
Óriási ajándék számomra, hogy olyan szakemberek állnak mellettem (Lukács Judit és társai), akik tudják, hogy mi egészséges, és mivel kell már esetleg törődni, akik el tudják magyarázni nekem, hogy ezzel nincs semmi gond, egyszerűen a sokadik babák már így csinálják, sok az oxitocinreceptor a méhen, ezért gyakori, hogy nekiindul és megáll újra. És hogy nem ciki, hogy nem ismerem fel, mert nem is lehet, hiszen pontosan ugyanaz történik, mint az "igazi" korai vajúdásnál.

Mindenki nagyon intenzíven várakozik, gyerekek és felnőttek egyaránt. Úgy érzem, hogy nekem tegnap sikerült elengednem a magammal és a szülés időpontjával kapcsolatos elvárásaimat és elképzeléseimet. Nehezen ment. A ráhagyatkozás is, pedig ez különösen fontos most. Igyekeztem nem rágörcsölni ezekre, engedni magamnak, hogy igen, feszült vagyok, és nem megy az elengedés. Most már második napja jól vagyok megint magammal, Istennel és a babával (a családdal eddig sem volt baj :-) ). Örülök neki.
Köszönöm a sok ránk gondolást.
Örsy László jezsuita atya biztató szavai a számomra: Kereszténynek lenni annyit jelent, mint várakozásban élni.
Szóval, gyakorolunk.