Bejegyzés arról, hogy milyen jó nekem

Nálunk mind a két nagymama igazi tündér.
Két napot is kaptam a héten, hogy dolgozzam, beszélgessek, terveket szőjek, bevásároljak, csipogásmentes órákat éljek.
Mindeközben az én anyukám és Emil anyukája vigyázott a manókra, akik szintén örültek a találkozásnak.
További extra ajándék kedveskedések a teljesség igénye nélkül:
- rend van!
- tiszták az edények
- van meleg étel, nekem is jut
- kaptam Új Embert, lámpaburákat (melyek megvételében, ha jól tudom, Papácska is részt vett)

Nagyon köszönöm!!!


Ezen kívül olyan jó, hogy vannak barátaim, akikre számíthatok a nehéz időkben.

És olyan jó, hogy van Isten.

Mókuska, mókuska...

Ibolya mókus lesz a farsangon. Múlt héten voltunk először együtt táncolni, és ott a Mókuska, mókuska kezdetű (általam eléggé utált) énekre táncolgattak, s azóta ő mókus szeretne lenni. Tündéri, hogy ő sem úgy énekli, hogy "Doktor bácsi, ne gyógyítsa meg", hanem: "Doktor bácsi, ki gyógyítsa meg?" Rózsa hasonló korúan így tudta: "Doktor bácsi, most gyógyítsa meg!". Az ő változataik bármelyikével tudok azonosulni.

Ma tehát elmentem az anyagboltba vörös anyagot venni a mókusruhához.
- Mihez lesz ez az anyag? - kérdezte az eladónő, mert már elég kevés volt abból a szép, csillogós, rozsdavörös anyagból, amit kinéztem.
- Mókus farka lesz belőle - feleltem, remélve, hogy egyből rájön, hogy jelmez lesz.
- De hát a mókus az barna!
- Szerintem inkább vörös.
- Dehogyis! Sok mókus láttam már, és mind barna volt - magyarázza undok hangon az eladó, és úgy néz rám, mint a hülyére.
- Szerintem, amire te gondolsz, az valami vámpírmókus lehet - avatkozik bele a beszélgetésbe a másik eladó. - Attól vörös a szőre, nem?
Nem folytattam a társalgást, és mivel barna anyagom is volt Gábor quetzalcoatlus-jelmezéhez, azt hihették, hogy meggyőztek. Az utánam következő hölgy zöld anyagot vágatott, úgyhogy a másik eladó meg is kérdezte:
- Ez a zöld meg ugye a teste lesz a vörös farkú mókusnak?
Végül kifizettem az anyagokat, és az első számú eladó még utánam szólt:
- Aztán üdvözöljük a kis mókust, és milyen szerencséje van, hogy nem csúfolják majd ki, hogy piros színe van. Fel sem ismerték volna!

Brrr.

Egyébként ma kiakasztottam új madárkalácsokat és máris jönnek rá a madarak! Úgy örülök!
Most pedig varrom ezt a vámpírmókus-ruhát.

Papírzsepi reggelire

Nagyon tetszik nekem itt Gödön, hogy könnyűszerrel lehet szelektíven gyűjteni a szemetet, mert kéthetente jön külön a szelektív kukás, és elviszi. Ez nem csak azért remek, mert kéthetente két kukásautót nézhetünk meg Tikával, hanem azért is, mert lehetőséget ad ilyen párbeszédekre:

Rózsa: - Mama, lehet a szelektív zsákba papírzsepit tenni?
Tika (éppen reggelizik): - Nem szabad zsepit enni! Mogyorókrémet lehet enni.
Rózsa: - Jó, Tika, akkor nem eszem zsepit... :-)
Tika: - Fókát nem szabad enni! Csak felmászni fókákhoz és nézni. Úszkálnak.
(Nem értem, honnan jutott eszébe a fóka...)

Most kicsit elhagyatottan érzem magam, pedig minden nagyon jó. Voltunk korcsolyázni is kétszer. Rózsa már nagyon ügyesen halad egyedül, Ibolya próbál lépegetni, egyre önállóbb, óvatos. Gábor teljes gőzzel igyekszik, és akkorákat esik, hogy nekem is fáj. De azonnal felpattan és próbálja tovább. Egyre jobban megy neki, tényleg el vagyok képedve, hogy milyen kitartó!
Rózsa a szembe szomszédainkkal (Vöcsök a nagyfiú, és amúgy is nagyon helyes család, az anyuka már többször átjött nekem segíteni, mindent elkövet, hogy minél hamarabb otthon érezzem magam, pl. komatálba beszervezett, ismerkedő sétát vezetett nekem a környéken...) is elment még egy-két órára.

