Lukácsunk egyéves lett, illetve most már egyéves és egyhónapos. Nem emlékszem, mikor maradt rajta a Luki-Cuki és ennek mintájára a Lukács-Cukács, illetve a Cukkancs-Mukkancs-Mukkanás becenév, de nagyon kifejező.
Gyönyörű volt vele az elmúlt év, de tagadhatatlanul egy teljes évbe tellett, mire bennem is kialakult az új családi rend, mindenkinek meglett benne a kiszámítható, állandó helye, akár időben, akár külön odafigyelésben. Az első hónapok pillanatban élése után hónapok következtek, amikor hol tudatosan, hol tudattalanul, de azon dolgoztam, hogy végre beálljon az új rend. Közben rengeteget, talán az elmúlt nyolc évben most a legtöbbet, tudtam meg magamról, magunkról, a házasságunk mélyebb dinamikájáról, és bár ez a sok felismerés néha talán túl gyorsan is érkezett, mostanra úgy látom, hogy ebben is kialakult egy olyan új egyensúly, ami egészségesebb és boldogabb mindkettőnk számára, mint eddig bármikor. Köszönet a pszichológusomnak, és magunknak-mindkettőnknek, a gyerekeknek, na meg Istennek, hogy vezeti és segíti ezeket a szeretetnövelő folyamatokat.
Lukács nagyon aranyos kisfiú, mindenre figyel, számon tartja a család összes tagját. Alig volt hét-nyolchónapos, amikor először vettem észre, hogy próbál beszélni. Nem csak a szokásos baba-gügyögés segítségével, hanem következetesen használt hangkapcsolatokkal. A legelső szavak között voltak a testvérei neve (IO-Tibor, Ósa - Rózsa, ÁÓ - Gábor), a köszönöm - KSZSZ, és a tessék: TS. Először hinni sem akartam, de most már azon gondolkozom, hogy talán más babák is ilyen korán beszélnek, csak talán a környezet füle nem áll rá annyira. Ráadásul nem is csak én ismertem fel a szavakat, hanem a testvérei, sőt barátok is. Júniusban történt, hogy baráti társaságban valaki felkapta a labdát, amivel addig Lukács játszott, s erre ő hangosan kiabálni kezdett: - Addide! Eném! Most már következetesen használja az ott (To), kutya (Atyuk), cica, Papa-Mama, Nagymama (Nyanyanya) és más szavakat is.Ügyesen, gyorsan mászik, a hátihordót is kedveli. Kapaszkodás nélkül fel tud állni, és egy-egy lépést is tett már. Babaúszásra is jártunk, magabiztosan, lelkesen lubickol a fürdőkádban is. Az étvágyára igazán nem lehet panasz, mindent lelkesen megeszik, különösen ha Emil vagy Ibolya, Rózsa ül le enni. Ilyenkor azonnal odamászik, emelgeti a kis karját, kérezkedik felfelé, hogy aztán mindent megegyen, ami a tányéron található. Nemrég négy új fogacska is előbújt, a fájdalmasabb napokban inkább csak szopizott.
Nagyon szeret labdázni, időnként már tornyot is épít kockákból. Van egy labdabedobós játéka, amibe szívesen dobál. Ha felcsendül valami zene, azonnal táncra perdül, jobbra-balra dől, nagyokat kacag. A testvéreivel megvannak a közös játékai, Tiborral sokat szoktak hancúrozni, mindenki szeretettel veszi körül. A macskákkal még ismerkedni kell, azok rémülten menekülnek, ha meglátják.
Szeret kint lenni a friss levegőn és felfedezni a világot. Pancsolni, turkálni a földet, csúszdázni, kavicsot dobálni, fára mászni - tulajdonképpen bármit. Nagymamával már egész napokat eltölt nagy örömben és egyetértésben. Szeretem azokat a napokat, amikor békésen itthon játszunk, gurítgatjuk a labdát, vagy táncolgatunk. Jó vele lenni. Békés, vidám, sokat nevető lénye mindig derűt hoz.
Isten éltessen, Lukács!