Erdő és képek minden mennyiségben

Nagyon jó napunk volt ma. Délelőtt Gábor zsúrba volt hivatalos a Vadasparkba. Saját kezűleg készített varázspálcát a két ünnepelt kislánynak! Én kísértem el, (nagyon) kedves Férjem (tudom, h kisbetűvel kéne írni, de így szeretném...) pedig a lányokkal ment egy hangszerbemutató koncertre. Tika elaludt az autóban, és egészen a zsúr végéig szundikált. Ennek megfelelően nem távolodtam el messzire az autótól, hanem leültem egy fa alá, és hallgattam a csendet, a madarakat, a szelet, imádkoztam, horgolgattam (már alakul egy lovacska!), és nagyon jól éreztem magam. Régen volt már ilyen nyugis délelőttöm. Se számítógép, se könyv, csak a mobiltelefon zavart be egy kicsit, de aztán az is lemerült :) . Utána Gáborral még nézegettük egy kicsit az állatokat, és volt egy tündéri, kis fekete bárány!

Itthon finomat ebédeltünk, utána pedig elmentünk szembe a Kiserdőbe, mert gyanús volt nekem, hogy már nyílnak a leánykökörcsinek. (Ibolya imája este: Köszönöm, Istenem, hogy olyan selymesek voltak azok a lilák.) A gyerekek leírhatatlanul aranyosak voltak. Bátrak, kezdeményezőek, segítettek egymásnak, minden szépséget megtaláltak, megcsodáltak, megmutattak, hagyták magukat fényképezni, szaladgáltunk a kis buckákon, amiket a biciklisek építettek maguknak, játszottunk királylányosat (Ibolya: Királyfi, ne gyere ide, mert lepisztolyozlak! - a képen is látszik, hogy a királylánynak a szeme se áll jól! ;-) ), szedtünk virágot (de csak nem védettet), énekelgettünk, szóval olyan újra meg újra rácsodálkozós délután volt: milyen remek gyerekeink vannak!

Azt a képet, amin én is rajta vagyok, Rózsa készítette. Azon a képen, amin Tika mutat valamit gondterhelten, éppen azt magyarázza: Kérem! Már mondogatta egy ideje, de azt hittem, hogy virágot akar szedni. Minden módon próbált lemászni az ölemből. Végül letettem, és akkor derült ki, hogy mit is kér olyan nagyon. Ugye mindenki rájött?



Olyan jó kedvem volt, hogy fektetés után önként és dalolva (szó szerint) nekiálltam rendet rakni, sőt még tornázni is. Hasizomgyakorlatokkal szerettem volna kezdeni, de Tika komolyan aggódni kezdett értem. Amikor elhelyezkedtem a felülésekhez, kicsit félreértette a helyzetet, és mellém feküdt, hátha csurran-cseppen némi anyatej. Aztán, hogy nem keltem fel, hanem csak felültem és visszafeküdtem, megijedt, hogy valami baj van. Próbált a kezemnél fogva felhúzni, aztán hátulról támogatni, végül kétségbeesetten sírva fakadt. Gyorsan felkeltem, és attól kezdve inkább lábemeléseket végeztem meg ugráltam - súlyzóképpen egy kacarászó-bújó tízkilós zsákkal az ölemben. Végül megpróbálkoztam némi négykézlábas farizomgyakorlattal - hiszen ez a testhelyzet nem olyan szokatlan a kis lurkónak. Rögtön fel is fogta, hogy miről van szó: Labdázunk! Kezdetnek azért nem volt rossz. Aztán, ha majd jobban érdeklik a betűk, kipróbálom Lustanyu módszerét (sajnos nem találom a pontos linket, esetleg keressétek meg magatok. Eszméletlen jó a blogja!!!), és olvasni fogok közben. Ha még néhány hónapig tornázom, remélhetőleg csinosabbnak fogok tűnni a Rózsa óvónénijétől örökölt aerobic-nadrágban. Ugye???

A mai nap sikerélményei következnek. Sikerült:
- elküldenem egy határidős cikket és egy absztraktot.
- némi tejes kenyér belekeverésével megszelídítenem a majdnem menthetetlenül elsózott gesztenyetölteléket.
- időben becsuknom a WC-tetőt amikor észrevettem, hogy Tika elhajított arrafelé egy guriga WC-papírt.
- felsöpörnöm a szemetet a lapátra. Jó, ez csak negyedszerre sikerült, mert mire összegyűjöttem, Tika újra szétterítette.