Ez aztán a hét!

Sőt, inkább két hét... Annyira gyorsan telnek mostanában a hetek. Matyi nemrég ünnepelte féléves születésnapját. Az erre az alkalomra rituálisan járó első falatokat ő már hamarabb kikönyörögte, vígan eszegeti a gyümölcsöt, és mint afféle nagyfiú, a szopit sem bölcsőtartásban kéri már, hanem egyre többször inkább üldögélve. Mert bizony tud ő már üldögélni, sőt négykézlábra is ereszkedik egy-egy érdekesebb tárgy után, nem is beszélve arról, hogy kapaszkodva állni is nagyon szeret

. Tud tapsolni a talpával, és gyakran már a kezével is sikerül. Vidáman bólogat, nagyon szereti a zenét, de a legnagyobbakat mégis akkor kacag, ha dobálják, hintáztatják. Boldog akkor is, amikor reggel először találkozik a testvéreivel.


Közben van ám itthon betegség is minden mennyiségben. Még mi, szülők is jól megbetegedtünk, felváltva, lázasan próbáltunk helyt állni a beteg gyerekek között. Óriási szerencsém, hogy Emil is beteg lett - így sokkal könnyebb volt minden. Sajnos Emil eléggé köhög, így viszont Matyi nem tud aludni, ezért most külön emeleten alszunk.
Közben a nyulunk is beteg lett, folyamatos kezelést igényel már 3. hete. Közben egészen megszelídült, leggyakrabban a kanapén tanyázik.

Rózsaszál pedig 12 éves lett a héten. Nagyon vígan telt a születésnapja, meglepetésből átjött egy barátnője tortával, örült az ajándékoknak is. Készített magának az öccsei segítségével egy szülinapos pólót, abban vidámkodott egész nap.

Ma pedig egy nagyon fárasztó éjszaka után Emil azzal keltett, hogy Zsolt atya nálunk fog ebédelni. Sajnos jól elfelejtettem a vendégséget, pedig nagyon vártam a kedves vendéget, de a betegségesdi+szülinap-szervezés mindent kisöpört a fejemből. Elsőre eléggé kétségbeestem, mert tényleg nagyon fáradt voltam (Matyi egy ideje úgy érzi, hogy aludni leginkább a kezemben ringatva lehet), és óriási rumli jelezte, hogy mindenki itthon volt a héten. A gyerekek kivonultak a kertbe ősembereset játszani, mi pedig Emillel elvarázsoltuk a nappalit, és az ebéd is időben készen lett. Nekem nagyon jó volt. Zsolt atya nagyon kedves volt, eddig is nagyon szerettük, de így még személyesebb lett a kapcsolat. Jó volt beszélgetni vele, jó volt látni, hogy a gyerekek is szeretik. És ráadásul még közös, családi képet is készített rólunk.
Végül a nap Rózsa mamaórájávan fejeződött be, forró csokiztunk egy vendéglőben. Sokat nevettünk, különösen azután, hogy Matyi is felébredt, és minden felcsendülő zenére táncolni szeretett volna. Igaz, egy vidám charleston után Rózsa le akart tagadni, de aztán csak meggondolta magát.