2014. szeptember 20., szombat

Zsiga takarója

Nagyon szeretek alkotni, de elég ritkán hagyok rá időt magamnak. A babázós időszak azért is nagyon jó nekem, mert lelkifurdalás nélkül varrogathatok, próbálkozhatok mindenféle szépséggel, amikor éppen nem Matyit ölelgetem.
Zsigának, Réka húgom kisfiának nemrég volt a keresztelője, melyre mindkét oldali betegség miatt nem tudtunk elmenni. Már korábban elterveztem, hogy milyen szép foglalkoztató takarót fogok neki készíteni.
Nyáron a Csirke táborban láttam egy patchwork takarót, ami már több babát kiszolgált, és nagyon hangulatos volt, Csenge nagyon szerette. Beindult a fantáziám, hogy mi mindent lehetne még tenni a takaróra, felfedeznivaló zugokat, kis figurákat, játékokat. Megpróbálkoztam vele. Elég nagy munkának bizonyult (hú, rengeteget dolgoztunk vele), szerintem nagyon jó lett, nekem igazán tetszik.

A takarón egy bokor, egy fa és egy tavacska látható, mindenféle lakóval.

 A fa ágai között tépőzárakra erősített madarak, levelek, virágok és egy Rózsa által készített csilingelős pillangó van. Amikor Rózsa beteg volt, egyik nap volt kedve velem varrogatni. Közben Sebő-playlistet hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk.
Az égen két felhő és egy napocska van. A felhők zörögnek, Roni húgom tanácsa szerint hivatalos levélből származó bevonó fólia van bennük, pont úgy zörög, mint a bolti :-) .


A gyökerek között kisróka alszik.

Az avarban sündisznó szuszog.

A tóban egy hattyú viszi a fiókáit, a hódvárban pedig egy Rózsa készítette hód lapul. Egy vidám halacska fonálon fickándozik.

Egy kisebb zöld bokorból pedig egy borz kukucskál

Igyekeztem, hogy többfajta érzékszervre hasson: van zörgés, csilingelés, különböző tapintású anyagok; hogy többféle mozgást lehessen gyakorolni: a zugok nyílnak tépőzárral, cipzárral, csattal, patenttal, lehajtósan, gombbal, gumival; és különböző évszakokhoz kapcsolódó dolgok vannak rajta a mesélések érdekében.
A befejező öltésekhez közeledve rá kellett jönnöm, hogy a szélét takaró szalag túl keskeny ahhoz, hogy összefogja a három réteg filcet, gyakorlatlan is vagyok, így elég girbegurba lett. Meg a varrógép is előadta magát, begyűrte a cérnát, eltörte a tűt - de végül csak elkészült.

Sok örömet kívánok, jó játékot vele. Roni, Juci, köszönöm a segítséget, drukkolást!

(A Rékával közös képet Ibolya készítette.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése