2011. március 26., szombat

Erdő és képek minden mennyiségben

Nagyon jó napunk volt ma. Délelőtt Gábor zsúrba volt hivatalos a Vadasparkba. Saját kezűleg készített varázspálcát a két ünnepelt kislánynak! Én kísértem el, (nagyon) kedves Férjem (tudom, h kisbetűvel kéne írni, de így szeretném...) pedig a lányokkal ment egy hangszerbemutató koncertre. Tika elaludt az autóban, és egészen a zsúr végéig szundikált. Ennek megfelelően nem távolodtam el messzire az autótól, hanem leültem egy fa alá, és hallgattam a csendet, a madarakat, a szelet, imádkoztam, horgolgattam (már alakul egy lovacska!), és nagyon jól éreztem magam. Régen volt már ilyen nyugis délelőttöm. Se számítógép, se könyv, csak a mobiltelefon zavart be egy kicsit, de aztán az is lemerült :) . Utána Gáborral még nézegettük egy kicsit az állatokat, és volt egy tündéri, kis fekete bárány!

Itthon finomat ebédeltünk, utána pedig elmentünk szembe a Kiserdőbe, mert gyanús volt nekem, hogy már nyílnak a leánykökörcsinek. (Ibolya imája este: Köszönöm, Istenem, hogy olyan selymesek voltak azok a lilák.) A gyerekek leírhatatlanul aranyosak voltak. Bátrak, kezdeményezőek, segítettek egymásnak, minden szépséget megtaláltak, megcsodáltak, megmutattak, hagyták magukat fényképezni, szaladgáltunk a kis buckákon, amiket a biciklisek építettek maguknak, játszottunk királylányosat (Ibolya: Királyfi, ne gyere ide, mert lepisztolyozlak! - a képen is látszik, hogy a királylánynak a szeme se áll jól! ;-) ), szedtünk virágot (de csak nem védettet), énekelgettünk, szóval olyan újra meg újra rácsodálkozós délután volt: milyen remek gyerekeink vannak!

Azt a képet, amin én is rajta vagyok, Rózsa készítette. Azon a képen, amin Tika mutat valamit gondterhelten, éppen azt magyarázza: Kérem! Már mondogatta egy ideje, de azt hittem, hogy virágot akar szedni. Minden módon próbált lemászni az ölemből. Végül letettem, és akkor derült ki, hogy mit is kér olyan nagyon. Ugye mindenki rájött?



Olyan jó kedvem volt, hogy fektetés után önként és dalolva (szó szerint) nekiálltam rendet rakni, sőt még tornázni is. Hasizomgyakorlatokkal szerettem volna kezdeni, de Tika komolyan aggódni kezdett értem. Amikor elhelyezkedtem a felülésekhez, kicsit félreértette a helyzetet, és mellém feküdt, hátha csurran-cseppen némi anyatej. Aztán, hogy nem keltem fel, hanem csak felültem és visszafeküdtem, megijedt, hogy valami baj van. Próbált a kezemnél fogva felhúzni, aztán hátulról támogatni, végül kétségbeesetten sírva fakadt. Gyorsan felkeltem, és attól kezdve inkább lábemeléseket végeztem meg ugráltam - súlyzóképpen egy kacarászó-bújó tízkilós zsákkal az ölemben. Végül megpróbálkoztam némi négykézlábas farizomgyakorlattal - hiszen ez a testhelyzet nem olyan szokatlan a kis lurkónak. Rögtön fel is fogta, hogy miről van szó: Labdázunk! Kezdetnek azért nem volt rossz. Aztán, ha majd jobban érdeklik a betűk, kipróbálom Lustanyu módszerét (sajnos nem találom a pontos linket, esetleg keressétek meg magatok. Eszméletlen jó a blogja!!!), és olvasni fogok közben. Ha még néhány hónapig tornázom, remélhetőleg csinosabbnak fogok tűnni a Rózsa óvónénijétől örökölt aerobic-nadrágban. Ugye???

A mai nap sikerélményei következnek. Sikerült:
- elküldenem egy határidős cikket és egy absztraktot.
- némi tejes kenyér belekeverésével megszelídítenem a majdnem menthetetlenül elsózott gesztenyetölteléket.
- időben becsuknom a WC-tetőt amikor észrevettem, hogy Tika elhajított arrafelé egy guriga WC-papírt.
- felsöpörnöm a szemetet a lapátra. Jó, ez csak negyedszerre sikerült, mert mire összegyűjöttem, Tika újra szétterítette.

2011. március 22., kedd

Tudod, mit kérek a szülinapomra? Imazsámolyt!

Régen várt vendégség volt ma Szüleimnél. Meglátogatta őket Vizi Elemér és Simó Feri, dobogókői jezsuiták. Sajnos Glóri Papa (Lóri atya) otthon maradt, mert kicsit beteg. Nagy örömünkre mi is meghívást kaptunk. Sőt, a vállalkozókedvű vendégeket az sem riasztotta vissza, hogy Rózsa kicsit beteg lett. Estére már én is belázasodtam, de ez sem szegte kedvünket.

Csodálatos volt látni, hogy a gyerekek milyen felszabadultak az atyákkal - és viszont. Előttem van a kép, ahogy Tika beveti magát Feri karjai közé, vagy dobálja neki a lufit, ahogy Gábor odabújik, ahogy Elemér Rózsám, rózsám - nem eresztem-et játszik Ibolyával (az ő értelmezésében hal szabadul a hálóból) vagy amikor egy Rózsa által komponált dalocskát zongorán kísért.

Nagyon meghatározónak tartom az ilyen kötetlen pap-élményeket, és teljes szívemből köszönöm nekik, és Istennek is, hogy ilyen papokat ajándékoz nekünk.

Imádkozzunk hivatásokért.

2011. március 15., kedd

Amigurumi


Szombaton titokzatosan jeleztem, hogy még van egy tervem erre a hétvégére. Nagy örömömre sikerült is befejezni! Életem első amigurumiját horgoltam meg. Ő az, a képen látható csigababa. Hekka blogjában olvastam először az amigurumiról, s aztán az ő csigapöttöme teljesen elbűvölt. Kis (néhány napnyi) tétovázás után úgy döntöttem: megpróbálom. Ugye aranyos?

Legutóbbi nehéz időszakom alkalmából rádöbbentem, hogy több dolog is feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben.
1, Istenkapcsolat
2, jó párkapcsolat
3, vidám, meghitt kapcsolat a gyerekekkel // fontos barátokkal, tesókkal őszinte viszony
4, szakmai munka
5, kreatívkodás
6, rendtartás itthon
7, sport - (de ez már luxus)

A lista vége szokott elmaradni először, s ez sajnos belátható következményeket von maga után - hosszú távon kibírhatatlanná válok, és a fenti szintek is pár hónapon belül sérülnek-borulnak. De örülök amúgy ennek a listának, mert így még a folyamat elejét el tudom csípni. Lehet, hogy túl őszinte vagyok, de azt hiszem, az első három adott esetben és szigorúan alkalmailag felcserélhető, viszont a 4-es ponttól kezdve gond, ha az kerül az első helyek valamelyikére.

2011. március 12., szombat

Lázmérő, churros

Végre-végre elkezdődött a négynapos hétvége! Nagyon vártam. Azt remélem, hogy többet fogok aludni. Ezen kívül még egy vágyam van, de arról majd akkor, ha sikerül is.
Tika sajnos nem vette figyelembe a fent említett tervemet, és 3/4 6-kor felébredt, és elindult kifelé. Gyanús volt, hogy kakilni megy, és ha ilyenkor kipattanok az ágyból, akkor már előfordult, hogy elcsíptem a WC előtt, és hajlandó volt abba intézni a dolgát. Én meg dagadozhattam a büszkeségtől, hogy hát igen, az én kisfiam. Ma azonban csak még mélyebbre bebújtam a paplan alá (persze óvatosan, nehogy megrúgjam a lábunkhoz rendszeresen átvándorló Ibolyát, mert akkor végképp vége az éjszakának, ugyanis a kis hölgy kedvenc elalvás előtti tevékenysége az anyajegyezés, melynek keretében különböző anyajegyeimet simogatja. Az én alvásomat azonban ez teljesen kizárja.), hátha kapok még egy kis időt. A Kiskoma hamarosan visszatért, és szólt, hogy megtörtént a nagy esemény, menjek tisztába tenni. Mit tegyek, mentem. Kiderült, hogy a két nagyobbik már ébren van, és teljes csendben számítógépeznek. Aztán Emil köhögni kezdett 3/4 7 körül, és én visszafekhettem. NAGYON jót aludtam. 11 körül kimásztam az ágyból, hogy ebédet főzzek, majd visszafeküdtem délutánit aludni a gyerekekkel együtt.
Délután viszonylag kipihent voltam, ezért jól fogadtam Rózsa felvetését, hogy valami finomság legyen vacsorára, mert Ibolya 15. születésnapját ünnepeljük. Keresgélt valami szimpatikus ételt a szakácskönyvből, és a churros tetszett meg neki. Nem tűnt bonyolultnak, hozzáláttam. Tényleg nem ördöngősség, de azért nem árt, ha van habnyomója az embernek, ha ezzel kísérletezik. Én nejlonzacskóba tettem a tésztát, de acélos kezemnek köszönhetően a nyomásra a zacskó mindenütt szétrepedt, és tésztacseppek hullottak a forró olajba. Mit mondjak, elég változatosak lettek a sütik. Szerencsére már a farsangi fánkoknál rájöttem, hogy a gyerekek még jobban is örülnek az összevissza formáknak, mint a szép, gömbölyű fánkoknak, ezért nem aggódtam túlságosan. Úgy elfogyott, hogy csak na. (A kép csak illusztráció ebben az esetben, mert mire eszembe jutott lefényképezni, már nem volt belőle. :) )
Kicsit bágyadtnak éreztem magam... meg mintha lázam is lenne... nosza, mérjük meg! Ahogy hoztam a lázmérőt, egyszercsak kiesett a kezemből, és összetörött. Még a hagyományos, higanyos volt, úgyhogy szanaszét gurultak a cseppek. Arra még emlékeztem gyerekkoromból, amikor meg akartam mérni a forró tea hőfokát, hogy Mamácska egy papírral összeterelte a cseppeket egy nagy cseppé, de hogy aztán mi lett vele... Felhívtam kémikus (és történész) unokatesómat, hogy adjon tanácsot. A legjobb lett volna kininnel leszórni a cseppet, de sajnos ez éppen nem volt otthon. Végül azt javasolta, hogy egyszerűen dobjam ki. Majd elpárolog. Emil egy papírra tette a nagy cseppet, és kivitte a kukába. (Most jut csak eszembe: lehet, hogy attól tartott, hogy közben még egy párszor elejteném???)

Kaptam egy vicces felkérést. A NOE levelekbe kellene (és azt hiszem, fogok is) írni egy oldalt "néprajzos témában". Próbáltam szűkíteni a kört: (Idézet az e-mailemből:) "Miről írjak? Tavaszi népszokások? Böjt? Húsvét? Mire gondoltál?" Válasz: "Igen, pont erre gondoltam." VÁÁÁÁÁ!!!!!

2011. március 8., kedd

Két menyasszony egy csárdában és kávéfüggés

Tegnap este. Gábor és Mama
- Mama, van itthon háztartási keksz?
- Nincs.
- (Sírva) De én szerettem volna rá mogyorókrémet kenni!
- Jó, sütök linzert, arra is lehet mogyorókrémet kenni.
Rózsa: - Mama, lehet este palacsinta?
Én: - Jó, sütök palacsintát.
Beveszem magam a konyhai birodalmamba. Igyekszem itt is maradni, amíg el nem készül a vacsora. Közben Ibolya és Rózsa felöltözik gyönyörű "menyasszonyi" ruhákba. Gábor: - Én leszek a vőlegény! (Ez már önmagában meglepő fordulat) Adjál nekem szép ruhát! (Na, ez pláne váratlan fordulat, annyira, hogy abbahagyom a vacsora készítését, és előveszek neki valami elegáns cuccot. OK.) Gábor: - Feleségül veszem az Ibolyát (No, itt gond lesz... Rózsa éppen a szomszéd szobában van, nem értesül a készülő frigyről. Ibolya ragyog, zenét keresgélnek az esküvőhöz a szintetizátoron.)
Ibolya: - Én vagyok a menyasszony!
Rózsa: (Beront) Nem, én vagyok a menyasszony! Te lehetsz a koszorúslány. Én vagyok a menyasszony, mert nekem van palástom.
Én: - Rózsa, az nem palást, hanem fátyol!
Rózsa: - Tudom, de az Ibolya csak így érti meg.
(Tényleg meg is érti, jön egy tüll anyaggal és két csattal:)
Ibolya: - Mama, csinálj nekem fátylat! Én vagyok a menyasszony!
Gábor: - Én az Ibolyát veszem feleségül.
Rózsa dühöng, belerúg Gáborba.
Gábor: Nekem nem kell ilyen verekedős feleség!
Rózsa elviharzik. Gábor és Ibolya fényképezkedik. Közben
Rózsa: - Ha nem veszel feleségül, egyedül eszem meg az összes olvadós rágót, amit a születésnapomra kaptam!
Gábor már a fényképen aggodalmasan néz: a végén még lemarad az olvadós rágóról! Amint elkattan a kép, rohan a gyerekszobába:
Gábor: - Jó, feleségül veszlek. Ibolya, te leszel a kislányunk, jó?
Ibolya: - Akkor is lehet fátylam? Jó.
Na, talán elkezdenek táncolni végre, hiszen az elejétől kezdve arra készülnek.
Rózsa: - Gyere, Gábor, álljunk kézen.
(Mi vaan? Kézenállás?) Rózsa: - Tudod mit, dobom neked a labdát, aztán hídba állok, te meg gurítsd át alattam.
Én: - Gyerekek, ha tornázni akartok, öltözzetek át.
Egy percen belül mindenki átöltözött. Ezért érdemes volt...


Más.

Nagyon szeretem a Pettson és Findusz történeteket. Egy könyv van meg, az is Mariettáéké, de rendszeresen olvassuk. Próbáltam ellenőrizni, hogy értik-e, miről van szó.
Tartalmi idézet (a könyv a kocsiban van, és nincs kedvem lemenni érte).

Én: - Findusz, amíg kicsi volt, a konyhában tartózkodott. Ott játszott és ugraburgált. Amikor Pettson kiment az udvarra vagy az asztalosműhelybe, mindig rácsukta az ajtót.
- Vajon mit csinál odabent Findusz? - gondolkodott az öreg. - Biztos feltalálja magát, azt mondják, a macskák könnyen feltalálják magukat. De azért be kéne menni egy csésze kávéra.
Az öreg soha nem ivott annyi kávét, mint akkoriban.

Én: - Szerintetek miért ivott annyi kávét Pettson abban az időben?
Gábor: - Mert kávéfüggő volt!

2011. március 3., csütörtök

Krumplipárbaj


Tegnap este nálunk voltak a Csirkék. Sőt, én készültem az alkalomra. (A Csirkék a Regnum Marianum egyik (legjobb) közössége, minden héten, szerdán este találkozunk.) Játék-alkalom volt, és eredetileg a tőlem megszokott lelkizős, beszélgetős játékról volt szó, de mitagadás, most pont nem voltam abban a hangulatomban, hogy ilyen mélyenszántó játékot kitaláljak, elkészítsek, az elmúlt évek játékait pedig snassz lett volna feleleveníteni. Segítségemre jött az is, hogy egy őszinte megbeszélést kellett beiktatni az alkalom elejére, így a lelkizés is ki volt pipálva.

Végül azt találtam ki, hogy távoli országokból kerestem játékokat (alapvető irodalom: Lukácsy András: Népek játékai). Levettük a nagy földgömböt (amelyet valamikor anyósom szerzett a Karitaszból), és jó alaposan megpörgetve ráböktünk egy helyen. Először Észak-Amerikában utaztunk, ahol az apacs indiánok kedvelt szerencsejátékát próbáltuk ki: öt különböző jelű és értékű szilvamagot kell feldobni egy tál segítségével, és összeszámolni a képes felükre esett magok értékét. Utána játszottunk etióp lovaglós műveltségi játékot, de ezt csak a Dyekiss fivérek, azaz férjem és az öccse próbálták ki (az a gyanúm, hogy az irántam érzett lojalitásuk is belejátszott a vállalkozókedvbe), ugyanis a többieknek valamiért nem volt kedve sem ahhoz, hogy valaki a hátukra másszon, sem ahhoz, hogy valakinek a hátán lovagolva műveltségi kérdéseket tegyenek fel. Vajon miért?
Játszottunk egy Béna Csirke nevű kínai játékot, ahol fél lábon ugrálva kellett botocskákat felszedni a földről. Aztán előkerült egy chilei játék, amelyben fél lábon térdelve, és a másik lábat átölelve kellett egy villára szúrt krumplit lepiszkálni a másik villájáról. Így leírva nem is világlik ki, hogy milyen nehéz feladatról van szó! Sögyivel éppen ezt játsszuk a képen, aki gondolja, próbálja ki. Az biztos, hogy (a nézőközönség számára is) nagyon mulatságos!
Volt még holland, dán és brazil játék is.

2011. március 1., kedd

Új barátnőm

Ma este csak fektetés közben értem haza, mert hosszan beszélgettem egy barátnőmmel, akit régen láttam. (Ez úton is köszönöm Emilnek és Mamácsnak, hogy lehetővé tették :) )
Rózsa érdeklődött az ágyban, hogy mit csináltam egész nap. Elmeséltem. A végén kapcsolódunk be a napomba:
Mama: - És aztán beszélgettem egy barátnőmmel.
Rózsa: - Mi a neve?
Mama: - Mindegy, úgysem ismered.
Rózsa: - Tatyána?
Mama: - Tessék? Ezt a nevet meg honnan szedted?
Rózsa: - Gondoltam, végigkérdezem az összes magyar nevet, és ez jutott először az eszembe.