Adventelő

Az iskolánkban az idén is volt András napi bál, azaz még egy jó kis mulatság az Advent kezdete előtt. A legelszántabbak kora hajnalban disznóvágásra mentek, de bármennyire kínos is, hogy néprajzos létemre még soha nem voltam disznóvágáson nem mentem el háromnegyed hatra a nagy eseményre. Ezt talán némileg indokolja, ha elmesélem, hogy péntekről szombatra virradó éjjel nappali ruhában aludtam el Tika mellett - ilyen nagyon régen fordult elő velem legutóbb.

Ezen kívül délelőtt Ibolykának volt az óvodai gyógytornász néni szervezésében szülő-gyerek labdajáték. Vidám, közös játszás volt, jó ötleteket kaptunk az itthoni labdázáshoz, mozgáshoz. Még egy emlékeztető papírt is adott a tanár, hogy ne felejtsük el a jobbnál jobb ötleteket. Ráadásul fél órával korábban véget ért, mint amennyi időt rászántunk, ezért még lebicikliztünk a Dunapartra, láttunk mindenféle állatnyomot, megtaláltuk azt a helyet, ahol a varjak törik a diót, néztük a vizet. Megvettük az adventi gyertyákat is. Nagyon jó volt kettesben lenni Ibolyával.

A nap folyamán kiderült, hogy Emil nem tervezte, hogy részt veszünk a bálon, csak a pakolásban akart segíteni az elején. Végül azért elmentünk mindannyian. A pakolás már készen volt, mire a megbeszélt időben megérkeztünk, de nem baj. Nagyon jó volt a hangulat, már egészen sok megszólítható ismerősöm is van, ami szintén jó élmény. Sokat táncoltunk is, főleg a gyerekekkel, de azért Emillel is sikerült. Elképesztő, hogy Rózsa milyen jól táncol, nagyon jó itt a néptáncoktatás az iskolában. Gábor nem ropta most, inkább a barátaival rohangált az iskola udvarán. (Egyébként ez is fontos tevékenység szerintem.) Tika és Ibolya viszont nagyon kitett magáért.
Végül körbeültük a nagy, közös adventi koszorút, és adventi énekek éneklése közben ki-ki meggyújtotta az otthonról hozott gyertyáját, s ezt a fényt őrizve hazaindult.
Mire hazaértünk, már fél 11 körül járt az idő, megint sikerült nagyon elfáradnom. Emil hősiesen fektetett egyedül, mert én feltámolyogtam a hálószobákhoz. Roppant előrelátóan Tika ágyába feküdtem be, hogy ne kelljen felkelnem a fektetéshez. Arra nem nagyon neszeltem fel, amikor mellém került a gyerek, legközelebb hajnali fél ötkor ébredtem. Kabátban. Úgy tűnik, mindent lehet überelni. Kíváncsi vagyok, mikor jutok el arra a szintre, hogy a csizmámat sem veszem le, mielőtt lefekszem...
Fél ötkor épp egyszerre ébredtünk Emillel, aki szintén ott maradt a fektetés közben. Hirtelen belém vágott, hogy Advent első vasárnapja van. Gyorsan lepakoltam az asztalt, elő a koszorúkat, mert mindhárom nagy gyerek csinált. Az adventi naptárak még minimalistának sem nevezhetők, inkább a nemlétező határát súrolják. Jézuska süteményeihez lelkesen gyűjtögetik a gyerekek a lisztet.

Másnap Tika várva várt születésnapját ünnepeltük, ami ugyan néhány nappal később volt csak esedékes, de előrébb hoztuk egy kicsit. A tortát Ibolya keverte össze, és Gáborral együtt díszítették. Nagyon jól sikerült az ünneplés, örült a nagyfiú.
Szép az élet.

Némi gyerekszáj

Ibolya: Elveszem Rózsától a jó példát.
Még mindig ő: Kitöröm a fejemből az ötletet. (Nem könnyű az igekötőhasználat...)

Tika: Vegyünk napraforgóolajat és öntsük rá a napraforgókra!
Tika: Ha hazajöttem, rögtön repülök a borsóra, és ajánlgatom a többieknek.
Tika:  Hölgyem, megengedi, hogy a markolóm a cipőjében parkoljon?

Ibolya: Mama, dicsérd meg Tikát!
Tika: Nem kell, már megdicsértem magam.

Tika: Nézd, Mama, a kakaóscsigám hőscincér alakú!

Valami dereng...

Röviden vázolni kezdtem a gyerekeknek az elkövetkező napok programját, de hamar elakadtam, mert egy érdekes beszélgetésbe bonyolódtam Tikával.
Virág: - Holnap délelőtt kimegyünk a temetőbe. Meglátogatjuk Papa egyik unokatestvérének a sírját.
Tika: - És ott lesz egy nagy gödör, és mi beleugrunk?
Virág: - Nem, a temetőben azok vannak, akik már meghaltak, mi odamegyünk, és rájuk fogunk gondolni.
Tika: - És őket fogjuk betemetni a gödörbe?
Virág: - Nem, ők már el vannak temetve. Van a fejüknél egy kereszt, és egy kis domb, az alá vannak temetve.
Gábor: - Egy kőlap alatt fekszenek igazából.

Itt akkor véget ért a beszélgetés, de este Tika visszatért a témára, kezében egy mécsessel, amit holnapra vettünk.

Tika: - Ezt a mécsest elvisszük a temetőbe?
Virág: - Igen.
Tika: - És ott beássuk a földbe?

Így végül nem jutottam el addig, hogy utána pedig elmegyünk a káposztásmegyeri templom urnatemetőjébe.

Pedig elmentünk, és Tika érdeklődve nézett szét a szépen feldíszített temetőben:
- Mama, ugye ez a virágkaritász?

A temetőben elég sokáig mászkáltunk, amíg több telefonos segítséget igénybe véve megtaláltuk a keresett sírt. A gyerekek közben azzal múlatták az időt, hogy kitalálták, hogy milyen legyen az én síremlékem. Természetesen volt beleszólásom, szerintem jó lesz :-).
Ezen kívül elhagyott sírokat kerestek, hogy mécsest helyezzenek el rajtuk, és olvasgatták a sírfeliratokat.
Rózsának az egyikről egy furfangos matekpélda jutott az eszébe:
- Mama, erről a sírkőről matekpéldát kéne írni!
- Hogyan gondolod?
- Az van rajta, hogy Anya, Apa, Testvérünk. Az lehetne a kérdés, hogy hányan voltak eredetileg a családban. És nem lenne jó válasz, hogy öten, mert legalább öten voltak.

No comment.

Jó buli volt...

A mi családunk rendszeren megünnepli a Halloweent. Eredetileg az (akkor :( ) fölöttünk lakó nagyszüleim lelkesítették be a manókat, mert elmesélték, hogy Kanadában élő unokatestvéreim milyen aranyos krokodilnak meg boszorkánynak? (Anikó?) öltöztek be, és mennyi édességet gyűjtöttek össze. Persze olyasmiből, ami édességgel jár, nem maradhatnak ki ők sem, ezért be is öltöztek boszorkánynak és nem emlékszem, minek, és kaptak is finomságokat. Egyébként eredetileg úgy került szóba a dolog, hogy felvitték megmutatni a töklámpásukat, mert azt Halloween-re gondolás nélkül is készítettünk. Az őszhöz a magyar hagyományos kultúrában is hozzátartozik a halál, elmúlás gondolata mellett a feszültség oldására szolgáló bohóckodás, ijesztgetés, amin mindenki kacag - gyakran a halállal, halottakkal kapcsolatos témákban (pl. temetésparódia, töklámpáskészítés). A gyerekeken azt látom, hogy a természet változása, a körülöttünk látható elmúlás gyakran vet fel kérdéseket bennük, minden évben át kell beszélni ilyenkor a ki mikor fog meghalni, és te, mama, ugye még sokára jellegű kérdéseket. Ez nem is baj. De szerintem érdemes feleleveníteni a magunk számára a túlságos szorongást játékosan oldó szokásokat. Nálunk ijesztgetés nincsen, és körbe sem járunk a lámpásokkal, tehát talán nem is kéne Halloween-nak hívni... Lehet, hogy jövőre megváltoztatjuk a nevét...












Tegnap úgy alakult, hogy a szembe-gyerekek is átjöttek. Nagy buli volt! Szerencsére akadt plusz tök is, így ők is készíthettek lámpást (Tika természetesen vonat alakút), Rózsa sütött sütit, volt múmiaetetés - azaz valaki bekötött szemmel etette a társát joghurttal.

Rózsa az idén egy nagy sütőtököt választott, nagyon nehéz volt kikaparni a belsejét. Habverővel próbálták fellazítani, és a leghosszabb késünk sem ért le az aljára. Megoldották!

Gábor viszont egy aprócska, zöld tököt választott, aprólékosan kidolgozták, szerintem nagyon helyes lett! Még sapkát is kapott almából. Mindenki nagyon jól érezte magát...

Szent Mihály-napi vásár

Sok helyen van mindenféle iskolákban, óvodákban Szent Mihály- vagy más naphoz kapcsolódó vásár. Gyakran a gyerekek vagy szülők által készített dolgokat lehet megvenni, jó pénzért, amit aztán az osztály-csoport kap meg. Én sohasem szerettem ezeket a rendezvényeket. Kiskoromban azért, mert nem kaphattam annyi pénzt, hogy megvehessem a nekem tetsző dolgokat, most meg azért, mert nem adok, nem szeretnék adni a gyerekeknek annyi pénzt, hogy megvegyék a nekik tetsző dolgokat, meg az is zavar benne, hogy szerintem semmi jóra nem nevel így egy vásár: akinek sok pénzt adnak a szülei, sok mindent meg tud venni.
A mostani iskolánkban viszont egészen más volt a helyzet.

A gyerekek maguk készültek otthon a vásárra, örömmel készítgették a portékáikat, nálunk is hetekig dolgoztak vele. Már bőven az iskola kezdete előtt bementünk, kipakolták az árut, ízlésesen elhelyezték, sőt, összefogtak többen, hogy mindig legyen valaki az asztalnál, amíg a többiek körbejárnak vásárolgatni.
A vásárban játékpénzzel lehetett fizetni. Az is kapott, aki nem hozott portékát, de aki hozott, annak sokkal több ütötte a markát - és persze közben az eladott áruból is jött be pénz. Lehetett alkudni, taktikázni, hogy sokért vagy kevésért hirdeti meg inkább az ember, és nagyon jól volt kitalálva a pénz mennyisége, bőven, de nem túl bőven lehetett vásárolgatni belőle. Nem tudom, pontosan hány gyerek készült, de az egész udvar tele volt a jobbnál jobb kis dolgokkal, sütiket, játékokat is lehetett venni.
A vásárlók hozzáállása is nagyon tetszett: egy kislány tobozokat árult nagy lelkesedéssel, és láttam, ahogy egy "nagyfiú" válogatja a legszebbet, és megveszi. Egy toboz sem maradt a kislány nyakán, és mások is erről számoltak be: elkeltek a rajzok, a pomponok, a palánták, a festett kavicsok...minden.
Végül a tanárok diszkréten felvásárolták a megmaradt sütiket, az összegyűlt pénzt pedig beszedték, és így még abból sem lett verseny, hogy ki mennyit tudott összegyűjteni.
Nagyon vidám délelőtt volt. Köszönjük!

A klasszikus...

Nos, megtörtént. Ibolya belevágott Tika hajába, úgyhogy nagyjából megkopasztottuk a kis lurkót. Nagyon furán néz ki egyelőre.
Úgy történt, hogy Rózsa az autóban vágta le a nyárra gondosan megnövesztett és formára reszelt körmeit, és a kisollót az ülésében hagyta. Amíg a nagyokat bekísértem az iskolába, megtörtént a kopasztás. Csak este vettem észre a levágott fürtöket. Annyira nem értettem a helyzetet, hogy elsőre azt néztem, hol van a szemeteszsák, amit esetleg az autóban felejtettem.
Ibolyának kattan az esze, villan a szeme, és egy pillanat alatt véghez is viszi, amit eltervezett. Ritkán kérdez... Az a szerencse, hogy sokszor nagyon-nagyon jó, segítőkész, vidám ötletei akadnak.

Gábor gondolkodásába némi szürreális elem vegyült a minap (amúgy a WC-ről most az hallatszik: kaphatok egy színes lapot?), amikor éppen fürdeni készült:
Mama, mi lenne, ha én papírból lennék. Akkor hajtogatnék magamból egy pókot. Mit szólnál, ha egy óriási, fekete pók mászna ki a fürdőkádból?
(Na, ehhez mit szólna Kafka...)

 Rózsa viszont archaikus elemekkel tarkított meserészletet hozott:
Úgy volt a történet, hogy egy sárkány-lábnyom felkapta hőseinket, és visszarepítette a sárkányhoz. Itt "elszakadt a mesecérna", azaz a következő, azaz éppen Rózsa, folytatta a mesét.
A lábnyom azt mondta a sárkánynak: Ott vannak a teraszon.
A sárkány azt mondta: Köszönöm. Menj vissza az őrhelyedre! Nemsokára én is odamegyek és jutalomból megkenlek zsírral.
 
Sajnos most be kell gyűjtenem a bicikliző nagylányokat (itt van nálunk Rózsa egyik barátnője is, együtt mennek Regnumra). De remélem, hamarosan teszek fel képet Tikáról - ügyes voltam, máris itt van. Tika itt éppen egy seprűnyéllel hokizik. Az fentin meg látszik a két elválaszthatatlan, tündéri tesó.

Tudom, hogy erre most nem érek rá...

...mert ma éjjel még egy cikket kéne leadnom, de már nagyon elegem volt az előző bejegyzésemből :-).

Nagyon jó volt a nyaralásunk! Elindultunk egy nagyot pihenni, de aztán ide-oda mentünk, rengeteg mindent megnéztünk, városnézés, kirándulások, első közös tengerezés...

Jó volt a családos lelkigyakorlat, öröm volt megélni, hogy áldás vagyunk egymás számára.

Gábor az elmúlt héten háromszor sütött süteményt. Nyamm!

Ma volt Rózsa névnapja. Eszter is eljött, vidáman töltöttük a nap nagyrészét, különösen jó volt az esti mécsesfényes táncolás, csak túl sokáig tartott.

Ibolya bekerült abba a csoportba, ahova a leginkább szerettük volna, ráadásul szívecske lett a jele - erre vágyott kiscsoportos kora óta.

Nemsokára kezdődik az iskola, nem nagyon várjuk, de már alakul a helyzet.

Vigyázat, szélhámos!

Kedves Ismerőseink,

kicsit részletesebb leírom Nektek, hogy mi történt velünk szombaton, hátha valaki hasonló helyzetben nem jár ugyanígy, mert felismeri esetleg az illetőt.

A Batthyány téren odalépett hozzám egy bőbeszédű, szimpatikus, angol nyelven (és még legalább németül nagyon jól) beszélő fiatalember, és előadta, hogy ő grönlandi, Nuuk-ban tenne PhD-szigorlatot hétfőn, de itt ragadt Magyarországon, mert a becsekkolás előtt még megivott egy kávét, elbeszélgetett valakivel angolul, és rábízta a csomagját, amíg elment a mosdóba. (Itt kifejtette, hogy persze ez nekem fura lehet, mert itt bizalmatlanabbak az emberek, de mivel ők csak 50000-n vannak, naivabbak, megbíznak egymásban.) Az illető meglépett a csomaggal. Így ő próbált kapcsolatba lépni az izlandi konzulátussal, de nem voltak nyitva, elment a rendőrségre stb, majd a londoni izlandi konzulátuson keresztül sikerült repülőjegyeket szerezni, mellyel időben haza tud érni. Elővette okostelefonjai egyikét és megmutatta, hogy mikor és honnan indulnak a tervezett járatok. A gond az, hogy az utolsó járatra csak a business class-on van egy hely, ezért a különbözetet, 281 eurót meg kell fizetnie. Mivel ellopták a bankkártyáját, nincs pénze, csak kb. 20000 Ft-ja, ezért 220 eurót kér, oly módon, hogy édesapja átutalja annak, aki megadja a számlaszámát, azonnal küldi a banki bizonylatot e-mailen az illetőnek, és kéri, hogy adjuk át neki ezt az összeget. Ez így hihetőnek tűnt (bár Emil mondta, hogy egy ilyen bizonylatot hamisítani is lehet, de voltaképpen enélkül is odaadja a pénzt). Ez után felhívta édesapját, északinak tűnő nyelven beszélgetett vele valamennyit. Eljött velem Gödre, közben megérkezett a bizonylat 350 euróról, hogy mi is jól járjunk, és elmehessünk valahova a barátainkkal vacsorázni (erről lecsúsztatok ;) ). Megkapta a pénzt, visszajött, megadta a Skype azonosítóját, hogy majd felvegyük a kapcsolatot.

Sajnos kiderült, hogy a bizonylat nem valódi. Sem az illető megadott neve, sem az „apja” (Yngve és Peter Adresen) nem szerepel az Interneten. A csatolt kép a bizonylat tetejét ábrázolja, a bank valódi, de a bizonylat hamis.

A férfi fiatal, 30 körül lehet, rövid, barna hajú, bordós, svájci kereszttel díszített hátizsákot viselt, farmert és csíkos inget. A hátizsákjában volt egy fekete, Sandstone dzseki is.

Nagyon sokat beszél – gondolom, hogy ne lehessen kérdésekkel összezavarni, meg így nagyon hitelesnek is tűnt.

Ez eléggé elszomorító eset, mégis azt érezzük, hogy legközelebb is segítenénk egy rászorulónak – bár ezek után én utánakérdeznék a rendőrségen vagy legalább a hotelben, ahol állítólag megszállt.

Szóval csak okosan. Ha találkozik vele valaki, legalább készítsen egy fényképet :).

Nagyon sajnálom őt. Olyan fiatal. Imádkozom érte, hogy hamar megváltoztassa az életmódját. Hátha segít neki ebben az a másfél óra, amit beszélgettünk. Tényleg, leginkább őt sajnálom, bár persze ez a 70000 Ft is elég rosszul érint minket. Úgy érzem, mi helyesen jártunk el, még ha nem is voltunk elég bizalmatlanok. Emil szerint nem is lehet egész biztosan meggyőződni. 

Érdekes, hogy előtte csütörtökön az asszonykörön pont szóba került, hogy hogyan jó kéregetőknek segíteni. Én azt mondtam, hogy fontosnak tartom a segítséget, de nagyon zavar, ha többet adok, mint amennyit a lehetőségem enged, meg nem szeretem, ha becsapnak... Valaki megjegyezte, hogy lehet annak is örülni, hogy egyáltalán tudok adni, van rá lehetőségem - és higgyem el, hogy emiatt nem fogok nélkülözni, Isten pazarul "visszaadja". Hiszen Jézus is buzdít, hogy segítsünk. Más azt mondta, hogy nekem azzal kell elszámolnom, hogy adtam-e a rászorulónak, neki meg a saját életével. Ezzel nagyon egyetértek. Ugyanakkor azért okosnak is kell lenni, nem túl naivnak. Most úgy érzem, hogy nálam bizalmatlanabbnak. Majd legközelebb. Egyébként tényleg nagyon ügyes volt, csak 1-2 kisebb hiba jutott azóta az eszembe, amit elkövetett, és azt is csak azután, hogy már a kezében volt a pénz.

Még sok mindent gondolok.

Kaland. Vezetés. Tanulás.

Kísérletek minden mennyiségben

Továbbra is szeretem a békés, itthoni napokat, különösen, ha olyan jó ötleteket találnak ki a gyerekek, mint az elmúlt napokban. Nagy kísérletezés folyt itthon, különösen Gábor jeleskedett mindenféle megfigyelésben, próbálgatásban.
Van egy könyvünk, ami remek beruházásnak bizonyult: 100 tudományos kísérlet a címe, és valóban könnyen megvalósítható, vidám, látványos kísérletekkel van tele.
Az első talán egy gumikerekes hajó volt, de nem forgott valami jól, mert nem volt itthon postásgumi, csak egy árva befőttes. De azért pörgött egy kicsit, csak nem vitte előre a hajót. Ez volt a kezdet.

   Rakétalufikat is eregettünk spárgára húzott szívószálakkal egyik széktől a másikig.
Aztán csináltunk ecetes-vizes keveréket egy kis ételfestékkel, majd óvatosan, papírzsepibe bugyolálva beleeresztettünk egy kis mosószódát. Ez a nagy kedvenc, mert lassan a színes trutyi pezsegve kifolyik az üveg száján - nagyon vicces.
Másnapra Rózsa és Gábor egy egész kiállítást hoztak létre. Volt benne naplemente- és égimiticáió, azaz egy kis tejes víz befőttesüvegben, amelyet egy lámpával kellett átvilágítani. Az egyik oldalról égkéknek tűnik, a másikról pedig a lámpa fénye pirosas.
Volt lehetőség száraz nyelvvel ízeket érezni - nem könnyű...
Volt furcsa kulimász, amiről nem lehetett megállapítani, hogy milyen halmazállapotú, és még néhány jó kis kísérlet.

Gábor nagyon vágyott egy világító csápú bogárra, de ez az én képességeimet már felülmúlta. Olyan jó, hogy van az embernek férje, aki minden további nélkül össze tud rakni gyurmaragasztóból és egy elemből meg ebből-abból egy világítós bogarat. Gábor nagyon boldog volt vele. A gyurmaragasztót egyedül vették meg a gyerekek. Nagyon szeretnek vásárolni menni, különösen Rózsa. Ügyesek, körültekintőek, együtt mozognak - tényleg megbízhatok bennük ezen a téren is.

Dédpapa és Sári néni is meglátogatott minket, és mivel Dédpapa nagyon szereti a fizikát és a kísérleteket is természetesen, Gábor eldicsekedett neki a tapasztalataival. Nyomban kért egy üveget és egy kis szappant, óvatosan szappanhártyát tettek az üveg tetejére, és a kéz melegétől a hártya szépen felpúposodott. Nagy volt a lelkesedés. Még kipróbáltuk azt is, hogy egy üvegbe helyezett élesztő-cukor-víz-keverék által fejlesztett gáz mennyire tud felfújni egy lufit. Szerencsére Emil még az elején figyelmeztetett, hogy talán ne egy vázába tegyem ezt a maszatot, ezért egy üres orvosságosüveget használtam fel. Annyira jól sikerült a kísérlet, hogy az élesztő teljesen belemászott a lufiba... Végül volt nagy-nagy bumm!

Gábor most már egyedül dolgozgat, mert Rózsa éppen táborban van. Csinált kejfeljancsi-szerű pterodaktiluszt, madzagon mászó pókocskát, összehajtogatott virágot papírból, aminek a közepén egy kis bogár ült, és ha vízbe tesszük, szépen kinyílik. (Ezt a kísérletet egyébként én egy ötletes tavaszi imából ismertem - egy hálaadást kellett felírni a virág közepére, ráhajtogatni a szirmokat, vízre helyezni, és a halk énekszó közben szépen kinyílnak a virágok. Nekünk Zombory Ági mutatta. Sikerült megtalálnom az Interneten is a kísérletet, itt van: http://www.abc.net.au/science/surfingscientist/magic.flower.htm . Egyébként sok más szuper kísérlet is van ezen az oldalon, lehet, hogy holnap megmutatom Gábornak :-)
Most éppen szódakristályok épülésére várunk.



Ibolya meg egyszerűen gyönyörű.
És vannak napraforgóink meg katángkóróink. 

Fairy Garden

I love the peaceful summer days. Our two daughters and two sons joyfully created together a small but sweet fairy garden. It was an old dream of mine, since I have seen an inspiration on Magic Onion blog years ago.  The children had great ideas: there is a small house, painted stones, a small lake, playground, praying place, recreation area, so everything needed.
Mysterious: next day small footsteps were seen in the heart-shape sandbox - maybe a fairy visited the garden? (It really wasn't me...)

1. Így kezdődött: kavicsfestegetés, kopott madáretető. - Start: children are painting stones and an old birdhouse is there as well.

 2. Így végződött: büszke alkotók és a kész kertecske - The End: Proud kids and the fairy garden

3. Felülnézet. Bejárat, házikó, jobbra játszótér, balra levendula, alatta-mögötte asztal székekkel. Középen tavacska, az út a kereszthez vezet, az ezen nem látszik éppen.

 4. Bejárat. Gyertek tündérek!

 5. Üldögélő hely

 6. Játszótér: hinta, homokozó, gyöngyhajigáló játék

 7. Tavacska, imádkozó hely

Tündérkert

Olyan jók a békén itthon töltött napok! Ma egész délelőtt tündérkertet készített az egész csapat. Nekem régi vágyam már, amióta a Magic Onion blogon láttam egy ilyet. Tegnap Rózsával is szóba került valahogy, és ma úgy ébredt, hogy csináljuk meg. Sok jó tervvel állt elő, felújítottak egy régi madáretetőt tündérháznak, festettek kavicsokat, nem maradhatott el az imádkozós hely sem (ami miatt a szomszéd néni azt hitte, meghalt a hörcsögünk :-) ), van tavacska ugráló pallóval (Gábor műve), kerítés (Tika), üldögélő hely (Ibolya díszítette), boltív, játszótér, szóval minden, ami kell. Mutatok sok fényképet, nagyon lelkes vagyok.

1. Így kezdődött: kavicsfestegetés, kopott madáretető.

 2. Így végződött: büszke alkotók és a kész kertecske

3. Felülnézet. Bejárat, házikó, jobbra játszótér, balra levendula, alatta-mögötte asztal székekkel. Középen tavacska, az út a kereszthez vezet, az ezen nem látszik éppen.

 4. Bejárat. Gyertek tündérek!

 5. Üldögélő hely

 6. Játszótér: hinta, homokozó, gyöngyhajigáló játék

 7. Tavacska, imádkozó hely


A szomszéd nagylánnyal és egy náluk nyaraló kislánnyal még sárkányt eregetni is voltunk ma - köszönjük szépen, Emese, és a palacsintát is! Tika már nagyon elfáradt, de a többiek lelkesen rohangáltak.
A zöld-sárga sárkány Pásztor Dédpapa műve, fantasztikus! A másik képen látható sárkány Emeséé. Annyira jó volt, hogy még egy, nagyon könnyen röptethető kis sárkány is előkerült az utolsó pillanatban, amikor Gábor már kezdett elszontyolodni.
Köszönöm, Istenem, az egész napot.

Tika értelmez

Ma három misére szerettem volna menni, de eleve csak kettő jöhetett szóba. Egyről fájó szívvel lemondtam, majd a másik kettőről is, mert Ibolya mára kelve lázas lett és a hasa is...szóval nem voltunk miseképesek.
Ilyenkor mesét nézhet a kis beteg (és persze a testvérei is). Szerencsés módon éppen volt itthon új mese, amit a múltkor akciósan vettem a Tescóban: Aranyhaj és a nagy gubanc.
Tika érdeklődve nézte, ahogyan felmászik a sármos hős a toronyba a szép leányhoz, és így kommentálta a dolgokat: Felmászik a papája!
Aztán a lány dalra fakadt. Tika szerint ezt énekli: Kérem a gétémet! (Géte = szopizás )
Olyan érdekes belelátni egy kicsit, hogyan értelmezi egy ilyen kicsit a világot.

Aztán a délutáni alvás közben Emil a két naggyal elment keresztelőre, én meg elkezdtem meghallgatni rádión a szentmisét. Előbb-utóbb Tika is előkóválygott, beült az ölembe, próbált rájönni, mi a helyzet. Előbb-utóbb sikerült neki:
- Mama, ez után fog lenni pogácsa?

Lapzárta után...
Hazajöttek a többiek a keresztelőről. Szemlátomást jókedvűen, még fogócskáztak is egy kicsit a ház körül. Késő van. Mindenki gyorsan ágyba. Sötétben beszélgettünk még egy kicsit. Emilnek az tetszett a keresztelői misén, hogy mindenki mondhatott szentet, amikor megszólították a szenteket a szertartásban. Beszélgetni kezdtek arról a gyerekek, hogy van-e Szent Rózsa, Szent Gábor az arkangyalon kívül stb.
Rózsa: Mama, és Szent Virág van?
Én: Nincs, és ahogy magamat elnézem, nem is lesz. Azért igyekszem. (Kis fájdalommal, mert még jól emlékszem gyerekkoromra, amikor olyan biztos voltam benne, hogy...)
Gábor: De Mama, aki Jézusnak elkötelezte magát, az már szent!
(Jó, hogy sötét volt...)

Ibolyka biciklin!

Elképesztő hír: Ibolya megtanult biciklizni!
Az alig-alig ötéves nagylány már Gábor nemrég lecserélt biciklijét is kiválóan tudja tekerni, nem borul fel, nagyon ügyes!!! Régóta gyakorolgat a ház előtt, a maga önálló, segítséget alig kívánó módján, de azért időnként megengedte, hogy mögötte fussak, segítsek az egyensúlyozásban. Aztán egy idő után nem hívott, s pár hét múlva értesültem róla, hogy megtanult biciklizni. (Mama, most már vehetünk egy igazi, rózsaszín biciklit!) Mert korábban arról volt szó, hogy addig kár biciklivásárláson gondolkozni, amíg nem tud biciklizni,

Nagyon megnőtt, nagylányosodott Ibolya az utóbbi időben. Egyre kevesebb a számomra érthetetlen és emiatt nehezen kezelhető kitörés, olyan jó vele jóban lenni! Beszélgetünk, rajzolgatunk, időnként memorizunk vagy kirakózunk - szép az élet :-).

Még nem írtam róla, de van egy hörcsögünk, és Ibolya olyan ösztönösen remekül foglalkozik vele, hogy csak ámulok. Úgy fogja meg, mint egy profi, nem fél tőle, és nagyon számon tartja. Ha nagy lesz, táncosnő szeretne lenne, lehetőleg lóháton.

Csodálattal nézem ezeket a gyerekeket - mindegyik olyan más, olyan egyedi és olyan csodálatos.

Tika-móka

Nagyon bensőségesre sikerült a Húsvétunk. Még keresem a szavakat és formát, hogy hogyan írjak róla, hogy megmaradjon emléknek, de ne törjön meg a varázsa sem.

Addig is néhány villanás Tikáról.

Nemrég megvettem Nagymaminak a régen kitalált - de gondosan titkolt - nagyitelefont. Előtte Ibolya fagylalttortáját vittük az oviba, és Tika is kapott egy fagyit, hogy örüljön.
A boltban nem volt szabad ügyintéző, javasolták, hogy várakozzam, amíg fel nem szabadul valaki. Majd kisvártatva hirtelen felpattant a fiatalember, közölte, hogy gyorsan, mindjárt foglalkozik velem valaki. OK, de nem értettem a hirtelen változást (talán csak most vette észre Tikát? - gondoltam...), mindegy. Rögtön az árukiadó ablakhoz hívtak, ott mondtam el a kérésemet, egy percen belül hívtak a pénztárhoz, a sorban szó nélkül előreengedtek. Meglepve simítottam végig a hajam, ÉÉÉS
akkor vettem észre, hogy a hajamon egyenletesen el van kenve Tika vaníliafagyijának jelentős része. A nyakamban ült, amikor ette, és a lába között gyűlt össze a lecsöpögött lé. Jól felmelegedett, ezért nem vettem észre korábban.
Gyorsan végeztem (legközelebb málnát kap, hogy rekordot tudjak dönteni), vittem a zsákmányt. :-) Közben megbeszéltem Tikával a dolgot:
- Tika, te lecsöpögtettél engem?
- Igen, eléggé lecsöpögtettelek fagyival!

 Diót tört egy jó marokkővel. Ügyes technikával, egyik kezében a dió, másikban a kő. Egyszercsak méltatlankodva jön:
- Ütögettem a kővel, és tökre zavaró, hogy az ujjamat is megtörtem!

Jóval később kezdi a szobatisztaságot, mint akármelyik testvére, de igyekeztem (több-kevesebb sikerrel) ezen nem problémázni, és neki sem emlegetni túl gyakran. (Most egyébként már 4-5 napja szépen megy a dolog.) Még a megelőző időszakban történt, hogy szeretett volna igazi alsógatyát venni.
- De ne kakilj bele a gatyába!
- Jó, nem fogok.
- Hanem, hova fogsz kakilni?
- A földre.

Olyan büszke vagyok Rá...

Emilre.
1, Ideköltöztünk, nagyjából berendezkedtünk, Emil bekötötte a mosógépet, majd talán négy hét elteltével a mosógép folyamatosan eresztette a vizet, és nem mosott persze semmit, csak szivattyúzott. Rémülten kikapcsoltam, majd felhívtam az Emil által kikeresett egyik mosógépszerelőt. Ő elmondta, mit nézzünk meg, férjecském szétszedte, összerakta, de az nem segített. Ebben az esetben az elektronika a hibás, ki kell cserélni az egész gépet. Más mosógépszerelőket is megkérdeztünk, de egybehangzóan azt állították, hogy vegyünk egy újat. Végülis lassan 10 éves, egy szavunk sem lehet rá.
Erre Emil kiszerelte az elektronikáját, és MEGJAVÍTOTTA!!!! Újraforrasztotta a szétégett részeket, és most működik a mosógép!
2, Működik a mosogatógép, amit ő tölt meg mosatlannal és pakol ki, ehhez átszerelte a konyhabútor egy részét. Ezen kívül felszerelte Gábor polcait, a bordásfalat, rögzítette a szomszédoktól kapott hintát, szinte mindenhol vannak lámpaburák, ideiglenes, de igen praktikus függönnyel sötétítette el a gyerekszobát, megjavította, gyereküléssel látta el és kipróbálta a biciklimet, Gábor bicaját is megcsinálta, elhozta a fügefámat a régi kertből, elhelyezte az anyósoméktól érkezett ülőgarnitúrát és fürdőszobabútorokat, összeszerelte az általa készített könyvespolcot, felállított nekem egy munkaasztalt, és némi helyet csinált az én remek dolgozószobámban (mert ilyenem is van ám!)... Nagy biztonságot ad nekem, hogy ennyire lehet rá számítani a ház körüli ügyes-bajos dolgokban.
3, Nagyon jó Vele az élet! Szeretem a humorát, a kedvességét, a soha nem túlnyavalygó megértését, hogy mindig meghallgat, ha valami fontos (és jókor kezdem el mondani ;-) ). Nemsokára 10 éves házasok leszünk. Nagyon hálás vagyok.

Rózsára.
1, Nemrég kezdett el jazzbalettre járni, és úgy tűnik, fel fog tudni lépni a csoporttal együtt, akik már régóta gyakorolják a táncot. Közben gyönyörűen furulyázik, és még verseket is ír. Nagyon tetszik ahogy és amiken gondolkozik. Az alábbi szöveg voltaképpen egy ének volt, de a dallamát nem tudtam leírni:
Kisegér: Mi az a nyelv?
Nagyegér: A nyelv az olyan, hogy minden ember így beszél,
magyar, orosz, olasz, szlovák, angol.
Az állatoknál nem értik meg egymást,
cincog, brummog, nyávog, ugat, VAÚ!

Kisegér: Mi az az ország?
Nagyegér: Az embereknél minden helyet országnak hívnak,
magyar, orosz, olasz, szlovák, angol.
Az állatoknál minden helyen egy kis ország van:
odú, fa, fészek, lyuk.
Ha meg akarod érteni az állatok nyelvét,
menjél el Meseországba, és nézd meg,
ott minden állat érthető nyelven beszél,
nincs magyar, olasz, lyukak, szlovák, VAÚ!

2, Csodaszép virágcsokrokat köt mindenféle méretű, formájú és magasságú növényekből.
3, Szeretettel, odafigyeléssel játszik különböző életkorú testvérkéivel - olyan jó látni!

Gáborra.
1, Egyre szebben, tisztábban beszél, magától is szépen gyakorol, csinálja a házi feladatokat. Gyönyörűen énekel, csengő hangon, meghatóan. Szépen mozog, táncol, felszabadultan pörög. Kedvenc zenéje mostanság Nox: Tűztánc.
2, Korát szerintem magasan meghaladó matekpéldákat old meg, különös örömmel akkor, ha dinoszauruszokat is sikerül belekevernem a szöveges példába. A dinókról jut eszembe: nemrég egy kiállításon voltak keresztmamája Rékával. Nagyon élvezte, örült neki, sokat mesélt róla, és a héten kiderült, hogy nyert egy 100 db-os puzzle-t. Elmentünk átvenni (kaland: metrón utazás és építkezésnézés), már többször kirakta.
3, Mélyen átéli az élet eseményeit, elgondolkozik, reflektál rájuk. Mostanában nagyon szereti az Önző Óriás című mesét, ami Papácsnak is szeretett meséje.

Ibolyára.
1, Mostanában tudatosan igyekszik kifejezni az érzelmeit végletes helyzetekben. Elképesztő látni, hogy ez a kis szőke tündér a hiszti és visítás helyett keresi a szavakat, és próbálja elmondani.
2, Nagyon szereti az állatokat, rendszeresen átmegy a szomszéd kerítéshez simogatni a kutyát. Számon tartja a virághagymákat, a halakat, és most hörcsögre vágyik.
3, Rajong a lovakért, a táncért. Ki tudja rakni a Húsvétra kapott 100 db-os lovas puzzle-t!

Tikára.
1, Gyönyörűen énekel, magyaráz, érdeklődik. Emiltől megkérdezte egyszer, amikor hazaért, hogy mi volt veled, Papa? Mit csináltál ma?
2, Szépen imádkozik evés előtt, és szól, ha elmaradna. Érezhető, hogy tényleg jelent neki valamit ez a dolog. Olyan jó vele összebújni, szorosan átöleli a nyakamat, és felsóhajt: HÁÁÁ! Ez abból a játékból maradt, amikor ő volt a kiscica, és nyávogott. Most nagyjából azt jelenti, hogy szeretlek.
3, Nagyon bonyolult mozdulatsorokat is tud utánozni. Tegnapelőtt a kislányokkal májtornát csináltunk (majd mesélek róla valamikor ;) ), és ő is jól követte a gyakorlatot.

Magamra is :)
1, Az esetek többségében türelmesen, szeretettel foglalkozom a gyerekekkel, rendezem a mindennapokat, és még a házimunka sem nő teljesen a fejemre.
2, Jól érzem magam a világban. Ami nem azt jelenti, hogy ne bénáznék, csak azt, hogy nem drámázok rajta - alighanem mással is előfordul. Ha meg nem, engem az sem kell, hogy szomorítson, sőt!
3, Már lassan 10 napja minden nap foglalkoztam a tudományos munkámmal.

Köszönjük Neked, Istenünk.

Orrmandula és más nyalánkságok

Gáborunknak kivették az orrmanduláját. Minden logopédus fontosnak érezte a műtétet, mert a hangok képzését akadályozta az orron keresztül nem áramló levegő. A doktornő egy füst alatt a garatmandulán is elgondolkozott, de aztán - mivel egyébként nem egy beteges gyerek - azt nem vette ki. Viszont e nyelvfékét is felvágták.
A vérvételen nagyon bátran viselkedett, mert arra gondolt, hogy utána kap egy Kindertojást. Olyan jó, hogy egy kis ajándék reményétől ennyire fellelkesedik... nagyon hasznosnak bizonyult. Vagy két és fél órát várakoztunk. Közben Emil játszott a két kicsivel a közeli játszótéren - nagyon kedves tőle. Ez durva lett volna a három manóval. Így kiolvastunk egy hosszú dinós könyvet - 100 állomás, 100 kaland.
Persze a műtétre is ajándékkal készültünk, ha már ilyen jól bevált az ötlet egyszer. Gábort főleg az altatás riasztotta, hogy nem fogja tudni, mi történik vele, elveszti az önkontrollját. Látszólag nem stresszelt rajta sokat, de olykor éjjel is felébredt, kijött a szobából - szóval nem volt nyugodt.
Én sem voltam az, mert bent kellett aludni egyszer, és aggódtam Tikáért, aki még szopik éjjelente. De persze most Gábor volt az első. A Szent Imre Kórházban műtötték, mindenki nagyon kedves volt, és ott már nem kellett várni, időben, szépen folytak az események.
Igyekeztem az egész napomat Isten kezébe adni, és Ő meg is nyugtatott, hogy ez így rendben lesz. Érdekes, hogy nehéz helyzetekben könnyebben őrzöm a kapcsolatomat vele. Bár a különlegesen örömteli helyzetek is közelebb segítenek hozzá. Az átlagos, mindennapi pillanatok azok, amik időként kifolynak a kezemből.
A kórteremben már ott volt Pálma és a mamája. Nagyon aranyosak voltak, öröm volt velük megismerkedni. Gábor megitta a szerinte rossz ízű kábító italt. Arra készült, hogy nevetgélni fog tőle, de csak kábább lett, kásás volt a hangja, alig értettem. A számolás nem ment, 27 meg 12 az nála 20 volt. Aztán megjött az aneszteziológusnő, és betolták Gábort. Bevihetett magával egy játékot. Az ankylosaurusát választotta. Íme a doktornő beszélgetése az elkábított gyermekkel:
- Ez milyen állat?
- Ankylosaurus. (kissé kásásan, de érthetően, betűt sem tévesztve.)
- Aha, és ez mekkora?
- A hossza akkora, mint tíz felnőtt férfi, a magassága meg, mint egy felnőtt nő.
- Nem, ennél biztos nagyobb!
- Nem, ez ekkora! És ez a legnagyobb Ankylosaurida!
Nos, igen. Vannak fontos dolgok.

Aztán előkerült szegénykém. Nehezen ébredezett, hánykolódott, de az nagyon aranyos volt, hogy a popsiját pont úgy emelte az égnek, mint anno, kisbabakorában. Amikor már tudott beszélni az ajándékul választott dinók után kezdett érdeklődni, persze odatettem őket a párnájára. Erre később nem emlékezett még. Kiderült, hogy a korábban ankyló-nak hitt jószágok valójában egy pinacosaurus és egy euplocephalus.

Kellemes, pihenős nap következett. Én is befekhettem az ágyába, jókat aludtunk. Tika is túlélte az éjszakát, de egy pár napig bújósabb, nyűgösebb volt. Gábor gyorsan gyógyult, és amikor már nem fájt annyira a nyelve, meg is tudta pörgetni. Úgy tűnik, ez biztosan jól sikerült. Az orrmandulájának hiánya szerintem az énekhangjában jelentkezik a legjobban: sokkal csengőbben, tisztábban énekel.

Március 15.

Gábor volt a huszárkapitány a március 15.-i ünnepségen. Nagyon lelkes volt, sokat gyakorolta a szövegét: - Huszárok, sorakozó! Verbunk!
Megint olyan szerencsém volt, hogy videózhattam az oviban, és így láttam az előadást. Ügyesek, aranyosak, bátrak voltak. Persze főleg Gábor :) . (Kérésre szívesen küldök linket a videóról!)
Sok dinónak készített itthon huszárcsákót, úgy masíroztak. Vettük ugye a zászlót, azt szépen kitettük, és úgy alakult, hogy a gyerekek egész napját át-átszőtte az ünnepi készület. Közben a kertben játszottunk, gyönyörű idő volt. Készítettek zászlós-címeres repülőket, melyeket a teraszról hajigáltak lefelé. Persze rögtön az első átment a szomszédba... de ez nem zavarta őket, a többi szépen repült.
Aztán címeres kirakót készítettek, de azt hiszem, az nem készült el. Végül kokárdasütik készültek, kis linzerkorongok piros-fehér-zöld cukorszórással. Adtunk a szomszédoknak is, és még így is jutott mindenkinek, pedig egy tepsit odaégettem. Réka sütőjét használom, és olyan gyors, hogy még mindig nem szoktam hozzá.

Tika szövegel, kis ízelítő:
Öntudat - Én nem kettő éves vagyok, hanem Tibor és Tika!

Nyihagok - lovagolok
zongicsál - béka hangot ad

Kinyílt a karalábé, amit szembe-Zsófitól kaptam. Szép sárga virága van. Mutattam Tikának:
- Nézd, milyen szép a karalábé!
- Karmalábé? Jaj, megkarmol!

Próbálom magyarázni, miért nem veszem fel: - Én itt szeretnék ülni és enni!
De nem hátrál: - Én is ott szeretnék ülni, és ott enni!

És még élveztem is...

Ez a nap nem volt semmi. Nagyjából kétszer annyi dolog volt benne, mint amennyit egy naptól szívesen tolerálok, de mégis vidám, pörgős, eredményes volt.

6. 25: ébresztő (25 perccel többet aludtam! Biztos ettől bírtam olyan jól a többit ;) )
7.30: indulás az iskolába. Előtte elolvastuk az evangéliumot, öröm volt hallani, milyen értelmesen gondolkodnak róla. (Mi nem vagyunk zsidók, milyen szerencse, hogy Jézus hozzánk is eljött; Minden ember Isten gyermeke, az is, aki nem úgy gondolkodik, mint mi.) Rózsa most ment a betegsége után először, vitte az itthon készített hatalmas órarendet. Öröm volt látni-hallani, ahogy az osztálytársai örömrivalgással ugrottak a nyakába.
8.45: megérkezés az óvodába. Mindenki örömmel ment a csoportjába. Előtte elég heveny hányingerem lett, de aztán elmúlt. Nem kellett volna az autóban reggelizni menet közben. De legalább ettem! Ez viszont pirospont Az autóút során meséltem, szentek életéről beszélgettünk, szeretem az ilyen utakat.
9.45: megérkezés Nagymami-Nagypapihoz új pátyi otthonukba, mely a Levendula-házban van. Tika éppen aludt, de inkább felébresztettem és bevittem magammal. Nagypapi a kapuban várt. Nagyon szép, ízlésesen berendezett, praktikusan kialakított, kedves, meghitt lakást találtak ki maguknak, igazán büszke vagyok rájuk :). Jót beszélgettünk, Tika autózott, kockacukrot majszolt, jól érezte magát. Én is jól éreztem magam, jó volt Nagymamiék közegében lenni. Elfelé menet Tika elfogulatlanul megfogta Nagypapi (neki Déd-) kezét, és úgy mentek a folyosón. Nagymami megjegyezte, hogy itt meg két Tibor, az egyik nagy, a másik kicsi. Tika válasza: Igen, én vagyok a nagy!
13.15: érkezés az óvodába. Ibolya, Gábor lelkesen csatlakoztak hozzám, meséltek, vidámkodtak.
14.00: érkezés az iskolába. Rózsa azonnal jött, minden OK.
14.30: elmentünk Vácra zászlót venni a holnap utáni ünnepre. Azt találtuk ki, hogy "igazi" 48-as huszárzászlót veszünk. Sikerült is. Nagyot néztek a military-boltban, amikor beözönlöttünk a négy gyerekkel. ("Azta, ez egy egész óvoda"), valamit a gyerekek is nagyot néztek (Mama, mi ez? Ez egy koponya. És miért világít a szeme?, s később: Láttad, hogy itt még a cukor is egy katonai kulacsban volt?).
14.45: játszóterezés. A gyerekek kinéztek maguknak egy játszóteret Vácott, megálltunk és játszottunk egy órát. Volt egy nagyon magas mászóka, melyen mindenki saját vérmérsékletének megfelelően mászott. A teljes mászókát mutató képen mindenki fellelhető, és talán a méret is látszik. Juj! Végül egyébként Gábor is felment a tetejére, ami nagyon nagy szó! De sajnos én akkor már fényképezés helyett a "Gyertek már lefelé, indulunk haza!" szavakat ismételgettem.
16.00: érkezés haza. Rózsa lecke, én pedig a készülő udmurteposz-kötet korrektúráját kezdtem átnézni és megbeszélni a szerkesztővel. (Ez váratlan feladat volt.) Közben Ibolyával memoriztam. Mindig ő nyert, bár olykor megszánt egy-egy párral. Nem nagyon tudtam a játékra koncentrálni. Közben felhívott a gödi Dédpapa, hogy arról volt szó, hogy átmegyek hozzá segíteni egy telefont elintézni.
17.00: találkozások. A gyerekeket átvittem szembe játszani, és összetalálkoztunk Gábor leendő furulya- (s majdan talán duda?) tanárjával és feleségével, akik szintén nagyon közel laknak hozzánk. Kicsit beszélgettünk, majd elsiettem Dédpapához.
17.30: Dédpapánál. Kicsit beszélgetés, kicsi segítés, még folyt. köv.
18.30: vacsora, fektetés. Nagyon jó dolgom van, hogy így otthagyhattam a gyerekeket a szomszédban. Gábor még ajándékot készített este Mártonnak. Kicsit elszégyelltem magam, mert mivel késtem 20 percet, Zsófi nem tudott időben elindulni. De nem lett belőle nagyobb baj.
19.30: esti mese, lámpaoltás. Emil mesélt még egy kicsit, nagyon jó volt hallgatni.
21.00: Skype-konferenciabeszélgetés a Finnugor népekről szóló CD-ről, útkeresés.
22.00: további korrektúrázás
23.00: blogbejegyzés vége. Lassan talán összefutok ezzel a jóképű, kedves férfival, aki lent dolgozik a nappaliban. Csak még feltöltök pár képet is.

A megfelelő pillanatban

Ma indult Rózsa Vöcsök-hétvégére. Nehezen szánta rá magát szegényke, már napok óra kérlelt, sírdogált, könyörgött, hogy mennyire nincs kedve menni. Ma ki is fejtette, hogy nem érti, már egy hete sír miatta, és én még mindig azt mondom, hogy menjen el. Részletesen (és kb. tizedszer) elmagyaráztam neki, hogy miért tartjuk olyan fontosnak a közösséggel töltött hétvégét. A délutáni pihenő alatt végig a Vöcsök-táborban szerzett élményeit mesélte, s utána azt mondta: - Nem baj, ha már inkább várom a hétvégét, és nem sírok miatta?
Rózsát és két másik Vöcsköt én vittem (volna) a felsőgödiek központi találkozóhelyére - ahonnan egy másik család juttatta őket el a buszvégállomásra. Dédpapa is elhozott egy gyereket, aki egyenesen a hozzájuk közel levő iskolából ment a hétvégére.
Már szállítottam befelé a gyerekeket az autóba, amikor szólt a szemben lakó fiatalember, hogy teljesen leeresztett az egyik gumi, a bal hátsó.
Indulásról ennyit.
Még kétségbeesni sem volt időm, amikor felbukkant Dédpapa autója. Gyorsan utánaszaladtam, szerencsére észre is vett. Beültettem a gyerekeket, minden OK.
Elképesztő, hogy mennyire gondoskodik Isten.
Dédpapa még azt kérdezte: - És te mit csináltál itt, vártad a jószerencsét? Nem. Még arra sem volt időm.

Egy kis reklám-forgatókönyv, tegnapról.
Kétéves kisgyermek éppen szopizik. Meghitt hangulatú összebújás a papaszánban.
Megjelenik a kisfiú nővére, csokoládét majszolva, s kezében egy piros csokigolyót tartva.
A kicsi azonnal felhagy a szopizással, INKÁBB CSOKIT KÉREK! felkiáltással nyújtogatja a kezét.
A megkapott csokit egyben bekapja, és nagyokat nevet tele szájjal.

Ja, és a mosógép is elromlott.

Fly Lady újra

Már kezdjük annyira belakni a lakást, hogy egyre több helyen van kosz, rendetlenség, azaz elpakolni való mindenféle.
Zseniálisan netező Roni húgom hívta fel a figyelmemet néhány éve (vagy csak tavaly?) a FlyLady programra, amivel már az előző lakásban szép eredményeket értem el, (de aztán tündér-nagy-nagynénink, Ily néni adományaival okafogyottá vált a küszködés egy időre). Most viszont újult erővel és lelkesedéssel kezdem újra. Nekem ez a takarítónénis rendszer nem igazán válik be - a közbenső időben nagyon elhatalmasodik a tárgyak uralma. Úgy tűnik, hogy a szabályozott rend jobban segít nekem - bár természetesen munkásabb.
Így tegnap este elkészítettem a saját munkarendemet. Biztos, hogy még változni fog, de most nagyon örülök neki, és ma már be is tartottam! Nagyon tetszik, hogy bármikor vissza lehet csatlakozni, mert biztos lesznek nehezebb időszakok, és egy hónap alatt rend lesz újra.



