Reggel útnak indítottam a gyerekeket, és még éppen volt egy kis időm leülni. Eszembe jutott, hogy jó lenne elolvasni az evangéliumot. Gyanús volt, hogy akkor már el fogok késni az első órámról, amire mindig igyekszem pontosan beérni, mert késni nem szeretek, de azt az órát viszont nagyon. Mégis elolvastam, de megkértem Istent, hogy segítsen, hogy minden rendben menjen. Komótosan mentem a megálló felé, amikor egyszerre csak belém vágott: Nem arról volt szó, hogy együtt sietünk Istennel? Rohanni kezdtem, és még éppen elértem a villamost. A metró is azonnal megérkezett, időben odaértem.
Visszafelé szintén siettem, mert az óvodában kellett videóznom, és megint késésben voltam. Pont nem értem el a buszt. Mosolyogtam is magamon, mert rögtön azon kezdtem gondolkozni, hogy nem csináltam-e valamit rosszul, ami miatt... A buszon azt számolgattam, hogy mikor tudok majd elmenni könyvtárba. Nagyon nehezen fér bele az időbe. Odaértem az oviba, és kiderült, hogy nem kellett volna jönnöm, tehát mehettem volna könyvtárba. Küldtek is SMS-t, de a rohanás miatt nem néztem meg a telefont. Kicsit elszontyolodtam, de ugyanakkor olyan játékos örömet is éreztem.
Az épületből kifelé tartva kaptam két értesítést, hogy megtörtént valami, amiért imádkoztam. Döbbenetes élmény volt ez így együtt.
Egyrészt, hogy milyen élően lehet Istennel egy húron pendülni egy teljesen hétköznapi napon, másrészt, hogy rengeteget számíthat az én néhány perces imám. Felelősség is, de olyan vidám. Legszívesebben hangosan nevettem volna, annyira jókedvem kerekedett.
Az egész tapasztalatot nagyon köszönöm Istennek. Azt hiszem, ez a születésnapi ajándékom, hiszen holnap leszek 30 éves.
Megpróbálom a tanulságait eltenni a következő 30 évre.
Az evangélium egyébként az a rész volt, hogy "Ti vagytok a világ világossága".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése