Ha kicsi leszel

Lukács:

Ha majd kicsi leszel,

Az én székembe ülhetsz 

És én foglak téged vezetni.

Mert nagyobb leszek.

Lukács

 Lukács halandzsázik valamit az asztalnál.

Ibolya: - Lukács, te milyen nyelven beszélsz?

Lukács: - Kicsi nyelven.

 

Eresztjük le a fürdővizet, amibe amúgy belekakilt...

- Miert nincsen gurikán?

- Micsoda ?

- A gurikán, ami ilyenkor körbe körbe megy!

Lányok

 Árnika: - Rózsa, de szépre kicsipkedted magad!

(Fotó Almától)

Alma: Ugyanilyen böhömbika van az oviban is!

Közmondás és muzsika

 Matyi filozofikus mélységekben gondolkodik mostanában. Közmondásokat talál ki:

Rajzolni lehet, de radírozni nem. - A múltat nem lehet változtatni, de a jövőt igen.

Ne süss rántottát, ha nincsen tojás. - Gondold át, mielőtt hozzákezdesz.

Àrnika mostanában lelkesen körtemuzsikál. A hangszert legszívesebben almazenének hívja.

Máskor Emilt hívta kártyázni: - Gyere, játsszuk egy körmenetet!

 Alma ma (talán a lófarok mintájára) rókahajat kért, és büszkén billegett fontott fülecskéit.

Vasárnap hajnalban felugrottunk Dobogokore havat látni. Gyönyörű volt, szinte hihetetlen élmény, hogy itt lent a téli tavaszban a hóvirág nyílik, ott fent pedig teljes hótakaróba borult a táj. Kicsit szánkóztunk, építettek hóembert. Sajnos Lukács és Alma nem élvezte, bár alaposan felöltöztettem őket, így is fáztak, így pár óra után hazajöttünk. A tél örömei közé tartozott a korcsolyázás, ahová többször is eljutottunk, mert volt egy kis jégpálya a városban.

Ismét hosszabb beteges időszakon vagyunk túl, ami elég megterhelő volt már a végére. Alma kedvenc foglalatossága a beteg napok alatt a süteménysütés lett. Sokféle fánk, muffin és más finomság kerül ki a keze alól. Ibolya a linzer királynője, elképesztő omlós és finom süteményeket tud készíteni. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy amikor rajtam volt a sor a betegségben, Ibolya és Rózsa főztek az egész családnak, Emil foglalkozott a kicsikkel, én meg nagyon igyekeztem gyógyulni. A barátnők főztek, amíg teljesen meg nem gyógyultam.

Rózsa a Magyar irodalom kezdetei vizsgára készül, de nem teljesen elégedett Balassi verseinek minőségével. Hiszen egy pillanat alatt tud hasonlót írni: "Nem tudom, miért jó/ Hogy ezt megtanulom/ Időm rámegy...

Apáthy Ferenc Cantilea c. műve is sorra került: " A vers végén még egy jövendölést is mond, hogy minden milyen rossz lesz, ha a nemesség ilyen eltunyultan folytatja az életét. De a vízió közelebb áll ahhoz, hogy lábszag lesz, mint ahhoz, hogy lepotyognak a csillagok az égről."

Lukács-Cukács egyéves

 Lukácsunk egyéves lett, illetve most már egyéves és egyhónapos. Nem emlékszem, mikor maradt rajta a Luki-Cuki és ennek mintájára a Lukács-Cukács, illetve a Cukkancs-Mukkancs-Mukkanás becenév, de nagyon kifejező.

Gyönyörű volt vele az elmúlt év, de tagadhatatlanul egy teljes évbe tellett, mire bennem is kialakult az új családi rend, mindenkinek meglett benne a kiszámítható, állandó helye, akár időben, akár külön odafigyelésben. Az első hónapok pillanatban élése után hónapok következtek, amikor hol tudatosan, hol tudattalanul, de azon dolgoztam, hogy végre beálljon az új rend. Közben rengeteget, talán az elmúlt nyolc évben most a legtöbbet, tudtam meg magamról, magunkról, a házasságunk mélyebb dinamikájáról, és bár ez a sok felismerés néha talán túl gyorsan is érkezett, mostanra úgy látom, hogy ebben is kialakult egy olyan új egyensúly, ami egészségesebb és boldogabb mindkettőnk számára, mint eddig bármikor. Köszönet a pszichológusomnak, és magunknak-mindkettőnknek, a gyerekeknek, na meg Istennek, hogy vezeti és segíti ezeket a szeretetnövelő folyamatokat.

