2014. november 29., szombat

Vesehírek 2. és esti ima

Nagyon boldog és hálatelt szívvel jelezzük mindenkinek, hogy Matyi veséje sokat javult az elmúlt időszakban! A korábbi tágulat jelentősen összement, és mivel sokat nőtt is közben, most már nem a legkritikusabb méretű a veséje. Dicsőség az ÚRnak!
Köszönjük szépen mindazoknak, akik imádkoznak érte, és kérem, ha még van erejük, folytassák az imádkozást, hátha sikerül elkerülni a műtétet. Legközelebb márciusban kell vinnünk kontrollra, addig nem lesz új hírünk.
Egyébként nagyon vidám, békés kismanó, aki már tud hátról hasra fordulni, de ezt a tudományát még csak a nagymamájának volt hajlandó bemutatni :-)




Lassan véget ér az egyházi év. Minden év vége jó alkalom az életünkre való rátekintésre, és az egyházi év végén most az istenkapcsolatomra igyekeztem rátekinteni.
Még korábban egyik este Rózsa találta ki és vezette azt az imát, amiről a kép készült. Középen meggyújtott egy gyertyát, amely körül színes fonalak voltak. Néhány fonál messzebb is elfutott a gyertyától, s papírlapokon ívelt át. A lapokon mécsesek voltak és tollak.
Rózsa magyarázata szerint a fonalak azok az emberek, akik jelenleg élnek, illetve előttünk és utánunk élnek a világban. A gyertya Isten, a mécsesek pedig azok az emberek, akik számunkra Isten fényei, és megvilágítják az életünket - amit a fonalszál jelképez. Az volt a feladat, hogy a lapokra ráírjuk-rajzoljuk azokat az embereket, akik életünk valamelyik állomásán Isten ajándékai voltak az életünkben.
Rengeteg sok név került a lapokra.

Áldja meg Őket az Úr.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése