2015. január 25., vasárnap

Vidor-nap avagy hippilány az ábécében

Van egy nagyon jó könyv, James Martin írta, az a címe, hogy Mennyei derű. Ezt időnként el szoktam olvasni, hogy emlékeztessem magamat arra, hogy fontos, hogy sokat nevessek, bohóckodjak a gyerekekkel, és ne vegyem túl komolyan magamat meg az életemet, amire elég hajlamos vagyok egyébként.
Ebben olvastam, hogy Szent Ignác arra buzdítja jezsuitáit, hogy ha valamilyen okból nevetségessé válnak, akkor próbálják meg azonnal az alázatosságot tanító gyakorlatnak felfogni a helyzetet. Szent Ignác hozzáteszi, hogy nem cél, hogy keressék ezeket a helyzeteket... Ezzel szemben Szent Ferenc azt javasolja követőinek, hogy akár szándékosan is hozzák magukat nevetséges szituációkba, gyakorlási céllal.
Mivel  többször is eszembe jutott mostanában az alázat gyakorlása, meg egyáltalán, hogy mit jelent az alázat az én életemben, gondoltam, ki lehetne próbálni valamikor. Meg elgondolkoztam, hogy igazán vicces egyházi ünnepünk nincs is... Így jutott eszembe Szent Vidor (Szent Hilárius) napja, akiről a néprajz szakon, kisepika órán sokat hallottam, mert nagy anekdotamesélő volt, és az anekadotagyűjteményeket kezdetben róla nevezték el. Így készen állt a terv: Vidor napján vidorkodni fogunk, valami vicceset csinálunk, és jókat nevetünk.
A gyerekeknek persze tetszett az ötlet, ezért Vidor napján eleve viccesen öltöztünk fel: a fiúk piros, mosolygós pólóban voltak, mi, lányok pedig extra kiegészítőket vettünk fel, homlokdíszt, fejpántot, nagy fülbevalót, nekem két copfom volt, Rózsa füleket csinált magának a copfjaiból. Jól néztünk ki...
Érdekes élmény volt megtapasztalni, hogy az emberek elég furán néznek rám, és persze nem magyaráztuk el mindenkinek, hogy nem csak meghibbantunk. A legelgondolkoztatóbb pillanatok azok voltak, amikor egy kedves anyukatársam éppen arról beszélt, hogy szereti a blogom szemléletét - azaz kb. az életszemléletemet. Ez általában is nagyon megérint, de így kb. hippilánynak öltözve pláne érdekes volt. Kettős. Fura. Izgalmas :-). Az is átgondolandó volt, amikor a boltban vásároltam (a fejpántot a homlokomon csillogó szívecskével levettem, de a hajamba tettem egy virágot), és ott persze senki nem tudta, hogy csak játszunk. Ízlelgettem az érzést, amit okoz bennem, ahogy rám néztek az emberek, a pici mosolyokat... Hasznos volt, jó volt. Azért nem felejtem el, hogy most szándékosan csináltam magamból bohócot, és más, ha ez véletlenül történik. De edzésnek kiváló volt.
Este aztán sündisznónak elkészített szalmakrumplit ettünk, a krumplihalmot beborítottam reszelt sajttal, az orra olívabogyó. Ez volt az alapötlet. Táncoltunk is kicsit, volt limbózás is, közkívánatra. Döbbenetes, hogy Emil milyen mélyre le tud menni.
Mindenki élvezte a napot, vidámak voltunk. Sajnos amit olvasni lehet Szent Vidorról az éppen nem szívvidító, ezért megbeszéltük, hogy nem az a cél, hogy őt ünnepeljük, hanem az, hogy egy napon az évben különösen is szem előtt tartsuk, hogy Isten és az egyház vidám, és minket is erre hív. Lehet, hogy jövőre durvábbat is bevállalok... Már van néhány ötletünk! (Csak el ne felejtsem jövő ilyenkorig. Emlékeztetőül: lapocskák.)

2015. január 11., vasárnap

Karácsony tizenkét napja

Lezárult a karácsonyi idő, leszedtük a karácsonyfát is. Idén nagyon szép karácsonyunk volt. Békésen, csendesen teltek a napok. A gyerekek körbelátogatták a szomszédokat 24.-én a szomszéd gyerekekkel együtt, és betlehemeztek mindenkinek. Így mire arra került a sor, már nem volt kedvük pásztorjátékra menni, de kicsit hosszabban énekeltünk, imádkoztunk az ajándékozás előtt.
Valahogy most nem görcsöltem rá a rendre, az ételekre, a sokféle süteményre (így nem is volt olyan sokféle, viszont nyugalmas volt). Emil csodaszép fenyőfát választott, arany és piros színekben pompázott a fa.
Családunk szarvasként - Gábor műve
Különösen csodálatosak azok a karácsonyok, amikor kisbabánk van, amikor egy csecsemő fekszik a fa alatt. Így ez a mostani is. Mindenki örült az ajándékának, és bár én kicsit aggódtam, hogy túl kevés lesz, de nem hangzott el semmi megjegyzés.
Az éjféli misére is elmentem a gyerekekkel, meglepetésemre mind a négyen el szerettek volna jönni. Persze Matyikát is vittem, és a misén fel is ébredt, így vele együtt olvastam fel az olvasmányt - nagyon szép volt, ezt is ajándéknak éltem meg. Csodaszépen ragyogtak a csillagok, megfigyeltük a téli csillagképeket, az Oriont, a téli háromszög fényes csillagait. Másnap reggelre karácsonyi kalácsot sütöttem - tényleg egyszerű, látványos, ajánlom! Én nem kétszínű tésztából, hanem mogyorókrémes töltelékkel készítettem.
Aztán kezdődtek a vendégeskedések, találkozások, az idén mindegyiknek nagyon tudtam örülni. Maradt idő a családi együttlétre is, Emil felöntötte az udvar egy részét, még korcsolyázni is lehetett egy kicsit.
Szilveszterkor kedves barátainkkal együtt buliztunk, játszottunk, beszélgettünk. Sajnos nekem eléggé fájdalmas, háromnapos migrénem volt. Nagy nehezen szembenéztem vele, hogy bőven van félelem bennem az új évvel kapcsolatban, hogy rengeteg teendő vár rám, hogy aggódom. Jó ezekre rálátni. Jó, mert akkor legalább lehet kezdeni vele valamit, terveket szőni, rendet kialakítani, és nem csak a lüktető fejfájás marad.
Vidákovich Márton képe
1.-én még otthon is buliztunk egy kicsit, mert néhány hagyományos elem nagyon fontos volt a gyerekeknek: a tánc és a virslitársas. A gyerekek nagyon rákaptak az akrobatikus tornára, attól is mutatok néhány képet.
Szóval, nagyon jól telt a szünet, és jól is kezdődött az év. Mindenkinek áldott, meghitt pillanatokban gazdag új esztendőt kívánok!



Vidákovich Márton képe








Meg lehet nézni :-)

Karácsony előtt újra rátaláltunk egymásra a tűnemezeléssel. Már évekkel ezelőtt próbálkoztam vele, készült egy kis rénszarvas, egy alvó orrszarvú, és kedves barátnőm emlékeztett rá, hogy egy zsiráfpár is a szüleimnek. Nos, most mással kísérleteztem, és nagyon beleszerettem a technikába. Az az érzésem, hogy az elkészült figurák megmutatják azt, aminek szántam őket, bennük van az a többlet, az a belső indítás, ami elindította az alkotást. Olyan jó, amikor elkészül, és életre kel.
Külön köszönöm Haász Gabinak a gyönyörű festett gyapjúkat. Ezeket meglátva éreztem meg, hogy valami teendőm lenne velük. Sok-sok ötletem van, és ez egy pont kicsibaba mellé való technika: bármikor félbehagyható, lehet tűzködni az édesdeden rúgkapáló csöppség mellett - teljesség.