Domokos Péter - Tanár Úr

Közeledik a doktori védésem napja, és gyakran jut eszembe most Tanár Úr, aki annyira várta, hogy elkészüljek végre, és aki testi valójában nem lehet ott.
2014. májusában hunyt el, éppen Matyit vártam, amikor teljesen váratlanul megtudtam a hírt. Azóta készültem rá, hogy megragadjam azokat a jó emlékeket, amelyeket őrzök vele kapcsolatban.
Köszönöm.

Hogy milyen szeretettel tartotta a kicsi Rózsát a karjában, s közben Bereczki Gáborral beszélgetett egy tanszéki ünnepi esten. Ott volt még Kányádi Sándor és Vászolyi Erik is - az ember már attól boldog volt, hogy hallgathatta őket.

Hogy felajánlotta egy Gábor napon, hogy megissza helyettem a "kissé" nagyvonalúan mért barackpálinkát. Nem mertem elfogadni, és hát... épphogycsak észrevettem magam, hogy túl sokat beszélek. Nem tudom, kíváncsi vagyok-e, hogy kívülről mi látszott :).

Hogy Tőle tanultam, hogy egy-egy hely vagy élmény megőrzését mennyire segíti, ha eszünk ott valami különlegeset. És hogy mindent kóstoljunk meg, éljünk át. Eszembe jut a hajóút az Obon, és a fantasztikus sült hal, amit ott ettünk, egy kettesben elköltött ebéd az Írószövetségben, ahol tárkonyos ragulevest kaptam, mert az ott egészen különlegesen finom, valamint egy gyanús rózsaszín leves Siófokon, amiről kiderült, hogy hideg paprikaleves, és fenséges. Jaj, és persze a sült máj és társai, amelyeket otthon készített nekünk.
Nekünk, a tanítványoknak, akiket időről időre meghívott magukhoz az Iglói utcába, és Marikával együtt válogatott finomságokkal, bensőséges hangulattal, nagyon jó beszélgetésekkel vártak. Mi pedig ott ültünk, és volt, hogy csak az utolsó busz miatt indultunk haza.

Hogy külön nekem tartott órákat az oroszországi finnugrisztika történetéről. Készült, vázlatot hozott minden egyes alkalomra egy szem hallgatónak. Csodálatos könyvtárából mindig elővette az éppen akkor tárgyalt kincseket, meg lehetett nézni a latin betűs írással kiadott udmurt és komi könyveket, amelyek Magyarországon maradtak meg, mert később, a szovjet időkben bezúzták őket, és cirill betűs írásra fogták e népeket is. Mesélt Gerdről, Asalcsi Okiról, és még sok nagy emberről. Amint lehetett, bevont engem a munkába is, feladatokat adott, kézen fogva vezetett a tudományos életbe.
Hogy nekem adta könyvtárának azokat a darabjait, amelyeknek leginkább hasznát tudom venni.

Hogy magával vitt a Finnugor Írókongresszusra, amelynek most már titkára vagyok. Nagy felelősség ez, hiszen annyira számítanak a legnagyobb finnugor népre, a magyarra. Jó volt látni Tanár Urat, hogy mindenkit ismer, részt vesz a komoly és a bulizós-kötetlen részén is a rendezvényeknek. Jó volt táncolni Vele, életemben egyszer, Hanti Manszijszkban. Erős partner volt, nagyon határozottan vezetett. És ez így is volt jól.

Sajnálom, hogy nem fordítottam Rá annyi időt, amennyinek igazán örült volna. Sajnálom, hogy annyira sok ember van, aki több időnek örülne tőlem, és nem tudom megadni. Remélem, ezt már Ő is el tudja engedni, így az időtlenségből visszanézve.
És előre is köszönöm, hogy ott lesz a védésemen pénteken,