kiszívtam, és a véletlenül éppen ott növő lándzsás útifű nedvével bekentem - döbbenetes módon alig látszott utána, nem is fájlalta később, pedig rendes csípés volt, pirosan látszott, hogy hol szúrta meg.
Jól elfáradtunk a nap végére, hazafelé mégis végig énekeltünk. Jaj, nagyon jó volt!!!
Annyira, hogy most tényleg naplószerűen leírom, nem szeretném elfelejteni.

Rózs véleménye szerint azért volt nagyon jó, mert mindenből volt benne egy kicsi, de nem túl sok. Játszóterezés, kirándulás, nevezetességek, állatok, kövek, autózás stb. Nekem még nagyon jó volt felkeresni megint ezt a vidéket, ahol gyerekkoromban sokszor voltunk, hiszen a családunk anyai ágon innen származik.
DG!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése