Érzékek keresztútja

Leleplezem magam: egyik barátnőmmel már Advent óta vezetünk egy imaiskolát, melyet Szent Janka imasulinak hívunk, és kéthetente pénteken délelőtt tartunk. Az imasuliban alkalomról alkalomra más és más imamódokat próbálunk ki, és ami különösen jó: szerveztünk közben gyerekvigyázást is, így kisgyerekes anyukáknak is megoldható az eljövetel. Persze sokat készülünk rá, de nagyon látszik, hogy nem csak rajtunk múlik, hogy melyik alkalom hogyan sikerül.
Most egy keresztutat csináltunk pénteken, amit Érzékek keresztútjának neveztünk el, mert minden állomást próbáltunk valamilyen szemléletes-érzékletes módon megközelíteni. Régen, még amikor Cinke voltam (Regnum) csináltunk egyszer ilyesmit, de már csak egy mozzanatra emlékszem. Később a Pelékkel (vezetett népem) is felhasználtam az ötletet, talán tízévesek lehettek akkor. Már annak a pontos részleteire sem emlékszem, de a díszletre, alapvető menetére igen. Most nagyon jó volt együtt ötletelni az állomások élményszerűvé tételéről, noha néhány túlzottan brutális ötletünket elvetettük...
A gyerekek még iskolába indulás előtt felépítették nekünk a Golgotát, matrac, gyerekszék, gyerekasztal, azon Rózsa gördeszkája és az Európa festészete c. könyvek adták meg a megfelelő magasságot, majd az ebédlőasztal, és végül egy fiókos szekrény következett. Ezt lefedtünk anyagokkal, és minden állomáshoz elhelyeztünk egy-egy mécsest, valamint kavicsokat tettünk az út szélére. Az alkalom elején megszámoztuk a jelenlévőket egytől háromig, és mindenki húzott egy állomást, (vagy kettőt...), amiről elmélkedett egy kicsit, és leírt róla néhány gondolatot. Az egyes állomások elején felolvasta a gondolatait az, aki azt kapta, majd a mi részünk következett, végül a keresztúton a mécses mellé elhelyeztünk egy tárgyat, ami azt az állomást jelképezte. Közben a Tested, Jézus, értünk függött... kezdetű éneket énekeltük.
A szűk egy óra kicsit (nagyon) kevés rá, jó lett volna az egyes pillanatokba jobban belefeledkezni, de már így is bele lehetett élnünk magunkat valamennyire. Nagyon köszönöm a gondolatokat, amelyeket megosztottak a résztvevők. Ezekből most nem fogok idézni, de vannak olyanok, amelyek azóta minden nap eszembe jutottak.
1. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust
Kint kezdtük a kereszutat a kertben. Jó hideg volt, de nem bántuk. Egy kancsóból mindenkinek a kezére öntöttünk egy kis vizet. A jelkép a kancsó és a tál volt, ezt tettük a mécses mellé.

2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet
Van a kertünkben egy kidőlt hintafa, jó erős, vastag gerendákból összerakva. Ezt fogtuk meg, és vittük fel a teraszra. Így közösen cipelve nem volt nehéz, viszont jól lehorzsolta a karomat. Utána körbeadtunk, fel is próbálhattunk egy töviskoronát. Ez lett a jelkép is.

3. állomás: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Ennél az elesésnél az egyes csoport térdelt rá az út mellett elhelyezett kavicsokra, mialatt énekeltünk. Egy nagy követ tettünk jelképnek az egyes állomásoknál.

4. állomás: Jézus anyjával találkozik
Ezt az állomást kívülről szemléltük képzeletben. Jelképnek egy fehér liliomot használtunk.

5. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
Itt bizalomjátékot játszottunk, páronként egymás karjába dőltünk. A segítséget nem csak felajánlani, hanem elfogadni is bizalompróba.
Én nagyon szeretem a bizalomjátékokat, de mégis nehéz volt most beledőlni a várakozó karokba.
A jelkép egy kitömött kesztyű volt, mely egy keresztet fogott.

