2014. december 17., szerda

Konferencia mert mért is ne

Nagyon izgalmasra sikerült a hétvégénk. Miközben a mindennapokban nagyon kezdtem már megcillásodni (pl. találtam egy jajdetetszik új hobbit - majd mutatok képeket, de most még nem szeretném lelőni egyesek karácsonyi poénját), addig egyszercsak mindenféle szakmai kihívás is megtalált.Persze nem kellett nagyon keresniük engem, hiszen magam vállaltam el őket, még a Matyi előtti időkben. Minden érintett nagyon kedvesen, türelmesen, segítőkészen állt hozzá a dolgokhoz, de bizony így is eléggé kihajtottam magam, hogy minden elkészüljön időre.
Akik régebb óta olvassák a blogomat, tudhatják, hogy ha így eltűnök, az kb. egy dolgot jelenthet: nagyon elfáradtam, csapkodnak a hullámok = kisebb blogszünettel is eggyel kevesebb háttérben figyelő, sötétben bujkáló kötelességem van. Persze azért itt van, és amint kicsit kilátok, igyekszem visszatérni.
Hétvégén Pécsett volt egy nemzetközi konferencia Pócs Éva szervezésében, melyre én is meghívást kaptam, el is vállaltam, el is készültem, és bár kicsit fáradt voltam, izgalommal vártam az indulást, a kellemesen pihentető vonatozást, a viszonylag békés, hotelben töltött estét, az izgalmas előadásokat (remélve, hogy mások az enyémről is ezt gondolják), hogy nem nekem kell főznöm stb - nyaralás. Gondoltam, Matyit magamra kötöm, és úgy ő is jól érzi magát, és szerintem nem különösebben zavaró az előadások közben sem, ha mégis elfárad, kijövök. Eszembe jutott az az EU-parlamentben látott anyuka is, aki szintén magára kötötte a kislányát, és úgy vett részt az üléseken.
Igen ám, de szerdán kiderült, hogy Rózsa rég várt néptáncműsora pont szombat délután lesz. Úgy tűnt a programból, hogy még autóval sem érek haza, ha végigvárom azt a blokkot, amiben az én előadásom is van - a vonatról nem is beszélve. Mi legyen... Sokat töprengtem, hogy mennyire bunkóság vajon otthagyni a szekciómat, mennyire fog kimeríteni az autóvezetés, vajon megéri-e, megoldható-e a hazajövetel? Megbeszéltem a dolgokat a legjobb barátnőmmel, aki szerencsémre ráadásul szakmabeli, ezért van fogalma az ottani viszonyokról is, és arra jutottunk, hogy ha bejelentem, hogy elmegyek és elnézést kérek, akkor elfogadhatóbb, mint kb. elsunnyogni. Este még összeraktam a prezentációt, a vetítést is, hogy majd ne kelljen ezzel péntek este foglalkozni, tudjak pihenni.
Elindultam, Még elvittem reggel a gyerekeket suliba, aztán helyismeretem hiánya miatt átaraszoltam a városon. Jaj, már... Miért erre vezet ez a kütyü? Kiderült, hogy a GPS-ben elavult a program, nem ismeri az általam használt autópályát. Nos, én és a tájékozódás... szerencsére egy autópályán nem sok lehetőség van tévelyegni. Na, mindegy. (Hazaindulás előtt jól kifaggattam Emilt, milyen irányokat kövessek majd.) Sokkal később, mint ahogy terveztem, de épségben odaértünk Pécsre. És kiderült, hogy aznap leszek, rögtön ebéd után! Tehát nem kell kínosan éreznem magam másnap, nem hagyom ott a szekciómat. De jó!!! Sőt, még a diavetítés is készen van! A konferencia az áldozat és a divináció témakörét járta körbe, én egy nagyon izgalmas témáról adtam elő, a nganaszan (kis szibériai népcsoport) emberáldozatokról, ahogy a folklórszövegekben megjelennek.
Több drága kolléga is önként vállalkozott rá, hogy vigyáz Matyira amíg beszélek, de ő inkább azt választotta, hogy elaludt a kendőben, és persze pont az előadás végén ébredt fel. Közben a fülecskéjén tartottam a kezem, mert a hangokra elég érzékeny - és amúgy nem szeret kendőben aludni. Most is csak 20 percet aludt. Egyébként Matyikán kívül a hallgatóság néhány tagját is sikerült elaltatnom, de ezt csupán az ebéd utáni időpont és a félhomály okozhatta ;-). Matyi vidáman, nagyon jól bírta a konferenciát, és felavattuk a Rékától kapott forgót is.
Éjjel, a hotelben elég jól aludtam, bár volt egy khm pillanat, amikor egy szoptatás után visszafeküdve rosszul számítottam ki a fal távolságát és teli erőből bevertem a fejemet. Hallani lehetett, hogy a fal túloldalán egy bácsi valamit motyog... szegény... de aztán visszalaudt, jól áthallatszott a horkolása.
Másnap aztán néhány előadás után kicsit sajgó szívvel (nagyon izgalmas lett volna a többi is) hazaindultam, és szépen, időben hazaérkeztem. Gyönyörűen, ügyesen, magával ragadóan táncolt a csoport, Rózsa meg különösen is ragyogott.

Ugyanakkor elgondolkoztatott, hogy milyen nehéz volt ez a döntés. Szakma-anyaság... Nehéz kérdések.
(Fotó: Kőszegi Gábor)

2014. november 29., szombat

Vesehírek 2. és esti ima

Nagyon boldog és hálatelt szívvel jelezzük mindenkinek, hogy Matyi veséje sokat javult az elmúlt időszakban! A korábbi tágulat jelentősen összement, és mivel sokat nőtt is közben, most már nem a legkritikusabb méretű a veséje. Dicsőség az ÚRnak!
Köszönjük szépen mindazoknak, akik imádkoznak érte, és kérem, ha még van erejük, folytassák az imádkozást, hátha sikerül elkerülni a műtétet. Legközelebb márciusban kell vinnünk kontrollra, addig nem lesz új hírünk.
Egyébként nagyon vidám, békés kismanó, aki már tud hátról hasra fordulni, de ezt a tudományát még csak a nagymamájának volt hajlandó bemutatni :-)




Lassan véget ér az egyházi év. Minden év vége jó alkalom az életünkre való rátekintésre, és az egyházi év végén most az istenkapcsolatomra igyekeztem rátekinteni.
Még korábban egyik este Rózsa találta ki és vezette azt az imát, amiről a kép készült. Középen meggyújtott egy gyertyát, amely körül színes fonalak voltak. Néhány fonál messzebb is elfutott a gyertyától, s papírlapokon ívelt át. A lapokon mécsesek voltak és tollak.
Rózsa magyarázata szerint a fonalak azok az emberek, akik jelenleg élnek, illetve előttünk és utánunk élnek a világban. A gyertya Isten, a mécsesek pedig azok az emberek, akik számunkra Isten fényei, és megvilágítják az életünket - amit a fonalszál jelképez. Az volt a feladat, hogy a lapokra ráírjuk-rajzoljuk azokat az embereket, akik életünk valamelyik állomásán Isten ajándékai voltak az életünkben.
Rengeteg sok név került a lapokra.

Áldja meg Őket az Úr.



2014. november 6., csütörtök

Elcsípett szavak

Ez  a beszélgetés ma reggel hangzott el két kb. húszéves fiatal között a teljesen tömött, húsz percet késett reggeli Vác-Budapest vasúton. Hogy a helyzet még érdekesebb legyen, a beszélgetőknek csak a hangját hallottam, mert részint az emberektől nem látszottak, részint elég alacsonyan voltam, ezért csak lábakat láttam. Miközben hallgattam, a vonatlépcsőn ültem és Matyit szoptattam, aki persze nagyon éhes volt már.
Dúlaképzésre mentem.

"
- Alig lehet felszállni!

- Erről az a novella jut eszembe, amikor valaki egy tömött villamoson utazik, egész úton arra törekszik, hogy leüljön, de mire végül szerez egy helyet, odaér a végállomásra a villamos és le kell szállni.

- De érdekes... igen, lehet, hogy az életünk célja nem az hogy kiöklözzünk magunknak egy helyet. Hanem, mondjuk, hogy segítsünk.

- Jól ráéreztél, mert közben felszáll egy lány is, szóval egy ilyen szerelmi szál lehetne, de akkor mások is felszállnak, lökdösődni kell, és mire leül, a lány már eltűnt. És akkor elgondolkozik, hogy lehet, hogy valami kimaradt az életéből. "





Ha esetleg valaki szívesen elolvasná az eredetit is.







Ezen kívül az történt, hogy néhány hete elkezdtem újraolvasni a Bibliát, mert legutóbb 14 évesen olvastam el, és az már eléggé régen volt. Szeretném, hogy ne felejtődjön majd el, ezért a blogbejegyzések aljára írom dőlt betűkkel azokat a számomra most kicsillanó mondatokat, amelyeket kapok.

Mivel a bábák félték az Istent, Ő tovább szaporította Izráel házát. - ezt a református templom ajtaján olvastam


Az Úr szemtől szembe beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Kiv, 33, 11

 „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, 31eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, 32hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, 33hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. Kiv, 35, 30.

2014. november 2., vasárnap

Én készültem! De komolyan!

Immár ötödször élem át, hogy a várandósság-szülés után finoman szólva nem olyan az alakom és a súlyom, mint előtte. Minden babánál kb. 16-20 kg-ot szedtem fel a viselősség alatt, amiből 7-10 szépen rajtam is maradt, és kb. egy évbe tellett, mire teljesen ledolgozódott a szoptatás és némi tornázás segítségével.
Szóval, tudhatnám már, hogy nem kell kétségbeesni. Sőt, ezúttal külön készültem is rá, hogy ne kattogjak folyton ezen mert
1. bosszantja a családot
2. rossz példát mutat a kislányoknak
3. rossz kedvem lesz tőle
4. semmi értelme.

Nos... kb. egy hosszú hónapig nem is estem kétségbe. Komolyan egy kicsit sem... :-)

Utána kezdődött, hogy a szekrénybe nézve csak azt láttam, hogy nincs mit felvennem, mert a rendes ruháim nem jönnek rám, se lent, se fent. Kellett nekem olyan csinosan öltözköni! Régen, amikor megelégedtem egy nadrág- bő póló kombóval, legalább a fenttel nem volt gond ilyenkor.
Maradnak tehát a terhesgatyák (mint minden eddigi gyereknél), és a sirdogálás, dühöngés stb. hogy hogy nézek ki, (mint minden eddigi gyereknél).
Persze a fogyókúra elég tejgyilkos, ezért azzal nem is próbálkozom (na jó, egy icipicikét: hat óra után igyekszem nem enni, de bőven iszom). A tornázáshoz még nem álltak vissza eléggé az izmaim és fáj tőle a gáttáj. Próbálkozom a Flabelossal, ami elég vicces, mert csak állni kell egy gépen, az meg rángat összevissza. Nem tudom, van-e eredménye, de annyi biztos, hogy jó érzés, hogy teszek valamit a kesergésen kívül.
Mamácskámtól kaptam néhány nadrágot, ami most rá úgyis bő (!!! nagyon csinos anyukám van ám!), így legalább nem kell mindig terhesnadrágban lennem, ami azért továbbra is illúzióromboló.

Annyira nem értem magam ilyenkor! Szinte biztos, hogy le fog menni elég kis energiabevetéssel. És ha mégis így maradna, akkor is látom, ha belenézek a tükörbe, hogy most sem nagyon vészes ahogy kinézek. A férjemet sem zavarja. Akkor meg miéééért csinálom a fesztivált? De tényleg nagyon rossz, hogy nem tudom magamat csinosnak érezni ilyenkor.

No, talán a hatodiknál már könnyebben veszem ezt az akadályt.

Tök-jó receptek (Halloween bulira)

Pókháló pizza:
Sima kenyértésztából készített, minimális feltéttel ellátott pizza, melyre sajtból vagy majonézből pókhálót rajzolunk, és esetleg fekete olivabogyóból pókot is lehet rá tenni - ezt most elfelejtettük.
Ha majonézzel készül, akkor csak sülés után tegyük rá a mintát.





Múmiavirsli:
Kenyértésztába vagy leveles tésztába becsavart virsli, melynek borsból szemet is lehet csinálni.



Pilótakeksz-denevér:
Pilótakekszbe beleszúrunk fekete fotókartonból kivágott szárnyakat. Vicces, hogy tulajdonképpen egy karácsonyfát kell vágni, majd azt hosszában félbevágni. Így a törzse lesz a két nyél amit beleszúrunk a keksz töltelékébe.








Csokigolyó-denevér:
Kekszgolyóba beleszúrjuk a szárnyakat, a tésztánól füleket formálunk, vagy azt is fotókartonból készítjük. A szeme most fűszerbors volt. (Hanga ötlete)








Pókháló süti:
Lekvárral összeragasztott linzerkorongok. A tetejére fehér cukormázat teszünk, mi tasakos azonnal felhasználható változattal próbálkoztunk. A kenhető cukorba cukortollakkal csigavonalat rajzolunk, és belülről kifelé késsel elhúzogatjuk - olyan lesz, mint a pókháló, nagyon szép! Ibolya kipróbálta, ha befelé húzzuk a csíkot, virágforma lesz.










Szellemsüti:
Linzertésztából kis krumplikat csinálunk, kb. diónyi méretűeket. Sütés után porcukorba forgatjuk és szemet, esetleg szájat rajzolunk neki a cukortollal. Emilnek ez ízlett a legjobban,








Szellembanán:
Fél banánnak szemet rajzolunk.














Tökös mártogatós:
Kisebb, mutatós kibelezett tökbe sós tejfölt teszünk. Mellé uborka- és répacsíkokat kínálunk, melyeket bele lehet mártogatni a tökbe.










Pókháló az ajtón:
Fonálból készített pókháló, nagy diópókkal

Denevérek:
WC-papír gurigából készített kis aranyosak.








Szőlő és tök

Szeretünk bulikat rendezni itthon. A gyerekeknek szuper ötleteik vannak, jó együtt tervezgetni, még ha nem is valósul meg minden. Jó előkészíteni a dolgokat, díszíteni a lakást, jó meghívni a vendégeket, jó játszani, táncolni. Sajnos a legtöbbször kicsit túlvállaljuk magunkat Rózsával, és a végén tipikus ünnep előtti nem-leszünk-kész hisztit adunk elő, ami viszont nem annyira jó... Már ismerjük magunkat, és próbáljuk időben elkezdeni a szervezést - vagy alább adni az elképzelésekből.

Idén október elején volt szőlőbuli, szüreti mulatság, ami szerintem legutóbb négy éve volt, ám Ibolya nagyon jól emlékezett rá, és azóta minden évben kérte, de valahogy elmaradozott. Volt szőlőkóstolás, több féle szőlővel, karalábé (szomszédasszony termése), alma. A legjobban várt program az elmaradhatatlan szőlőtaposás volt, ami idén is nagy sikert aratott a kis szüretelők körében. Meglepően sok must lett, és engem külön meglepett, hogy elég kevés kékszőlőtől milyen sötét színű lett a lé. Meg is itták ott helyben. Játszottunk szőlős játékokat (Lipem-lopom a szőlőt), és Rózsa ötletére készítettünk szőlőfürtöket filcből valamint marcipánból. Gábor még egy seregélyt is készített a fürtre, s másnap egy csősszel is gazdagította a gyűjteményt. A kicsiknek előre kivágtuk a szemeket és csak fel kellett ragasztgatni.
Mindenki hívott vendégeket, és a legjobb az volt, hogy az utolsó pillanatban Tika is kérte, hogy neki is jöjjön barátja. Szerencsére át is tudott jönni az egyik kis ovis társa - olyan mókás, hogy már ő is akkora, hogy saját kapcsolatrendszere van!
Mivel ez a mulatság eléggé ad hoc módon szerveződött - azaz aznap délután találtam ki, hogy most legyen - nem zavart minket az előkészületlenség, tehát nem volt rengeteg féle ennivaló, nem volt rend, nem volt keresgélés és ötletelés, viszont nem volt a készülődés miatti feszültség sem.

A Halloween kicsit más tészta... ezt már régóta várták a gyerekek, és mint már régebben is írtam, kicsit vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Zavar, hogy egy egyházi ünnep (Mindenszentek) ijesztgetős tökbulivá válik. Nem tetszik az sem, hogy egy angol-amerikai ünnep adaptációja, még ha jól tudom, hogy egész Magyarország területén is szokás volt a töklámpás-készítés, magam is gyűjtöttem ilyen történeteket Palócföldön és a Mecsekben is. Jónak találom viszont a sok-sok kreatív ügyeskedést, mivel mindenki lelkesen készül rá, a késhasználat gyakorlását, amire ritkán van lehetőség, a sokféle sütés-főzést, a félelem nélküli borzongást, az engedélyezett "gusztustalankodást" (l. múmiavirsli, pókhálósüti...). Nekem az is számít, hogy a gyerekek nagyon szeretik. Van egy tervem, hogy hogyan fogom lassan átalakítani a hangsúlyokat, de ez nem egyik évről a másikra megy.
Idén bevezettem, hogy az elején szentekkel kapcsolatos játékot játszottunk (valaki kiment, a bentiek megbeszélték, hogy ő melyik szent, és úgy kellett beszélgetni vele, hogy rájöjjön, hogy ő kicsoda. Pl. Üdvözlöm, felséges királyom! Jobban van már a fia? Sikerült úrrá lennie a pogány lázadásokon?), majd pedig mindenki a saját védőszentjét szólította meg egy fohásszal. Ez után kezdődött a buli, amire Rózsával reggel óta készültünk, és bizony a vége nehézre sikerült kicsit.
Viszont volt sokféle finomság (ezekről külön bejegyzést írok, hátha érdekel valakit részletesebben). Sós ételek: kétféle pókhálópizza, múmiavirsi (ez csak másnap lett kész), tökbe öntött tejfölös mártogató. Édességek: pókhálósüti, szellemsüti, pilótakeksz-denevér, golyódenevér (az egyik vendég leányka találmánya), szellembanán, sült tök. Inni bodzaszörpöt ittunk, szomszédasszony-félét. Dekorációt is készítettünk, wc-papír gurigából denevért formált ki Gábor, sőt, még forgó alátétet is barkácsolt neki, de sajnos eltört. Rózsa pókhálókat erősített az ablakokra, pókkal és denevérrel.
Az idő nagyrészét a töklámpások készítése töltötte ki, egész sok lámpás készült az idén, minden jelenlévőnek egy-egy. A kicsi lányok inkább elvonultak játszani, ezért Gábor csinálta meg az övéket, de végül Ibolya a sajátjába belevéste, hogy KELTETŐ. Rózsáé igaz sütőtök volt, elég nehezen vájható, két mécses kellett bele, egy a tetejébe, egy az aljába. Gábor egész máglyát rakott a tökbe, és az tűzokádó sárkánnyá vált.
A buli végén nagy táncolás volt, majd egy záró limbóval fejeződött be a buli, és életemben először nem én nyertem. Hát, belejöttek a gyerekek, szó ami szó.



2014. október 24., péntek

Tika-száj

Lufifújás előtt:
- Nehéz lesz felfújni. Megpróbálom. Sikerült! Hát, ilyen az élet...

-----------------------

Megkérdeztem, mit lehetne változtatni, hogy ő még jobban érezze magát itthon. Kisebb gondolkodás után érkezett a válasz:
- Jó lenne, ha lenne még egy Matyi!

------------------------

2014. október 6., hétfő

Mamaóra


Nehezen viselem, hogy ilyen sokáig tart az iskola. Mire végre hazaérnek a gyerkek, négy, öt óra is van, és akkor még nem sportoltak, nem gyakoroltak a hangszeren, és gyakran leckéjük is van. A vacsorát legkésőbb hatkor el kell kezdeni, különben nem fér bele az esti menet (fürdés, mese, ima, sugdolózás) a rendelkezésre álló időbe. Így kb. napi egy órát lehet együtt kötetlenül, szabadon a család. Ennyi idő van arra, hogy mindenki kimozogja magát, felszabadultan játsszon, hogy egymásra hangolódjunk, megtudjuk, mi volt a másikkal stb. Ez szinte lehetetlen. A helyzetet kicsit enyhíti a Mamaóra.
Ezt az idén vezettem be, mert egyszerűen nem tudok másképp biztosan időt szánni egyenként a gyerekekre. Heti rendszerességgel, megbeszélt időben egy bő órát együtt vagyunk, és csak ketten csinálunk valamit. Nem veszek fel telefont, nem kezdek házimunkába, csak rá figyelek. Nekem elég lenne, ha csak sétálnánk vagy beszélgetnénk, de a gyerekeknek nagyon jó ötleteik akadnak.
Gáborral varrtunk filc Angry Bird-öket, társasjátékoztunk (Rumini társas), most pedig, mivel betegség miatt itthon töltötte a napot, nagy fába vágtuk a fejszénket: sárkányt készítettünk. Nemrég a keresztapjával megnézte az Így neveld a sárkányodat 2-t, így nagyon örült, amikor pont Fogatlan szabásmintát találtunk. Délelőtt 10-től este 6-ig tartott, mire elkészült. Gábor vágta ki a szabásminta alapján az alkatrészeket, ő varrta össze az egyenesebb vonalakat és készítette el a szemeket, majd végül kitömte, és most vele alszik éppen.
Rózsával társasjátékoztunk, és filmet néztünk. Sajnos vele csak egy esti találkát sikerült összehözni, és már eléggé el van fáradva addigra. De legközelebbre valami jobb programot keresünk...
Ibolyával sütöttünk süteményt és teáztunk, majd társasjátékoztunk, múlt héten forró csokit ittunk és varrt egy kötényt a ruhájához. Csinos lett.
Tikának még nincs külön Mamaórája, hiszen az oviból el tudom hozni ebéd után, és így együtt tudok vele lenni, de igyekszem figyelni rá, hogy legyenek olyan közös pillanatok, amikor valóban vele játszom. Szeret autózni, akadálypályákat épít, és a herceg-autó kiszabadítja a királylány-autót. A minap a torreádor dalára táncolt, én voltam a bika. Rengeteg gesztenyét gyűjtöttünk. Az elején azt gondoltam, hogy majd készítünk belőlük valamit, de az idén Tikát inkább a gyűjtés öröme motiválja.
Matyinak :-) remélem, akad elég mamás órája, mindenesetre gyönyörűen vigyorog bele a világba.


2014. október 2., csütörtök

Első hetek

Az első újszülött mosolyok egyike
Matyival a testvérei először a kórházban találkoztak. Ez nem a legjobb környezet az ismerkedés számára - kő van, nem lehet annyira kivenni a babát a kocsiból, ismeretlen, furcsa a hely a gyerekeknek, és még a Mamát is mindig ott kell hagyni, nincs elég idő beszélgetni, egymásra hangolódni. Főleg Tikán látszott, hogy megviseli a környezet, nagyon bújt az ölembe, de a többiek is hamar besokalltak. Amikor végre hazamentünk, rögtön összeállt a kép: most már heten vagyunk egy egység.





A tesók folyamatosan ölben akarták tartani, alig lehetett kivenni a kezükből, hogy alhasson egy kicsit békében. Mert hiába 5. gyerek, nagyon könnyen felriad a legkisebb zajra is. Ibolya azért megoldotta a dolgot, többször is elaltatta Matyit az ölében, és olvasgatott, pihent mellette.
Komatál
Én pihentem, furcsa volt, hogy így Emil segítségével milyen jókat lehet aludni. A család többi része gyakran lement a Dunapartra, kavicsoztak, saraztak, időnként bicikliztek is. Óriási segítséget jelentett, hogy mind a plébániai közösség, mind pedig az iskolai közösség komatálat hozott nekünk. Mindenféle finomságot ettünk, és a mélyhűtő most is tele van a különböző levesekkel. Nagyon köszönjük. Olyan jó volt várni, hogy ki fog érkezni és mit fog hozni (nem néztem meg előre a listát, jobban szeretem a meglepetéseket). Amikor rápillantottam az asztalon sorakozó virágokra, mindig nagyon megörültem.
Fiúk egymás között
Közben azért időnként rám tört az aggodalom Matyiért, és a hogyan tovább-ért. Túl vagyunk az első izotópos vizsgálaton, és az derült ki, hogy egyelőre jól működik az az egy vese, és nem kell azonnal beavatkozni. Most havonta fogják nézni, és ha minden marad a mostani állapotban, akkor öthónapos korában kell majd újabb izotópos vizsgálat, hogy kinőtte-e vagy műteni kell.
Augusztus végén elmentünk a Balatonra, ahol sajnos Ibolya megbetegedett, és azóta csak egy teljesen betegségmentes héttel büszkélkedhetünk. A gyerekek remek bunkert építettek a stégen a kertben. Volt lift, polcrendszer, különböző játékok, hinta.
Szerencsére Ibolya szépen meggyógyult évkezdésre, és büszke elsősként megkezdte tanulmányait. Lelkesen tanul, főleg a furulyát és a néptáncot gyakorolja nagyon szívesen.

2014. szeptember 20., szombat

Zsiga takarója

Nagyon szeretek alkotni, de elég ritkán hagyok rá időt magamnak. A babázós időszak azért is nagyon jó nekem, mert lelkifurdalás nélkül varrogathatok, próbálkozhatok mindenféle szépséggel, amikor éppen nem Matyit ölelgetem.
Zsigának, Réka húgom kisfiának nemrég volt a keresztelője, melyre mindkét oldali betegség miatt nem tudtunk elmenni. Már korábban elterveztem, hogy milyen szép foglalkoztató takarót fogok neki készíteni.
Nyáron a Csirke táborban láttam egy patchwork takarót, ami már több babát kiszolgált, és nagyon hangulatos volt, Csenge nagyon szerette. Beindult a fantáziám, hogy mi mindent lehetne még tenni a takaróra, felfedeznivaló zugokat, kis figurákat, játékokat. Megpróbálkoztam vele. Elég nagy munkának bizonyult (hú, rengeteget dolgoztunk vele), szerintem nagyon jó lett, nekem igazán tetszik.

A takarón egy bokor, egy fa és egy tavacska látható, mindenféle lakóval.

 A fa ágai között tépőzárakra erősített madarak, levelek, virágok és egy Rózsa által készített csilingelős pillangó van. Amikor Rózsa beteg volt, egyik nap volt kedve velem varrogatni. Közben Sebő-playlistet hallgattunk, énekeltünk, beszélgettünk.
Az égen két felhő és egy napocska van. A felhők zörögnek, Roni húgom tanácsa szerint hivatalos levélből származó bevonó fólia van bennük, pont úgy zörög, mint a bolti :-) .


A gyökerek között kisróka alszik.

Az avarban sündisznó szuszog.

A tóban egy hattyú viszi a fiókáit, a hódvárban pedig egy Rózsa készítette hód lapul. Egy vidám halacska fonálon fickándozik.

Egy kisebb zöld bokorból pedig egy borz kukucskál

Igyekeztem, hogy többfajta érzékszervre hasson: van zörgés, csilingelés, különböző tapintású anyagok; hogy többféle mozgást lehessen gyakorolni: a zugok nyílnak tépőzárral, cipzárral, csattal, patenttal, lehajtósan, gombbal, gumival; és különböző évszakokhoz kapcsolódó dolgok vannak rajta a mesélések érdekében.
A befejező öltésekhez közeledve rá kellett jönnöm, hogy a szélét takaró szalag túl keskeny ahhoz, hogy összefogja a három réteg filcet, gyakorlatlan is vagyok, így elég girbegurba lett. Meg a varrógép is előadta magát, begyűrte a cérnát, eltörte a tűt - de végül csak elkészült.

Sok örömet kívánok, jó játékot vele. Roni, Juci, köszönöm a segítséget, drukkolást!

(A Rékával közös képet Ibolya készítette.)


2014. szeptember 18., csütörtök

Nem sokáig marad feltöltve! - kiruccanás Tikával

Majd egyszer remélem, írok majd arról is, hogy milyen jók voltak az első babás hetek (mert nagyon jók voltak), milyen volt az első közös inyaralásunk ( :-) :-) ), milyen volt az évkezdés (hááát...), és miféle macskamizériák voltak itt (na!), sőt szívesen elmélkednék az alakomról is (vagy mégsem?). De ha mégsem, legalább itt van ez a kis emlékeztető.

Tegnap gyönyörű idő volt végre, és már régóta ígérgettem Tikának, hogy ha szép idő lesz, akkor elmegyünk a Vasúttörténeti Parkba. Amikor ma is kék volt reggel az ég, némi kis vívódás után felajánlottam, hogy menjünk el oda. De a legényke óvodába akart menni... Jó, hogy így szeret oviba járni, és átgondolva az időkorlátokat, úgy döntöttem, hogy elhozom ebéd előtt, és akkor még belefér a délutánba.
Fel is kerekedtünk, beugrottunk egy boltba némi kakaós csigáért és egy dobozos ivóléért, hogy legyen valami a pocakjában, és mentünk tovább. Sajnos az ivólé megtette a hatását, és mire odaértünk a Park bejáratához, tragédia történt - szegény nem bírta ki a WC-ig. Óriási szerencsénkre volt nálam pótruha, mert a kiruccanást követő fociedzésre gondolva magammal vittem két rövidnadrágot is, hogy tudjon választani. Így most a szűkebb lett a gatya, a bővebb meg a nadrág.

