2012. február 19., vasárnap

Lasagne és keresztelő

Tegnap Eri, Tamás, Zsófi keresztlányunk és a többi kislányuk volt nálunk. Ők voltak az első vendégek! Eri házikó alakú kalácskákat készített, nagyon finomak voltak. Örültünk, hogy tetszik nekik a ház.
Ma egy régi egyetemi barátnőm legkisebb lányának keresztelőjén voltunk Tikával. Majdnem időben indultunk reggel, s Tika nagyon örült a vonatútnak.
Aztán leszálltunk, és bár gondosan megnéztem a google-maps-en, hogy merre kell mennem, elbizonytalanodtam, hogy jobbra vagy balra induljak-e el egyenesen. Volt ott egy vasúti felüljáró, felmentem, hátha meglátom a templomtornyot, de csak magas lakótelepi házakat láttam. Sehol senki. Végül felhívtam Emilt, aki kifejtette, hogy megkérdezhetnék valakit, vagy felmehetnék a felüljáróra. De amúgy balra kell menni.
A templomban NAGYON hideg volt. Én már eléggé régen (20 éve?) kis kápolnákba járok misére, és egyáltalán nem gondoltam, hogy egy nagyobb templom ilyen élethűen alakít egy jégvermet. Tika jobban fel volt szerencsére öltöztetve. Én elkövettem azt a hibát, hogy az ünnepre való tekintettel szoknyában és harisnyában mentem. Jó, az, hogy a kabát alatt rövid ujjú blúz és mellény volt rajtam, belátom, talán nem illett az évszakhoz, meg az amúgy is meglévő köhögésemhez és hangszálgyulladásomhoz.
A szentmise zavartalanul lezajlott. A mellettem ülő család meggyőzött, hogy az én gyerekeim is teljesen normálisak az izgés-mozgásukkal. Tika az utolsó percekig szépen csendesen elvolt, akkor viszont elkezdett kiabálni: BEPISILTEM! Cseréljük ki! (Mostanában próbálkozunk a bilizéssel, de még kevés sikerrel. Most persze pelenka volt rajta, de hozzászokott, hogy azonnal lecseréljük.) Igyekeztem elhallgattatni, de elég vicces volt.
Aztán következett a keresztelő. Nem tudom, mondtam-e, de nagyon hideg volt! Jó hangulatú, békés ünnep volt, és a barátnőm kislányai gyönyörűek, aranyosak - olyan jó volt látni a családjukat.
Elmentünk utána mindenféle finomat eszegetni, meg beszélgetni kicsit. (Útközben láttam egy 5-ös buszt, és majdnem zokogni kezdtem. Vigyél haza, busz! Azt hiszem, az idegeim a végüket járják. Ezen a héten megint pihenek.) Nagyon finomakat kóstoltunk, Tika az egyik salátát legszívesebben tálastul falta volna fel. Kicsit későn indultam el a vonathoz, és hiába szaladtunk, éppen elment az orrunk előtt egy vonat. Aztán pont mikor leültünk várni egy fél órát, érkezett egy másik. A peron túlvégére. Szaladtunk, és elértük.
Jól elfáradtunk, és amikor Ibolya elment a zsúrra Emillel, én nemsokára lefeküdtem. Rózsa és Gábor játszott Tikával, majd ő is összegömbölyödött a padlón, és elaludt. A testvérei felszedték, befektették egy papaszánba, és betakarták. Annyira aranyosak!
Rózsának már rég megígértem, hogy a hétvégén lasagne lesz. Viszont nem találtam a lasagne-tésztámat (a kamrában, a tészták között volt, de ott nem kerestem). Nagyon örülök, mert gyúrtam egy igazi tésztát, kifőztem, és nagyon finom lett az egész. Már régen meg szerettem volna próbálni házilag a tésztagyúrást! Itt a recept, tényleg nagyon jó, bár nekünk fél kg liszt is bőven elég volt. Rózsa nagyon örült, bár már nem emlékezett az ígéretemre.
A kertbe kitettünk Tikával madárkalácsokat, és rengeteg madár jön rájuk. Cinkék, verebek, apró pirosfejű harkály, és ma a kedvenc madaram, a vörösbegy is megjelent!
Remek, hogy holnap síszünet lesz! Mozgalmas volt a hétvége. Szombaton Vöcsök-kirándulás és iskolába hívogató Gábornak, és eljöttek Eriék vendégségbe. Vasárnap szentmise, keresztelő, Ibolyának zsúr. Holnap pihenünk egy kicsit.

2012. február 16., csütörtök

Bejegyzés arról, hogy milyen jó nekem

Nálunk mind a két nagymama igazi tündér.
Két napot is kaptam a héten, hogy dolgozzam, beszélgessek, terveket szőjek, bevásároljak, csipogásmentes órákat éljek.
Mindeközben az én anyukám és Emil anyukája vigyázott a manókra, akik szintén örültek a találkozásnak.
További extra ajándék kedveskedések a teljesség igénye nélkül:
- rend van!
- tiszták az edények
- van meleg étel, nekem is jut
- kaptam Új Embert, lámpaburákat (melyek megvételében, ha jól tudom, Papácska is részt vett)

Nagyon köszönöm!!!


Ezen kívül olyan jó, hogy vannak barátaim, akikre számíthatok a nehéz időkben.

És olyan jó, hogy van Isten.

2012. február 14., kedd

Mókuska, mókuska...

Ibolya mókus lesz a farsangon. Múlt héten voltunk először együtt táncolni, és ott a Mókuska, mókuska kezdetű (általam eléggé utált) énekre táncolgattak, s azóta ő mókus szeretne lenni. Tündéri, hogy ő sem úgy énekli, hogy "Doktor bácsi, ne gyógyítsa meg", hanem: "Doktor bácsi, ki gyógyítsa meg?" Rózsa hasonló korúan így tudta: "Doktor bácsi, most gyógyítsa meg!". Az ő változataik bármelyikével tudok azonosulni.

Ma tehát elmentem az anyagboltba vörös anyagot venni a mókusruhához.
- Mihez lesz ez az anyag? - kérdezte az eladónő, mert már elég kevés volt abból a szép, csillogós, rozsdavörös anyagból, amit kinéztem.
- Mókus farka lesz belőle - feleltem, remélve, hogy egyből rájön, hogy jelmez lesz.
- De hát a mókus az barna!
- Szerintem inkább vörös.
- Dehogyis! Sok mókus láttam már, és mind barna volt - magyarázza undok hangon az eladó, és úgy néz rám, mint a hülyére.
- Szerintem, amire te gondolsz, az valami vámpírmókus lehet - avatkozik bele a beszélgetésbe a másik eladó. - Attól vörös a szőre, nem?
Nem folytattam a társalgást, és mivel barna anyagom is volt Gábor quetzalcoatlus-jelmezéhez, azt hihették, hogy meggyőztek. Az utánam következő hölgy zöld anyagot vágatott, úgyhogy a másik eladó meg is kérdezte:
- Ez a zöld meg ugye a teste lesz a vörös farkú mókusnak?
Végül kifizettem az anyagokat, és az első számú eladó még utánam szólt:
- Aztán üdvözöljük a kis mókust, és milyen szerencséje van, hogy nem csúfolják majd ki, hogy piros színe van. Fel sem ismerték volna!

Brrr.

Egyébként ma kiakasztottam új madárkalácsokat és máris jönnek rá a madarak! Úgy örülök!
Most pedig varrom ezt a vámpírmókus-ruhát.

2012. február 13., hétfő

Papírzsepi reggelire

Nagyon tetszik nekem itt Gödön, hogy könnyűszerrel lehet szelektíven gyűjteni a szemetet, mert kéthetente jön külön a szelektív kukás, és elviszi. Ez nem csak azért remek, mert kéthetente két kukásautót nézhetünk meg Tikával, hanem azért is, mert lehetőséget ad ilyen párbeszédekre:

Rózsa: - Mama, lehet a szelektív zsákba papírzsepit tenni?
Tika (éppen reggelizik): - Nem szabad zsepit enni! Mogyorókrémet lehet enni.
Rózsa: - Jó, Tika, akkor nem eszem zsepit... :-)
Tika: - Fókát nem szabad enni! Csak felmászni fókákhoz és nézni. Úszkálnak.
(Nem értem, honnan jutott eszébe a fóka...)

Most kicsit elhagyatottan érzem magam, pedig minden nagyon jó. Voltunk korcsolyázni is kétszer. Rózsa már nagyon ügyesen halad egyedül, Ibolya próbál lépegetni, egyre önállóbb, óvatos. Gábor teljes gőzzel igyekszik, és akkorákat esik, hogy nekem is fáj. De azonnal felpattan és próbálja tovább. Egyre jobban megy neki, tényleg el vagyok képedve, hogy milyen kitartó!
Rózsa a szembe szomszédainkkal (Vöcsök a nagyfiú, és amúgy is nagyon helyes család, az anyuka már többször átjött nekem segíteni, mindent elkövet, hogy minél hamarabb otthon érezzem magam, pl. komatálba beszervezett, ismerkedő sétát vezetett nekem a környéken...) is elment még egy-két órára.

Nagyon jó, hogy van hely és fény. Tika első nap azt mondogatta: Kapcsoljuk le a Napot!