6. állomás: Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
Itt letérdeltünk, és Jézus helyébe képzeltük magunkat: arcunkon vér, izzadság csorog le. Behunytuk a szemünket, s a kezünkbe kaptunk egy kendőt, amelybe beletemethettük az arcunkat. Így térdeltünk egy kicsit. Majd amikor levettük a kendőt, láthattuk, hogy Jézus-arc van a kendőn.
No, ezen az állomáson rengeteget dolgozott a barátnőm. Linónyomással mindenkinek készített egy kendőt. Én persze tudtam, hogy mi lesz a poén, mégis mind beleképzelni magam, mind meglátni az Arcot...

7. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel
Itt a kettes csoport térdelt rá a kavicsokra. Én sajnos elfelejtettem a számomat, de végül itt térdeltem le. Váratlanul nagyon kényelmetlen, fájdalmas volt az a sok kavics.

8. állomás: Jézus beszél a síró asszonyokhoz
Itt egy virágzó barkaágat és egy kiszáradt gallyat adtunk körbe, majd letettük a mécseshez.

9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
Kicsit sajnáltam a térdelőket, de erőt vettem magamon és nem rövidítettem meg a térdelőidejüket.

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól
Ennél az állomásnál egy anyagot téptem szét. Erős hang volt a nagy csendben. Jelképnek dobókockákat tettünk ki.

11.állomás: Jézust keresztre szegezik
Egy durva deszkákból lévő keresztet kalapáltunk az ének alatt. Nem tudom, hogy szándékos volt-e, hogy nem ritmusra szólt a dobogás, de nagyon jó volt így. Nem illeszkedett semmihez.
Közben körbeadtunk és megkóstoltunk ecettel kevert bort - azóta már rájöttünk, hogy vagy ecetet vagy mirhával kevert bort kellett volna, de azért ez is elég rossz ízű volt.

12.állomás: Jézus meghal a kereszten
Itt mindenki letérdelt, és az egyes csoport tagjai lefeküdtek egy-egy fehér lepedőre. Amíg feküdtek, énekeltük a Ne feledd, hogy Krisztuson nem vett erőt a halál... kezdetű ortodox éneket, alleluja nélkül. Jelképnek egy fekete leplet tettünk a keresztre.

13.állomás: Jézus testét leveszik a keresztről, és fájdalmas Anyja ölébe helyezik
A második csoport feküdt a lepedőkre, miközben énekeltünk. A fekete leplet levettük a keresztről.

14.állomás: Jézus testét sírba teszik
A hármas csoport feküdt a földre, majd az ének után egy gyolcsot betettünk a domb alá, s mindkét oldalon meggyújtottunk egy mécsest.

Imádunk Téged Krisztus, és áldunk Téged, mert szent Kereszted által megváltottad a világot.

Változások

Nemrég visszamentem dolgozni, és igaz ugyan, hogy ez elvileg nem vesz el több időt tőlem, mint amennyit eddig is munkára szántam, de kiderült, hogy ez nagyon nem így van. Mert most bemegyek a városba, ott ülök az Intézetben nyolc órát, közben egyébként nagyon jól érzem magam, és még a munkámmal is haladok, de az eddig itthon kialakult rendem teljesen felborul. Kár, hogy eddig nem vettem észre ezt a rendet, csak most, amikor már újat kell kialakítani.
Eddig időnként találkoztam a barátnőimmel, házimunkát végeztem, imádkoztam, főztem, telefonálgattam a munkára szánt órákban, és elég jól haladtam, mert nem merültem ki, jó volt a munka-pihenés arány, az éjjeli munka is jól ment. OK, borotvaélen táncolt a rendszer, de kipróbált, működő módszer volt.
Most a pihenés-idő nagyon visszaesett, de sajnos a munka-idő sem növekedett meg tetemesen, hiszen az éjszakai órákat gyakran vagyok kénytelen alvással tölteni, úgy elfáradok napközben. Ráadásul a házimunka is csak tornyosul, és nemsokára itt vannak a locsolók. Kicsit úgy érzem, összecsapnak a fejem felett a hullámok. Így aztán fejfájás, hasfájás, nemalvás stb. Remélem, nagyon remélem, hogy hamarosan kialakul. És bocsánatot kérek mindenkitől, akivel kevesebbet foglalkozom most, mint amennyit megszokott.

Nagy büszkeségünk, hogy Rózsa 6. lett a megyei matekversenyen. Elképesztő, nem? 

Csirkegyerek-kirándulás 1. (Rózsa)

Szerintem az elejétől kezdem.
Fölszálltam a vonatra, és utaztunk egészen Vácig. Vácon leszálltunk, és egy másik vonaton már ott voltak a többiek. A vonatot néztük, hogy hol ülnek. Aztán észrevettük őket, és odafutottunk, hogy még időben fel tudjunk szállni a vonatra. Amikor fölszálltunk Margittal, Piroskával és Erzsóval, már ott volt két család. (Mama, azt szerinted beleírjam, hogy a Margittal ketten Vöcskök vagyunk?) Elutaztunk Zebegényig. Ott leszálltunk. Elindultunk. Mentünk, de csak egy picit, utána egy templomnál megálltunk és imádkoztunk, hogy jól sikerüljön a kirándulás. Majd indultunk tovább. Margittalmketten elkezdtük átkölteni az Öreg cowboy-dalt vöcskösre:
 Aranyos kis Vöcsköcskékről mondok most mesét.
Amit már a Nagyvöcsök is százszor elmesélt.
Volt egyszer egy Szupervöcsök, őgy hívták: Toma.
Vágtatott az éjszakában ide és oda.
Refr: Hippi-á-é, hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.

A Szuper-Toma vágtatott a sötét éjen át.
a Hold megállt a hegy mögött, és látott nagy csodát
Egy szellemcsorda vágtatott a sötét éjen át
Míg a Vöcsök a táborban újabb jelre várt.
Refr

Egy félelemetes hang kiált: Megállj, Vöcsök, megállj!
Mert ha még egyszer erre jársz és látod a csodát,
szárnyad újra erre hoz és hallod ezt a dalt.
Megleled ösvényünket, mely szenvedésbe tart.
Refr.

Ám nem hallgat az intő szóra, s másnap arra jár
Már messziről hallatszik a patkódobogás.
Becsukta a szemét, és elhalványodott,
de nem tűnt el úgy, mint a cowboy, mert neki esze volt,
Refr.

Tudhatjátok, csukott szemmel is hazatalál,
kezdett már elhalkulni a patkódobogás,
hazaért már a táborba Vöcsköcskék közé
ünneplik őt a Vöcskök, mert ő még bizony él.
Hippi-á-é, Hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.

A Vöcskök máris buliznak, s éneklik e dalt.
Hucipucis tábortűz, az nagy bulira vall.
Ugrálnak a tábor körül, s ölelik Tomát
Hogy mért nem tűnt el, az titok, mit csak Vöcsök tud már.
Refr.

Hát ez volt a dal. Mentünk tovább. De most sokat mentünk. Odaértünk egy kilátószerű részhez, és lenéztünk. Utána mentünk tovább. Margittal lemaradtunk az óriási nagy túratáskánkkal. Akkora nagy sár volt, hogy nem tudtunk továbbmenni. Leereszkedtünk négykézlábra, és úgy folytattuk tovább utunkat. Margit néha énekrészleteket énekelt: Ez a fa az életem, ebből a fából lélegzem... Ezt énekelte mindig, amikor idaért egy fához és fel tudott állni. Nagyon vicces volt, tényleg. Most képzeld el, négykézláb mászunk a földön, a Margit odaér egy fához, felkapaszkodik, átöleli és énekel: ez a fa az életem... Hülyéskedve mentünk tovább. Már nagyon messze voltak a többiek. Elkezdtünk énekelni: Éliás... Teli hangerőből. Olyan nagy megkönnyebbülés volt, amikor a többiek a távolból visszaénekeltek: Tóbiás...
Mentünk tovább, négykézláb. Fától fáig a nagy sárban. Volt egy hely, ahol úgy beragadtunk, hogy elkezdtünk röhögni és nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Úgy elkezdtünk lefelé csúszni, hogy úgy döntöttünk, inkább hason csúszva megyünk tovább. Újra Éliás, és újra Tóbiás. Utána nem bírtunk már kimászni, és lekezdett üvölteni a Margit: - Papa, segíts! Utána én: - Csaba, segíts! Én közben már kitaláltam egy olyan hülyeséget, hogy levettem a táskámat, de aztán gyorsan visszavettem, mert a táskám elkezdett lefelé csúszni nélkülem. Csaba visszakiabált: - Jöjjetek már! (Picit már ideges volt.) Visszakiabáltunk: - Nem tudunk! Majd újra körülbelül negyedóra küszködés a sárban. Csaba, segíts, Papa, segíts újra.
- Jöjjetek már! - De elindult visszafelé. A többiek már jóval előttünk voltak. Csaba visszajött, és mondta, hgy mit csináljunk: - Araszolj fölfele oda, a fához. A fába kapaszkodva gyere föl. Végre fölértem, már csak Margit volt hátra. Őneki is elmondta, mit tegyen, és végül Margit is feljutott. Onnan sikeresen mentünk tovább, és odaértünk a többiekhez. 

Kisállataink

Felnevelő családomban rengeteg állatunk volt, és én ezt nagyon szerettem. Csíkosmókusok, tengerimalacok, hörcsögök, madarak minden mennyiségben, halak, macskák, stb. Egyedül kutya nem volt akkoriban, de ezt nem is bántam, mert félek tőlük. Most anyukaként azért más szempontok is szóba jönnek - etetés, takarítás, büdös, hangos... Végül egy hörcsögben egyeztünk meg a gyerekekkel, és mivel ez az ő állatuk lenne, komoly próbatétel előzte meg az érkezését. Kitaláltuk közösen, hogy milyen feladatokat kell ellátni a kis jószág körül, és ezeket próbáltuk gyakorolni, hasonló nehézségű feladatokkal kiváltani, hogy látszódjon, tényleg alkalmasak-e már egy állat gondozására. Az etetés helyett pl. nekem kellett minden nap egy tálka gyümölcsöt felvágni (ó, de kár, hogy már van hörcsög :) ). A háromhónapos próbidő rendben lezajlott és megérkezett a családba Szöri, a hörcsög.
Sajnos most már a gyerekek nem etetik, és végképp nem takarítják, de ha előbújik a vackából, azonnal kiveszik, különösen Ibolya, és szeretettel sétáltatja, finomságokat ad neki. Szerintem jobban észben tartanák, ha látszódna olykor. Most azon vagyok, hogy a minden nap elvégzendő házimunkák közé beteszek néhány hörcsögös papírt is.
Ma azonban új állatkával gazdagodtunk. Nagymamával voltak itthon a gyerekek, és amikor hazaértem, boldogan mutatták, hogy meztelencsigát találtak az egyik növény alatt. Bevallom, az első ötletem az volt, hogy vigyük át a szembeszomszéd futókacsáinak, de óriási szerencsémre nem mondtam ki, mert időben észrevettem, hogy most nem ez a megfelelő viselkedés. Nem, mert Lassú Fény - ahogy Rózsa elnevezte - gyönyörű, csillogó, szép a bőre, és egyáltalán, mindenki nagyon örül neki. Ibolya az elején keresett neki egy üres csigaházat, amibe beleköltözhet, de végül egy műanyag dobozt béleltek ki korhadt levelekkel és friss fűvel, kapott szalámit is, és ebbe tették a kissé még álmos csigát. Amikor este meg akarták újra nézni, már elbújt valahova a dobozban (remélem, a dobozban). Az esti imánál ketten is lerajzolták.
Egyébként felébredt néhány hangya is. Közeledik a tavasz!

