2011. december 8., csütörtök

Tika kétéves


Kicsi Tika, olyan jó, hogy velünk vagy! Nagyon szeretem a vidámságodat, a kedvességedet, az ötleteidet, hogy énekelsz, táncolsz, macskaként nyávogsz, hogy tündérien beszélsz - hogy vagy. Kívánok Neked felszabadult, boldog éveket, életet. Isten éltessen.

Lejegyzek néhány pillanatnyilag jellemző villanást Rólad.

Ha valamit megbeszélünk, és beleegyezel, akár sírdogálás közben is kimondod a varázsmondatot: JÓ, RENBE!

Legszívesebben azt énekeled: FUKAKAST KÉNE VENNI!

Ha éjjel szopizol, sokszor mondod: KÖSZI! (Bár egyszer a mama csépelését és a HÜLYE! szó kiabálását választottad - ez nem volt célravezető.)

Amúgy is nagyon sok mindent megköszönsz.

Fontosnak tartod, hogy elpakoljuk, amivel játszottunk.

Egyedül ki tudsz rakni 4-6 darabos puzzle-kat

Időnként felhívod a figyelmemet, hogy elmaradt az ima. A kulcsszavak: AMEN (esti ima), SZŰMÁRI (Szűz Mária: kedvenc adventi ének éneklése, vagy, hogy szoptatás közben az Adoremust olvasgassam), JÉZU (Jézus), VAUVAU (evés előtti spec. családi imánkra utal)

Eddig egyszer fordult elő, hogy több napig nem jöttem rá, hogy mit szeretnél mondani. Azt mondogattad, hogy ENEMBIGA. Azt sejtettem, hogy valamilyen ének, de a csigabigásokra mind nemet mondtál. Aztán egyszer kiderült: Jön már a bika.... Van benne egy sor: "Ez a bika már nem csigabiga, hanem bika!" Ez volt az.

Ibolyával sokszor játszotok olyat, hogy Te egy cica vagy. Tényleg macskás mozgással, nyivákolva járkálsz négykézláb.

Szeretsz autózni, vonatozni, telefonálni. Szereted a szép tájakat, az én figyelmemet is felhívod rá: CÉP! CÉP! Mesélünk is sokat, a Baba-mama klubra is szívesen mész.

Mindenki nagyon szeret téged a családban. Mókás, hogy mindenkivel mást és mást játszol. Ibolyával a macskás a legjellemzőbb, de voltatok már levelek közé bújt sünik, kutyusok is. Gáborral autóversenyeztek, legóztok, Rózsával pedig irtó helyesek vagytok, pl. neki pisiltél először bilibe! Gyakran ugráltok úgy, hogy a hátára vesz Téged.

Boldog születésnapot, nagyfiú!
----------------------------

Szolgálati közlemény: Levágattam a hajam! Nagyon jó lett!!!!

2011. december 4., vasárnap

Gyerekszáj megint

Ibolya: Gyereket várok.
Én: Igen?
Ibolya: Igen. A Pali az apukája. Úgy fogjuk hívni, hogy Lili. És úgy fogjuk becézni, hogy Szép Mariska.

Gábor és Ibolya azon vitatkoznak az autóban, hogy mehet-e Ibolya Gábor zsúrjára vagy nem.
Én: Gábor, az a világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember testvére mehet a zsúrjára.
Gábor (dünnyögve): Én azért tudok pár természetesebb dolgot is...
Én: Például?
Gábor: Például, hogy a békának hosszú szakálla van.
Én: ??????
Gábor: Hát, az is annyira természetes, mint hogy az ember testvére mindenképpen mehet a zsúrjára!

2011. november 23., szerda

Kivételesen néhány szó magamról

Minden kedves értem aggódó olvasót megnyugtatok, hogy (amióta igyekszem időben lefeküdni) sokkal jobb kedvem van, szívesen végzem a dolgaimat, és már a sofőrködés sem fáraszt le annyira. Jó tapasztalat számomra, hogy nagyjából két hónap alatt még az ilyen lehetetlennek tűnő helyzethez is hozzá lehet szokni. Majd figyelmeztetem erre magam, ha legközelebb adódik ilyesmi.

Nagyon örültem neki, hogy egy icipicit (5 oldal...) tudtam a PhD-dolgozatommal is foglalkozni. Tényleg nagyon jólesett írni, kutatni, haladni!

Tegnap Csirkén egy nagyon jó filmet láttunk. (Lackó és Sögyi hozza a filmeket minden évben, és mindig nagyon jó, elgondolkoztató, de azért szórakoztató filmeket találnak. A rákövetkező héten beszélgetni szoktunk róla.) Most a Gran Torino című Clint Eastwood-filmet néztük meg. Hátha valaki még megnézi, nem szeretnék itt mesélni róla, de nagyon érdemes megnézni, sokat gondolok a filmre.
Egyébként még az is érdekes volt Csirkén, hogy azt terveztem, hogy előtte már nem megyek haza, mert csak kb. 3/4 órám lett volna itthon, hanem Lackóék előtt, az autóban nganaszan mítoszokat fogok fordítani. Sajnos - bár egész körültekintően csomagoltam - mégis itthon maradt a laptopom akkumulátora és a hosszú ujjú felsőm (azért volt rajtam egy spagettipántos top...), és ezért mégis betelefonáltam, hogy kaphatok-e néhány papírt, amire írhatom a dolgokat. Sejtettem, hogy be fognak hívni, de aggódtam, hogy zavarni fogok. Egy órával előbb érkezne hozzám valaki Csirke előtt....Brrrr!
Kardigán nélkül is nagyon melengető volt, hogy milyen kedvesen fogadtak, még dolgozhattam is, és érezhető volt, hogy minden rendben van. Már az az egy óra nagy feltöltődést jelentett nekem. Olyan jó, ha valakinek ilyen az otthona, hogy aki becsöppen, az megnyugszik, felderül és még jól is érzi magát, sőt, hogy még ő maga is jól érzi magát abban a helyzetben. Na, nem tudom, ez a mondat érthető lett-e, de az biztos, hogy van hova fejlődnöm.
És a többiekkel is nagyon jó volt találkozni tegnap este. Jó ez a Csirke mostanában nekem.

2011. november 14., hétfő

Bicikli és férfifog


Gábor szombaton megtanult biciklizni. Érdekes módon neki a pedálozás ment nehezebben (pedig az milyen fontos...), az egyensúlyozással már tavaly sem volt semmi gondja.
Már múlt hétvégén is gyakoroltunk, akkor egy kicsit bénább bicajjal, de aztán hét közben megcsináltattam a másikat (egy roppant precíz szerelővel, még a 12 perc munkaidőt is külön számlázta...), és így szombaton egy könnyebben tekerhető példánnyal nagyon gyorsan ráérzett. Vicces és számomra kicsit megható is volt, hogy múlt szombaton az "Élesebb legyél a késnél, harcosabb a szenvedésnél, mert az ember másokért él..." szövegű amerikai himnuszt énekelte biciklizés közben, amikor pedig végre megtanult, a "Gyermekember, az égre nézz, lelked már a jóra kész... gyermekember, férfikorba lépsz!" szövegű Disney-slágert énekelte fennhangon. Mind a két dal szövege teljesen vállalható (legalábbis értékrendi szempontból), örültem, hogy ilyenek jutnak az eszébe. És velem is gyakran előfordul, hogy valamilyen fontos tevékenység közben énekelni kezdek, dalok zsonganak a fejemben, pl. amikor síelni tanultam, a "Mit sem aggódom, nem féltem életem, csak hogy végigfussam a pályám..." Lehet, hogy ez is öröklődik?

Másik nagy hír: Gábornak kikapta a biztonsági öv az egyik mozgó fogát! Ez már a harmadik kiesett foga, de az előzőeket mindig lenyelte. Ez meg leesett az autóban, de sikerült megtalálnom.
Gábor: - Honnan tudtad, Mama, hogy ez egy fog?
Én: (Nem akartam lerontani a büszkeségét némi Rózsa-fogra való hivatkozással, ezért:) - Hát, nekem is esett ki jópár fogam.
Gábor: - De ilyet, hogy egy kiesett férfifog, ilyet még nem láttál, igaz?!

Ibolya pedig azt mondta a teliholdra, hogy szárnya van a Holdnak.

2011. október 28., péntek

Gyerekszáj

Néhány gyerekszájbejegyzés következik, mert már egy jó ideje gyűlnek, és egy részét sajnos elfelejtettem.

Esti imánál Üdvözlégyet imádkoztunk, és az "áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus" után mindenki mondhatott egy saját titkot: aki...
Ibolya: Aki már régen meghalt!

Felnőttszáj:
Esti mesét mondok Rózsának: - Akkor a tündér, a manó és a kobold láthatatlanná váltak, és elindultak az erdő felé. A kis sünik követték őket.
Gábor és Rózsa egyszerre kezdtek nevetni, nekem hosszabb ideig tartott, mire leesett, hogy min.

Halloween-ra készülve Ibolya és Gábor hangosan huhog. (Hú-Hú!) Tika próbál bekapcsolódni: Mú! Mú!

Tegnap voltunk kilenc és fél éves házasok, és Emil olyan finom vacsorát készített nekem, hogy teljesen meghatódtam. Még mindig jó, hogy együtt vagyunk.

2011. október 6., csütörtök

Három gyerek - három nap (és rövid éjszaka)




Nagyon jó, ha az embernek sok testvére van. Viszont nem tűnik olyan jónak, hogy nincsen mindenkire egy külön anyuka... Sokszor érzem, hogy jó lenne több külön idő valamelyik gyerekkel. Az elmúlt hetekben váratlan ajándékként mindenkivel tudtam kettesben lenni!

Gábornak névnapja volt, és már 3. éve ezen a napon kettesben csinálunk valami érdekeset, ami még a névnap-ünneplésnek a része. Most a Sarkvidék-kiállításra mentünk a Mezőgazdasági Múzeumba. Gábor nagyon érdeklődő volt, mindent fel kellett neki olvasni, mindent tüzetesen megfigyelt, és a kitöltendő kis leporelló füzetet nagy gonddal töltögette. Tika is ott volt velünk, de neki nem tetszett annyira a kiállítás, mert félhomály volt, és ő nem simogathatta meg a kiállított tárgyakat. Nemtetszésének hangos hangot adott... Egy kedves teremőr néni oda is jött hozzánk:
- De miért nem engedi meg neki, anyuka, hogy megsimogassa a szobrokat?
Nem mondtam neki, hogy azért, mert ki van írva, hogy tilos, és Tika attól kezdve élvezte az egészet. Sok újat tudtam meg. Pl. van egy csiga, ami úgy rá tud tapadni a sziklára, hogy egy 36 kg-s sziklát is fel lehet emelni a csigánál fogva! Meg a medveállatka, ami -270 fokos hideget is kibír, sőt az is kiderült meglepetésünkre, hogy a sarkvidéken is éltek hajdan dinoszauruszok.
Gábor a képen a Rékától kapott új ingében feszít. Ma vettem ki a mosásból, és Tika rögtön mondta rá, hogy GÁBO!

Rózsának nevelés nélküli munkanapja volt pénteken, és ennek örömére elmentünk kirándulni az Oszolyra. Voltak más ötletei is, de mivel ez a hónap nagyon költséges lett, megkértem, hogy valami olcsó kikapcsolódást keressünk. Valami izgalmas kirándulásra vágyott, és az Oszoly gyönyörű fehér sziklái ennek a célnak megfelelnek szerintem. Azt sajnos elfelejtettem, hogy pont aznap kell Böncit szerelőhöz vinni, de szerencsére Mamácska kölcsön adta Oféliát. Sőt, amikor átmentünk az autóért, Tika nem akart tovább velem jönni, hanem ott maradt Zsizsivel és az éppen ott tartozkodó, korban egész közel álló unokatesókkal. Így teljesen kettesben indultunk el Rózsával. Gyönyörű volt a táj, csodálatos volt a túra! Egész jó ütemben lehetett haladni, jókat beszélgettünk, jól eltévedtem az első kanyarban (de frankón!), mégis odataláltam a hegy tetejére (ami persze nem nagy kunszt :) ), és lefelé még a tanösvény tábláit is meg tudtuk nézni! Egy kis mászást is engedélyeztem egy könnyű és nem túl magas sziklán: Rózsában egy gyík veszett el. Aztán végül ő is ott ragadt Mamácskánál, így abból is jutott neki, nagyon örült.

Ibolyának nem volt semmi különös apropója, de szerettem volna vele is tölteni egy napot. Az volt a terv, hogy valami lovas programot szervezünk, de ez nem sikerült. Így kérésére itthon játszottunk (vándorol a királylány, elbújik a királylány stb.), színeztünk, palacsintát ettünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Úgy tűnt, nagyon élvezi, hogy most mindent ő határozhat meg. Aztán Gáborért mentünk az oviba, és még sok időnk volt a mese végig, ezért gesztenyedobálást játszottunk. A végére már át tudta dobni az egész utcát! Tündéri aranyos volt, és nagyon elfáradt a délelőtt végére. El is aludt az autóban, pedig ez már régen fordult elő vele. Már nap közben rájött, hogy mégis szívesen ment volna játszótérre (ezt olyan nehéz elfogadni: még elég csapongóak a vágyai.) Délután a tesókkal együtt elmentünk, és az is jó volt. Azt tervezem, hogy nem felejtem el a lovazást, és valamikor megint itthon maradhat, ha sikerül megszerveznem. Ibolya nagyon szereti a lovakat. Ma meghallgattuk a kedvenc Napi-Útra-Való imámat, mert tegnap éjjel már nem volt rá erőm. A Miatyánkról volt szó, és amikor azt magyarázta az elmélkedő, hogy Isten minden megad, amire szükségünk van, Ibolya kétkedően megjegyezte, hogy neki még nem adott igazi lovat!

Az éjszakák viszont sajnos rövidek, szeptember eleje óta kb. 5 órákat alszom, és még abból lejön, hogy Tika ébred éjjel. Ráadásul az a napi 4 óra vezetés is elég kimerítő nekem. Múlt héten egy pillanatra elaludtam a volánnál, szerencsére tényleg csak egy pillanatra, semmi gond nem lett. Az iskolához érve még nem mentünk be, csak ledőltem az anyósülésre, és azonnal elaludtam. Vagy 20 percig aludtam, és aztán már rendben volt. Ezt is megfontoltam, meg a mindenféle elromlást is úgy tudtam értelmezni, hogy Isten is arra biztat, hogy vegyek vissza a tempóból, és feküdjek le időben. Nehéz ezt meglépni, mert így semmi (de semmi...) időm nem lesz a saját dolgommal foglalkozni. Hogy hogy lesz ebből két éven belül PhD-dolgozat? Remélem, Isten tudja.

2011. szeptember 27., kedd

Na, de ennyire!!!

Favágók jöttek, hogy levágják a félbetört fa ágát. Sajnos úgy alakult, hogy letépték az ideiglenes kábelt, így megint megszabadultunk az Internettől és a vonalas telefontól egy időre.
Emil nemrég érdeklődött, hogy nem vettem-e még észre, hogy nehezen lehet kettesbe tenni az autót. Addig nem tűnt fel, de azóta egyre gyakrabban fordult elő, hogy nem sikerült a váltás. Tegnap, Gödről hazafelé már egészen kínos helyzetekbe kerültem. A vezetés már elég jól megy, de az, hogy az autó hibáját korrigáljam közben, közel jár a képességeim határához. Így történt, hogy harmadikként állva egy lámpánál nem sikerült váltanom, amikor elindult előttem a kocsisor. Ott álltam, és nem mozdultam. Az autók türelmesek voltak, de egy taxis mellém gurult a buszsávba, és látszott, hogy ingerült, de amikor meglátta, hogy ki vezeti a kocsit, elnézően legyintett. (Úgy látszik, szépen kiszívta a hajamat a nyári nap...)
Ma tehát szerelőhöz vittem a kocsit megint. Nagy meglepetésemre ott találtam Oféliát, Mamácsék Opeljét, akit meg haza kellett juttatni a szerelőtől. Át kellett volna szerelni bele a gyerekülést, de nem sikerült. Ez nem nagy meglepetés, de aztán Gyapi, a szerelő is próbálkozott vagy tíz percet, de ő sem jött rá a szék nyitjára. Remek. Nehogy a szülő át tudja tenni. Így Tikát egy nagyobb székbe ültetve, óvatosan vittem. Mamácséknál ott voltak Roni cuki gyerekei, tényleg nagyon aranyosak voltak. Tika rögtön játszani kezdett, és ott maradt Mamácséknál amíg én elmentem elszámolni a Balassi Intézetbe. Ez is megvan.
Délután olyan nagyon jót beszélgettem Mamáccsal. Rékával is tudtam váltani pár szót, és elvitte a telefonomat, hogy megpróbálja áttenni a SIM-kártyát egy másik telefonba. Szegényke, mondtam neki, hogy nyugodtan kapcsolja ki, de nem mondtam el, hogy ezt hogy tudja megtenni a csak kék és fekete csíkokat produkáló kijelzőn. Remélem, nem volt nagyon kínos.
Sajnos elég fáradt vagyok mostanában, ami az elviselhetőségi szintemet jelentősen csökkenti. Ma este megpróbálok Emilnek semmi negatív témát nem fölhozni. Eddig sikerült!

2011. szeptember 25., vasárnap

Ami el tud romlani...

Hétfőn reggel még nem is sejtettem, hogy milyen izgalmas hétnek nézek elébe. Illetve azt tudtam, hogy nagyon zsúfolt hetem lesz: hétfőn elszámolásra megyek az oroszországi út miatt, délután könyvbemutató, szerdán Baba-mama Klubot vezetek Mamácska helyett, pénteken előadást tartok a Kutatók Éjszakáján, és a hét folyamán össze kéne vágnom egy kis filmet is.
Ez még így gondolatban is kimerítőnek tűnt, előre aggódtam a héttől. Előző héten csütörtökön elromlott az Internetünk egy áramszünet után, és sehogy nem tudták helyrehozni.

Aztán tényleg eljött a hétfő. Elindultunk az iskolába, de nagyon fáradt voltam, ezért még szunyókáltam egy kicsit a Jászai Mari térig, ahol Emil átadta a volánt, és elment dolgozni.
A Nyugatinál észrevettem, hogy több lámpa világít a műszerfalon, mint ideális esetben. Azt gondoltam, hogy Gödig elmegyek vele, mert Rózsának be kell érnie a suliba, aztán majd intézkedem. Szerencsésen eljutottunk az iskoláig, de aztán kiderült, hogy vsz nagy baj van, még az sem biztos, hogy hazajutok a kocsival. Hazafelé Dunakeszin bekanyarodtam egy szerelőhöz, aki megnézte a kocsit, és kiderítette, hogy tönkrement a generátor, és egyáltalán nem tölti az akkumulátort. Biztatóan azt mondta, hogy Budapestre azért biztos haza fogok vele jutni, ha nem használom a lámpát, és nem indítom újra a kocsit - és szerencsére így is lett. A segédje még kiállni is segített, amire nagy szükségem is volt. Olyan kedvesek voltak. A kicsiket már nem vittem oviba, és így 1,5 óra játék után indultunk Gödre Rózsáért vonattal. Nagy kaland. Mindenki élvezte, korlátozott mértékben még én is. Főleg azt, hogy hazafelé fagyiztunk. Rózsa a vonatban megírta a leckéjét, láttunk sokféle érdekes vonatot, meséltünk vonatos meséket. A kis hölgyet kedden szintén Gödre járó barátaink vitték suliba, s az éjszakát is barátoknál töltötte - ezt így is terveztük, mert Ibolyának szerdán korán kellett beérnie az oviba.
Hétfőn délután megérkezett a telefonszerelő és pár perc alatt megjavította a kábelt. Örömmel letöltöttük a leveleinket. Nem sokkal később nagy szélvihar tört ki, félbetört egy fát a kertünkben, ami jó érzékkel letépte a kábelt.
Kedden kiégett az előszobalámpa, ami csak azért gond, mert azt felkapcsolva szoktuk hagyni éjszakára, hogy ne féljenek a gyerekek. Este az autót is visszakaptuk, így Ibolyát gond nélkül eljuttattuk az oviba reggel.
Szerdán jó volt a klub, s este összevágtam a filmet. Csütörtökön megmutattam annak, akinek csináltam, de még néhány változtatást kért rajta, úgyhogy még a csütörtök éjjelt is rászántam, ami kár, mert így nem készültem még semmit a pénteki előadásra. (Majd a filmről lesz egy külön bejegyzés, ha teljesen kész lesz. Egyébként sokkal jobb lett a változtatásokkal.)
Péntek reggelre teljesen tönkrement a telefonom kijelzője, csak kék és fekete csíkokat lehet rajta látni. Amúgy jól működik, ha pontosan tudom, hogy hol találom az adott funkciót, jól el lehet vele boldogulni. Zsuzsit, Emilt könnyen megtalálom, de a tesóimat nem sikerül így vakon előkeresni.
Így legalább nem okozott túl nagy kísértést, hogy telefonálgassak ahelyett, hogy végre felkészülök az előadásomra. Úgy érzem, hogy jól sikerült! Megfelelő időpontokban nevettek az emberek, és látszott, hogy figyelnek.
Odafelé menet észrevettem a Moszkva téren egy jól öltözött hölgyet, aki két nagy nejlonzacskó között guggolt a földön. Láttam, hogy valami ne stimmel vele, ezért közelebb mentem, hogy megkérdezzem, mi baja van. Már éppen nyitottam a szájam a kérdésre: - Segíthetek?
Akkor észrevettem, hogy mit csinál. Füves cigiket sodorgatott. Mégsem segítettem. Pedig vicces lett volna.

2011. szeptember 12., hétfő

Már nem dobog a szívem

Elkezdődött az iskolaév.
Ez még önmagában nem baj, bár nagyon jó nyarunk volt, nagyon jó volt a gyerekekkel kötetlenül, sokat együtt lenni. Különösen nagyon jó volt, hogy Emil is egyhuzamban sok szabadságot kapott, így annyit voltunk együtt, mint talán még soha. Nekem nagyon tanulságos volt az a hét, amikor Emil egyedül volt a gyerekekkel, olyan összeszokottan kaptam őket vissza!
A házról már régen írtam. Sajnos még nem sikerült elköltöznünk, de én nagyon reménykedem, hogy karácsonykor már Gödön fogunk ünnepelni.
Most viszont az a helyzet van, amit nagyon nem szerettem volna: naponta kétszer megyünk Gödre, hogy odavigyük Rózsát, majd elhozzuk. Én nem szeretek autót vezetni (bár most már egyre jobban megy, még Ibolya is megjegyezte), de igyekszem nem sokat nyafogni itthon. Jókat énekelünk, játszunk a kocsiban, amikor éppen nincs rajta mindenkin (engem is beleértve) az ötperc és a mikorérünkmárhaza, és a melegvannyissunkablakot és a stb. Mely esetben még gyakran felhangzik a maradjmárcsendben,merfejbeverlek (amit sajnos csak nevetgélés fogad enyhe esetben, hiszen úgysem érek hátra a kisbusz végébe.)
Az igaz, hogy az autóvezetésem egyre jobban fejlődik. Ahogy Emilnek újságoltam a minap: Már egyáltalán nem dobog a szívem, amikor sávot kell váltani.

Az autóutat némi általános műveltség fejlesztéssel is kiegészítjük, pl. a Lehet téri templomon megfigyelhető román és gótikus stílusjegyekről beszélgettünk Gáborral. Az is szóba került, hogy nekem a gótika a kedvenc stílusirányzatom. Az óvodába érve bizalmasan megkérdezte: - Mama, nekem gótikus a stílusom?

Tikával nagyokat nevetünk, különösen, amikor szopizás közben hirtelen felnéz, és huncutul azt mondja: BOGYÓ? Mire azt kell válaszolnom lendületesen: NEM! Ettől aztán gurul a nevetéstől. A bevésés sikerült...remélem...

Rózsának nagyon tetszik az iskola, különösen a furulyaóra. Nekem is nagyon tetszik az iskola. Jó hangulatú, derűs, békés. Örülök, hogy idejár a lányka.

Ibolya vidám és gyönyörű királykisasszony, aki végre időben lefekszik, mert a hajnali kelések teljesen kiütik az amúgy 100% bagolytípusú gyermeket. Élvezi az óvodát, sokat mesél. Most éppen vele szeretnék kicsit több időt tölteni együtt, de ez nehéz, mert Rózsa és Tika is vele szeretnének játszani.

2011. szeptember 1., csütörtök

A Heim Pál kórházból jelentjük...


Édesanya hozta osztályunkra a kisdedet. Elmondása szerint érkezésük előtt kb. egy órával a kisded egy tiszafa bogyót vett a szájába. Mater látta a történteket és azonnal kiszedte a szájából, de a bogyó szárának csak egy darabkáját látta a kiszedett részek között. Valószínű, hogy ebből a szár részből lenyelt a kisfiú. - részlet a zárójelentésből...

Amíg a többiek a Balatonon voltak, mi Tikával otthon maradtunk, mert beteg volt a kis lurkó. Láz, orrfolyás, semmi komoly, de nem akartuk a szintén Balatonon nyaraló unokatesókat is megfertőzni.
Tika vidáman motorozott az utolsó nap, és meg vidáman telefonáltam, de egyszercsak a manó felkapott és bekapott egy bogyót. Kicsit megijedtem, letettem a telefont, eltávolítottam a bogyó maradványait. Szerencsére a húsa nem mérgező. Gyorsan bekaptam a magot, szétharaptam, hogy megtudjam, Tika képes lehetett-e szétrágni. Szerintem nem. Nagyon kemény volt, aztán meg nagyon keserű, de persze kiköptem. Viszont valamit rágott...
Felhívtam Mamácsot, hogy mennyire mérgező ez a vacak, de nem tudta ő sem. Az Internetet fellapozva kiderült, hogy nagyon. Azonnal a Toxikológiát javasolták a megtalált oldalon. Gyorsan felhívtam őket, és behívtak éjszakára. Akkor már eléggé megijedtem.
Mamács bevitt minket a kórházba, aztán angolosan távozott, amikor behívtak minket. Ott hagyta Tikánál a Brúnó-kukacot és egy textilangyalkát. A vizsgálat során mindkettőnek ott kellett ülnie Tika mellett. Két tündéri aranyos fiatal doktornő vizsgálgatta a kisfiút, aki egész jól tűrte a dolgokat. Mindenki nagyon kedves, készséges volt. Ha akár egy tűlevelet megevett volna, ki kellett volna mosni a gyomrát, de ez a fél szár szerencsére kevés. Kapott három széntablettát, amit szívesen elrágicsált. Külön szobát választottam, részint, hogy ne fertőzzük meg a többi gyereket, részint hogy én is kapjak ágyat...
Tika nagyon élvezte az új játékokat, volt ott ugyanis egy nagy hal alakú hinta. Az éjszaka már kevésbé volt vidám. Megint belázasodott, és a hasa is nagyon fájt. Akkor eléggé örültem, hogy a kórházban vagyok, otthon még jobban aggódtam volna. Reggel egy nagy hasmenéssel véget ért a csikarás. Nem aludtunk sokat, de a reggel annál jobb volt, mert már 6 órától kezdve jobbnál jobb autókat lehetett figyelni az ablakból. Hatkor mentek munkába a kukásautók, egymás után, elég sokan. Aztán jöttek a buszok, aztán a teherautók és emeletes turistabuszok.
Még egy megpróbáltatás volt, hogy a láz miatt vért is vettek tőle, de szerencsére semmi komoly. Azóta remekül meg is gyógyult, és pontosan tudja a leckét: BOGYÓ NEMMÓ! (Nem jó.)

2011. augusztus 5., péntek

Tűzoltók



Noha már 30 éve élek a Kuruclesi úton (igaz, 6 évet máshol is töltöttem közben), nem tudtam, hogy a tűzoltóságon nagy szeretettel fogadják a becsöppenő apróságokat, megmutatnak mindent, ami érdekes lehet.

Ibolya legjobb óvodai barátja Pali, aki nemrég ünnepelte 4. születésnapját. Ebből az alkalomból mentünk el a tűzoltóságra - és nagyon jól éreztük magunkat. Megismerkedtünk a mentőkutyákkal, a tűzoltóautókkal, még a kék lámpát is felkapcsolták a kedves tűzoltók Tikának. Gábor természetesen valamilyen dinoszauruszt keresett, s végül talált is: a nagylétrás-emelős autón egy dinóikon volt látható, s a neve: BRONTO! Így mindenki teljes megelégedéssel távozott.

Paliék eljöttek hozzánk vendégségbe, ezért Ibolya teljes erejéből rohant lefelé az elég meredek, és a szitáló esőtől nedves utcán. Eléggé megijedtem, amikor láttam, hogy megcsúszik, és elesik...majdnem! Hirtelen ötlettel? ösztönnel? vetett egy szaltót, még a keze sem lett piszkos. Persze megijedt, hangosan sírt, de semmi baja nem lett. Milyen jó, hogy annyit gyakorolták Rózsával a franciaágyon!

Egyébként Gábor dinószeretete egyre nagyobb méreteket ölt. Kedvence az Ankylosaurus, s már a 3. ágyat készíti kisdinójának. Van egy sólisztgyurmaágy, de az sajnos szétmállott, mert túl nedves a lakás. Van egy gyurmaágy, amely a világmindenséget ábrázolja, mennyországgal, védőszentekkel, tengeri és szárazföldi állatokkal minden földtörténeti korból. Tegnap pedig Rékával egy papírmasé ágyat is készítettek, négy lába van, amúgy barlangszerű, és akár az összes barátjával belefér a kisdinó. Esténként a Gábornak szóló esti mese főhőse természetesen Gábor és a kis Ankylo, s rendszeresen elhangzik a vidám ének: A kisdinó, a kisdinó, a kis-kis-kis Ankylo.

Tika a Csirke-táborban nagyon aranyosat mondott: felmutatott az égre egy tábortűz mellett, és így szólt: GYÖNGY!

2011. július 22., péntek

Kis színes a nyárról


Meglepően harmonikus nyárkezdet után jött az úszótanfolyam, ami még szintén teljesen döccenőmentes volt. Most van egy szabad hetünk, de kicsit elszoktunk tőle. Talán holnap már könnyebb lesz.
A nyár felhőtlen élvezetét a házkeresgélés kicsit gátolta, de erről majd akkor írok, ha legalább egy előszerződést aláírtunk. Már ... (idáig jutottam el három nappal ezelőtt. Sajnos a házkeresés tovább bonyolódik, de legalább az itthoni helyzet rendeződni látszik :-) )

Az elmúlt pár nap nagy szenzációja, hogy Tika megtanult puszit adni. Annyira aranyos az a kisfiú (is)! Sokat beszél, pl. Mána - málna, és egyéb gyümölcsök, Nyányá - macska, Vaú - navajonezmi?
Az egyik háznál egy palotapincsi fogadott minket. Tika habozott: - Vaú? Nyányá? Szemmel láthatóan nem tudta eldönteni, melyik a helyes meghatározás. Pár nappal később itthon futottunk össze egy hasonló kutyába, de akkor már pontosan tudta, hogy az egy: - Vaúnyányá!

Ibolyka gyönyörű és független királylány sok szeretetvággyal, és igen kicsi alvásigénnyel. Így bár a nap folyamán sokat foglalkozom vele, puszilgatom, dicsérem, mesélek neki, játszom vele, stb., de a fektetés körüli hercehurca - úgy érzem - mindezt felülírja, és gyakran szomorkás-mérgelődős lesz a napja vége. Megoldaná a gondot, ha nem aludna délután...csak akkor a többiek sem alszanak, akiknek pedig fontos... ezen még kell gondolkodnom.
Egyik nap elővette a Húsvétról maradt csokikat rejtő zacskót, s azt eszegették Tikával. Igen ám, de azok a nyavalyás csokik eléggé szétszóródtak a földön. Emil emiatt elérhetetlen magasságba helyezte a csokis zacskót. Persze Ibolyának ez nem akadály... (remélem, mihamarabb sikerül csatolnom ide képet is.)

Gábor igyekszik "értelmesen" tölteni a szünetet, és ez szerintem sikerül is neki. Sokat rajzol, ügyeskedik, nemrég homokképet készített. Homokot ragasztott papírra vulkánalakban, és azt rajzolta körbe dinókkal. Másnap meg farkat-mancsot-lábat készített egy befőttesüvegnek, és egy kis szódával meg mosogatószeres ecettel habzó dinó lett belőle (szülői felügyelet mellett...) Rózsa videózta. Sajnos a hangalámondás nem lett tökéletes. Azt lehet ugyanis hallani, amint Ibolyával kiabálok: - Miért nem vettél bugyit már megint?

Rózsaszál nagyon szeret főzőcskézni, sőt, egy napon még az ebédkészítést is elvállalta! Paradicsomleves volt borsófőzelékkel és virslivel. Nyam!
Örömmel olvasgat vagy ír, sokat játszik a testvéreivel is. Papírból gyönyörű dolgokat alkot, és egy általa merített, gyékényszöszmösszel díszített papír is itt szárad az ablakban. Megható és elképesztő, ahogyan időnként elmerül a természet csodálatában.

Élvezem a szünetet, még ha néha hosszúnak tűnnek is a napok. Olyan jó, hogy nem kell sehová rohanni az órát nézni, félni, hogy elkésünk. Ami meglepő, hogy így is mindig van valaki, aki úgy érzi, hogy foglalkozhatnék vele többet. Gondolom, ez természetes, de időnként szívesen érezném magam egyenesben.
Amúgy a rendtartás sokkal jobban meg mostanában!

2011. július 12., kedd

Megcsináltam!

Három dolog is történt az elmúlt két hétben, aminek örülök, hogy megcsináltam. Elhatároztam, meginogtam, összeszedtem magam, biztatást kaptam, és megvan!

1, A világ legjobb rántottája
Emilnek születésnapja volt, és ebből az alkalomból olyan sonkás rántottát kért reggelire, ami megközelíti a körmendi szállás rántottáját. Ettől kicsit megijedtem, mert nálunk a rántotta leginkább tojáslepényhez hasonlít, az meg nem ilyen volt. De szerencsére Namma jóvoltából van nekem remek Stahl Judit szakácskönyvem (köszi...), melyben benne van a Tökéletes Rántotta. Van pár macerás trükkje (gőz fölött készül, majd előmelegített tányéron foglalja el méltó helyét), de tényleg nagyon finom lett, és ami a legjobb, Emil is örült neki.
Persze nem lennék az, aki, ha a rántotta negyede nem a főzővízben landolt volna.

2, Elmentem úszni
Először életemben! Persze voltam kiskoromban a családdal, meg a regnumi csapatommal, de most egyedül és csak a magam kedvére úsztam. Nagyon jólesett elmerülni a vízben, a lehető legerősebben tempózni, semmi gyereknyivákolás (mert közben Anyósom vigyázott rájuk), csak az úszásra lehetett figyelni, és tervezgetni, hogy hogyan fogom megírni ezt Nektek, de ebben a pillanatban... megjelent egy síró kisfiú a parton, hogy segítsek neki, mert elvesztette a táborozó csoportját. Mintegy 10 métert úsztam. Segítettem neki, aztán magamban nevetgélve tovább úsztam. Hát igen... most ennek van az ideje az életemben.
Köszönöm Emilnek a biztatást, Zsuzsinak a lelkesedést.
Persze nem lennék az, aki, ha vittem volna törülközőt és papucsot, illetve ha megszárítottam volna a hajam.

3, Ott aludtam az esetleges új házunkban
Ehhez Emil ragaszkodott, hogy kipróbáljam, hogy nem lesznek-e túl hangosak a vonatok nekem vagy Tikának. Örömmel jelentem, hogy az éjjel tapasztalatai alapján nem! Nagyon remélem, hogy most már minden rendben lesz, annyira jó kis ház!
Elég mókás volt egyedül aludni egy idegen családban. Aki ismer, tudja, hogy még a legjobb barátaimnál is össze kell szednem magam egy ottalváshoz, így meg aztán... De nem volt rossz!
Persze nem lennék az, aki, ha nem ömlött volna ki a hátizsákomban és az autóban az ajándékba vitt citromlikőr.

De nem különösebben zavar. Éppen szívesen vagyok az, aki!
:)

2011. június 22., szerda

Volt nekem egy szülinapom... 2. rész

Tegnap végre véget ért a vizsgaidőszakom, ezért most gyorsan nekilátok, hogy megírjam a születésnapos posztban megígért második részt.
Csütörtök és vasárnap között még találkoztam Nammával, akitől egy csodaszép mesekönyvet kaptam - azaz együtt töltött időt a gyerekekkel. Gábor különösen beleszeretett az egyikbe, de ez most más tészta.
Vasárnap reggel szépen készülődtünk Dobogókőre, misére. Nem mondom, hogy nem sejtettem semmit, mert sejtettem. De igyekeztem nem gondolni semmi konkrétumra, hogy majd jól meglepődjek. De azért most bevallom, azt hittem, hogy este majd átjönnek a barátok, és megünnepelnek. Így aztán kicsit meglepődtem, amikor Emil azt kérte, hogy a kék muszlinruhám helyett nadrágot vegyek. Soha nem szokott beleszólni, hogy mit veszek fel, de azért nekiláttam nadrágot keresni. Egy csillogós, fekete nadrág mellett döntöttem. Erre azt mondta, hogy maradjon a kék ruha, de vigyek magammal egy farmert és egy fölsőt, mert ő mise után kirándulni szeretne menni a gyerekekkel. Nos, mivel a gyerekek elég kicsik, nem tudtam elképzelni olyan célpontot, ahova ne tudnék elmenni a kék muszlinruhámban, de annyira erősködött, hogy bepakoltam.
A szentmisén nagyon jó volt ott lenni, hálát adni.
Utána meg Emil azzal állt elő, hogy maradjunk fent Dobogókőn, én tanulok, a gyerekek alszanak, aztán majd utána kirándulunk. Eszembe jutott Zsuzsi barátnőm mondása a szülinapommal kapcsolatos dolgok kapcsán, hogy bízzak csak nyugodtan mindent az Emilre, ezért különösebb hercehurca nélkül beleegyeztem, bár látszott, hogy ez semmiképp nem fér bele az időbe, ha haza is akarunk érni fektetésre. És mi lesz a vendégséggel otthon, a kertben, ha mi későn érünk haza? (Nyugodtan gondolhatjátok, hogy lassú a felfogásom, de még mentségemre hozzáteszem, hogy az én tudomásom szerint aznap Nagypapám dobogókői házában Nagypapa és a beteg ikertestvére pihent volna, tehát oda szervezett program fel sem merült bennem.)
A gyerekek nem nagyon akartak elaludni, végül nekem kellett bemennem. Előtte tanultam, majd amikor Tikát szoptattam és elaludtam egy kicsit a kövön. Már éppen elaludt a két középső, amikor Emil kihívott, hogy most öltözzek át. Tikát Rózsára bízta, engem meg karon fogott, és elmentünk sétálni. Nagyon jó volt vele kettesben barangolni egy kicsit. Olyan jó vele.
Aztán egy idő múlva bekötötte a szememet, és továbbvezetett (nagyon szeretem a vakvezetős játékokat). Nemsokára megálltunk, és valaki elolvasott két sort a kedvenc zsoltáromból. Nem volt túl nehéz rájönnöm, hogy Papács az. Vele mentem tovább, és aztán sorra a legjobb embereim következtem, Mamács, Réka húgom, Dani és Virág, Eszter és Tamás, Zsuzsi, és kicsit később Márton is, végül Eri. Mindenkivel kirándulhattam egy kicsit, közben végre beszélgettünk - nagyon örültem. És olyan kedvesek is: Eszternek másnap vizsgája volt, Réka pedig közösségi napokról jött haza emiatt korábban, Eri három kislányát hagyta otthon stb. Kiderült, hogy Zsuzsi és Emil már hetek óta ezen dolgozik, és csak úgy özönlenek az e-mailek, mindenki beleadta a magáét. Nagyon meg voltam hatva...
És majdnem tíz év után újra végigmentem a Rám-szakadékon. Régen rendszeresen mentünk oda a családdal, de az enyémek talán kicsik még hozzá. Itt éppen Eszter és Tamás volt velem (nászúton vannak éppen, Isten éltesse őket!). Van ott egy nagy vízesés, ami alá kislánykoromtól szerettem volna beállni. Úgy éreztem, most vagy soha. Szerencsére Eszter húgom lelkesen támogat minden bolondságot, amit el szeretnék követni, így még a ruházkodás is megoldódott, Tamásnak volt egy pulóvere, Eszternek meg egy kendője - összehoztuk. Csodálatos élmény volt a vízesés alatt állni! Elakadt a lélegzetem a lezúduló víz erejétől, és jó volt hagyni, hogy végigcsorogjon rajtam. Megtisztító élmény volt. (És Tamás pulóvere olyan hosszú, hogy minden átázást remekül eltakart.)
Aztán lassan elértünk Nagypapa házához, és ott volt mindenki (erre végképp nem számítottam), a kedvenceimet ettük, fel volt díszítve a kert, még lampionok is voltak, amit nagyon szerettem volna. Eri kürtőskalácsot készített, énekeltünk a tábortűznél. Ekkor Elemér és Feri is megérkezett, és búcsúzóul kaptam egy áldást.
És nagyon mókás, hogy hárman is voltunk ott, akik pont május 19.-én születtünk, két Virág és Márton. Emil pedig olyan figyelmes, hogy ők, és a környéken születettek is kaptak virágot.
Jaj, de jó volt!!!!
Mindenkinek köszönöm.

2011. június 1., szerda

Remek a hangulatom...

...ha rágondolok, hogy milyen jó volt a szülinapom. Előreláthatólag egy hosszú, fényképekkel tűzdelt bejegyzés lesz. - Sőt, kétrészes! Felébredt Tika, és még a képekkel foglalkozom.

Már lassan két hete, hogy alig várom ezt a napot, amikor végre túl leszek a nehéz vizsgámon, sőt, az azt megelőző gyomorgörcsöt, heveny hányingert, valamint az azt követő fejfájást is kialszom valamelyest, és nyugodtan írhatok a blogba. (Bár nem teljesen nyugodtan, mert általában igyekszem fél 12-kor lefeküdni, és az már mindjárt itt van...) Viszont erre a bejegyzésre már olyan kedves embereim kérdeztek rá, hogy kivételt teszek.
Amikor megtudtam, hogy Emil a születésnapomat Bécsben tölti, nagyon elszomorodtam. Aznap még nem volt semmi gond, de másnap este sajnos kissé hisztisen adtam a tudtára, hogy egyáltalán nem örülök ennek a fejleménynek. Szerinte előadhattam volna normálisabban is magam, akkor is lehetett volna az az eredmény, mint így: kivett egy szabadnapot erre a nagy eseményre.
Ennek aztán nagyon örültem, mert elég régen fordult elő, hogy napközben, kettesben elmentünk volna valahová - években mérhető. Reggel finom kakaót kaptam kaláccsal és a kedvenc sonkámmal, meg harminc szál tulipánt, 21 sárgát és 9 pirosat. Gyönyörű csokor volt. Nagymami vázát is adott kölcsön hozzá. Aztán a gyerekek oviba, iskolába mentek, Marika (anyósom) vigyázott Tikára, mi pedig elmentünk a csillebérci drótkötélpályára. NAGYON jó volt! Jól elfáradtam, izgalmas is volt, és az erőnlétem is jobb, mint 3 éve, amikor a Pelékkel voltam itt. Egészen könnyen sikerült átjutnom azon az akadályon, amin a múltkor elakadtam! A végén kettéváltunk Emillel, hogy ő is elfáradhasson. Végig is ment az egyik legnehezebb pályán - természetesen nagyon büszke voltam. Közben nekem is sikerült még két könnyebb pályán átmenni, és így az én szintemnek megfelelő összes pályát kipróbáltam. Volt pár nehéz hely, az én számomra talán a legnehezebb a hosszú hinta volt, amin hintáról hintára lépve kellett átmenni, de ezek elég messze voltak egymástól és ide-oda lengtek. De mivel láttam, hogy pár hete Rózsa a maga nyolc évével szépen átjutott rajtuk, reméltem, hogy nekem is sikerül.
Drága Zsuzsi barátnőm eközben elment nekem könyvtárba, hogy a hétvégén már tudjak olvasni az emlegetett vizsgámra - ez volt tőle a legjobb ajándék ebben a helyzetben.
Lepihentem egy kicsit délután, és akkor beállított két kedves, Magyarországon tartózkodó húgom egy Réka által készített tortával, minek a tetején két süni üldögélt. Megint nagyon örültem. Miután lekísértem őket lefeküdtem egy kicsit a fűbe, és olyan szépséges felhőt kaptam ajándékba, hogy megint nagyon meghatódtam. Eszembe is jutott, hogy néhány napja az ötlött fel bennem, hogy a szülinapomon menjek el misére, mert valami meglepetés vár majd rám. El is mentem a 6-os misére, bár egy kicsit túlzásnak tűnt a dolog, nehezen fért bele az estébe, és mind a három nagyobb gyerek el akart kísérni (ez amúgy tök jó...). A meglepetés pedig az általános iskolai matektanárnőm, Ági néni volt, akivel 15 éve szerettem volna újra találkozni, és mindig lestem a templomban, mert tudtam, hogy ő is oda szokott járni, de sosem láttam. Ő volt az első igazán példaértékű keresztény pedagógus az életemben.
Este, fektetés után felugrottam Nagymamiékhoz, és meghallgattam a nekem oly kedves "A Dunában egy nagy hal..." kezdetű köszöntőt. Miután lejöttem, egyik kedves bérmalányom köszönt be, és az alvó gyerekek miatt suttogva kihívott a kertbe, hogy ott jobban tudjunk beszélgetni. A kertben pedig ott vártak a Pelék! Mindannyian! Úgy megörültem nekik! Megkínáltam őket Réka tortájával, és kaptam egy postaládát, benne 30 levéllel. Miután elmentek, ki is nyitottam az "Ez életed egyik legszebb napja" feliratú borítékot, és követtem a benne lévő utasításokat: Menj ki a kertbe, és járj el egy örömtáncot, majd amikor már elfáradtál a táncolásban, adj hálát Istennek a napért.
Éjjel 23.45-kor pedig Mamácska SMS-e érkezett meg: megszületésem pillanatában szeretettel köszönt.
Jaj, nagyon szép nap volt! Ez mind csütörtökön történt. ÉÉÉS vasárnap egy még csodásabb nap következett, de ezt majd egy másik nap mesélem el.

2011. május 18., szerda

Kedvenc kalandjátékom


Reggel útnak indítottam a gyerekeket, és még éppen volt egy kis időm leülni. Eszembe jutott, hogy jó lenne elolvasni az evangéliumot. Gyanús volt, hogy akkor már el fogok késni az első órámról, amire mindig igyekszem pontosan beérni, mert késni nem szeretek, de azt az órát viszont nagyon. Mégis elolvastam, de megkértem Istent, hogy segítsen, hogy minden rendben menjen. Komótosan mentem a megálló felé, amikor egyszerre csak belém vágott: Nem arról volt szó, hogy együtt sietünk Istennel? Rohanni kezdtem, és még éppen elértem a villamost. A metró is azonnal megérkezett, időben odaértem.
Visszafelé szintén siettem, mert az óvodában kellett videóznom, és megint késésben voltam. Pont nem értem el a buszt. Mosolyogtam is magamon, mert rögtön azon kezdtem gondolkozni, hogy nem csináltam-e valamit rosszul, ami miatt... A buszon azt számolgattam, hogy mikor tudok majd elmenni könyvtárba. Nagyon nehezen fér bele az időbe. Odaértem az oviba, és kiderült, hogy nem kellett volna jönnöm, tehát mehettem volna könyvtárba. Küldtek is SMS-t, de a rohanás miatt nem néztem meg a telefont. Kicsit elszontyolodtam, de ugyanakkor olyan játékos örömet is éreztem.
Az épületből kifelé tartva kaptam két értesítést, hogy megtörtént valami, amiért imádkoztam. Döbbenetes élmény volt ez így együtt.
Egyrészt, hogy milyen élően lehet Istennel egy húron pendülni egy teljesen hétköznapi napon, másrészt, hogy rengeteget számíthat az én néhány perces imám. Felelősség is, de olyan vidám. Legszívesebben hangosan nevettem volna, annyira jókedvem kerekedett.
Az egész tapasztalatot nagyon köszönöm Istennek. Azt hiszem, ez a születésnapi ajándékom, hiszen holnap leszek 30 éves.
Megpróbálom a tanulságait eltenni a következő 30 évre.

Az evangélium egyébként az a rész volt, hogy "Ti vagytok a világ világossága".

2011. május 6., péntek

Csak győzzek lépést tartani


Tanulmányok, előadások előttem-mögöttem. Elfáradtam, nehéz folytatni. Rózsának gondjai vannak a suliban, iskolaváltás. Költözés? Jön a bölcsességfogam. De legalább diófagyit eszem tejszínhabbal!

Nehéz hét áll mögöttem, és legalább két nehéz hét áll előttem. Nem vagyok kétségbeesve, sőt még inspirálóak is a feladatok, de azért jó lenne egy kis büntetlen pihenés, aminek nem az a következménye, hogy összetorlódik a többi kötelesség. Ráadásul ez a bölcsességfog! Minden gyereknél jött egy fogam, tehát ez az utolsó, de most nagyon fáj. Viszont szükségem van a bölcsességre mostanság.
Rózsa nagyon szorong az iskolában. Annyira, hogy már tarthatatlannak érzem a helyzetet. Most azon törjük a fejünket, hogy hogyan tovább.

Ibolya egy fantasztikus kiscsaj! Megkért minket, hogy hadd járjon úszni (bár Gábor határozottan nem volt hajlandó) , és ma volt az első alkalom. Vidáman, lelkesen jött haza - vagyis dehogy haza! Éppen akkor kezdődött az ovis torna. Fel voltam készülve rá, hogy nem lesz hajlandó bemenni rá, hiszen éppen akkor úszott, és nem is találkoztunk egész nap, de minden gond nélkül ment tornázni, és még élvezte is.
Hihetetlen édes a beszéde, nagyon észreveszi, megjegyzi a dolgokat. Érzékeny lelkű, teljes szívével igyekszik segíteni, ha bárkinek baja van (Mama, beütötted a könyököd? Tedd ide a párnámra, nem fog fájni!). A reggeli búcsúzás elmaradhatatlan kelléke a komoly arcocskával és nagyon puha ujjacskával a homlokomra rajzolt kiskereszt - ezt ő fejlesztette ki. A születésnapjára az ünnepelt meghívására eljött Vízi Elemér is, és egy imazsámollyal ajándékozta meg a kis hölgyet - ez volt ugyanis a szíve vágya. Tőlünk csatokat és egy vödörből készült gólyalábat kapott, meg egy Hello Kitty-dobozt - amivel inkább a tesói szerettek volna játszani. És, el ne felejtsem, a fülét is kilyukasztották erre a nagy alkalomra - ezt is már régóta kérte és nagyon várta. Kicsit aggódtam, mert Ibolya nem nagyon bírja a fájdalmat, mégis, egy pisszenés nélkül tűrte a dolgot. (Lehet, hogy inkább a váratlan fájdalommal van a gond...) Most pedig ő szokott szólni, hogy ápoljuk a lyukat a csepegtetővel. A torta egy kicsit szétfolyt, de az íze egész jóra sikerült, és a másnapi tortának, amit az oviba küldtem be, minden aggodalmam ellenére még az állaga is rendben volt - lassan megtanulom a helyes arányokat. A szülinap része az is, hogy kettesben töltöm az ünnepelttel a napot, Ibolyával egy nagyot játszótereztünk, meg fagyiztunk is.
Szóval, nagyon örülök, hogy velünk lakik ez a kis napsugár.
Születésnapja estéjén így aludt el: "Isten hintáztat az ölében." Sokszor eszembe jut, hogy milyen jó így elaludni.

Jó éjt.

Lapzárta után érkezett hír: Gábornak bélférge van. Na neeee!

2011. május 2., hétfő

Vers Anyák napjára

Ma a gyerekek egy szép verset dobtak össze nekem arról, hogy mi mindent csinálhatnék, ha...

Első kezeddel számítógépezel

Második kezeddel hegedülsz,

Harmadik kezeddel gitározol,

negyedikkel motorozol,

ötödikkel autózol,

hetedikkel szökőkutat javítasz,

nyolcadikkal bokrot metszesz,

kilencedikkel lököd a hintát,

tizedikkel homokvárat építesz,

tizenegyedikkel simogatsz,

tizenkettedikkel ölelgetsz,

tizenharmadikkal puszikat dobálsz,

tizennegyedikkel levelet írsz a barátnődnek,

tizenötödikkel rajzolsz,

tizenhatodikkal főzöl,

tizenhetedikkel terítesz,

tizennyolcadikkal kanalakat raksz,

tizenkilencedikkel enni adsz,

századikkal ajándékokat adsz.

legyen Mama százkezű!


Első lábaddal futóversenyezel

Második lábaddal sétálsz

Harmadik lábadat berakod az ágyamba

Negyedik lábaddal lazítasz,

Ötödik lábaddal ugrálsz,

Hatodik lábaddal tornázol,

Hetedik lábaddal féllábon ugrálsz,

Nyolcadikkal focizol,

Kilencedikkel táncolsz,

Tizedikkel biciklizel.

Legyen Mama százlábú!


Egyik szemeddel őrzöd az álmunk,

másikkal messzelátózol,

harmadikkal sapkát varrsz,

negyedikkel mérges vagy,

ötödikkel mindenkit szeretsz,

hatodikkal nézed a Napot,

hetedikkel nézed a naplementét,

nyolcadikkal olvasol.

kilencedikkel pislogsz,

tizedikkel nézed, ahogy fára mászunk.

Legyen Mama százszemű!


Egyik szájaddal diktálsz,

másikkal puszilsz,

harmadikkal beszélsz,

negyedikkel mesélsz,

ötödikkel énekelsz,

hatodikkal imádkozol,

hetedikkel eszel,

nyolcadikkal kiabálsz,

kilencedikkel nevetsz,

tizedikkel csókolózol a Papával.

Legyen Mama százszájú!



És még Gábor egy szép hasonlata a kék égről: Tiszta az ég, mint a virág szirma.

Nemsokára talán elkészülök! Már "csak" egy 3/4 órás angol nyelvű előadást kell összedobnom holnapra... Aztán itt a gyöngyélet megint.

2011. április 29., péntek

Tudom, tudom

Bocsánat, hogy már ennyire régen nem jártam erre!
Vissza fogok térni, de most 3.-a keddig nagyon sok írnivalóm van. Addig is Isten éltesse négyéves Ibolyánkat. Majd írok a szülinapjáról. Nagyon jól sikerült, mindennek örült, egész nap dudorászott, és így aludt el: Isten hintáztat az ölében engem.
Előtte vagy 4-5 percet imát mondott, mindent megköszönt, ami csak körülveszi.

Tika megtanult labdát rúgni, puszit adni (de csak egyet, Ibolyának), a fagylalt jelentését: kidugja a nyelvét a szájából.
Egyre lelkesebben mondogatja: GEN! Azaz: Igen.
Hintázás közben hajtja magát, különösen erre a mondókára: Hinta mellett diófa, rászállott egy madárka. Hajtsad Tika a hintát, érjük el a pacsirtát!
A hajtsad, Tika résznél elkezd előre-hátra dülöngélni.

Rózsa ma gyönyörű képeket rajzolt, s mély kérdéseket fűzött hozzájuk. A célja az vele, hogy majd amikor orvos lesz, ezeknek a képeknek az alapján a betegei át tudják gondolni a saját lelküket, és hamarabb meggyógyulnak. Kicsit elképesztő ez a lány...
Lehet, h felteszek ide a képeiből, ha megengedi.

Gáborkám nehezen viselte Ibolya születésnapját, sokat bújt ma. Este a kedvenc fürdős játékát kérte, hogy ő egy kis tojás, aki a vízbe esett, de a talpraesett kisdinó a belsejében nem fulladt meg. Megtörölgetem, feltöröm, s hazaviszem, nálunk lakhat.

Kedves férjemmel nagyon jól vagyunk, nemrég volt a 9 éves házassági évfordulónk, és kaptam 9 szál rózsát.

2011. április 18., hétfő

Életmód-hét



Rettentő gyorsan elrohant mellettem illetve velem ez az idei Nagyböjt. Tudom, hogy nehéz megtalálni a nyugalmas, imára, elmélyülésre alkalmas pillanatokat, de ezen az utolsó héten megpróbálom a lehetetlent...

A Nagy Kísérlet két összetevőből áll, melyek két újabb részre oszthatók.
1, Lelki
A, Reggel elolvasom az evangéliumot és a nap folyamán valamikor negyed órát elmélkedem rajta.
B, Egész nap igyekszem Isten jelenlétében élni. Ennek érdekében csak keresztény zenét hallgatok, mert nekem a zene nagyon meghatározza a gondolataimat.

2, Testi
A, Némi böjt - nem túl durva, csak húsmentes. Meg tejmentes. Esetleg kenyérmentes :).
B, Legalább negyed óra torna.

A mai nap egészen jól alakult. Minden olyan szépen következett egymás után. Még amikor bonyodalmasnak is tűntek a dolgok, nemsokára kisimultak. Olyan nagy ajándék az ilyen vezetett nap. Remélem, holnap is sikerülni fog tartani a tervünket.
Húsvétra, ha jól alakulnak a dolgok, fel fogunk menni Dobogókőre. Már nagyon várom.

Egyébként Rózsáéknak nagyon jól sikerült a verseny, negyedikek lettek. Aznap még hittanon is voltunk Emillel Dobogókőn - nagyon mély és nagyon jó volt!
Az a péntek vicces nap volt, több aranyköpés is született.

Vacsora. Tejfölös halat ettünk rizzsel. Emil felállt, hogy vegyen a rizsből, majd a teli szedőkanállal a kezében körbenézett kis családja tagjain:
- Ki kért rizst? ... (csodálkozó pillantások jobbról-balról) ... Ja, én...

Gáborka: Mama, ki az a titkárnő? Tudom! Az, akinek műkörme van!

Valamint némi testvérháború is lezajlott, aminek az eredménye egy hosszú, piros karmolás Gábor mellkasán, és egy tanulság:
- Mama, ha legközelebb az Ibolya meg akar ütni vagy karmolni, először én ütök vissza!

2011. április 11., hétfő

Skarlát, bárányhimlő, mandulagyulladás


Reklám: Jöjjön el hozzánk vendégségbe, több különböző fertőző gyermekbetegséget tanulmányozhat közvetlen közelből! Megfigyelhető a bárányhimlő, bár kissé enyhe formában, a skarlát, és a skarlát felnőttekre gyakorolt hatása. Ugyanakkor az Echinacea-cseppek jótékony hatásáról is meggyőződhet a kedves érdeklődő.

Hogy is volt? Tiborka kezdte a bárányhimlővel és Ibolya egy mandulagyulladással - ami szerintem igazából skarlát volt, mert azóta kicsit hámlik a tenyere. Aztán következett Gáborka magas lázzal, amit szinte nem lehetett csillapítani. Szerdára én is belázasodtam, Emil pedig elutazott Bécsbe. Gábor viszont egész testében olyan piros lett, mint egy főtt rák, ezért elvittük orvoshoz. Mamácska sokat segített, mert én nem mertem lázasan autót vezetni. Kiderült, hogy Gábor skarlátos, kapott is antibiotikumot. Nehéz volt még a csütörtök is, amikor még lázasan ápolgattam a többé-kevésbé beteg gyerekeket. Sajnos péntekre sokkal jobban lettem, ezért nem volt pofám megkérni Emilt, hogy maradjon itthon. Pedig jól esett volna egy alvónap.
Ibolya az egész betegsége alatt nagyon nyűgös volt (Mama!!! A Tika ránézett a lábamraaa!!!), de szerencsére aztán visszaállt alapállapotba. Gábornál "jobb" beteget keresve se lehet találni, önként megy lefeküdni, beszáll a hűtőfürdőbe, beveszi az orvosságot... Azért itt még akadt tennivaló, mert az antibiotikum nagyon nem ízlett neki, és többször is összeszorította a száját. Jó, kérésre kinyitotta, de nagyon kellemetlen volt ott könyörögni, miközben Tika nyüszítve a lábam köré tekeredik, azzal fenyegetve, hogy kiborul az egész trutyi. Ma megtaláltam a megoldást: kikészítem Gábornak a gyógyszert, és az ő dolga, hogy bevegye. Eddig remekül bevált!
Vasárnapra azonban Emil lázasodott be (de nagyon-nagyon), és most ő is szedi az antibiotikumot. Lassan csak túl vagyunk rajta...
Rózsa terveibe nem illeszkedik egy betegség mostanában, mert pénteken szertorna versenye lesz. Egyelőre meg is úszta. Odafigyel, hogy bevegye a Mamácstól kapott Echinacea-cseppeket és C-vitamint, ami úgy tűnik, hatásos. Bár az is lehet, hogy ő kezdte az egészet, mert az Ibolya betegsége előtti héten ő volt itthon torokfájással.


Egy vidám kép a végére:Ma a rendelő udvarán és itthon a homokban jót játszottak a gyerekek: karácsonyfát állítottak, és feldíszítették homokozóformákkal. Nagyon szeretek gyönyörködni benne, hogy milyen szépen játszanak együtt, kedvesek, aranyosak stb.

2011. április 5., kedd

Áprilisi vizes Mikulás

Április elseje. A gyerekek már régóta készültek rá, és bármily meglepő, maguktól számon tartották, hogy mikor jön el a várva várt nap. Amikor 6.10-kor kikecmeregtem az ágyból harsány: Mama, ne gyere ide! fogadott. Jó, rajtam ne múljék! Nyugodtan felöltöztem, fogat mostam, ők meg teljes gőzzel szereltek valamit az ajtónál, teljes egyetértésben, hárman. Lassan felfogtam, hogy itt valami tréfa készül. Gyorsan gondolkozni kezdtem, hogy én mivel tudnék nekik örömet szerezni ma reggel. Végül csúsztatott palacsintát sütöttem, hiszen az elég nagy bolondság reggel, amikor olyan kevés az idő. Finom lett, és örültek. Aztán elkészültek a Nagy Tréfával. Két vastagabb ágat erősítettek a kilincsre, és arra óvatosan ráhelyeztek egy pohár vizet. Az óvatlan kilincslenyomó (aki nem vesz észre rajta két egyméteres botot) lába pillanatok alatt vizes lesz (ha a kezével segít egy kicsit a pohárnak). Ez utóbbi műveletet nagyon diszkréten végeztem, persze. Volt nagy öröm, hujjogás, boldogság. Sikerült a terv!!! (Olyan aranyosak voltak.)
Két másik vizes trükk a gyerekszoba és a kijárati ajtó kilincsén várakozott.
Emilnek is nagy ötlete támadt: egy "igazi" Mikulás csomagot készített szaloncukrokkal, s azt titkon odahelyeztük az egyik iskolabeli baráti családunk szélvédőjére. Sajnos nem tudom, mi lett a sorsa, de az biztos, hogy beszálláskor nem vették le róla. Hogy lehetne kipuhatolni?

Egyébként zajlanak az események: Ibolyának torokgyulladása van, Tiborkának bárányhimlője.

2011. április 1., péntek

Szeretetbomba

Gábor egyik nap észrevette, hogy kicsit szomorúbb hangulatban érkeztem az oviba, mint máskor. Úgy látszik, elhatározta, hogy felvidít, mert a parkolóautomatához ő szaladt le, hogy bedobja a pénzt. Ilyenkor mindig kéri, hogy stopperrel mérjem az időt. Most azonban:
- Ne mérd stopperrel, mert nem az a fontos, hogy milyen gyorsan futok, hanem az, hogy mennyi szeretettel!
Elindult, és minden lépcsőfokról küldött nekem egy puszit.
Aztán itthon:
- Biztos éhes is vagy, meg szomjas, mert egész nap az egyetemen voltál. Tedd nyugodtan tisztába a Tikát, én közben készítek neked felvágottas kenyeret.
Valóban, Rózsa vágott kenyeret, megkenték, ott várt a helyemen. Még teavizet is feltettek.
Olyan drágák!!!

Amúgy azért voltam lehangolt, mert egyszerre két hülyeséget is csináltam aznap: a Ferenciek terén odajött hozzám egy koldusnő, hogy kéri, menjek be vele a boltba, és vegyünk valamit ebédre nekik. Tetszett ez a megoldás, bementem. Sajnos nem voltam elég határozott, és valami 1500 forintot fizettem, pedig végül még a sarkamra is álltam, hogy több dolgot nem vagyok hajlandó venni. Eléggé haragudtam magamra, hogy amikor teljes gőzzel spórolunk, ilyen sok pénzt kiadok csak úgy. Ezért aztán nem vettem magamnak két kiflit, hogy arra már ne költsem a pénzt.
Erről jut eszembe, eltűnt a kedvenc koldus bácsink. Jobban mondva, nincs ott, ahol szokott. Ha nem kerül elő hamarosan, leírom a vele való kapcsolatunkat, mielőtt elfelejtem. Aggódom érte, de úgy tűnik, nem tudom megtalálni. A helyén a múlt héten kétszer egy nagyon lepusztult nő koldult, de ma nem volt ott. Pedig már rászántam magam, hogy beszélek vele, hátha tud valamit Gyula bácsiról. Lestük is a gyerekekkel.
Ibolya (egy út szélén álldogáló nénire mutatva): - Nézd, Mama, ott a lepukkant néni!
Rózsa: - Az nem a lepukkant néni! Az csak egy utcanéni!

