Lukács hathetes

 Drága Lukácsunk újszülöttkora véget ért, most már hatalmas nagy, igazi csecsemő. Ezalatt a hat hét alatt túl lett egy vesegyulladáson és egy vírusfertőzésen, taknyos volt, köhögött, branült kapott, lumbálták, négyféle antibiotikumot szedett, szóval volt elég baja amellett, hogy megérkezzen közénk, és ennek ellenére végtelenül békés, jókedvű, kapcsolódó baba. Sokat eszik, gyönyörűen gyarapodik. Már tartja a fejét, többször visszamosolyog, hangicsál. Olyan puszilgatni való, tömör kis manó.

A testvérei szeretettel veszik körül, napjában százszor hangzik el Almától, hogy Addide a babát! Addide Jukácsot! Árnika már cipelgetheti is, de csak a szőnyeg fölött. Tibor különösen is kedves hozzá, a nagylányokról már nem is beszélve. Sajnos sokat is vannak itthon, mert jól elkapott minket egy köhögős betegség.

Ma volt Lukács névnapja, amire Tibor egy plüss orrszarvúval lepte meg, mert neki is nagyon fontos az a kiselefánt, amit Nagymamitól kapott hasonló korában.

Közben persze Almácska iszonyúan aranyos és okos kis kétéves, tündéri aranyköpésekkel és hatalmas segítő szándékkal. Például pár napja észrevette, hogy Tibor méri a lázát a hónaljában. Megkérdezte: - Tibor, miért szoptatod a lázmérőt?

Ma pedig egy bögrét hozott: - Mama, nem tudok tejet inni a bögrémből! - Miért nem tudsz? - Mert nincs benne tej!