Három gyerek - három nap (és rövid éjszaka)

Nagyon jó, ha az embernek sok testvére van. Viszont nem tűnik olyan jónak, hogy nincsen mindenkire egy külön anyuka... Sokszor érzem, hogy jó lenne több külön idő valamelyik gyerekkel. Az elmúlt hetekben váratlan ajándékként mindenkivel tudtam kettesben lenni!

Gábornak névnapja volt, és már 3. éve ezen a napon kettesben csinálunk valami érdekeset, ami még a névnap-ünneplésnek a része. Most a Sarkvidék-kiállításra mentünk a Mezőgazdasági Múzeumba. Gábor nagyon érdeklődő volt, mindent fel kellett neki olvasni, mindent tüzetesen megfigyelt, és a kitöltendő kis leporelló füzetet nagy gonddal töltögette. Tika is ott volt velünk, de neki nem tetszett annyira a kiállítás, mert félhomály volt, és ő nem simogathatta meg a kiállított tárgyakat. Nemtetszésének hangos hangot adott... Egy kedves teremőr néni oda is jött hozzánk:
- De miért nem engedi meg neki, anyuka, hogy megsimogassa a szobrokat?
Nem mondtam neki, hogy azért, mert ki van írva, hogy tilos, és Tika attól kezdve élvezte az egészet. Sok újat tudtam meg. Pl. van egy csiga, ami úgy rá tud tapadni a sziklára, hogy egy 36 kg-s sziklát is fel lehet emelni a csigánál fogva! Meg a medveállatka, ami -270 fokos hideget is kibír, sőt az is kiderült meglepetésünkre, hogy a sarkvidéken is éltek hajdan dinoszauruszok.
Gábor a képen a Rékától kapott új ingében feszít. Ma vettem ki a mosásból, és Tika rögtön mondta rá, hogy GÁBO!

Rózsának nevelés nélküli munkanapja volt pénteken, és ennek örömére elmentünk kirándulni az Oszolyra. Voltak más ötletei is, de mivel ez a hónap nagyon költséges lett, megkértem, hogy valami olcsó kikapcsolódást keressünk. Valami izgalmas kirándulásra vágyott, és az Oszoly gyönyörű fehér sziklái ennek a célnak megfelelnek szerintem. Azt sajnos elfelejtettem, hogy pont aznap kell Böncit szerelőhöz vinni, de szerencsére Mamácska kölcsön adta Oféliát. Sőt, amikor átmentünk az autóért, Tika nem akart tovább velem jönni, hanem ott maradt Zsizsivel és az éppen ott tartozkodó, korban egész közel álló unokatesókkal. Így teljesen kettesben indultunk el Rózsával. Gyönyörű volt a táj, csodálatos volt a túra! Egész jó ütemben lehetett haladni, jókat beszélgettünk, jól eltévedtem az első kanyarban (de frankón!), mégis odataláltam a hegy tetejére (ami persze nem nagy kunszt :) ), és lefelé még a tanösvény tábláit is meg tudtuk nézni! Egy kis mászást is engedélyeztem egy könnyű és nem túl magas sziklán: Rózsában egy gyík veszett el. Aztán végül ő is ott ragadt Mamácskánál, így abból is jutott neki, nagyon örült.

Ibolyának nem volt semmi különös apropója, de szerettem volna vele is tölteni egy napot. Az volt a terv, hogy valami lovas programot szervezünk, de ez nem sikerült. Így kérésére itthon játszottunk (vándorol a királylány, elbújik a királylány stb.), színeztünk, palacsintát ettünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Úgy tűnt, nagyon élvezi, hogy most mindent ő határozhat meg. Aztán Gáborért mentünk az oviba, és még sok időnk volt a mese végig, ezért gesztenyedobálást játszottunk. A végére már át tudta dobni az egész utcát! Tündéri aranyos volt, és nagyon elfáradt a délelőtt végére. El is aludt az autóban, pedig ez már régen fordult elő vele. Már nap közben rájött, hogy mégis szívesen ment volna játszótérre (ezt olyan nehéz elfogadni: még elég csapongóak a vágyai.) Délután a tesókkal együtt elmentünk, és az is jó volt. Azt tervezem, hogy nem felejtem el a lovazást, és valamikor megint itthon maradhat, ha sikerül megszerveznem. Ibolya nagyon szereti a lovakat. Ma meghallgattuk a kedvenc Napi-Útra-Való imámat, mert tegnap éjjel már nem volt rá erőm. A Miatyánkról volt szó, és amikor azt magyarázta az elmélkedő, hogy Isten minden megad, amire szükségünk van, Ibolya kétkedően megjegyezte, hogy neki még nem adott igazi lovat!

Az éjszakák viszont sajnos rövidek, szeptember eleje óta kb. 5 órákat alszom, és még abból lejön, hogy Tika ébred éjjel. Ráadásul az a napi 4 óra vezetés is elég kimerítő nekem. Múlt héten egy pillanatra elaludtam a volánnál, szerencsére tényleg csak egy pillanatra, semmi gond nem lett. Az iskolához érve még nem mentünk be, csak ledőltem az anyósülésre, és azonnal elaludtam. Vagy 20 percig aludtam, és aztán már rendben volt. Ezt is megfontoltam, meg a mindenféle elromlást is úgy tudtam értelmezni, hogy Isten is arra biztat, hogy vegyek vissza a tempóból, és feküdjek le időben. Nehéz ezt meglépni, mert így semmi (de semmi...) időm nem lesz a saját dolgommal foglalkozni. Hogy hogy lesz ebből két éven belül PhD-dolgozat? Remélem, Isten tudja.