2011. március 26., szombat

Erdő és képek minden mennyiségben

Nagyon jó napunk volt ma. Délelőtt Gábor zsúrba volt hivatalos a Vadasparkba. Saját kezűleg készített varázspálcát a két ünnepelt kislánynak! Én kísértem el, (nagyon) kedves Férjem (tudom, h kisbetűvel kéne írni, de így szeretném...) pedig a lányokkal ment egy hangszerbemutató koncertre. Tika elaludt az autóban, és egészen a zsúr végéig szundikált. Ennek megfelelően nem távolodtam el messzire az autótól, hanem leültem egy fa alá, és hallgattam a csendet, a madarakat, a szelet, imádkoztam, horgolgattam (már alakul egy lovacska!), és nagyon jól éreztem magam. Régen volt már ilyen nyugis délelőttöm. Se számítógép, se könyv, csak a mobiltelefon zavart be egy kicsit, de aztán az is lemerült :) . Utána Gáborral még nézegettük egy kicsit az állatokat, és volt egy tündéri, kis fekete bárány!

Itthon finomat ebédeltünk, utána pedig elmentünk szembe a Kiserdőbe, mert gyanús volt nekem, hogy már nyílnak a leánykökörcsinek. (Ibolya imája este: Köszönöm, Istenem, hogy olyan selymesek voltak azok a lilák.) A gyerekek leírhatatlanul aranyosak voltak. Bátrak, kezdeményezőek, segítettek egymásnak, minden szépséget megtaláltak, megcsodáltak, megmutattak, hagyták magukat fényképezni, szaladgáltunk a kis buckákon, amiket a biciklisek építettek maguknak, játszottunk királylányosat (Ibolya: Királyfi, ne gyere ide, mert lepisztolyozlak! - a képen is látszik, hogy a királylánynak a szeme se áll jól! ;-) ), szedtünk virágot (de csak nem védettet), énekelgettünk, szóval olyan újra meg újra rácsodálkozós délután volt: milyen remek gyerekeink vannak!

Azt a képet, amin én is rajta vagyok, Rózsa készítette. Azon a képen, amin Tika mutat valamit gondterhelten, éppen azt magyarázza: Kérem! Már mondogatta egy ideje, de azt hittem, hogy virágot akar szedni. Minden módon próbált lemászni az ölemből. Végül letettem, és akkor derült ki, hogy mit is kér olyan nagyon. Ugye mindenki rájött?



Olyan jó kedvem volt, hogy fektetés után önként és dalolva (szó szerint) nekiálltam rendet rakni, sőt még tornázni is. Hasizomgyakorlatokkal szerettem volna kezdeni, de Tika komolyan aggódni kezdett értem. Amikor elhelyezkedtem a felülésekhez, kicsit félreértette a helyzetet, és mellém feküdt, hátha csurran-cseppen némi anyatej. Aztán, hogy nem keltem fel, hanem csak felültem és visszafeküdtem, megijedt, hogy valami baj van. Próbált a kezemnél fogva felhúzni, aztán hátulról támogatni, végül kétségbeesetten sírva fakadt. Gyorsan felkeltem, és attól kezdve inkább lábemeléseket végeztem meg ugráltam - súlyzóképpen egy kacarászó-bújó tízkilós zsákkal az ölemben. Végül megpróbálkoztam némi négykézlábas farizomgyakorlattal - hiszen ez a testhelyzet nem olyan szokatlan a kis lurkónak. Rögtön fel is fogta, hogy miről van szó: Labdázunk! Kezdetnek azért nem volt rossz. Aztán, ha majd jobban érdeklik a betűk, kipróbálom Lustanyu módszerét (sajnos nem találom a pontos linket, esetleg keressétek meg magatok. Eszméletlen jó a blogja!!!), és olvasni fogok közben. Ha még néhány hónapig tornázom, remélhetőleg csinosabbnak fogok tűnni a Rózsa óvónénijétől örökölt aerobic-nadrágban. Ugye???

A mai nap sikerélményei következnek. Sikerült:
- elküldenem egy határidős cikket és egy absztraktot.
- némi tejes kenyér belekeverésével megszelídítenem a majdnem menthetetlenül elsózott gesztenyetölteléket.
- időben becsuknom a WC-tetőt amikor észrevettem, hogy Tika elhajított arrafelé egy guriga WC-papírt.
- felsöpörnöm a szemetet a lapátra. Jó, ez csak negyedszerre sikerült, mert mire összegyűjöttem, Tika újra szétterítette.

2011. március 22., kedd

Tudod, mit kérek a szülinapomra? Imazsámolyt!

Régen várt vendégség volt ma Szüleimnél. Meglátogatta őket Vizi Elemér és Simó Feri, dobogókői jezsuiták. Sajnos Glóri Papa (Lóri atya) otthon maradt, mert kicsit beteg. Nagy örömünkre mi is meghívást kaptunk. Sőt, a vállalkozókedvű vendégeket az sem riasztotta vissza, hogy Rózsa kicsit beteg lett. Estére már én is belázasodtam, de ez sem szegte kedvünket.

Csodálatos volt látni, hogy a gyerekek milyen felszabadultak az atyákkal - és viszont. Előttem van a kép, ahogy Tika beveti magát Feri karjai közé, vagy dobálja neki a lufit, ahogy Gábor odabújik, ahogy Elemér Rózsám, rózsám - nem eresztem-et játszik Ibolyával (az ő értelmezésében hal szabadul a hálóból) vagy amikor egy Rózsa által komponált dalocskát zongorán kísért.

Nagyon meghatározónak tartom az ilyen kötetlen pap-élményeket, és teljes szívemből köszönöm nekik, és Istennek is, hogy ilyen papokat ajándékoz nekünk.

Imádkozzunk hivatásokért.

2011. március 15., kedd

Amigurumi


Szombaton titokzatosan jeleztem, hogy még van egy tervem erre a hétvégére. Nagy örömömre sikerült is befejezni! Életem első amigurumiját horgoltam meg. Ő az, a képen látható csigababa. Hekka blogjában olvastam először az amigurumiról, s aztán az ő csigapöttöme teljesen elbűvölt. Kis (néhány napnyi) tétovázás után úgy döntöttem: megpróbálom. Ugye aranyos?

Legutóbbi nehéz időszakom alkalmából rádöbbentem, hogy több dolog is feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
1, Istenkapcsolat
2, jó párkapcsolat
3, vidám, meghitt kapcsolat a gyerekekkel // fontos barátokkal, tesókkal őszinte viszony
4, szakmai munka
5, kreatívkodás
6, rendtartás itthon
7, sport - (de ez már luxus)

A lista vége szokott elmaradni először, s ez sajnos belátható következményeket von maga után - hosszú távon kibírhatatlanná válok, és a fenti szintek is pár hónapon belül sérülnek-borulnak. De örülök amúgy ennek a listának, mert így még a folyamat elejét el tudom csípni. Lehet, hogy túl őszinte vagyok, de azt hiszem, az első három adott esetben és szigorúan alkalmailag felcserélhető, viszont a 4-es ponttól kezdve gond, ha az kerül az első helyek valamelyikére.

2011. március 12., szombat

Lázmérő, churros

Végre-végre elkezdődött a négynapos hétvége! Nagyon vártam. Azt remélem, hogy többet fogok aludni. Ezen kívül még egy vágyam van, de arról majd akkor, ha sikerül is.
Tika sajnos nem vette figyelembe a fent említett tervemet, és 3/4 6-kor felébredt, és elindult kifelé. Gyanús volt, hogy kakilni megy, és ha ilyenkor kipattanok az ágyból, akkor már előfordult, hogy elcsíptem a WC előtt, és hajlandó volt abba intézni a dolgát. Én meg dagadozhattam a büszkeségtől, hogy hát igen, az én kisfiam. Ma azonban csak még mélyebbre bebújtam a paplan alá (persze óvatosan, nehogy megrúgjam a lábunkhoz rendszeresen átvándorló Ibolyát, mert akkor végképp vége az éjszakának, ugyanis a kis hölgy kedvenc elalvás előtti tevékenysége az anyajegyezés, melynek keretében különböző anyajegyeimet simogatja. Az én alvásomat azonban ez teljesen kizárja.), hátha kapok még egy kis időt. A Kiskoma hamarosan visszatért, és szólt, hogy megtörtént a nagy esemény, menjek tisztába tenni. Mit tegyek, mentem. Kiderült, hogy a két nagyobbik már ébren van, és teljes csendben számítógépeznek. Aztán Emil köhögni kezdett 3/4 7 körül, és én visszafekhettem. NAGYON jót aludtam. 11 körül kimásztam az ágyból, hogy ebédet főzzek, majd visszafeküdtem délutánit aludni a gyerekekkel együtt.
Délután viszonylag kipihent voltam, ezért jól fogadtam Rózsa felvetését, hogy valami finomság legyen vacsorára, mert Ibolya 15. születésnapját ünnepeljük. Keresgélt valami szimpatikus ételt a szakácskönyvből, és a churros tetszett meg neki. Nem tűnt bonyolultnak, hozzáláttam. Tényleg nem ördöngősség, de azért nem árt, ha van habnyomója az embernek, ha ezzel kísérletezik. Én nejlonzacskóba tettem a tésztát, de acélos kezemnek köszönhetően a nyomásra a zacskó mindenütt szétrepedt, és tésztacseppek hullottak a forró olajba. Mit mondjak, elég változatosak lettek a sütik. Szerencsére már a farsangi fánkoknál rájöttem, hogy a gyerekek még jobban is örülnek az összevissza formáknak, mint a szép, gömbölyű fánkoknak, ezért nem aggódtam túlságosan. Úgy elfogyott, hogy csak na. (A kép csak illusztráció ebben az esetben, mert mire eszembe jutott lefényképezni, már nem volt belőle. :) )
Kicsit bágyadtnak éreztem magam... meg mintha lázam is lenne... nosza, mérjük meg! Ahogy hoztam a lázmérőt, egyszercsak kiesett a kezemből, és összetörött. Még a hagyományos, higanyos volt, úgyhogy szanaszét gurultak a cseppek. Arra még emlékeztem gyerekkoromból, amikor meg akartam mérni a forró tea hőfokát, hogy Mamácska egy papírral összeterelte a cseppeket egy nagy cseppé, de hogy aztán mi lett vele... Felhívtam kémikus (és történész) unokatesómat, hogy adjon tanácsot. A legjobb lett volna kininnel leszórni a cseppet, de sajnos ez éppen nem volt otthon. Végül azt javasolta, hogy egyszerűen dobjam ki. Majd elpárolog. Emil egy papírra tette a nagy cseppet, és kivitte a kukába. (Most jut csak eszembe: lehet, hogy attól tartott, hogy közben még egy párszor elejteném???)