Bemenvén vettünk belépőjegyet, meg egy másikat a kerti vasútra. Én is szívesen utaztam volna rajta, de mivel Matyinak is kellett volna rá jegy, úgy döntöttem, hogy azért ennyit nem ér meg számomra. Az volt kiírva, hogy kedden és csütörtökön nincsen modellvasút-vezetés, ezért arra nem vettünk jegyet - kicsit sajnáltam.
Matyi szopizott egy jót, Tika pedig a kertivonatozással kezdett. Utána bekapott egy kakaós csigát, mert út közben az ivólétől semmi nem fért már a hasába. Következtek a mozdonyok. Mókás, hogy amikor hét éve, legutóbb arra jártunk, nem volt szabad felmászni a mozdonyokra, most viszont mindegyikhez oda volt állítva egy-egy lépcső, hogy kényelmesen fel lehessen mászni a vezetőfülkékbe. Fel is másztunk, nézelődtünk, próbáltuk kitalálni, hogy mi mire való.
Ezt követően felszálltunk a fordítókorongra, ahol egy lepke is várakozott arra, hogy fordulni kezdjen a gép. A kezelő bácsi megmutatta nekünk a kormányzati vonatot is, amely az 50-60-70-es évekbe n utaztak a főnökök. Volt tárgyalóterem, zuhanyzó, konyha, bársonyágyak, hatalmas íróasztal a fontos döntésekhez - örültem, hogy láttuk, Megnéztük a vasútmodelles kocsit is, ééés: Tika mégis vezethette a modellvasutat, mégis vehettünk rá jegyet. Nagyon örült, próbáltuk összehangolni, hogy egyszerre bújjon ki az alagutakból a két szerelvény.
Aztán még egyszer felszállt a kerti vasútra, és a kedves mozdonyvezető érdeklődött, hogy én miért nem megyek a gyerekkel. Mondtam, hogy sok lenne a két jegy ára, és teljesen feleslegesnek érzem az édeseden alvó újszülöttnek a jegyet. A bácsi mondta, hogy nyugodtan szálljak fel, csak vigyázzak, hogy a babát vegyem középre, nehogy valami belógó bokor hozzáérjen... így én is mentem egy kört. Nagyon tetszett! Egész gyorsan megy a kisvonat, van alagút, meg egy gyönyörű tavacska tündérrózsákkal, efölött egy hídon zakatol át a szerelvény.
Végül még megnéztük a sínautót, fordítókorongoztunk egy utolsót, és hazaindultunk. Tika nagyon lelkes, és itthon rögtön vonatozni kezdett Gáborral.
Szép nap volt, Matyi végigaludta az egészet, szerintem jót tett neki a friss levegő.

Ó, és a cím magyarázata:
Éppen kezdtem Matyit szoptatni, amikor Tika megkérdezte:
- Mama, megint szopni fog Matyi?
- Igen.
- Hát, nem sokáig marad feltöltve!

2014. szeptember 12., péntek

Jól nézünk ki!

Törtem a fejem, hogy mi legyen a címe ennek a bejegyzésnek, mert nagyon ajánlkozott a "Megérte! Megértem..." cím is. Mind a kettő nagyon illik arra, ahogy most éppen érzem magam.

Jól érzem magam az életemben, jó a családban, jó a mindennapokban, a sok apróságban, a hétköznapi tevékenységekben. Jó benne lenni a pillanatban. Megérezni és átélni most például, hogy a betűk kicsit visszaütnek, ahogy gépelek, és az ujjaim gyorsan mozognak a billentyűzeten. Jó hallgatni közben a Kyre eleison-os playlistemet, amit annyira kétségbeesetten hallgattam legutóbb, több, mint fél éve.

Minden megérte.

Furcsa ez az érzés. Sokkal jobban elfogadom magamat, mint korábban. Otthon érzem magam az életemben. Hagyom, hogy alakuljon. Nem örülök neki, amikor újra és újra rálátok a gyengeségeimre, de nem vág földhöz. Örülök neki, és el merem ismerni magamnak, ha valami jól sikerül. Merek örülni.

A legcsodálatosabbak az érintések. A hozzám bújó gyerekek. A Baba, ahogy belesimul a karomba. Emil ölelése. A takaró hűvössége egy-egy éjszakai szoptatás után.

Amen.

2014. augusztus 19., kedd

Vesehírek

Mint ahogy már a születése előtt is látszott, Matyi egyik veséjének üregrendszere elég tág, ezért könnyen lehet, hogy műteni kell majd. Egy ultrahangos doktor (Győrfi Mátyás - mindenkinek nagyon ajánlom!!!) lelkiismeretesen, fél órán át kereste a másik veséjét, melyet néhány nappal azelőtt másik kollégája a 2-es Női Klinikán "látott", és korábban is több leletünk volt a János illetve a Váci Kórházból, hogy létezik. Sajnos az derült ki, hogy Győrfi Mátyásnak volt igaza, és az a vese bizony hiányzik.
Így különösen felértékelődik a másik vese egészsége, de mire a Gyermekklinikára kerültünk, az már gyulladásban volt, szerencsére azonnali antibiotikumkúrával kikezelték.
Jó kezekben vagyunk, nem csak az orvosok, hanem a Gondviselés részéről is. Nagyon megnyugtató volt, amikor első nap, az ultrahangos hírektől megrendülve üldögéltünk a váróban, és egyszercsak megjelent egy család, akikkel tavaly, a családos lelkigyakorlaton ismerkedtük meg. Maguk is hasonló utat járnak, mint amire mi most ráléptünk, és teljes szeretettel, megértéssel hallgattak meg minket, s néhány szóban elmesélték saját történetüket. Olyan jó volt látni, hogy van előre, van tovább. Sőt, még üres lakásukat is felajnálották, ha be kéne feküdni a kórházba - hála Istennek erre nem volt szükségünk.
A másik nagy ajándékunk a Regnumból távoli ismerős Perneczki Andrea osztályos orvos volt - de az egész osztály hangulata békés és kedves volt, a nővérkék, az orvosok mind mosolygósak és megnyugtatóak. Olyan jó, hogy vagy ilyen is az egészgégügyben.
Matyi nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat, továbbra is szépen eszik, és nagyon szereti Roni húgom által varrt takaróját. 

