Ha-HÓ!

Jaj, de jó, amikor télen még hó is van! Különösen remek, amikor annyi sok hó van, hogy még iskolába sem kell menni.

A másik oldalról ez időnként nem annyira remek :-). Ugyanis reggel kiálltam a garázsból a kocsival, majd úgy maradtam. Keresztben az utcán. Az autó jó nagy, ezért esélye sem volt senkinek kikerülni, se jobbról, se balról. OK, vészvillogó, hólapát, de jó, hogy van hörcsögünk, mert így van forgácsunk is. Elkezdtem kiásni a kerekeket, de még mielőtt elkészültem volna, megérkezett terepjáróval egy óvodai-iskolai ismerős apuka, és kihúzott, egyenesbe állított minket. Így már tudtam egyenesen menni, Sajnos azonban egy "völgy" mélyén van az otthonunk, vagyis kb. egy méter magas emelkedő található az út végén, mielőtt kikanyarodnánk egy nagyobb, lejtős útra. Ez a kis emelkedő leküzdhetetlen akadálynak bizonyult a mi Böncink számára, és épp mire feladtam, odaért a szomszéd apuka, és visszatolatott nekem a házig. De jó, hogy vannak férfiak a világon...

Még ekkor sem adtam fel az iskolába menést, gondoltam, elhúzom őket szánkóval. Kicsit messze van ugyan, de más megoldást nem láttam, mert a vonatok sem jártak, és én nem tanultam semmit kiskorom óta (pl. mi van akkor, ha nem mennek egy nap suliba?) De szerencsére Rózsa osztályfőnőke egyből egyértelműnek vette, hogy nem mennek a gyerekek, így szépen itthon maradtunk és...

Néhány órát át próbáltam a munkámra figyelni, mert pont nagymamás nap lett volna, és le kellett adnom aznap egy cikket. De mivel összesen másfél mondatot haladtam, végül feladtam, és belevetettem magam a havazásba. Először Ibolyával építettünk egy hóembert. Közben Rózsa és Gábor hatalmas hógombócot készített, amit feldaraboltunk téglákra, és egy hókunyhót csináltunk, a legnagyobbat eddig. Rózsa közben bejött és finom, forró teát készített nekünk. Tikát közben hazahozta a Nagymama (őt ugyanis reggel még el tudta vinni Emil az utolsó vonattal), aztán Nagymama kisbuszát is kiástuk a hóból, sőt, a forgácsnak is jutott szerep. 

Később elmentünk szánkózni a szomszéd gyerekekkel és anyukájukkal. Nagyon jót csúszkáltunk. Különösen Tikán álmélkodtam, előre, hátra, bukfencezve, gurulva, de mindig teli torokból kacagva csúszott le. Mindenki nagyon élvezte, és végül itthon régi vágyam teljesült: már tavaly is nagyon szerettem volna egy hómécsestartót csinálni, de valahogy nem jött össze. Most sikerült, és olyan szép volt az átszüremlő fény.