Brrr Hiny-hany

Most éppen családi nyaralásunk van. Gondolkoztunk, hogy hova lehetne menni, ahol mindenki jól érezheti magát = van víz, van tágas tér, olcsó, enni is lehet szerezni, és nem kell mászkálni. Gyomára gondoltunk, ahol egyszer Emil nélkül teleltünk. Akkor vonattal mentünk, így nem jutottunk el Gyulára, a várba és az élményfürdőbe, és nem néztük meg a túzokokat sem, sőt a Köröst sem találtuk meg. Szóval lett volna nézelődni, tapasztalni való bőven. Igen ám, de ehhez a sok mókához feltétlenül autó kell, mert ezzel a nyolchónapos tündérlánnyal a hasamban már nemigen megy a gyaloglás. Az autó pedig ismételten rendetlenkedik, ezúttal a váltójával szórakoztat minket, nehogy túl unalmas legyen az életünk. Nem mertünk olyan messzire menni, sőt egészen itt maradtunk a közelben, azaz itthon.


Itthon, de azért szigorúan nyaralósra vettük a figurát, minden napra kitaláltunk valami jó kis programot, ami máskor nem szokott beleférni (hiszen milyen olcsón megoldottuk a szállást és az utazást ;-) ), finomakat eszünk, és későn fekszünk le aludni, a szülők végig jelen vannak a gyerekek között, és egyáltalán: együtt vagyunk.




Első nap Tiborkánk névnapja volt (becsapós, ugye? Péter napon ünnepeljük.) Tika elképesztő ügyesen mászik falra, a nappaliban, ahol van egy boltíves rész. Így jó ötletnek tűnt, hogy elmenjünk Csillebércre, a kalandparkba. Nos, itt is nagyon ügyes volt. Matyi is élvezte a dolgot, pedig végig csak bóklásztunk a fák tövében. A nagyokat alig láttuk, rögtön nekivágtak egy bemelegítő pálya után a legnehezebbnek. Ibolyával Emil mászott, majd amikor minden közös pályájukon átjutottak, elváltak útjaik. Az utolsó félórában már csak csúszkáltak, végül mindenki vidáman tért haza. Vidáman, és nagyon fáradtan.


Másnapra, Rózsa kérésére pihenőnapot tartottunk, szépen punnyadtunk itthon, egyedül Tika ment el egy biciklikörre Emillel. Sokat olvastunk, a gyerekek jót homokoztak, vizeztek a kerti slaggal. Este pedig filmet néztünk.


Most péntek van, és a Csodák Palotájába ruccantunk ki.Végül a régi CsoPa mellett döntöttünk, a Camponába mentünk, ahol még nem is jártunk. Kicsit azért szűkösebb, mint amire a Millenáris Parkból emlékeztünk, de azért simán elrepült a nap. Mindenki feltalálta magát, én sokat üldögéltem, és gyönyörködtem az okos, ügyes gyerekeinkben. Segítették egymást, ügyesen játszottak együtt, az előadásokon Gábor igyekezett minden kérdést megválaszolni, Ibolya is ki mert menni, hogy a haját égnek meresszék. Sőt, Tika is jelentkezett egy feladatnál, ahol olyan embert kerestek, aki bírja a fájdalmat... Matyi egész nap pörgött, ide-oda szaladgált, sok mindent kipróbált, de a fő kedvence a hatszögletű forgó szoba volt, amiben egy labdát kellett gurítani egymásnak. Ide sokszor beszállt, jóval többször, mint amennyit pl. az én felnőtt gyomrom bírt. Sőt, megalkotta élete első összetett szavát, hogy jobban értsük, hogy hova szeretne eljutni megint és újra: a körhintába, azaz Brrr (ez a pörgés jele) Hiny-hany (hinta, azaz hinta-palinta). Kicsim, még az esti pelenkázásnál is azt magyarázta, hogy most rögtön menjünk oda vissza.
Szép nap volt. Holnap alighanem újra pihenünk egy sort.

Bónusz kép: Matyi a nagyok indiános hetének végén, a záró szentmise után. (Lehet, hogy még írok erről, de ki tudja...)