A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szüret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szüret. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 2., szombat

szüreti készülődés


A szőlőfüzért innen vettem: http://a-x.hu/page.php?136
Sajnos nincs fent a sablon, de egy papírlapot a monitorra fektetve át lehet másolni a mintát. Nekünk színes karácsonyfa-izzósorunk van, szerintem fehérrel jobban nézett volna ki, de azért így is hangulatos volt.






A szőlősüti receptje:
fél kg liszt, 2 tojás, élesztő, 10 dkg cukor, 1 dl olaj, 2 dl langyos tej
A fentieket összegyúrjuk, hagyjuk megkelni. Ha megkelt, gömböket formázunk belőle, és ezeket egymás mellé helyezzük. Mi minden szem közepébe rejtettünk egy darabka sajtot vagy tarját. Tojással megkenjük és kb. 20 percig sütjük.

szüret


Nagyon jól sikerült a szüretünk. Készülődtünk rá előtte is. Végül megcsináltuk a már említett szőlőfüzért, akasztottunk szőlőket a nagyszobába, és tűzködtünk szőlőszemeket hurkapálcikára.
Sütöttünk egy szőlő alakú sütit is. Az óvodából hazafelé még arra gondoltam, bevallom, hogy bolti kaláccsal oldom meg a dolgot, és abba szurkáljuk bele a szőlős pálcikákat. Be is jelentettem a gyerekeknek, hogy boltba megyünk (alapvető hiba!!!). De a bolt előtt nem volt parkolóhely, ezért inkább hazamentünk és rászántam magam a sütésre. Gábor gyúrta a tésztát, és nagyon szerette volna megvárni, hogyan kel meg a tészta. Zsarnok anyja azonban lefektette délutánit aludni. Azt azért megbeszéltük, hogy fel fogom kelteni, hogy együtt formázzuk a szemeket. Meg is próbáltam becsülettel, de amikor kivettem az ágyából, tovább aludt állva. Inkább visszafektettem, és szerencsére később sem haragudott érte. Amikor minden kész volt, felkeltettem a manókat. Ibolya kipattant az ágyból e szavakkal: Jaj, de jó, akkor most megyünk a boltba? Szerencsére találtam egy boltot, ahol tudtunk még venni egy kis nasit.


A nagy attrakció természetesen a szőlő lábbal taposása volt. Közösen leszemeztük a szőlőt, majd lábmosás következett. A frissen mosott lábacskák egy törülközőn várták, hogy sorra kerüljenek. Moldvai zenére, egymást szépen váltva tapostak a kislányok. Adél, Rózsa barátnője is nagyon-nagyon jól beleillett a bandába. Közben Gábor legózott a szobában.




Tiborka pedig rájött, hogy nyilvánvalóan az a célunk, hogy a szobát egyenletesen beterítsük szőlővel, ezért marékkal szórta ki a félig kitaposott szemeket a lavórból. Végül leszűrtem a mustot Nagymamiék tésztaszűrűjével. Mondjuk elég ciki volt, hogy pont belerobbantam egy beszélgetésbe egy kedves idős barátnőjükkel és Ily nénivel. De nagyon segítőkészek voltak... Pont annyi must lett, hogy mindenkit meg tudtunk kínálni belőle. Kb. 2,5 l az 5 kg szőlőből.






Az eszegetés után a buli zárómotívumaként a kislányok tűzijátékot adtak: feldobtak a levegőbe több marék (szerencsére nem szőlőt, hanem) üres lufit.
Jó buli volt, és már azt tervezgetik, hogy milyen bulik legyenek még az idén. Felmerült ötletek: tökbuli, hóbuli, virágbuli.

2010. szeptember 27., hétfő

Pénteken SZÜRET!



Gábor és Ibolya már napok óta várja az óvodai szüreti mulatságot. Gábor egy gyönyörű szőlőtőkét gyurmázott. Még seregély is ül a tetején! Ma végre elérkezett a nagy nap, és még az idő is kiderült. Ettek kemencében sült krumplit, hagymát, lángost, szőlőt minden mennyiségben, frissen sült kenyeret, készítettek préssel mustot.

(Gábor: Ahhoz képest, hogy milyen szegények voltak, elég finomakat ettek...)

Továbbá játszottak, táncoltak, remekül érezték magukat.
Rózsa kicsit szomorú volt, hogy neki az iskolában már nincs ilyesmi. De elhatároztuk, hogy tartunk egy itthoni mulatságot. Meghívjuk rá Rózsa egyik kipróbált barátnőjét (se ő maga, se az anyukája nem ájul el attól, hogy itt milyen rendetlenség marad, ha egész nap rakom a rendet), és bulizunk egy nagyot pénteken.
Ma ehhez kerestem ötleteket. Nagyon tetszik a világító szőlősor, szerintem azt megcsináljuk. A lufis szőlőjelmezek is jól néznek ki. A gyerekeknek még biztos lesz egy rakás ötlete. Majd pénteken beszámolok!