Hadd gondoljam ezt most át!

Nagyon örültem, hogy már szerdán véget ért a tanítás, és így maradt egy teljes napunk az otthoni, békés készülődésre. Egész nap ajándékokat gyártottunk, békés, vidám nap volt. Pénteken már elkezdtem rendet rakni itthon a vasárnapi, közös családi karácsony tiszteletére. Szombaton elmentünk Rózsával bevásárolni, mivel Ő volt a karácsonyi asztal díszítésének a felelőse. Már a boltban eléggé nyúzott és fáradt volt, és itthon derült ki, hogy bizony lázas. Sajnos ez alapjaiban borította fel a karácsonyi terveket, a látogatásokat, szentmise-látogatásokat. Ugyanakkor én nagyon szeretek békésen otthon lenni, és így ez megvalósulhatott. Szerencsére 24.-e délelőtt jobban volt, és elkészíthette a megálmodott gyönyörű díszítést.
Idei nagy ötletünk volt - miután sikertelenül lobbiztam, hogy csak 25.-én ajándékozzunk - hogy takarjuk le az ajándékkupacot egy szép anyaggal, és akkor talán jobban tudnak az éneklésre-imádkozásra figyelni a csibék. Az ötlet be is vált, végre sokat énekeltünk a fa alatt, sőt, a karácsonyi történetet is fel tudtam olvasni.
Az éjféli misét mindig nagy izgalommal várják a gyerekek. Rózsa könnyek között kérlelt, hogy hadd menjen el, de így félig-meddig betegen nem engedhettem meg neki. Gábor és Ibolya is nagyon erősködött, hogy ébresszem fel őket. Szépen be is állítottam a telefonomat 11.25-re, gondolván, hogy nyugodtan felvesszük a kabátokat és elsétálunk a szentmisére. Harangszóra ébredtem, és lassan eszméltem rá, hogy valami nem stimmel. Gyorsan megnéztem az órát, bizony már 35-öt mutatott. Mi történt? Hát igen, a 23.25 és a 11.25 nem pont ugyanaz... Ébresztgettem Gábort, de nem akart felkelni végülis. (Olyan jó, hogy másnap is örült a döntésének.) Ibolya viszont azonnal odavont magához, és a fülembe súgta halkan: Mama, TRRRRR! (Az új tudománya a r betű pörgetése.) Aztán felkelt, öltözött, nyakamba kaptam és elindultunk az éjszakai, fehér havas, csillagos úton. Már egész közel voltunk a templomhoz, amikor egyszer csak megkérdezte:
- Mama, mi most valami misére megyünk?
- Igen.
- Hadd gondoljam ezt most át!
- Persze, gondold! (Nagyon kíváncsi voltam, mire jut a végén...)
- Hiszen ide én akartam jönni!  - Érkezett a felismerés a nyakamból.
- Így van, cica.
- Akkor leszállok, és megyek a saját lábamon!

Le is szállt, odaértünk, nagyon jó volt vele kettesben lenni a szentmisén. Itthon begyúrtuk a gyerekek jóságaival gyűjtögetett lisztet, hogy reggelre finom kalácsnak keljen meg. Aztán amíg megmosakodtam, Ibolya rajzolt egy betlehemet.