Lassan előkerülök

Gondolom, már mindenkinek a könyökén jön ki, hogy Tikácskánk két éves. Ő is nagyon jól tudja:
"Tika kettő éves. Nem picur. "

Hosszú volt az elmúlt hónap, még így blogolás nélkül is sikerült többször eljutnom a végkimerülésig. Kaptam egy munkát, amire tulajdonképpen számíthattam volna, mégis váratlanul ért, ezért az éjszakáimat az udmurt eposz fordításával töltöttem. Nappal pedig nagyon jó volt a gyerekekkel, élveztük a téli szünetet. Rózsa sütött karácsonyi süteményt, vaníliás kiflit, meg marcipántetejű linzert. Karácsony után pedig a Nammától kapott karácsonyfadíszek megóvása érdekében Gábor kezdeményezésére sütöttünk egy adag mézeskalácsot. Készültek gyönyörű betlehemek, büszke voltam a manókra. Én is kaptam Emiltől egy betlehemecskét: egy kristályokkal teli kő (geoda - Emil szerint), amibe beletett egy kék, egy barna és egy apró fehér kavicsot. Nagyon örültem neki.
A gyerekeknek szerintem remek ajándékokat sikerült adni az idén. Mindenki kapott valamilyen fejlesztő játékot, a kislányok logikai játékokat: Ibolya Camelot Juniort, Rózsa pedig Chocolate Fix nevű bonbonrakosgató játékot. Mindketten lelkesen játszanak vele. A játékokat már megint Sögyi javasolta, sőt Lackó is besegített, amikor elindultam megvenni őket, de út közben jutott az eszembe, hogy bár autót kaptam kölcsön Mamácskától (Bönci váltója megint feladta), de a GPS benne maradt a másikban, ezért bár a címet tudom, de fogalmam nincs, hogy hol van a Magic Box játéküzlet. Szerencsére Lackó azonnal az én szintemen kezdte a magyarázatot, gyorsan megértettem! Gábor szinte profi gombfoci-készletet kapott, örült neki, de mostanában inkább sakkozni szoktak Emillel - én csak ámulok...
Tegnap a gyerekek gyakorlatilag segítség nélkül leszedték a karácsonyfát, amíg a szüleik olvasgattak. Vicces helyzet. De tetszett!
25.-én elsőáldozó lett Gáborkánk. Már régóta érlelődött ez a döntés, de erről nem szeretnék ennyire nyilvánosan beszámolni. Kicsit aggódtam a szentmisén, hogy nem túl korai-e mégis, de amikor a szentáldozás után felnézett rám, olyan hála és öröm volt a szemében, hogy biztos vagyok benne, így volt jó.
A karácsonyi vendégeskedéseket nagyrészt kihagytam, mert megbetegedtem és is, meg a fiúk is. Nem volt vészes, de nem szerettük volna senkinek elvinni. Így itthon játszogattunk, gyógyulgattunk.
A Szilveszter nagyon jól sikerült. Volt a hagyományos virslitársas - igaz, én annyira éhes voltam, hogy alig bírtam ki, hogy mindenki dob a kockával, számolgat, lépeget - ide azt a virslit!!! Sokat táncoltunk, játszottunk. Emilnek is volt kedve a közös mulatsághoz és a második táncblokkba Gábor is beszállt. Játék-éjfélkor (10 óra?) koccintottunk, és aztán lefektettük a gyerekeket, így még mi is tudtunk egy kicsit játszani: felavattuk a Zsuzsi barátnőméktől kapott kártyajátékunkat.
Aztán komolyabbra fordult a betegségem, két napig nem igazán tudtam felkelni, de aztán kaptam orvosságot, és már egész jól vagyok.
Sikerült leadnom a könyvet is, már csak néhány legeslegutolsó simítás van hátra. Nagyon jó érzés, hogy (szerintem) nem hisztiztem rajta, és sikerült még az Istenkapcsolatomat is megőriznem közben.
Most már talán le lehet írni, hogy végre nemsokára költözünk - ha tényleg, majd megpróbálom megfűzni Emilt, hogy írjon róla ő, mert izgalmas dolgok voltak ám!

Kivételesen néhány szó magamról

Minden kedves értem aggódó olvasót megnyugtatok, hogy (amióta igyekszem időben lefeküdni) sokkal jobb kedvem van, szívesen végzem a dolgaimat, és már a sofőrködés sem fáraszt le annyira. Jó tapasztalat számomra, hogy nagyjából két hónap alatt még az ilyen lehetetlennek tűnő helyzethez is hozzá lehet szokni. Majd figyelmeztetem erre magam, ha legközelebb adódik ilyesmi.

Nagyon örültem neki, hogy egy icipicit (5 oldal...) tudtam a PhD-dolgozatommal is foglalkozni. Tényleg nagyon jólesett írni, kutatni, haladni!

Tegnap Csirkén egy nagyon jó filmet láttunk. (Lackó és Sögyi hozza a filmeket minden évben, és mindig nagyon jó, elgondolkoztató, de azért szórakoztató filmeket találnak. A rákövetkező héten beszélgetni szoktunk róla.) Most a Gran Torino című Clint Eastwood-filmet néztük meg. Hátha valaki még megnézi, nem szeretnék itt mesélni róla, de nagyon érdemes megnézni, sokat gondolok a filmre.
Egyébként még az is érdekes volt Csirkén, hogy azt terveztem, hogy előtte már nem megyek haza, mert csak kb. 3/4 órám lett volna itthon, hanem Lackóék előtt, az autóban nganaszan mítoszokat fogok fordítani. Sajnos - bár egész körültekintően csomagoltam - mégis itthon maradt a laptopom akkumulátora és a hosszú ujjú felsőm (azért volt rajtam egy spagettipántos top...), és ezért mégis betelefonáltam, hogy kaphatok-e néhány papírt, amire írhatom a dolgokat. Sejtettem, hogy be fognak hívni, de aggódtam, hogy zavarni fogok. Egy órával előbb érkezne hozzám valaki Csirke előtt....Brrrr!
Kardigán nélkül is nagyon melengető volt, hogy milyen kedvesen fogadtak, még dolgozhattam is, és érezhető volt, hogy minden rendben van. Már az az egy óra nagy feltöltődést jelentett nekem. Olyan jó, ha valakinek ilyen az otthona, hogy aki becsöppen, az megnyugszik, felderül és még jól is érzi magát, sőt, hogy még ő maga is jól érzi magát abban a helyzetben. Na, nem tudom, ez a mondat érthető lett-e, de az biztos, hogy van hova fejlődnöm.
És a többiekkel is nagyon jó volt találkozni tegnap este. Jó ez a Csirke mostanában nekem.