Akik régebb óta olvassák a blogomat, tudhatják, hogy ha így eltűnök, az kb. egy dolgot jelenthet: nagyon elfáradtam, csapkodnak a hullámok = kisebb blogszünettel is eggyel kevesebb háttérben figyelő, sötétben bujkáló kötelességem van. Persze azért itt van, és amint kicsit kilátok, igyekszem visszatérni.
Hétvégén Pécsett volt egy nemzetközi konferencia Pócs Éva szervezésében, melyre én is meghívást kaptam, el is vállaltam, el is készültem, és bár kicsit fáradt voltam, izgalommal vártam az indulást, a kellemesen pihentető vonatozást, a viszonylag békés, hotelben töltött estét, az izgalmas előadásokat (remélve, hogy mások az enyémről is ezt gondolják), hogy nem nekem kell főznöm stb - nyaralás. Gondoltam, Matyit magamra kötöm, és úgy ő is jól érzi magát, és szerintem nem különösebben zavaró az előadások közben sem, ha mégis elfárad, kijövök. Eszembe jutott az az EU-parlamentben látott anyuka is, aki szintén magára kötötte a kislányát, és úgy vett részt az üléseken.
Igen ám, de szerdán kiderült, hogy Rózsa rég várt néptáncműsora pont szombat délután lesz. Úgy tűnt a programból, hogy még autóval sem érek haza, ha végigvárom azt a blokkot, amiben az én előadásom is van - a vonatról nem is beszélve. Mi legyen... Sokat töprengtem, hogy mennyire bunkóság vajon otthagyni a szekciómat, mennyire fog kimeríteni az autóvezetés, vajon megéri-e, megoldható-e a hazajövetel? Megbeszéltem a dolgokat a legjobb barátnőmmel, aki szerencsémre ráadásul szakmabeli, ezért van fogalma az ottani viszonyokról is, és arra jutottunk, hogy ha bejelentem, hogy elmegyek és elnézést kérek, akkor elfogadhatóbb, mint kb. elsunnyogni. Este még összeraktam a prezentációt, a vetítést is, hogy majd ne kelljen ezzel péntek este foglalkozni, tudjak pihenni.
Elindultam, Még elvittem reggel a gyerekeket suliba, aztán helyismeretem hiánya miatt átaraszoltam a városon. Jaj, már... Miért erre vezet ez a kütyü? Kiderült, hogy a GPS-ben elavult a program, nem ismeri az általam használt autópályát. Nos, én és a tájékozódás... szerencsére egy autópályán nem sok lehetőség van tévelyegni. Na, mindegy. (Hazaindulás előtt jól kifaggattam Emilt, milyen irányokat kövessek majd.) Sokkal később, mint ahogy terveztem, de épségben odaértünk Pécsre. És kiderült, hogy aznap leszek, rögtön ebéd után! Tehát nem kell kínosan éreznem magam másnap, nem hagyom ott a szekciómat. De jó!!! Sőt, még a diavetítés is készen van! A konferencia az áldozat és a divináció témakörét járta körbe, én egy nagyon izgalmas témáról adtam elő, a nganaszan (kis szibériai népcsoport) emberáldozatokról, ahogy a folklórszövegekben megjelennek.
Több drága kolléga is önként vállalkozott rá, hogy vigyáz Matyira amíg beszélek, de ő inkább azt választotta, hogy elaludt a kendőben, és persze pont az előadás végén ébredt fel. Közben a fülecskéjén tartottam a kezem, mert a hangokra elég érzékeny - és amúgy nem szeret kendőben aludni. Most is csak 20 percet aludt. Egyébként Matyikán kívül a hallgatóság néhány tagját is sikerült elaltatnom, de ezt csupán az ebéd utáni időpont és a félhomály okozhatta ;-). Matyi vidáman, nagyon jól bírta a konferenciát, és felavattuk a Rékától kapott forgót is.
Éjjel, a hotelben elég jól aludtam, bár volt egy khm pillanat, amikor egy szoptatás után visszafeküdve rosszul számítottam ki a fal távolságát és teli erőből bevertem a fejemet. Hallani lehetett, hogy a fal túloldalán egy bácsi valamit motyog... szegény... de aztán visszalaudt, jól áthallatszott a horkolása.
Másnap aztán néhány előadás után kicsit sajgó szívvel (nagyon izgalmas lett volna a többi is) hazaindultam, és szépen, időben hazaérkeztem. Gyönyörűen, ügyesen, magával ragadóan táncolt a csoport, Rózsa meg különösen is ragyogott.
Ugyanakkor elgondolkoztatott, hogy milyen nehéz volt ez a döntés. Szakma-anyaság... Nehéz kérdések.
(Fotó: Kőszegi Gábor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése