Tízévente felmerül a kérdés a Regnum különböző berkeiben, hogy legyen-e nagytábor az idén. Mivel most az Újpesti Regnum tagjai vagyunk, mi is hivatalosak lettünk a közösség idén megrendezett harmadik nagytáborára. Az az igazság, hogy én egyáltalán nem szerettem a nagytáborokat, és ha lehetett igyekeztem elsinkófálni. Úgy ismerem magam, mint aki nehezen találja fel magát ismeretlen emberek között, zavar a tömeg, és az is, hogy a gyerekek altáborokban lesznek, de azért időnként találkozunk velük - az ilyen átmeneti jellegű helyzetek nekem nehezen kezelhetők. Így aztán nem nagy belső lelkesedéssel lelkesítettem a gyerekeinket. Aztán megtalált a megoldás: megkértek csoportvezetőnek a lelkinapra és alispánnak a felnőttek, a Főnemesek altáborába. Ez így már mindjárt más volt, nagyon szeretem, amikor van feladatom.
Utólag visszanézve azt mondhatom, hogy megvolt életem első jó élménye a nagytáborokkal kapcsolatban. Nagyon jó volt Veletek!!!
Jókat beszélgettem, ismerősökkel és korábban ismeretlenekkel, jó volt találkozni néhány régen látott emberrel is. Jó volt látni a sok mosolyt, együtt izzadni a napon, sátorban aludni (ez csak azért volt jó, mert Emil vett nekem egy nagyon kényelmes matracot - mikor megyünk újra sátorozni?), kürtszóra ébredni, kazulát hordani. Jó volt szólni a csoportom tagjainak, hogy éppen milyen program várható, mert így azonnal kialakult egy kapcsolódás velük. Meghatározó volt számomra, hogy végig folyamatos szentségimádás volt, ami elsőre talán meredeknek tűnik, de mindig volt valaki, aki elvállalt egy-egy órát. Nagyon jó élmény volt az első éjszaka, amikor fél órát egyedül, a csillagok alatt, a sötétben (vagyis a holdfényben) időztünk az Úrral.
A programok is építőek voltak, a lelkinap már csak ilyen, de jó volt a vetélkedő, a drámajátékos két óra, a mindennapos szentmise, sőt még a tűző napon való kirándulás is. Tikával végig a növényeket nézegettük, hogy melyik hogy oldja meg, hogy a magjai eljussanak messzi helyekre. Sőt, láttam egy kis forgószelet is az egyik tarlón. Még sosem láttam ilyet. Igazi tölcsére volt, ott forgott a mezőn, kapta fel a töreket. Külön örültem neki, mert épp a tábor előtt sikerült leadnom egy hiedelemmonda kötetet, amiben számos történet van a forgószelekben utazó különböző lényekről. Hát, most láttam egyet.
Igazából kikapcsolódásnak is jó volt a tábor: semmi házimunka, még főzni sem kellett... Azért sok ez nekem néha.
A gyerekek is nagyjából jól érezték magukat, bár az esték nehezek voltak a kisebbeknek. Tika velünk aludt, de Ibolya és Gábor időnként visszaszivárogtak hozzánk. Most utólag viszont már csak a jó élményeket emlegetik. Tikát egyébként alig láttuk, nagyon jól feltalálta magát, sokat játszott az új barátaival.
Köszönjük a szervezőknek!
A más viszont elég nehéz most: drága Papácskánknál agydaganatot találtak, most törik a fejüket az orvosok, hogy milyen terápiát alkalmazzanak, mert elég rossz helyen van, és a mérete is aggasztó. Kérem, hogy imádkozzatok érte-értünk.
Nehéz az is, hogy nem tudjuk, hogy mire lehet számítani.
Rózsa bölcs mondását igyekszem az eszemben tartani, egyúttal a poszt elejére is utalva:
Virág: - Nem szeretem az átmeneti helyzeteket.
Rózsa: - Mama, van egy rossz hírem. Az egész életünk egy átmeneti helyzet a mennyország előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése