2013. február 23., szombat

Csirkegyerek-kirándulás 1. (Rózsa)

Szerintem az elejétől kezdem.
Fölszálltam a vonatra, és utaztunk egészen Vácig. Vácon leszálltunk, és egy másik vonaton már ott voltak a többiek. A vonatot néztük, hogy hol ülnek. Aztán észrevettük őket, és odafutottunk, hogy még időben fel tudjunk szállni a vonatra. Amikor fölszálltunk Margittal, Piroskával és Erzsóval, már ott volt két család. (Mama, azt szerinted beleírjam, hogy a Margittal ketten Vöcskök vagyunk?) Elutaztunk Zebegényig. Ott leszálltunk. Elindultunk. Mentünk, de csak egy picit, utána egy templomnál megálltunk és imádkoztunk, hogy jól sikerüljön a kirándulás. Majd indultunk tovább. Margittalmketten elkezdtük átkölteni az Öreg cowboy-dalt vöcskösre:
 Aranyos kis Vöcsköcskékről mondok most mesét.
Amit már a Nagyvöcsök is százszor elmesélt.
Volt egyszer egy Szupervöcsök, őgy hívták: Toma.
Vágtatott az éjszakában ide és oda.
Refr: Hippi-á-é, hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.

A Szuper-Toma vágtatott a sötét éjen át.
a Hold megállt a hegy mögött, és látott nagy csodát
Egy szellemcsorda vágtatott a sötét éjen át
Míg a Vöcsök a táborban újabb jelre várt.
Refr

Egy félelemetes hang kiált: Megállj, Vöcsök, megállj!
Mert ha még egyszer erre jársz és látod a csodát,
szárnyad újra erre hoz és hallod ezt a dalt.
Megleled ösvényünket, mely szenvedésbe tart.
Refr.

Ám nem hallgat az intő szóra, s másnap arra jár
Már messziről hallatszik a patkódobogás.
Becsukta a szemét, és elhalványodott,
de nem tűnt el úgy, mint a cowboy, mert neki esze volt,
Refr.

Tudhatjátok, csukott szemmel is hazatalál,
kezdett már elhalkulni a patkódobogás,
hazaért már a táborba Vöcsköcskék közé
ünneplik őt a Vöcskök, mert ő még bizony él.
Hippi-á-é, Hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.

A Vöcskök máris buliznak, s éneklik e dalt.
Hucipucis tábortűz, az nagy bulira vall.
Ugrálnak a tábor körül, s ölelik Tomát
Hogy mért nem tűnt el, az titok, mit csak Vöcsök tud már.
Refr.

Hát ez volt a dal. Mentünk tovább. De most sokat mentünk. Odaértünk egy kilátószerű részhez, és lenéztünk. Utána mentünk tovább. Margittal lemaradtunk az óriási nagy túratáskánkkal. Akkora nagy sár volt, hogy nem tudtunk továbbmenni. Leereszkedtünk négykézlábra, és úgy folytattuk tovább utunkat. Margit néha énekrészleteket énekelt: Ez a fa az életem, ebből a fából lélegzem... Ezt énekelte mindig, amikor idaért egy fához és fel tudott állni. Nagyon vicces volt, tényleg. Most képzeld el, négykézláb mászunk a földön, a Margit odaér egy fához, felkapaszkodik, átöleli és énekel: ez a fa az életem... Hülyéskedve mentünk tovább. Már nagyon messze voltak a többiek. Elkezdtünk énekelni: Éliás... Teli hangerőből. Olyan nagy megkönnyebbülés volt, amikor a többiek a távolból visszaénekeltek: Tóbiás...
Mentünk tovább, négykézláb. Fától fáig a nagy sárban. Volt egy hely, ahol úgy beragadtunk, hogy elkezdtünk röhögni és nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Úgy elkezdtünk lefelé csúszni, hogy úgy döntöttünk, inkább hason csúszva megyünk tovább. Újra Éliás, és újra Tóbiás. Utána nem bírtunk már kimászni, és lekezdett üvölteni a Margit: - Papa, segíts! Utána én: - Csaba, segíts! Én közben már kitaláltam egy olyan hülyeséget, hogy levettem a táskámat, de aztán gyorsan visszavettem, mert a táskám elkezdett lefelé csúszni nélkülem. Csaba visszakiabált: - Jöjjetek már! (Picit már ideges volt.) Visszakiabáltunk: - Nem tudunk! Majd újra körülbelül negyedóra küszködés a sárban. Csaba, segíts, Papa, segíts újra.
- Jöjjetek már! - De elindult visszafelé. A többiek már jóval előttünk voltak. Csaba visszajött, és mondta, hgy mit csináljunk: - Araszolj fölfele oda, a fához. A fába kapaszkodva gyere föl. Végre fölértem, már csak Margit volt hátra. Őneki is elmondta, mit tegyen, és végül Margit is feljutott. Onnan sikeresen mentünk tovább, és odaértünk a többiekhez. 

2013. február 18., hétfő

Kisállataink

Felnevelő családomban rengeteg állatunk volt, és én ezt nagyon szerettem. Csíkosmókusok, tengerimalacok, hörcsögök, madarak minden mennyiségben, halak, macskák, stb. Egyedül kutya nem volt akkoriban, de ezt nem is bántam, mert félek tőlük. Most anyukaként azért más szempontok is szóba jönnek - etetés, takarítás, büdös, hangos... Végül egy hörcsögben egyeztünk meg a gyerekekkel, és mivel ez az ő állatuk lenne, komoly próbatétel előzte meg az érkezését. Kitaláltuk közösen, hogy milyen feladatokat kell ellátni a kis jószág körül, és ezeket próbáltuk gyakorolni, hasonló nehézségű feladatokkal kiváltani, hogy látszódjon, tényleg alkalmasak-e már egy állat gondozására. Az etetés helyett pl. nekem kellett minden nap egy tálka gyümölcsöt felvágni (ó, de kár, hogy már van hörcsög :) ). A háromhónapos próbidő rendben lezajlott és megérkezett a családba Szöri, a hörcsög.
Sajnos most már a gyerekek nem etetik, és végképp nem takarítják, de ha előbújik a vackából, azonnal kiveszik, különösen Ibolya, és szeretettel sétáltatja, finomságokat ad neki. Szerintem jobban észben tartanák, ha látszódna olykor. Most azon vagyok, hogy a minden nap elvégzendő házimunkák közé beteszek néhány hörcsögös papírt is.
Ma azonban új állatkával gazdagodtunk. Nagymamával voltak itthon a gyerekek, és amikor hazaértem, boldogan mutatták, hogy meztelencsigát találtak az egyik növény alatt. Bevallom, az első ötletem az volt, hogy vigyük át a szembeszomszéd futókacsáinak, de óriási szerencsémre nem mondtam ki, mert időben észrevettem, hogy most nem ez a megfelelő viselkedés. Nem, mert Lassú Fény - ahogy Rózsa elnevezte - gyönyörű, csillogó, szép a bőre, és egyáltalán, mindenki nagyon örül neki. Ibolya az elején keresett neki egy üres csigaházat, amibe beleköltözhet, de végül egy műanyag dobozt béleltek ki korhadt levelekkel és friss fűvel, kapott szalámit is, és ebbe tették a kissé még álmos csigát. Amikor este meg akarták újra nézni, már elbújt valahova a dobozban (remélem, a dobozban). Az esti imánál ketten is lerajzolták.
Egyébként felébredt néhány hangya is. Közeledik a tavasz!

(A kép csak illusztráció, és a Wikipediáról származik. A miénket még nem láttuk kicsavarodva.)

2013. február 17., vasárnap

Nagylányka

Rózsa nemsokára tizedik születésnapját ünnepli.
Rengeteget változott az elmúlt időben. Sokszor önállóbb, mint várnám. Busszal szeretne hazajárni az iskolából, külön szobácskába költözött a húgával Gábor sírdogálása és tiltakozása ellenére.
Egyre több különórát szeretne, sőt tényleg élvezi is őket és nem panaszkodik, hogy semmire nincs ideje.
Odafigyel a feladataira, szinte soha nem kell figyelmeztetni.
Látszik, hogy igyekszik kedvesen-csendesen elmondani a kéréseit, megfogalmazni, hogy mi zavarja és mit szeretne. Jó ezeket látni. Jó végighallgatni a részletes terveit.
Pl. most itt a pizsamaparti. A Vöcsök-lányokat hívta el a születésnapját követő péntekről szombatra egy ittalvós bulira. Már lassan egy hónapja alakulnak folyamatosan az előkészületek. De erről egy szót se többet...

Máskor pedig kérlel, hogy törölgessem meg fürdés után, tegyem be a pogácsáját a mikróba, töltsem a teát a bögréjébe a keze mellett lévő kannából... Szívességek szeretetnyelv. Igyekszem, tanulgatom, de nem az erősségem. (Pedig nem csak Rózsa miatt lenne hasznos.)

Jó látni felnövekedni egy ilyen kincset.
Szép volt ez a tíz év.