(A kép csak illusztráció, és a Wikipediáról származik. A miénket még nem láttuk kicsavarodva.)

Nagylányka

Rózsa nemsokára tizedik születésnapját ünnepli.
Rengeteget változott az elmúlt időben. Sokszor önállóbb, mint várnám. Busszal szeretne hazajárni az iskolából, külön szobácskába költözött a húgával Gábor sírdogálása és tiltakozása ellenére.
Egyre több különórát szeretne, sőt tényleg élvezi is őket és nem panaszkodik, hogy semmire nincs ideje.
Odafigyel a feladataira, szinte soha nem kell figyelmeztetni.
Látszik, hogy igyekszik kedvesen-csendesen elmondani a kéréseit, megfogalmazni, hogy mi zavarja és mit szeretne. Jó ezeket látni. Jó végighallgatni a részletes terveit.
Pl. most itt a pizsamaparti. A Vöcsök-lányokat hívta el a születésnapját követő péntekről szombatra egy ittalvós bulira. Már lassan egy hónapja alakulnak folyamatosan az előkészületek. De erről egy szót se többet...

Máskor pedig kérlel, hogy törölgessem meg fürdés után, tegyem be a pogácsáját a mikróba, töltsem a teát a bögréjébe a keze mellett lévő kannából... Szívességek szeretetnyelv. Igyekszem, tanulgatom, de nem az erősségem. (Pedig nem csak Rózsa miatt lenne hasznos.)

Jó látni felnövekedni egy ilyen kincset.
Szép volt ez a tíz év.

Ha-HÓ!

Jaj, de jó, amikor télen még hó is van! Különösen remek, amikor annyi sok hó van, hogy még iskolába sem kell menni.

A másik oldalról ez időnként nem annyira remek :-). Ugyanis reggel kiálltam a garázsból a kocsival, majd úgy maradtam. Keresztben az utcán. Az autó jó nagy, ezért esélye sem volt senkinek kikerülni, se jobbról, se balról. OK, vészvillogó, hólapát, de jó, hogy van hörcsögünk, mert így van forgácsunk is. Elkezdtem kiásni a kerekeket, de még mielőtt elkészültem volna, megérkezett terepjáróval egy óvodai-iskolai ismerős apuka, és kihúzott, egyenesbe állított minket. Így már tudtam egyenesen menni, Sajnos azonban egy "völgy" mélyén van az otthonunk, vagyis kb. egy méter magas emelkedő található az út végén, mielőtt kikanyarodnánk egy nagyobb, lejtős útra. Ez a kis emelkedő leküzdhetetlen akadálynak bizonyult a mi Böncink számára, és épp mire feladtam, odaért a szomszéd apuka, és visszatolatott nekem a házig. De jó, hogy vannak férfiak a világon...

Még ekkor sem adtam fel az iskolába menést, gondoltam, elhúzom őket szánkóval. Kicsit messze van ugyan, de más megoldást nem láttam, mert a vonatok sem jártak, és én nem tanultam semmit kiskorom óta (pl. mi van akkor, ha nem mennek egy nap suliba?) De szerencsére Rózsa osztályfőnőke egyből egyértelműnek vette, hogy nem mennek a gyerekek, így szépen itthon maradtunk és...

Néhány órát át próbáltam a munkámra figyelni, mert pont nagymamás nap lett volna, és le kellett adnom aznap egy cikket. De mivel összesen másfél mondatot haladtam, végül feladtam, és belevetettem magam a havazásba. Először Ibolyával építettünk egy hóembert. Közben Rózsa és Gábor hatalmas hógombócot készített, amit feldaraboltunk téglákra, és egy hókunyhót csináltunk, a legnagyobbat eddig. Rózsa közben bejött és finom, forró teát készített nekünk. Tikát közben hazahozta a Nagymama (őt ugyanis reggel még el tudta vinni Emil az utolsó vonattal), aztán Nagymama kisbuszát is kiástuk a hóból, sőt, a forgácsnak is jutott szerep. 

Később elmentünk szánkózni a szomszéd gyerekekkel és anyukájukkal. Nagyon jót csúszkáltunk. Különösen Tikán álmélkodtam, előre, hátra, bukfencezve, gurulva, de mindig teli torokból kacagva csúszott le. Mindenki nagyon élvezte, és végül itthon régi vágyam teljesült: már tavaly is nagyon szerettem volna egy hómécsestartót csinálni, de valahogy nem jött össze. Most sikerült, és olyan szép volt az átszüremlő fény.

Hadd gondoljam ezt most át!

Nagyon örültem, hogy már szerdán véget ért a tanítás, és így maradt egy teljes napunk az otthoni, békés készülődésre. Egész nap ajándékokat gyártottunk, békés, vidám nap volt. Pénteken már elkezdtem rendet rakni itthon a vasárnapi, közös családi karácsony tiszteletére. Szombaton elmentünk Rózsával bevásárolni, mivel Ő volt a karácsonyi asztal díszítésének a felelőse. Már a boltban eléggé nyúzott és fáradt volt, és itthon derült ki, hogy bizony lázas. Sajnos ez alapjaiban borította fel a karácsonyi terveket, a látogatásokat, szentmise-látogatásokat. Ugyanakkor én nagyon szeretek békésen otthon lenni, és így ez megvalósulhatott. Szerencsére 24.-e délelőtt jobban volt, és elkészíthette a megálmodott gyönyörű díszítést.
Idei nagy ötletünk volt - miután sikertelenül lobbiztam, hogy csak 25.-én ajándékozzunk - hogy takarjuk le az ajándékkupacot egy szép anyaggal, és akkor talán jobban tudnak az éneklésre-imádkozásra figyelni a csibék. Az ötlet be is vált, végre sokat énekeltünk a fa alatt, sőt, a karácsonyi történetet is fel tudtam olvasni.
Az éjféli misét mindig nagy izgalommal várják a gyerekek. Rózsa könnyek között kérlelt, hogy hadd menjen el, de így félig-meddig betegen nem engedhettem meg neki. Gábor és Ibolya is nagyon erősködött, hogy ébresszem fel őket. Szépen be is állítottam a telefonomat 11.25-re, gondolván, hogy nyugodtan felvesszük a kabátokat és elsétálunk a szentmisére. Harangszóra ébredtem, és lassan eszméltem rá, hogy valami nem stimmel. Gyorsan megnéztem az órát, bizony már 35-öt mutatott. Mi történt? Hát igen, a 23.25 és a 11.25 nem pont ugyanaz... Ébresztgettem Gábort, de nem akart felkelni végülis. (Olyan jó, hogy másnap is örült a döntésének.) Ibolya viszont azonnal odavont magához, és a fülembe súgta halkan: Mama, TRRRRR! (Az új tudománya a r betű pörgetése.) Aztán felkelt, öltözött, nyakamba kaptam és elindultunk az éjszakai, fehér havas, csillagos úton. Már egész közel voltunk a templomhoz, amikor egyszer csak megkérdezte:
- Mama, mi most valami misére megyünk?
- Igen.
- Hadd gondoljam ezt most át!
- Persze, gondold! (Nagyon kíváncsi voltam, mire jut a végén...)
- Hiszen ide én akartam jönni!  - Érkezett a felismerés a nyakamból.
- Így van, cica.
- Akkor leszállok, és megyek a saját lábamon!

Le is szállt, odaértünk, nagyon jó volt vele kettesben lenni a szentmisén. Itthon begyúrtuk a gyerekek jóságaival gyűjtögetett lisztet, hogy reggelre finom kalácsnak keljen meg. Aztán amíg megmosakodtam, Ibolya rajzolt egy betlehemet.