Lukács nagyon aranyos kisfiú, mindenre figyel, számon tartja a család összes tagját. Alig volt hét-nyolchónapos, amikor először vettem észre, hogy próbál beszélni. Nem csak a szokásos baba-gügyögés segítségével, hanem következetesen használt hangkapcsolatokkal. A legelső szavak között voltak a testvérei neve (IO-Tibor, Ósa - Rózsa, ÁÓ - Gábor), a köszönöm - KSZSZ, és a tessék: TS. Először hinni sem akartam, de most már azon gondolkozom, hogy talán más babák is ilyen korán beszélnek, csak talán a környezet füle nem áll rá annyira. Ráadásul nem is csak én ismertem fel a szavakat, hanem a testvérei, sőt barátok is. Júniusban történt, hogy baráti társaságban valaki felkapta a labdát, amivel addig Lukács játszott, s erre ő hangosan kiabálni kezdett: - Addide! Eném! Most már következetesen használja az ott (To), kutya (Atyuk), cica, Papa-Mama, Nagymama (Nyanyanya) és más szavakat is.

Ügyesen, gyorsan mászik, a hátihordót is kedveli. Kapaszkodás nélkül fel tud állni, és egy-egy lépést is tett már. Babaúszásra is jártunk, magabiztosan, lelkesen lubickol a fürdőkádban is. Az étvágyára igazán nem lehet panasz, mindent lelkesen megeszik, különösen ha Emil vagy Ibolya, Rózsa ül le enni. Ilyenkor azonnal odamászik, emelgeti a kis karját, kérezkedik felfelé, hogy aztán mindent megegyen, ami a tányéron található. Nemrég négy új fogacska is előbújt, a fájdalmasabb napokban inkább csak szopizott. 

Nagyon szeret labdázni, időnként már tornyot is épít kockákból. Van egy labdabedobós játéka, amibe szívesen dobál. Ha felcsendül valami zene, azonnal táncra perdül, jobbra-balra dől, nagyokat kacag. A testvéreivel megvannak a közös játékai, Tiborral sokat szoktak hancúrozni, mindenki szeretettel veszi körül. A macskákkal még ismerkedni kell, azok rémülten menekülnek, ha meglátják. 

Szeret kint lenni a friss levegőn és felfedezni a világot. Pancsolni, turkálni a földet, csúszdázni, kavicsot dobálni, fára mászni - tulajdonképpen bármit. Nagymamával már egész napokat eltölt nagy örömben és egyetértésben. Szeretem azokat a napokat, amikor békésen itthon játszunk, gurítgatjuk a labdát, vagy táncolgatunk. Jó vele lenni. Békés, vidám, sokat nevető lénye mindig derűt hoz.

Isten éltessen, Lukács!

Lelemény

 Mama, itt a rózsaszín tej! Vagyis még nem rózsaszín, csak fehér ("hevéj), de teszek bele eperlekvárt, jól elkeverem, és akkor rózsaszín.

Búcsú Kírától

 Lassan három hónapja írtam a bejegyzést, amelyben elmeséltem, hogyan lettünk kutyás család. Nos, ezek a szép napok véget értek, Kíra ismét eredeti gazdáival van Finnországban, Olga múlt héten eljött érte.

Nagyon fájt érte a szívem, nagyon megszerettem az elmúlt hónapok során. Isten azonban gondoskodott rólam is, behoztak nekem egy kis rigófiókát, akit nevelgethetek azóta is. Most már kezdek bízni benne, hogy sikerül szabadon engedni majd.

 Az okos kis állat már a repülőtéren felismerte rég nem látott gazdáját, boldogan ugrott a nyakába, és egész este nem tágított az öléből. Éjjel azért feljött hozzám a hálószobába jó éjszakát kívánni, majd újra lekopogtak a karmai a lépcsőn. Reggel már nem volt hajlandó elfogadni tőlem a húsos kásáját. Jó volt látni, hogy mennyire boldogok. Olga is sokkal felszabadultabb volt, mint a múltkor, minden megnyilvánulásán érződött, hogy most már rendezett körülmények várják, nem a szörnyűségekből kiszakadva indul a bizonytalanba. Játszott a gyerekekkel, beszélgettünk, amennyire az orosztudásom engedte, kellemes együttlét volt.

Elmondta, hogy ő régen elvesztette az Istenbe vetett hitét, de most a háborús események kapcsán újra megérezte az Ő gondviselő jelenlétét az életében. Hogy akárhova kerültek, voltak segítő, szeretetet adó emberek, akikre számíthattak a legnehezebb időkben, akiken keresztül megérezhették Isten áldó, áradó szeretetét. Azt mondta, hogy borzasztó dolog ez a háború, és rettenetes átélni a félelmet és a folytonos aggodalmat az otthon maradt szeretteiért, mégis hálás azért, mert ennek segítségével kaphatta vissza a hitét.

Lánya pedig Viber üzenetben írta meg, hogy ő vitte el az egyik ukrán nyelvű Szentírást a szobánkból, és azóta minden este olvassa.

Csoda. Hálás vagyok, hogy részese lehettem.