Kaptam egy vicces felkérést. A NOE levelekbe kellene (és azt hiszem, fogok is) írni egy oldalt "néprajzos témában". Próbáltam szűkíteni a kört: (Idézet az e-mailemből:) "Miről írjak? Tavaszi népszokások? Böjt? Húsvét? Mire gondoltál?" Válasz: "Igen, pont erre gondoltam." VÁÁÁÁÁ!!!!!

2011. március 8., kedd

Két menyasszony egy csárdában és kávéfüggés

Tegnap este. Gábor és Mama
- Mama, van itthon háztartási keksz?
- Nincs.
- (Sírva) De én szerettem volna rá mogyorókrémet kenni!
- Jó, sütök linzert, arra is lehet mogyorókrémet kenni.
Rózsa: - Mama, lehet este palacsinta?
Én: - Jó, sütök palacsintát.
Beveszem magam a konyhai birodalmamba. Igyekszem itt is maradni, amíg el nem készül a vacsora. Közben Ibolya és Rózsa felöltözik gyönyörű "menyasszonyi" ruhákba. Gábor: - Én leszek a vőlegény! (Ez már önmagában meglepő fordulat) Adjál nekem szép ruhát! (Na, ez pláne váratlan fordulat, annyira, hogy abbahagyom a vacsora készítését, és előveszek neki valami elegáns cuccot. OK.) Gábor: - Feleségül veszem az Ibolyát (No, itt gond lesz... Rózsa éppen a szomszéd szobában van, nem értesül a készülő frigyről. Ibolya ragyog, zenét keresgélnek az esküvőhöz a szintetizátoron.)
Ibolya: - Én vagyok a menyasszony!
Rózsa: (Beront) Nem, én vagyok a menyasszony! Te lehetsz a koszorúslány. Én vagyok a menyasszony, mert nekem van palástom.
Én: - Rózsa, az nem palást, hanem fátyol!
Rózsa: - Tudom, de az Ibolya csak így érti meg.
(Tényleg meg is érti, jön egy tüll anyaggal és két csattal:)
Ibolya: - Mama, csinálj nekem fátylat! Én vagyok a menyasszony!
Gábor: - Én az Ibolyát veszem feleségül.
Rózsa dühöng, belerúg Gáborba.
Gábor: Nekem nem kell ilyen verekedős feleség!
Rózsa elviharzik. Gábor és Ibolya fényképezkedik. Közben
Rózsa: - Ha nem veszel feleségül, egyedül eszem meg az összes olvadós rágót, amit a születésnapomra kaptam!
Gábor már a fényképen aggodalmasan néz: a végén még lemarad az olvadós rágóról! Amint elkattan a kép, rohan a gyerekszobába:
Gábor: - Jó, feleségül veszlek. Ibolya, te leszel a kislányunk, jó?
Ibolya: - Akkor is lehet fátylam? Jó.
Na, talán elkezdenek táncolni végre, hiszen az elejétől kezdve arra készülnek.
Rózsa: - Gyere, Gábor, álljunk kézen.
(Mi vaan? Kézenállás?) Rózsa: - Tudod mit, dobom neked a labdát, aztán hídba állok, te meg gurítsd át alattam.
Én: - Gyerekek, ha tornázni akartok, öltözzetek át.
Egy percen belül mindenki átöltözött. Ezért érdemes volt...


Más.

Nagyon szeretem a Pettson és Findusz történeteket. Egy könyv van meg, az is Mariettáéké, de rendszeresen olvassuk. Próbáltam ellenőrizni, hogy értik-e, miről van szó.
Tartalmi idézet (a könyv a kocsiban van, és nincs kedvem lemenni érte).

Én: - Findusz, amíg kicsi volt, a konyhában tartózkodott. Ott játszott és ugraburgált. Amikor Pettson kiment az udvarra vagy az asztalosműhelybe, mindig rácsukta az ajtót.
- Vajon mit csinál odabent Findusz? - gondolkodott az öreg. - Biztos feltalálja magát, azt mondják, a macskák könnyen feltalálják magukat. De azért be kéne menni egy csésze kávéra.
Az öreg soha nem ivott annyi kávét, mint akkoriban.

Én: - Szerintetek miért ivott annyi kávét Pettson abban az időben?
Gábor: - Mert kávéfüggő volt!

2011. március 3., csütörtök

Krumplipárbaj


Tegnap este nálunk voltak a Csirkék. Sőt, én készültem az alkalomra. (A Csirkék a Regnum Marianum egyik (legjobb) közössége, minden héten, szerdán este találkozunk.) Játék-alkalom volt, és eredetileg a tőlem megszokott lelkizős, beszélgetős játékról volt szó, de mitagadás, most pont nem voltam abban a hangulatomban, hogy ilyen mélyenszántó játékot kitaláljak, elkészítsek, az elmúlt évek játékait pedig snassz lett volna feleleveníteni. Segítségemre jött az is, hogy egy őszinte megbeszélést kellett beiktatni az alkalom elejére, így a lelkizés is ki volt pipálva.

Végül azt találtam ki, hogy távoli országokból kerestem játékokat (alapvető irodalom: Lukácsy András: Népek játékai). Levettük a nagy földgömböt (amelyet valamikor anyósom szerzett a Karitaszból), és jó alaposan megpörgetve ráböktünk egy helyen. Először Észak-Amerikában utaztunk, ahol az apacs indiánok kedvelt szerencsejátékát próbáltuk ki: öt különböző jelű és értékű szilvamagot kell feldobni egy tál segítségével, és összeszámolni a képes felükre esett magok értékét. Utána játszottunk etióp lovaglós műveltségi játékot, de ezt csak a Dyekiss fivérek, azaz férjem és az öccse próbálták ki (az a gyanúm, hogy az irántam érzett lojalitásuk is belejátszott a vállalkozókedvbe), ugyanis a többieknek valamiért nem volt kedve sem ahhoz, hogy valaki a hátukra másszon, sem ahhoz, hogy valakinek a hátán lovagolva műveltségi kérdéseket tegyenek fel. Vajon miért?
Játszottunk egy Béna Csirke nevű kínai játékot, ahol fél lábon ugrálva kellett botocskákat felszedni a földről. Aztán előkerült egy chilei játék, amelyben fél lábon térdelve, és a másik lábat átölelve kellett egy villára szúrt krumplit lepiszkálni a másik villájáról. Így leírva nem is világlik ki, hogy milyen nehéz feladatról van szó! Sögyivel éppen ezt játsszuk a képen, aki gondolja, próbálja ki. Az biztos, hogy (a nézőközönség számára is) nagyon mulatságos!
Volt még holland, dán és brazil játék is.

2011. március 1., kedd

Új barátnőm

Ma este csak fektetés közben értem haza, mert hosszan beszélgettem egy barátnőmmel, akit régen láttam. (Ez úton is köszönöm Emilnek és Mamácsnak, hogy lehetővé tették :) )
Rózsa érdeklődött az ágyban, hogy mit csináltam egész nap. Elmeséltem. A végén kapcsolódunk be a napomba:
Mama: - És aztán beszélgettem egy barátnőmmel.
Rózsa: - Mi a neve?
Mama: - Mindegy, úgysem ismered.
Rózsa: - Tatyána?
Mama: - Tessék? Ezt a nevet meg honnan szedted?
Rózsa: - Gondoltam, végigkérdezem az összes magyar nevet, és ez jutott először az eszembe.

2011. február 26., szombat

Délutáni idill


Ma megünnepeltük négyéves keresztlányunk, Zsófi születésnapját. Nemrég hallottam az új Bogyó és Babóca mesefilmről, és gondoltam, az ajándék mellé letöltöm neki, hogy legyen még egy kisgyerek által is nyugodtan nézhető mesefilmjük.
Szombaton kiemelkedő fontosságúnak tűnik, hogy eleget aludjak. Reggel, délben, délután és este. Pláne úgy, hogy előző nap teljesen kimerítettem magam (de milyen jó kis nap volt...). Így nem voltam elragadtatva, amikor Tika úgy döntött, hogy délutáni alvásából már negyed kettőkor felkel. De - gondoltam - legalább festek egy szép DVD-borítót Zsófinak, és így lesz valami kézzel készült is az ajándékban (NB. Rózsának is ki kell találnom vmi kézzel készült meglepetést hétfőre.)
Nekiálltam, hogy keressek egy Bogyó és Babóca kötetet mintának. Ez nem túl nehéz feladat, mert legalább hat ilyen könyvünk van, amelyek egyenletesen be szokták borítani a földet vagy ott kandikálnak a könyvespolcokon. Kivéve most. Sehol egy könyv. Keresgéltem egy darabig, aztán végül a Bárányfelhők című, szintén Bartos Erika könyvet vettem elő, hogy majd annak alapján megmintázom a figurákat (egyébként most, este, amikor már semmi szükség rá, két Bogyó és Babócát is találtam ugyanazokon a polcokon.)
Elővettem a festékeket, az ecseteket - sikerélmény, minden ott volt, ahol lennie kellett. Na jó, vizestálkát nem találtam, de egy befőttesüveg is megfelelt. Elkezdtem felvázolni a figurákat. Közben Tika felmászott az asztalra. Ez tilos, úgyhogy levettem. Hangos vinnyogás lett az eredmény. Gyorsan elővettem valami játékot - Játsszál, kicsi bogaram - és rajzolgattam tovább. Remek, jöhet a festés. Tika újra az asztalon. Na jó, maradjon, legalább tudok festegetni. Tessék, egy ecset, ezzel maszatolhatsz. NEEM! Ne vett a szádba, a tempera nem ennivaló. Vajon mennyire mérgező a tempera? Ilyen mennyiségben biztos nem... vagy nem nagyon... Megtörölgetem a száját, festek tovább. Tika boldogan maszatolgat, vizez. Nagyszerű. Aztán mindent belehajigál a festővizembe. Temperatubusok, sajtdarabkák, kenyérdarabkák áznak búsan a színes vízben. Na jó, ennyi volt az asztali móka, leteszlek. Hangos nemtetszés.
Közben elkészült a tea. Jó, ha a képet befejeztem, kényeztetem magam egy kicsit: megiszom a teát szép nyugodtan, egy finom Manner szívecskével (Emil nemrég munkaügyben Bécsben járt, és onnan hozta), aztán ébresztem a csapatot, és indulunk. Elég az álmodozásból, vissza a rajzhoz!
Ideteszem a székre a ceruzákat, rámold szét nyugodtan, már majdnem kész vagyok. Ceruzák koppannak a földön, Tika szájában egy filctoll, na az legalább biztos nem mérgező, szigorúan gyerekbarát. De azért köpd csak ki! Újabb szájtörlés, nyelvtörlés, sírás. Rendben.
És a festmény is alakul. Már csak sárgára festem az ajándék szalagját, és kész. Utolsó simítások, már csak kimosom az ecsetet. ÉÉÉS - utoljára a teámba öblítem bele a temperás ecsetet. Megszeppenten álldogálok. Hát, ilyen mennyiségben biztos nem mérgező... Ugye? ... és szerencsére sárga festék volt.