Nagyon fájt érte a szívem, nagyon megszerettem az elmúlt hónapok során. Isten azonban gondoskodott rólam is, behoztak nekem egy kis rigófiókát, akit nevelgethetek azóta is. Most már kezdek bízni benne, hogy sikerül szabadon engedni majd.
Az okos kis állat már a repülőtéren felismerte rég nem látott gazdáját, boldogan ugrott a nyakába, és egész este nem tágított az öléből. Éjjel azért feljött hozzám a hálószobába jó éjszakát kívánni, majd újra lekopogtak a karmai a lépcsőn. Reggel már nem volt hajlandó elfogadni tőlem a húsos kásáját. Jó volt látni, hogy mennyire boldogok. Olga is sokkal felszabadultabb volt, mint a múltkor, minden megnyilvánulásán érződött, hogy most már rendezett körülmények várják, nem a szörnyűségekből kiszakadva indul a bizonytalanba. Játszott a gyerekekkel, beszélgettünk, amennyire az orosztudásom engedte, kellemes együttlét volt.
Elmondta, hogy ő régen elvesztette az Istenbe vetett hitét, de most a háborús események kapcsán újra megérezte az Ő gondviselő jelenlétét az életében. Hogy akárhova kerültek, voltak segítő, szeretetet adó emberek, akikre számíthattak a legnehezebb időkben, akiken keresztül megérezhették Isten áldó, áradó szeretetét. Azt mondta, hogy borzasztó dolog ez a háború, és rettenetes átélni a félelmet és a folytonos aggodalmat az otthon maradt szeretteiért, mégis hálás azért, mert ennek segítségével kaphatta vissza a hitét.
Lánya pedig Viber üzenetben írta meg, hogy ő vitte el az egyik ukrán nyelvű Szentírást a szobánkból, és azóta minden este olvassa.
Csoda. Hálás vagyok, hogy részese lehettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése