2012. március 12., hétfő

És még élveztem is...

Ez a nap nem volt semmi. Nagyjából kétszer annyi dolog volt benne, mint amennyit egy naptól szívesen tolerálok, de mégis vidám, pörgős, eredményes volt.

6. 25: ébresztő (25 perccel többet aludtam! Biztos ettől bírtam olyan jól a többit ;) )
7.30: indulás az iskolába. Előtte elolvastuk az evangéliumot, öröm volt hallani, milyen értelmesen gondolkodnak róla. (Mi nem vagyunk zsidók, milyen szerencse, hogy Jézus hozzánk is eljött; Minden ember Isten gyermeke, az is, aki nem úgy gondolkodik, mint mi.) Rózsa most ment a betegsége után először, vitte az itthon készített hatalmas órarendet. Öröm volt látni-hallani, ahogy az osztálytársai örömrivalgással ugrottak a nyakába.
8.45: megérkezés az óvodába. Mindenki örömmel ment a csoportjába. Előtte elég heveny hányingerem lett, de aztán elmúlt. Nem kellett volna az autóban reggelizni menet közben. De legalább ettem! Ez viszont pirospont Az autóút során meséltem, szentek életéről beszélgettünk, szeretem az ilyen utakat.
9.45: megérkezés Nagymami-Nagypapihoz új pátyi otthonukba, mely a Levendula-házban van. Tika éppen aludt, de inkább felébresztettem és bevittem magammal. Nagypapi a kapuban várt. Nagyon szép, ízlésesen berendezett, praktikusan kialakított, kedves, meghitt lakást találtak ki maguknak, igazán büszke vagyok rájuk :). Jót beszélgettünk, Tika autózott, kockacukrot majszolt, jól érezte magát. Én is jól éreztem magam, jó volt Nagymamiék közegében lenni. Elfelé menet Tika elfogulatlanul megfogta Nagypapi (neki Déd-) kezét, és úgy mentek a folyosón. Nagymami megjegyezte, hogy itt meg két Tibor, az egyik nagy, a másik kicsi. Tika válasza: Igen, én vagyok a nagy!
13.15: érkezés az óvodába. Ibolya, Gábor lelkesen csatlakoztak hozzám, meséltek, vidámkodtak.
14.00: érkezés az iskolába. Rózsa azonnal jött, minden OK.
14.30: elmentünk Vácra zászlót venni a holnap utáni ünnepre. Azt találtuk ki, hogy "igazi" 48-as huszárzászlót veszünk. Sikerült is. Nagyot néztek a military-boltban, amikor beözönlöttünk a négy gyerekkel. ("Azta, ez egy egész óvoda"), valamit a gyerekek is nagyot néztek (Mama, mi ez? Ez egy koponya. És miért világít a szeme?, s később: Láttad, hogy itt még a cukor is egy katonai kulacsban volt?).
14.45: játszóterezés. A gyerekek kinéztek maguknak egy játszóteret Vácott, megálltunk és játszottunk egy órát. Volt egy nagyon magas mászóka, melyen mindenki saját vérmérsékletének megfelelően mászott. A teljes mászókát mutató képen mindenki fellelhető, és talán a méret is látszik. Juj! Végül egyébként Gábor is felment a tetejére, ami nagyon nagy szó! De sajnos én akkor már fényképezés helyett a "Gyertek már lefelé, indulunk haza!" szavakat ismételgettem.
16.00: érkezés haza. Rózsa lecke, én pedig a készülő udmurteposz-kötet korrektúráját kezdtem átnézni és megbeszélni a szerkesztővel. (Ez váratlan feladat volt.) Közben Ibolyával memoriztam. Mindig ő nyert, bár olykor megszánt egy-egy párral. Nem nagyon tudtam a játékra koncentrálni. Közben felhívott a gödi Dédpapa, hogy arról volt szó, hogy átmegyek hozzá segíteni egy telefont elintézni.
17.00: találkozások. A gyerekeket átvittem szembe játszani, és összetalálkoztunk Gábor leendő furulya- (s majdan talán duda?) tanárjával és feleségével, akik szintén nagyon közel laknak hozzánk. Kicsit beszélgettünk, majd elsiettem Dédpapához.
17.30: Dédpapánál. Kicsit beszélgetés, kicsi segítés, még folyt. köv.
18.30: vacsora, fektetés. Nagyon jó dolgom van, hogy így otthagyhattam a gyerekeket a szomszédban. Gábor még ajándékot készített este Mártonnak. Kicsit elszégyelltem magam, mert mivel késtem 20 percet, Zsófi nem tudott időben elindulni. De nem lett belőle nagyobb baj.
19.30: esti mese, lámpaoltás. Emil mesélt még egy kicsit, nagyon jó volt hallgatni.
21.00: Skype-konferenciabeszélgetés a Finnugor népekről szóló CD-ről, útkeresés.
22.00: további korrektúrázás
23.00: blogbejegyzés vége. Lassan talán összefutok ezzel a jóképű, kedves férfival, aki lent dolgozik a nappaliban. Csak még feltöltök pár képet is.

2012. március 9., péntek

A megfelelő pillanatban

Ma indult Rózsa Vöcsök-hétvégére. Nehezen szánta rá magát szegényke, már napok óra kérlelt, sírdogált, könyörgött, hogy mennyire nincs kedve menni. Ma ki is fejtette, hogy nem érti, már egy hete sír miatta, és én még mindig azt mondom, hogy menjen el. Részletesen (és kb. tizedszer) elmagyaráztam neki, hogy miért tartjuk olyan fontosnak a közösséggel töltött hétvégét. A délutáni pihenő alatt végig a Vöcsök-táborban szerzett élményeit mesélte, s utána azt mondta: - Nem baj, ha már inkább várom a hétvégét, és nem sírok miatta?
Rózsát és két másik Vöcsköt én vittem (volna) a felsőgödiek központi találkozóhelyére - ahonnan egy másik család juttatta őket el a buszvégállomásra. Dédpapa is elhozott egy gyereket, aki egyenesen a hozzájuk közel levő iskolából ment a hétvégére.
Már szállítottam befelé a gyerekeket az autóba, amikor szólt a szemben lakó fiatalember, hogy teljesen leeresztett az egyik gumi, a bal hátsó.
Indulásról ennyit.
Még kétségbeesni sem volt időm, amikor felbukkant Dédpapa autója. Gyorsan utánaszaladtam, szerencsére észre is vett. Beültettem a gyerekeket, minden OK.
Elképesztő, hogy mennyire gondoskodik Isten.
Dédpapa még azt kérdezte: - És te mit csináltál itt, vártad a jószerencsét? Nem. Még arra sem volt időm.

Egy kis reklám-forgatókönyv, tegnapról.
Kétéves kisgyermek éppen szopizik. Meghitt hangulatú összebújás a papaszánban.
Megjelenik a kisfiú nővére, csokoládét majszolva, s kezében egy piros csokigolyót tartva.
A kicsi azonnal felhagy a szopizással, INKÁBB CSOKIT KÉREK! felkiáltással nyújtogatja a kezét.
A megkapott csokit egyben bekapja, és nagyokat nevet tele szájjal.

Ja, és a mosógép is elromlott.

2012. március 5., hétfő

Fly Lady újra

Már kezdjük annyira belakni a lakást, hogy egyre több helyen van kosz, rendetlenség, azaz elpakolni való mindenféle.
Zseniálisan netező Roni húgom hívta fel a figyelmemet néhány éve (vagy csak tavaly?) a FlyLady programra, amivel már az előző lakásban szép eredményeket értem el, (de aztán tündér-nagy-nagynénink, Ily néni adományaival okafogyottá vált a küszködés egy időre). Most viszont újult erővel és lelkesedéssel kezdem újra. Nekem ez a takarítónénis rendszer nem igazán válik be - a közbenső időben nagyon elhatalmasodik a tárgyak uralma. Úgy tűnik, hogy a szabályozott rend jobban segít nekem - bár természetesen munkásabb.
Így tegnap este elkészítettem a saját munkarendemet. Biztos, hogy még változni fog, de most nagyon örülök neki, és ma már be is tartottam! Nagyon tetszik, hogy bármikor vissza lehet csatlakozni, mert biztos lesznek nehezebb időszakok, és egy hónap alatt rend lesz újra.



Ezen a képen Ibolyának még magas a láza. A szomszéd gyerekekkel játszottak az egészségeseim a kertben, Ibolyka szigorú karanténban, bent mesét nézett. A kintiek a friss fűzfavesszőkből (Rózsa: "aranyvessző") koronát, karkötőt és gyűrűt készítettek neki, és a lila akác magházaival díszítették. Olyan szép lett, nem? (A szemben lakó család - gondolom - igen gyakran elő fog fordulni a blogon. Rózsának Vöcsöktársa a nagyfiú, Botond, és a többi gyerek is (2 fiú-2 lány) nagyon aranyos, nem is beszélve a szüleikről, akik ritka rokonszenvesek nekünk. Zsófi (az anyuka) átjött segíteni kipakolni, és olyan beszélgetésbe keveredtünk az alatt a másfél óra alatt, ami messze van egy átlagos első beszélgetéstől. Nagyon örülök nekik. Lakik szemben egy nővérkém.) Most Ibolya után Rózsa beteg. Láza van, de ennek dacára nagyon jó a kedve. Aranyosak Tikával együtt is. Jó itthon lenni velük, kicsit talán nyugisabb is. Valami ilyesmire vágytam, hogy itthon legyek velük, egyszerűen együtt legyünk, hogy kicsit otthonosabbak legyenek a szobák, zugok, sarkok. Kezdenek kialakulni a közös játékok - pl. Tikával terepjárót gurítunk a szoba egyik végéből a másikba, vagy bebújnak a legkisebb szobába játszogatni, sőt, van egy titkos hely, amit én nem is tudhatok meg, hogy hol van. Rózsa csinált szép képeket rólam és Tikáról, ahogy olvasgatunk. Kíváncsi olvasók megtudhatják, hogy milyen színű a falunk a nappaliban :-) (Ígérem, lesznek rendes képek is a lakásról... valamikor...)

Gyönyörűen nyílogat a kert! Persze még nem tudom, hogy hol mi lesz, de ígéretes kis hajtások bújnak elő itt-ott. 4 hal is túlélte a telet, minden nap megnézem őket. Nagyon szeretem a kis tavacskát és azt a sarkot. Gábor és Rózsa kiakasztott szélcsengőket, és ma már valamikor hallottam is halkan megcsendülni.

2012. március 1., csütörtök

A kicsi szívem

Nagyon köszönöm, hogy gondoltatok rám mostanában, tényleg rám fért.
Megviselt az elmúlt 3 hónap sok, változatosan megterhelő feladata. Az udmurt eposz fordítása, a karácsony, a szállítgatás, a csomagolás (no, ez nagyon), a költözés, a kirakodás, az új hely, a gyerekek nyűgössége, a saját nyűgösségem.
Aztán, amikor már tényleg az utolsókat rúgtam, pihenni kezdtem, és mindjárt le is fekszem aludni, mert tegnap kimaradt a délutáni alvás, és ma alig bírtam felkelni - szóval még van mit kipihenni. De azért már érződik a hatása: mosolygok, akár énekelek is időnként, kevesebb dolgok keverek össze, és lassan kezdem érezni, ha elfáradtam.

Ibolyka beteg, ma reggel Rózsának is hőemelkedése volt. Ibolya mondta a címben szereplő mondatot: - ... olyan nagy lett az összevisszaság a régi lakásban, a sok doboz, minden szanaszét, és ezt nem tudja elviselni az én kicsi szívem.
Nagyon örülök, hogy kimondta, hogy volt olyan idő, amikor össze tudtunk úgy bújni, hogy elmondhatta, mit érez.

Tika tündéri, elképesztően édesen beszél! Most gyakorolja a kérdő hangsúlyt: Beme-he-tek? A he-t kicsit magasabban, és elválasztva mondja. Annyira édes! Hatalmas szókincse van, pl. ma azzal a mondattal döbbentett meg (itt voltak a szüleim, meg Eszterék, és éppen beszélgettünk volna): Nekem Mama segítsen pisilni, szerintem Papa inkább beszélgetni szeretne.
Tegnapi szava: Én alvózacskóban szeretnék aludni. (Hálózsák :) )

Rózsa most lett 9 éves, nagyon jól sikerült a születésnapja! Minden a lehető legjobban, eltekintve egy adag odakozmált borsótól, de Emil hozott másikat.
Olyan finom lelkű az a nagylány, sok helyre elrejtett nekem cetliket kedves feliratokkal. Nagyon örülök, amikor előbújik 1-1.

Gábornak ma volt iskolaérettségi vizsgálat, és nagyon ügyes volt! Megmutatták nekem a feladatait és le a kalappal! Olyan büszke vagyok rá. Tegnap pedig a reggeli teájában a fénytörést igyekezett megfigyelni. Ma egy kavicsot tanulmányozott hosszan, hogy hogyan futnak benne a rétegek, repedések.