Lázmérő, churros

Végre-végre elkezdődött a négynapos hétvége! Nagyon vártam. Azt remélem, hogy többet fogok aludni. Ezen kívül még egy vágyam van, de arról majd akkor, ha sikerül is.
Tika sajnos nem vette figyelembe a fent említett tervemet, és 3/4 6-kor felébredt, és elindult kifelé. Gyanús volt, hogy kakilni megy, és ha ilyenkor kipattanok az ágyból, akkor már előfordult, hogy elcsíptem a WC előtt, és hajlandó volt abba intézni a dolgát. Én meg dagadozhattam a büszkeségtől, hogy hát igen, az én kisfiam. Ma azonban csak még mélyebbre bebújtam a paplan alá (persze óvatosan, nehogy megrúgjam a lábunkhoz rendszeresen átvándorló Ibolyát, mert akkor végképp vége az éjszakának, ugyanis a kis hölgy kedvenc elalvás előtti tevékenysége az anyajegyezés, melynek keretében különböző anyajegyeimet simogatja. Az én alvásomat azonban ez teljesen kizárja.), hátha kapok még egy kis időt. A Kiskoma hamarosan visszatért, és szólt, hogy megtörtént a nagy esemény, menjek tisztába tenni. Mit tegyek, mentem. Kiderült, hogy a két nagyobbik már ébren van, és teljes csendben számítógépeznek. Aztán Emil köhögni kezdett 3/4 7 körül, és én visszafekhettem. NAGYON jót aludtam. 11 körül kimásztam az ágyból, hogy ebédet főzzek, majd visszafeküdtem délutánit aludni a gyerekekkel együtt.
Délután viszonylag kipihent voltam, ezért jól fogadtam Rózsa felvetését, hogy valami finomság legyen vacsorára, mert Ibolya 15. születésnapját ünnepeljük. Keresgélt valami szimpatikus ételt a szakácskönyvből, és a churros tetszett meg neki. Nem tűnt bonyolultnak, hozzáláttam. Tényleg nem ördöngősség, de azért nem árt, ha van habnyomója az embernek, ha ezzel kísérletezik. Én nejlonzacskóba tettem a tésztát, de acélos kezemnek köszönhetően a nyomásra a zacskó mindenütt szétrepedt, és tésztacseppek hullottak a forró olajba. Mit mondjak, elég változatosak lettek a sütik. Szerencsére már a farsangi fánkoknál rájöttem, hogy a gyerekek még jobban is örülnek az összevissza formáknak, mint a szép, gömbölyű fánkoknak, ezért nem aggódtam túlságosan. Úgy elfogyott, hogy csak na. (A kép csak illusztráció ebben az esetben, mert mire eszembe jutott lefényképezni, már nem volt belőle. :) )
Kicsit bágyadtnak éreztem magam... meg mintha lázam is lenne... nosza, mérjük meg! Ahogy hoztam a lázmérőt, egyszercsak kiesett a kezemből, és összetörött. Még a hagyományos, higanyos volt, úgyhogy szanaszét gurultak a cseppek. Arra még emlékeztem gyerekkoromból, amikor meg akartam mérni a forró tea hőfokát, hogy Mamácska egy papírral összeterelte a cseppeket egy nagy cseppé, de hogy aztán mi lett vele... Felhívtam kémikus (és történész) unokatesómat, hogy adjon tanácsot. A legjobb lett volna kininnel leszórni a cseppet, de sajnos ez éppen nem volt otthon. Végül azt javasolta, hogy egyszerűen dobjam ki. Majd elpárolog. Emil egy papírra tette a nagy cseppet, és kivitte a kukába. (Most jut csak eszembe: lehet, hogy attól tartott, hogy közben még egy párszor elejteném???)

Kaptam egy vicces felkérést. A NOE levelekbe kellene (és azt hiszem, fogok is) írni egy oldalt "néprajzos témában". Próbáltam szűkíteni a kört: (Idézet az e-mailemből:) "Miről írjak? Tavaszi népszokások? Böjt? Húsvét? Mire gondoltál?" Válasz: "Igen, pont erre gondoltam." VÁÁÁÁÁ!!!!!