Ezen a képen Ibolyának még magas a láza. A szomszéd gyerekekkel játszottak az egészségeseim a kertben, Ibolyka szigorú karanténban, bent mesét nézett. A kintiek a friss fűzfavesszőkből (Rózsa: "aranyvessző") koronát, karkötőt és gyűrűt készítettek neki, és a lila akác magházaival díszítették. Olyan szép lett, nem? (A szemben lakó család - gondolom - igen gyakran elő fog fordulni a blogon. Rózsának Vöcsöktársa a nagyfiú, Botond, és a többi gyerek is (2 fiú-2 lány) nagyon aranyos, nem is beszélve a szüleikről, akik ritka rokonszenvesek nekünk. Zsófi (az anyuka) átjött segíteni kipakolni, és olyan beszélgetésbe keveredtünk az alatt a másfél óra alatt, ami messze van egy átlagos első beszélgetéstől. Nagyon örülök nekik. Lakik szemben egy nővérkém.) Most Ibolya után Rózsa beteg. Láza van, de ennek dacára nagyon jó a kedve. Aranyosak Tikával együtt is. Jó itthon lenni velük, kicsit talán nyugisabb is. Valami ilyesmire vágytam, hogy itthon legyek velük, egyszerűen együtt legyünk, hogy kicsit otthonosabbak legyenek a szobák, zugok, sarkok. Kezdenek kialakulni a közös játékok - pl. Tikával terepjárót gurítunk a szoba egyik végéből a másikba, vagy bebújnak a legkisebb szobába játszogatni, sőt, van egy titkos hely, amit én nem is tudhatok meg, hogy hol van. Rózsa csinált szép képeket rólam és Tikáról, ahogy olvasgatunk. Kíváncsi olvasók megtudhatják, hogy milyen színű a falunk a nappaliban :-) (Ígérem, lesznek rendes képek is a lakásról... valamikor...)

Gyönyörűen nyílogat a kert! Persze még nem tudom, hogy hol mi lesz, de ígéretes kis hajtások bújnak elő itt-ott. 4 hal is túlélte a telet, minden nap megnézem őket. Nagyon szeretem a kis tavacskát és azt a sarkot. Gábor és Rózsa kiakasztott szélcsengőket, és ma már valamikor hallottam is halkan megcsendülni.

A kicsi szívem

Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám mostanában, tényleg rám fért.
Megviselt az elmúlt 3 hónap sok, változatosan megterhelő feladata. Az udmurt eposz fordítása, a karácsony, a szállítgatás, a csomagolás (no, ez nagyon), a költözés, a kirakodás, az új hely, a gyerekek nyűgössége, a saját nyűgösségem.
Aztán, amikor már tényleg az utolsókat rúgtam, pihenni kezdtem, és mindjárt le is fekszem aludni, mert tegnap kimaradt a délutáni alvás, és ma alig bírtam felkelni - szóval még van mit kipihenni. De azért már érződik a hatása: mosolygok, akár énekelek is időnként, kevesebb dolgok keverek össze, és lassan kezdem érezni, ha elfáradtam.

Ibolyka beteg, ma reggel Rózsának is hőemelkedése volt. Ibolya mondta a címben szereplő mondatot: - ... olyan nagy lett az összevisszaság a régi lakásban, a sok doboz, minden szanaszét, és ezt nem tudja elviselni az én kicsi szívem.
Nagyon örülök, hogy kimondta, hogy volt olyan idő, amikor össze tudtunk úgy bújni, hogy elmondhatta, mit érez.

Tika tündéri, elképesztően édesen beszél! Most gyakorolja a kérdő hangsúlyt: Beme-he-tek? A he-t kicsit magasabban, és elválasztva mondja. Annyira édes! Hatalmas szókincse van, pl. ma azzal a mondattal döbbentett meg (itt voltak a szüleim, meg Eszterék, és éppen beszélgettünk volna): Nekem Mama segítsen pisilni, szerintem Papa inkább beszélgetni szeretne.
Tegnapi szava: Én alvózacskóban szeretnék aludni. (Hálózsák :) )

Rózsa most lett 9 éves, nagyon jól sikerült a születésnapja! Minden a lehető legjobban, eltekintve egy adag odakozmált borsótól, de Emil hozott másikat.
Olyan finom lelkű az a nagylány, sok helyre elrejtett nekem cetliket kedves feliratokkal. Nagyon örülök, amikor előbújik 1-1.

Gábornak ma volt iskolaérettségi vizsgálat, és nagyon ügyes volt! Megmutatták nekem a feladatait és le a kalappal! Olyan büszke vagyok rá. Tegnap pedig a reggeli teájában a fénytörést igyekezett megfigyelni. Ma egy kavicsot tanulmányozott hosszan, hogy hogyan futnak benne a rétegek, repedések.

Lasagne és keresztelő

Tegnap Eri, Tamás, Zsófi keresztlányunk és a többi kislányuk volt nálunk. Ők voltak az első vendégek! Eri házikó alakú kalácskákat készített, nagyon finomak voltak. Örültünk, hogy tetszik nekik a ház.
Ma egy régi egyetemi barátnőm legkisebb lányának keresztelőjén voltunk Tikával. Majdnem időben indultunk reggel, s Tika nagyon örült a vonatútnak.
Aztán leszálltunk, és bár gondosan megnéztem a google-maps-en, hogy merre kell mennem, elbizonytalanodtam, hogy jobbra vagy balra induljak-e el egyenesen. Volt ott egy vasúti felüljáró, felmentem, hátha meglátom a templomtornyot, de csak magas lakótelepi házakat láttam. Sehol senki. Végül felhívtam Emilt, aki kifejtette, hogy megkérdezhetnék valakit, vagy felmehetnék a felüljáróra. De amúgy balra kell menni.
A templomban NAGYON hideg volt. Én már eléggé régen (20 éve?) kis kápolnákba járok misére, és egyáltalán nem gondoltam, hogy egy nagyobb templom ilyen élethűen alakít egy jégvermet. Tika jobban fel volt szerencsére öltöztetve. Én elkövettem azt a hibát, hogy az ünnepre való tekintettel szoknyában és harisnyában mentem. Jó, az, hogy a kabát alatt rövid ujjú blúz és mellény volt rajtam, belátom, talán nem illett az évszakhoz, meg az amúgy is meglévő köhögésemhez és hangszálgyulladásomhoz.
A szentmise zavartalanul lezajlott. A mellettem ülő család meggyőzött, hogy az én gyerekeim is teljesen normálisak az izgés-mozgásukkal. Tika az utolsó percekig szépen csendesen elvolt, akkor viszont elkezdett kiabálni: BEPISILTEM! Cseréljük ki! (Mostanában próbálkozunk a bilizéssel, de még kevés sikerrel. Most persze pelenka volt rajta, de hozzászokott, hogy azonnal lecseréljük.) Igyekeztem elhallgattatni, de elég vicces volt.
Aztán következett a keresztelő. Nem tudom, mondtam-e, de nagyon hideg volt! Jó hangulatú, békés ünnep volt, és a barátnőm kislányai gyönyörűek, aranyosak - olyan jó volt látni a családjukat.
Elmentünk utána mindenféle finomat eszegetni, meg beszélgetni kicsit. (Útközben láttam egy 5-ös buszt, és majdnem zokogni kezdtem. Vigyél haza, busz! Azt hiszem, az idegeim a végüket járják. Ezen a héten megint pihenek.) Nagyon finomakat kóstoltunk, Tika az egyik salátát legszívesebben tálastul falta volna fel. Kicsit későn indultam el a vonathoz, és hiába szaladtunk, éppen elment az orrunk előtt egy vonat. Aztán pont mikor leültünk várni egy fél órát, érkezett egy másik. A peron túlvégére. Szaladtunk, és elértük.
Jól elfáradtunk, és amikor Ibolya elment a zsúrra Emillel, én nemsokára lefeküdtem. Rózsa és Gábor játszott Tikával, majd ő is összegömbölyödött a padlón, és elaludt. A testvérei felszedték, befektették egy papaszánba, és betakarták. Annyira aranyosak!
Rózsának már rég megígértem, hogy a hétvégén lasagne lesz. Viszont nem találtam a lasagne-tésztámat (a kamrában, a tészták között volt, de ott nem kerestem). Nagyon örülök, mert gyúrtam egy igazi tésztát, kifőztem, és nagyon finom lett az egész. Már régen meg szerettem volna próbálni házilag a tésztagyúrást! Itt a recept, tényleg nagyon jó, bár nekünk fél kg liszt is bőven elég volt. Rózsa nagyon örült, bár már nem emlékezett az ígéretemre.
A kertbe kitettünk Tikával madárkalácsokat, és rengeteg madár jön rájuk. Cinkék, verebek, apró pirosfejű harkály, és ma a kedvenc madaram, a vörösbegy is megjelent!
Remek, hogy holnap síszünet lesz! Mozgalmas volt a hétvége. Szombaton Vöcsök-kirándulás és iskolába hívogató Gábornak, és eljöttek Eriék vendégségbe. Vasárnap szentmise, keresztelő, Ibolyának zsúr. Holnap pihenünk egy kicsit.

Bejegyzés arról, hogy milyen jó nekem

Nálunk mind a két nagymama igazi tündér.
Két napot is kaptam a héten, hogy dolgozzam, beszélgessek, terveket szőjek, bevásároljak, csipogásmentes órákat éljek.
Mindeközben az én anyukám és Emil anyukája vigyázott a manókra, akik szintén örültek a találkozásnak.
További extra ajándék kedveskedések a teljesség igénye nélkül:
- rend van!
- tiszták az edények
- van meleg étel, nekem is jut
- kaptam Új Embert, lámpaburákat (melyek megvételében, ha jól tudom, Papácska is részt vett)

Nagyon köszönöm!!!


Ezen kívül olyan jó, hogy vannak barátaim, akikre számíthatok a nehéz időkben.

És olyan jó, hogy van Isten.

Mókuska, mókuska...

Ibolya mókus lesz a farsangon. Múlt héten voltunk először együtt táncolni, és ott a Mókuska, mókuska kezdetű (általam eléggé utált) énekre táncolgattak, s azóta ő mókus szeretne lenni. Tündéri, hogy ő sem úgy énekli, hogy "Doktor bácsi, ne gyógyítsa meg", hanem: "Doktor bácsi, ki gyógyítsa meg?" Rózsa hasonló korúan így tudta: "Doktor bácsi, most gyógyítsa meg!". Az ő változataik bármelyikével tudok azonosulni.

Ma tehát elmentem az anyagboltba vörös anyagot venni a mókusruhához.
- Mihez lesz ez az anyag? - kérdezte az eladónő, mert már elég kevés volt abból a szép, csillogós, rozsdavörös anyagból, amit kinéztem.
- Mókus farka lesz belőle - feleltem, remélve, hogy egyből rájön, hogy jelmez lesz.
- De hát a mókus az barna!
- Szerintem inkább vörös.
- Dehogyis! Sok mókus láttam már, és mind barna volt - magyarázza undok hangon az eladó, és úgy néz rám, mint a hülyére.
- Szerintem, amire te gondolsz, az valami vámpírmókus lehet - avatkozik bele a beszélgetésbe a másik eladó. - Attól vörös a szőre, nem?
Nem folytattam a társalgást, és mivel barna anyagom is volt Gábor quetzalcoatlus-jelmezéhez, azt hihették, hogy meggyőztek. Az utánam következő hölgy zöld anyagot vágatott, úgyhogy a másik eladó meg is kérdezte:
- Ez a zöld meg ugye a teste lesz a vörös farkú mókusnak?
Végül kifizettem az anyagokat, és az első számú eladó még utánam szólt:
- Aztán üdvözöljük a kis mókust, és milyen szerencséje van, hogy nem csúfolják majd ki, hogy piros színe van. Fel sem ismerték volna!

Brrr.

Egyébként ma kiakasztottam új madárkalácsokat és máris jönnek rá a madarak! Úgy örülök!
Most pedig varrom ezt a vámpírmókus-ruhát.

Papírzsepi reggelire

Nagyon tetszik nekem itt Gödön, hogy könnyűszerrel lehet szelektíven gyűjteni a szemetet, mert kéthetente jön külön a szelektív kukás, és elviszi. Ez nem csak azért remek, mert kéthetente két kukásautót nézhetünk meg Tikával, hanem azért is, mert lehetőséget ad ilyen párbeszédekre:

Rózsa: - Mama, lehet a szelektív zsákba papírzsepit tenni?
Tika (éppen reggelizik): - Nem szabad zsepit enni! Mogyorókrémet lehet enni.
Rózsa: - Jó, Tika, akkor nem eszem zsepit... :-)
Tika: - Fókát nem szabad enni! Csak felmászni fókákhoz és nézni. Úszkálnak.
(Nem értem, honnan jutott eszébe a fóka...)

Most kicsit elhagyatottan érzem magam, pedig minden nagyon jó. Voltunk korcsolyázni is kétszer. Rózsa már nagyon ügyesen halad egyedül, Ibolya próbál lépegetni, egyre önállóbb, óvatos. Gábor teljes gőzzel igyekszik, és akkorákat esik, hogy nekem is fáj. De azonnal felpattan és próbálja tovább. Egyre jobban megy neki, tényleg el vagyok képedve, hogy milyen kitartó!
Rózsa a szembe szomszédainkkal (Vöcsök a nagyfiú, és amúgy is nagyon helyes család, az anyuka már többször átjött nekem segíteni, mindent elkövet, hogy minél hamarabb otthon érezzem magam, pl. komatálba beszervezett, ismerkedő sétát vezetett nekem a környéken...) is elment még egy-két órára.

Nagyon jó, hogy van hely és fény. Tika első nap azt mondogatta: Kapcsoljuk le a Napot!

Mama, mi tényleg elköltöztünk!

Mostantól fogva Gödről jelentkezünk.

Remélem, lesz módom a közeljövőben hosszabb bejegyzést is írni, de most nagyon áááálmos vagyok. Ezért tényleg csak villanások:

Köszönjük a 36 (bármiben) segítőnk munkáját és azok ránk gondolását, akik szívesen segítettek volna.

A gyerekek kezdeti félelemmel teli várakozás után nagyon lelkesek, de különlegesen hamar elfáradnak. Én ugyanígy vagyok vele.

A cucc szinte elvész a lakásban.

A szomszédasszonyunk finom sütivel várt, a másik szomszéd felajánlotta, hogy akár náluk is alhatunk, ha nem sikerül elvackolódni, és ma is egy süti várt a kapun, amit Rózsa egyik osztálytársa sütött nekünk.

Szépen ragyognak a csillagok. Nagyjából ugyanazok, mint eddig.

Lassan előkerülök

Gondolom, már mindenkinek a könyökén jön ki, hogy Tikácskánk két éves. Ő is nagyon jól tudja:
"Tika kettő éves. Nem picur. "

Hosszú volt az elmúlt hónap, még így blogolás nélkül is sikerült többször eljutnom a végkimerülésig. Kaptam egy munkát, amire tulajdonképpen számíthattam volna, mégis váratlanul ért, ezért az éjszakáimat az udmurt eposz fordításával töltöttem. Nappal pedig nagyon jó volt a gyerekekkel, élveztük a téli szünetet. Rózsa sütött karácsonyi süteményt, vaníliás kiflit, meg marcipántetejű linzert. Karácsony után pedig a Nammától kapott karácsonyfadíszek megóvása érdekében Gábor kezdeményezésére sütöttünk egy adag mézeskalácsot. Készültek gyönyörű betlehemek, büszke voltam a manókra. Én is kaptam Emiltől egy betlehemecskét: egy kristályokkal teli kő (geoda - Emil szerint), amibe beletett egy kék, egy barna és egy apró fehér kavicsot. Nagyon örültem neki.
A gyerekeknek szerintem remek ajándékokat sikerült adni az idén. Mindenki kapott valamilyen fejlesztő játékot, a kislányok logikai játékokat: Ibolya Camelot Juniort, Rózsa pedig Chocolate Fix nevű bonbonrakosgató játékot. Mindketten lelkesen játszanak vele. A játékokat már megint Sögyi javasolta, sőt Lackó is besegített, amikor elindultam megvenni őket, de út közben jutott az eszembe, hogy bár autót kaptam kölcsön Mamácskától (Bönci váltója megint feladta), de a GPS benne maradt a másikban, ezért bár a címet tudom, de fogalmam nincs, hogy hol van a Magic Box játéküzlet. Szerencsére Lackó azonnal az én szintemen kezdte a magyarázatot, gyorsan megértettem! Gábor szinte profi gombfoci-készletet kapott, örült neki, de mostanában inkább sakkozni szoktak Emillel - én csak ámulok...
Tegnap a gyerekek gyakorlatilag segítség nélkül leszedték a karácsonyfát, amíg a szüleik olvasgattak. Vicces helyzet. De tetszett!
25.-én elsőáldozó lett Gáborkánk. Már régóta érlelődött ez a döntés, de erről nem szeretnék ennyire nyilvánosan beszámolni. Kicsit aggódtam a szentmisén, hogy nem túl korai-e mégis, de amikor a szentáldozás után felnézett rám, olyan hála és öröm volt a szemében, hogy biztos vagyok benne, így volt jó.
A karácsonyi vendégeskedéseket nagyrészt kihagytam, mert megbetegedtem és is, meg a fiúk is. Nem volt vészes, de nem szerettük volna senkinek elvinni. Így itthon játszogattunk, gyógyulgattunk.
A Szilveszter nagyon jól sikerült. Volt a hagyományos virslitársas - igaz, én annyira éhes voltam, hogy alig bírtam ki, hogy mindenki dob a kockával, számolgat, lépeget - ide azt a virslit!!! Sokat táncoltunk, játszottunk. Emilnek is volt kedve a közös mulatsághoz és a második táncblokkba Gábor is beszállt. Játék-éjfélkor (10 óra?) koccintottunk, és aztán lefektettük a gyerekeket, így még mi is tudtunk egy kicsit játszani: felavattuk a Zsuzsi barátnőméktől kapott kártyajátékunkat.
Aztán komolyabbra fordult a betegségem, két napig nem igazán tudtam felkelni, de aztán kaptam orvosságot, és már egész jól vagyok.
Sikerült leadnom a könyvet is, már csak néhány legeslegutolsó simítás van hátra. Nagyon jó érzés, hogy (szerintem) nem hisztiztem rajta, és sikerült még az Istenkapcsolatomat is megőriznem közben.
Most már talán le lehet írni, hogy végre nemsokára költözünk - ha tényleg, majd megpróbálom megfűzni Emilt, hogy írjon róla ő, mert izgalmas dolgok voltak ám!