2014. november 6., csütörtök

Elcsípett szavak

Ez  a beszélgetés ma reggel hangzott el két kb. húszéves fiatal között a teljesen tömött, húsz percet késett reggeli Vác-Budapest vasúton. Hogy a helyzet még érdekesebb legyen, a beszélgetőknek csak a hangját hallottam, mert részint az emberektől nem látszottak, részint elég alacsonyan voltam, ezért csak lábakat láttam. Miközben hallgattam, a vonatlépcsőn ültem és Matyit szoptattam, aki persze nagyon éhes volt már.
Dúlaképzésre mentem.

"
- Alig lehet felszállni!

- Erről az a novella jut eszembe, amikor valaki egy tömött villamoson utazik, egész úton arra törekszik, hogy leüljön, de mire végül szerez egy helyet, odaér a végállomásra a villamos és le kell szállni.

- De érdekes... igen, lehet, hogy az életünk célja nem az hogy kiöklözzünk magunknak egy helyet. Hanem, mondjuk, hogy segítsünk.

- Jól ráéreztél, mert közben felszáll egy lány is, szóval egy ilyen szerelmi szál lehetne, de akkor mások is felszállnak, lökdösődni kell, és mire leül, a lány már eltűnt. És akkor elgondolkozik, hogy lehet, hogy valami kimaradt az életéből. "





Ha esetleg valaki szívesen elolvasná az eredetit is.







Ezen kívül az történt, hogy néhány hete elkezdtem újraolvasni a Bibliát, mert legutóbb 14 évesen olvastam el, és az már eléggé régen volt. Szeretném, hogy ne felejtődjön majd el, ezért a blogbejegyzések aljára írom dőlt betűkkel azokat a számomra most kicsillanó mondatokat, amelyeket kapok.

Mivel a bábák félték az Istent, Ő tovább szaporította Izráel házát. - ezt a református templom ajtaján olvastam


Az Úr szemtől szembe beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Kiv, 33, 11

 „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, 31eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, 32hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, 33hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. Kiv, 35, 30.

2 megjegyzés:

  1. 2 ponton csatlakoznék, ha szabad:
    -Májusban egy prófétikus ének szólt hozzám: "barátom vagy" üzente Isten. Barátkozom a valóságával...
    -Saulnak mondta ezt Sámuel, amikor királlyá kente: "Akkor az Úr lelke rád száll, úgyhogy te is prófétai révületbe esel és más emberré változol. Ha ezek a jelek megjelennek, vidd végbe, amihez erőt érzel magadban. Mert veled van az Isten."
    Sok-sok gyémántot kívánok!

    VálaszTörlés