Itthon finomat ebédeltünk, utána pedig elmentünk szembe a Kiserdőbe, mert gyanús volt nekem, hogy már nyílnak a leánykökörcsinek. (Ibolya imája este: Köszönöm, Istenem, hogy olyan selymesek voltak azok a lilák.) A gyerekek leírhatatlanul aranyosak voltak. Bátrak, kezdeményezőek, segítettek egymásnak, minden szépséget megtaláltak, megcsodáltak, megmutattak, hagyták magukat fényképezni, szaladgáltunk a kis buckákon, amiket a biciklisek építettek maguknak, játszottunk királylányosat (Ibolya: Királyfi, ne gyere ide, mert lepisztolyozlak! - a képen is látszik, hogy a királylánynak a szeme se áll jól! ;-) ), szedtünk virágot (de csak nem védettet), énekelgettünk, szóval olyan újra meg újra rácsodálkozós délután volt: milyen remek gyerekeink vannak!
Olyan jó kedvem volt, hogy fektetés után önként és dalolva (szó szerint) nekiálltam rendet rakni, sőt még tornázni is. Hasizomgyakorlatokkal szerettem volna kezdeni, de Tika komolyan aggódni kezdett értem. Amikor elhelyezkedtem a felülésekhez, kicsit félreértette a helyzetet, és mellém feküdt, hátha cs
A mai nap sikerélményei következnek. Sikerült:
- elküldenem egy határidős cikket és egy absztraktot.
- némi tejes kenyér belekeverésével megszelídítenem a majdnem menthetetlenül elsózott gesztenyetölteléket.
- időben becsuknom a WC-tetőt amikor észrevettem, hogy Tika elhajított arrafelé egy guriga WC-papírt.
- felsöpörnöm a szemetet a lapátra. Jó, ez csak negyedszerre sikerült, mert mire összegyűjöttem, Tika újra szétterítette.