Nagyon jó, hogy van hely és fény. Tika első nap azt mondogatta: Kapcsoljuk le a Napot!

Mama, mi tényleg elköltöztünk!

Mostantól fogva Gödről jelentkezünk.

Remélem, lesz módom a közeljövőben hosszabb bejegyzést is írni, de most nagyon áááálmos vagyok. Ezért tényleg csak villanások:

Köszönjük a 36 (bármiben) segítőnk munkáját és azok ránk gondolását, akik szívesen segítettek volna.

A gyerekek kezdeti félelemmel teli várakozás után nagyon lelkesek, de különlegesen hamar elfáradnak. Én ugyanígy vagyok vele.

A cucc szinte elvész a lakásban.

A szomszédasszonyunk finom sütivel várt, a másik szomszéd felajánlotta, hogy akár náluk is alhatunk, ha nem sikerül elvackolódni, és ma is egy süti várt a kapun, amit Rózsa egyik osztálytársa sütött nekünk.

Szépen ragyognak a csillagok. Nagyjából ugyanazok, mint eddig.

Lassan előkerülök

Gondolom, már mindenkinek a könyökén jön ki, hogy Tikácskánk két éves. Ő is nagyon jól tudja:
"Tika kettő éves. Nem picur. "

Hosszú volt az elmúlt hónap, még így blogolás nélkül is sikerült többször eljutnom a végkimerülésig. Kaptam egy munkát, amire tulajdonképpen számíthattam volna, mégis váratlanul ért, ezért az éjszakáimat az udmurt eposz fordításával töltöttem. Nappal pedig nagyon jó volt a gyerekekkel, élveztük a téli szünetet. Rózsa sütött karácsonyi süteményt, vaníliás kiflit, meg marcipántetejű linzert. Karácsony után pedig a Nammától kapott karácsonyfadíszek megóvása érdekében Gábor kezdeményezésére sütöttünk egy adag mézeskalácsot. Készültek gyönyörű betlehemek, büszke voltam a manókra. Én is kaptam Emiltől egy betlehemecskét: egy kristályokkal teli kő (geoda - Emil szerint), amibe beletett egy kék, egy barna és egy apró fehér kavicsot. Nagyon örültem neki.
A gyerekeknek szerintem remek ajándékokat sikerült adni az idén. Mindenki kapott valamilyen fejlesztő játékot, a kislányok logikai játékokat: Ibolya Camelot Juniort, Rózsa pedig Chocolate Fix nevű bonbonrakosgató játékot. Mindketten lelkesen játszanak vele. A játékokat már megint Sögyi javasolta, sőt Lackó is besegített, amikor elindultam megvenni őket, de út közben jutott az eszembe, hogy bár autót kaptam kölcsön Mamácskától (Bönci váltója megint feladta), de a GPS benne maradt a másikban, ezért bár a címet tudom, de fogalmam nincs, hogy hol van a Magic Box játéküzlet. Szerencsére Lackó azonnal az én szintemen kezdte a magyarázatot, gyorsan megértettem! Gábor szinte profi gombfoci-készletet kapott, örült neki, de mostanában inkább sakkozni szoktak Emillel - én csak ámulok...
Tegnap a gyerekek gyakorlatilag segítség nélkül leszedték a karácsonyfát, amíg a szüleik olvasgattak. Vicces helyzet. De tetszett!
25.-én elsőáldozó lett Gáborkánk. Már régóta érlelődött ez a döntés, de erről nem szeretnék ennyire nyilvánosan beszámolni. Kicsit aggódtam a szentmisén, hogy nem túl korai-e mégis, de amikor a szentáldozás után felnézett rám, olyan hála és öröm volt a szemében, hogy biztos vagyok benne, így volt jó.
A karácsonyi vendégeskedéseket nagyrészt kihagytam, mert megbetegedtem és is, meg a fiúk is. Nem volt vészes, de nem szerettük volna senkinek elvinni. Így itthon játszogattunk, gyógyulgattunk.
A Szilveszter nagyon jól sikerült. Volt a hagyományos virslitársas - igaz, én annyira éhes voltam, hogy alig bírtam ki, hogy mindenki dob a kockával, számolgat, lépeget - ide azt a virslit!!! Sokat táncoltunk, játszottunk. Emilnek is volt kedve a közös mulatsághoz és a második táncblokkba Gábor is beszállt. Játék-éjfélkor (10 óra?) koccintottunk, és aztán lefektettük a gyerekeket, így még mi is tudtunk egy kicsit játszani: felavattuk a Zsuzsi barátnőméktől kapott kártyajátékunkat.
Aztán komolyabbra fordult a betegségem, két napig nem igazán tudtam felkelni, de aztán kaptam orvosságot, és már egész jól vagyok.
Sikerült leadnom a könyvet is, már csak néhány legeslegutolsó simítás van hátra. Nagyon jó érzés, hogy (szerintem) nem hisztiztem rajta, és sikerült még az Istenkapcsolatomat is megőriznem közben.
Most már talán le lehet írni, hogy végre nemsokára költözünk - ha tényleg, majd megpróbálom megfűzni Emilt, hogy írjon róla ő, mert izgalmas dolgok voltak ám!

Tika kétéves

Kicsi Tika, olyan jó, hogy velünk vagy! Nagyon szeretem a vidámságodat, a kedvességedet, az ötleteidet, hogy énekelsz, táncolsz, macskaként nyávogsz, hogy tündérien beszélsz - hogy vagy. Kívánok Neked felszabadult, boldog éveket, életet. Isten éltessen.

Lejegyzek néhány pillanatnyilag jellemző villanást Rólad.

Ha valamit megbeszélünk, és beleegyezel, akár sírdogálás közben is kimondod a varázsmondatot: JÓ, RENBE!

Legszívesebben azt énekeled: FUKAKAST KÉNE VENNI!

Ha éjjel szopizol, sokszor mondod: KÖSZI! (Bár egyszer a mama csépelését és a HÜLYE! szó kiabálását választottad - ez nem volt célravezető.)

Amúgy is nagyon sok mindent megköszönsz.

Fontosnak tartod, hogy elpakoljuk, amivel játszottunk.

Egyedül ki tudsz rakni 4-6 darabos puzzle-kat

Időnként felhívod a figyelmemet, hogy elmaradt az ima. A kulcsszavak: AMEN (esti ima), SZŰMÁRI (Szűz Mária: kedvenc adventi ének éneklése, vagy, hogy szoptatás közben az Adoremust olvasgassam), JÉZU (Jézus), VAUVAU (evés előtti spec. családi imánkra utal)

Eddig egyszer fordult elő, hogy több napig nem jöttem rá, hogy mit szeretnél mondani. Azt mondogattad, hogy ENEMBIGA. Azt sejtettem, hogy valamilyen ének, de a csigabigásokra mind nemet mondtál. Aztán egyszer kiderült: Jön már a bika.... Van benne egy sor: "Ez a bika már nem csigabiga, hanem bika!" Ez volt az.

Ibolyával sokszor játszotok olyat, hogy Te egy cica vagy. Tényleg macskás mozgással, nyivákolva járkálsz négykézláb.

Szeretsz autózni, vonatozni, telefonálni. Szereted a szép tájakat, az én figyelmemet is felhívod rá: CÉP! CÉP! Mesélünk is sokat, a Baba-mama klubra is szívesen mész.

Mindenki nagyon szeret téged a családban. Mókás, hogy mindenkivel mást és mást játszol. Ibolyával a macskás a legjellemzőbb, de voltatok már levelek közé bújt sünik, kutyusok is. Gáborral autóversenyeztek, legóztok, Rózsával pedig irtó helyesek vagytok, pl. neki pisiltél először bilibe! Gyakran ugráltok úgy, hogy a hátára vesz Téged.

Boldog születésnapot, nagyfiú!
----------------------------

Szolgálati közlemény: Levágattam a hajam! Nagyon jó lett!!!!

Gyerekszáj megint

Ibolya: Gyereket várok.
Én: Igen?
Ibolya: Igen. A Pali az apukája. Úgy fogjuk hívni, hogy Lili. És úgy fogjuk becézni, hogy Szép Mariska.

Gábor és Ibolya azon vitatkoznak az autóban, hogy mehet-e Ibolya Gábor zsúrjára vagy nem.
Én: Gábor, az a világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember testvére mehet a zsúrjára.
Gábor (dünnyögve): Én azért tudok pár természetesebb dolgot is...
Én: Például?
Gábor: Például, hogy a békának hosszú szakálla van.
Én: ??????
Gábor: Hát, az is annyira természetes, mint hogy az ember testvére mindenképpen mehet a zsúrjára!