2014. augusztus 12., kedd

Éjszakai csendélet

Fél 2. Végre elaludt ez a kisnyuszi. Persze, nem csoda, hogy eddig fent volt, alig volt ébren napközben. Drágám, elmondod az áldást? Köszi, neked is.
Már nagyon fáradt vagyok. Takaró, fordulok az oldalamra - jó éjszakát. Fura, most szopott, és mégis annyira sok tej bent maradt, hogy... ezt már nem gondolom végig, alszom.

Fél 4. Nyekergés... Már el is telt volna két óra? Felülök, de kiegyenesedni már nem megy, nyilall a mellem, teljesen tele van tejjel. Legjobbkor ébredtél, pocok, gyere. Igen ám, de még meg kell mérni (méregetjük, orvosi kérésre, majd pénteken, ha már mindent tudni fogunk, beszámolok a vesehírekről). Rúgkapáló csecsemő a mérlegen. A számok 4500 és 4700 között ugrálnak. Többször le kéne mérni, hogy biztos legyen... Bocs, de nem.
Végre evéshez készülődik a manócska. Igen ám, de nem sikerül megfelelően kitátania a száját, hiába kísérletezem, folyton kicsusszan az a tejforrás. Persze közben már csorog a tej. Mind a kettőből. Na, még egy kísérlet! Most már nem csak csorog, hanem spriccel. De nem a szájába, hanem mindenhova. Csupa tej a hálóingem, az ágy, a baba, a baba ruhája. Remek.
Hiába is nyitná ki a száját, amíg így folyik a tej, úgysem tudja bekapni. Várunk, közben textilpelussal próbálom kordában tartani a folyócskát.

4 óra. Még mindig csak kísérletezünk. Miért nem kapja el? Kezdődő kétségbeesés. Eddig olyan szépen evett! Semmi gond nem volt. Mi történhetett? Jaj-jaj. Talán másik testhelyzetben jobb lenne? Próbáljuk fekve. Most már a párna is tejes. Nézzük meg hónaljtartásban. Ó, most ázott át derékig a baba. Meg én is. Csak alulról. Vissza bölcsőtartásba, semmi eredmény.  Most már Matyinak is kezd elege lenni, nyüszög, nyekereg.
Erre felneszelnek az éjjel átbóklászott leányzók is, akik a kiterített ágytakarón alszanak az ágyunk előtt. Nincs semmi baj, aludjatok még egy kicsit.

Végül nagy nehezen sikerül elérni, hogy bekapja, de a mérleg szerint alig szopott valamit. Ébresztő, egyél még egy kicsit... Esze ágában sincs. Lehet, hogy az elején mértem rosszul? Ráadásul nedves az egész ruhája. Aludjon így?
Emil, tudnál adni egy pólót? Csurom tej vagyok.
Köszi. Jó éjt.

Fél 6. Nyekergés...


2014. augusztus 4., hétfő

Megszületett Matyi!!!!

Szemtelenül boldog bejegyzés, mert nagyon szeretném megőrizni a pillanatot, még most, gyorsan,  mielőtt felülírják az új események.

Július 30.-án átjött hozzánk kedves bábánk, Lukács Judit, hogy CTG-vizsgálatot végezzen. Ez nagyon-nagyon kedves volt Tőle, hiszen már tudtuk, hogy nem itthon, nem Vele fogunk szülni mégsem, hanem Matyi veséje miatt a 2-es Női Klinikán. A CTG másodjára jó lett (nem szerette az ülő testhelyzetet a manó), de én elég nyüzügén éreztem magam, könnyen sírva fakadtam aznap. Éjjel nagy vihar volt, és  31.-én reggel hétkor észrevettem egy kicsike magzatvízcsorgást. Fájások még nem voltak, és nemigen akarózott bemenni a kórházba, mert tartottam tőle, hogy annak mindenképpen szülésgyorsítás lenne a vége. Megint Judit segítségét kértem, aki megint kijött CTGstül, mert csak ellenőrzött körülmények között szerette volna áldását adni az otthoni várakozásra. Szerencsére a CTG jó lett, és nagy örömömre lassan a fájások is megérkeztek. Ettől kezdve teljesen boldog, egészen csodálatos napom volt. A gyerekeket 11 körül elvitte Anyukám, kettesben maradtunk Emillel. Jó volt érezni a testem működését, átadni magam a hullámzásnak, az értelmes fájdalomnak, a folyamatnak, jó volt hozzábújni a férjemhez, akivel együtt kaptuk ezt a kicsi életet.
Ötperces fájásoknál úgy gondoltuk, hogy már be kéne menni a kórházba.


Ez a kép a célfotó, pont indulás előtt készült. Ennél nagyobb már nem lesz a pocak :-)   Du. 3 körül értünk be. Emil minden összeszedni-szerveznivalót intézett, az autóból kiszedte a gyereküléseket, így kényelmesen el tudtam feküdni a középső ülésen. El is aludtam, mire a kórházhoz értünk, vagyis inkább félálomban képzelődtem. A fájások ritkultak kicsit.
A kórházban egy nagyon kedves, fiatal doktornő, Pethő Boglárka keze alá kerültünk, aki beleegyezett, hogy semmiféle beavatkozást nem kérünk, amíg nem indokolt orvosilag. Igaz, a CTG kicsit túl sokat volt a pocakomon így is, és elég zavaró volt, de azért legalább nem repesztettek burkot, nem kaptam semmilyen orvosságot stb.
Békén hagytak minket a szülőszobán, és számomra mergendítően mélyen egymásra hangolódtunk Emillel. Pontosan érezte, hogy milyen érintésre, milyen ölelésre, csókra van éppen szükségem, mikor lépjen oda, mikor hagyjon körbejárni stb. Csodálatos élmény volt, rengeteget nevettünk, és én végig teljesen fel voltam dobva. Olyan öröm volt bennem, ami külön ajándékszámba megy. Többször ráéreztem Isten jelenlétére, szeretetére is.
A szülésfelkészítő tanfolyamon Törzsök Kata kétszer is tartott egymásra hangoló Érintő foglalkozást, és beszélgetéseket, meg előadást is azzal kapcsolatban, hogy a szülés lefolyását, a kötődést (és a társas kapcsolatokat) hogyan segíti elő az oxitocin, az összebújás. Nagyon sok megfontolandó új dolgot hallottunk. és a gyakorlatok is sokat segítettek.
Tudtuk előre, hogy jó nagy buksija van Matyinak, de nem aggódtam, mert Gáborkának is kb. akkora volt, és szépen ki tudott bújni. Matyika is nagyon ügyes volt, mindenféle sérüléstől megkímélve született meg, és még a kis hajas fejét is meg tudtam simogatni. A lepényt is természetes módon szülhettem meg (jól meg is nézegettem :-) ), bár a köldökzsínórt sajnos kicsit korán elvágták. Utána úgy ahogy volt magamhoz ölelhettem a kicsi kincset, majd egy idő után méregetni kezdték
A "manó" 4430 g, és 58 cm, tündéri kis bogár volt már a szülőágyon is. Jól bebugyolálták - body, pelus, pólya - aztán szerencsére a szülésznő mégis kicsomagolta, mert nagyon meleg volt. Két óráig hármasban maradhattunk, a kicsi sokat nézelődött, nyüszögött, ismerkedett a világgal, mi pedig őt nézegettük, ismerkedtünk vele, gyönyörködtünk. Szopira kicsit nehezen tudtam rákapatni, de végül az is sikerült.

Nagyon-nagyon boldog nap volt. Loyolai Szent Ignác ünnepe.

A kórházban is jó volt együtt lenni, igyekeztem sokat pihenni is. A tesók is nagyon örülnek neki.

2014. július 29., kedd

Mostanában...

Mostanában nagyon jó itthon a gyerekekkel. Nagyon szeretem, hogy nem kell órához alkalmazkodni, hogy pofátlanul sokat pihenhetek, és gyönyörködhetek a játszó gyerekekben. Öröm nézni, ahogy kicsik és nagyok különböző felállásokban egymásra találnak. Örülök neki, hogy  ilyen jól érzik magukat itthon, mert ez a nyár eléggé itthonülősre sikerült, hiszen én nemigen tudom őket elvinni sehova. De még senki nem panaszkodott. Érdekes, amikor borul a rendszer, mert pl. valaki elmegy táborba.
Most volt a Regnum-táborok ideje, végre - bár kisebb mérlegelés után - én is részt vettem a saját népünk, a CSIRKÉK táborában, ahova betegségek miatt már két éve nem jutottam el. Nagyon jó volt a találkozás a többiekkel, a sok beszélgetés, esti programok, játékok. Jó volt látni, hogy milyen szépen cseperednek a gyerekek, és hogy a sok különböző családban hogyan érnek különbözőre, egyaránt csodálatosra.
Aztán másnap Rózsa elment a saját táborába (UFO kiképző központ), Gábor pedig három nappal később indult indiántáborba. Mindketten boldogan, koszosan, kullancsosan, sok élménnyel, új dalokkal és nagyon lelkesen jöttek haza. Köszönjük a vezetők, segítők sok munkáját!



Pocaklakó egyelőre jól érzi magát odabent, időnként eléggé feszül a hasam, a járás, talpon levés nehezemre esik, de egyébként minden rendben van. Köszönöm a sok ránk-gondolást, jelentkezem, ha lesz valami érdekes.

2014. július 11., péntek

Megnyugtatós

Szerdán és ma újra megnézték a baba veséjét, és azt állapították meg, hogy nem romlott az állapota, és ezért nem sürgető a helyzet. Bent maradhat, ameddig kedve van hozzá, nem kell megindítani a szülést - ennek nagyon örülök, mert az a hátralévő három hét valószínűleg hiányozna neki (meg nekem is).
Születés után új vizsgálat következik, akkor már a gyerekosztályon, és megállapítják, hogy kell-e műteni és mikor.

Mókás nagyon a kilencedik hónap, ilyenkor az ember lánya már kevésbé tud megfelelően átgondolni dolgokat, és nagyon jókat derülök magamon, amikor egy-egy szembeszökő irracionális gondolatot veszek észre. Pl. a minap locsoltam volna a növényeket, és előző este egy bokor ágán hagytam a slagot, hogy amíg elzárom a csapot öntözze a vízigényes növényt. Aztán másnap megnyitottam a vizet, megkerestem a slag végét, és többször is megpróbáltam megfogni a vízsugarat, hogy annál fogva magamhoz húzzam a tömlőt. Igen, jó lett volna, ha nem kell lehajolnom olyan mélyre... :-)

A másik eset szerdán történt, amikor ultrahangra kellett mennünk. Tika épp aznapra belázasodott, ezért bizonytalanná vált, hogy el tudunk-e menni Emillel mind a ketten a vizsgálatra. Egyedül végképp nem volt kedvem hozzá, meg a beteg gyereket is sajnáltam itt hagyni, ezért az jutott eszembe, hogy menjen el az ultrahangra Emil egyedül, és meg itthon maradok Tikával :-) . (Aztán apósom elvállalta a kornyadozó manót, köszönjük szépen!)