Jó kis reggel

A reggelek mindig tartogatnak izgalmakat. Ezek közül a leginkább számottevő arra vonatkozik, hogy odaérünk-e időben az iskolába. A mai reggelünk eleve hentikeppel indult, mert E. hajnalban Körmendre ment.
Nos, amikor megszólalt a telefonom ébresztőórája, és szépen lenyomtam, és aludtam tovább. Nagy-nagy szerencse, hogy Rózsának is van órája, mert szeret önállóan felkelni (És mert sikerült lemondanom az álomanya-szerepről ebben az esetben: ha neki így jobb, nem ragaszkodom hozzá, hogy puszival ébresszem. Ahogy velem tette az anyukám legalább tíz évig. És ha ebből valaki kikövetkeztette, hogy az én anyukám egy álomanya, annak igaza van.) Így hat óra tízkor megjelentek a "nagyok" a hálószoba ajtajában. Gyorsan és zavarodottan kipattantam az ágyból. Zabpelyhet főztem reggelire, mert kenyér már csak annyi volt, hogy Rózsa uzsonnára el tudja vinni.
Kerestük a kenyeret, de vsz. E. nem tudta, hogy az Rózsára várt, és elvitte magával. De az is lehet, hogy csak nem találtam meg. Most mi lesz? Az teljesen irreális, hogy negyedórával előbb induljunk, és még vásároljunk... Szerencsére emlékeztem egy lepényszerű ételre, amit mi többször vittük suliba. (Talán Mamács is került hasonló helyzetbe?) Gyorsan elkészítettem, miközben a gyerekek reggeliztek. Végül időben indultunk el, sőt Tika is éppen a megfelelő pillanatban ébredt fel.
Megmásztam az összes gyerekkel az iskolába vezető lépcsőket (majd ma megszámoljuk, hogy hányat is), aztán sikeresen eljutottunk az óvodába. Igaz, hogy a gyümölcsöt a kocsiban felejtettük, de az már csak fél perc volt.
Ami különösen csodálatos, hogy sikerült megőrizni a jókedvünket és a nyugalmunkat, még nekem is.

Itt a lepény receptje, hátha valakinek jól jön majd. Biztos lehet még rajta finomítani, ma reggel valami ilyesmi volt.

fél kg liszt, 1 dl olaj, 2 dl tejföl, 2 tojás, só
Össze kell gyúrni, előmelegített sütőben 200 fokon húsz percig sütni. Finom!

Első számú rémálom kilőve

Amióta Rózsa iskolába jár, azon aggódom, hogy otthon vagy az iskolában felejtem a táskáját. Én rendszeresen elhagytam a felszerelésem egyes darabjait, és csak Mamácska odafigyelésén múlt, hogy a táskám legtöbbször eljutott a rendeltetési helyére, így azt hiszem, nem volt alaptalan az aggodalmam.
Tegnap, amikor hazafelé indultunk, szerencsésen bepakoltam a négy gyereket az autóba, mindenkit bekötöttem, és elindultunk. Egy kedves, ismeretlen kisfiú integetett az iskola előtt állva. Visszaintegettem neki, kedvesen mosolyogtam, és kanyarodtam kifelé. A gyerek lelépett a járdáról elém. Gyorsan fékeztem, és akkor már mondta is, hogy: A kislány táskáját ott tetszettek felejteni!
És bár nem tetszett nagyon, tényleg ott felejtettük az út szélén. De meglett és még csak rá sem tolattam!
Köszönjük, kisfiú...