Rohács

Az idei nyár várt és váratlan módon egyaránt nehéznek indult. Lehetett számítani rá, hogy Papács nélkül érzelmileg fájdalmas lesz az indiános hét. Végül nagyon jól sikerült, jól érezték magukat a gyerekek, szóval gratulálok Mamácsnak hozzá.
Közben nekem vizsgaidőszak volt, elég nehézre sikerült az Élettannal és az Anatómiával, de az indiános hét kínálta lehetőséget, hogy kicsit kettesben, illetve legalábbis a nagyok nélkül lehetünk Emillel, szerettük volna kihasználni.
Azt terveztük, hogy egy nagyot kirándulunk valami sziklás helyen. A Magas-Tátrához most nem volt kedvem (már megint azok a fránya érzelmek...), ezért kicsit közelebb, a Liptói Tátrában, Rohácsnál álltunk meg. Itt voltunk télen síelni is, akkor jutott eszembe, hogy majd meg kéne nézni zöldben is.
A sícentrum parkolójában töltöttük az éjszakát, ami nagy szerencse volt, mert kényelmes WC is volt a közelben. Igaz, másnapra elzárták a vizet, mert cseréltek valami csövet, de este még jól jártam. Reggel eléggé későb ébredtünk, gyorsan megmosakodtam, és elindultunk. Sajnos meglehetősen esőre állt az idő, de azért nekiindultunk persze. Felfelé menet szamócásba, majd egy áfonyásba is botlottunk (ez teljesen meglepett - áfonya júniusban???). Gyönyörű volt az erdő, de sajnos felfelé haladva a köd egyre sűrűbb lett, majd szitálni is kezdett valami hideg csapadék. A kilátásból semmi sem látszott, bár némi ködgomolygás után kicsit lehetett sejteni valamit. Hosszas erdős kirándulás után végre kiértünk a sziklák közé, de ott már a szél is erősen fújt. Nagyon hideg volt már, minden ruhát ráadtuk a gyerekekre, de a nyílt terepre kiérve Árnika nagyon sírni kezdett, így inkább visszafordultunk még a csúcs előtt. Lefelé tempósan haladtunk, már Matyit is végig cipeltük, de aztán jól belakmároztunk a finom bogyókból. Azért szívesen megnézném egyszer azt a kilátást is.