2013. március 17., vasárnap

Változások

Nemrég visszamentem dolgozni, és igaz ugyan, hogy ez elvileg nem vesz el több időt tőlem, mint amennyit eddig is munkára szántam, de kiderült, hogy ez nagyon nem így van. Mert most bemegyek a városba, ott ülök az Intézetben nyolc órát, közben egyébként nagyon jól érzem magam, és még a munkámmal is haladok, de az eddig itthon kialakult rendem teljesen felborul. Kár, hogy eddig nem vettem észre ezt a rendet, csak most, amikor már újat kell kialakítani.
Eddig időnként találkoztam a barátnőimmel, házimunkát végeztem, imádkoztam, főztem, telefonálgattam a munkára szánt órákban, és elég jól haladtam, mert nem merültem ki, jó volt a munka-pihenés arány, az éjjeli munka is jól ment. OK, borotvaélen táncolt a rendszer, de kipróbált, működő módszer volt.
Most a pihenés-idő nagyon visszaesett, de sajnos a munka-idő sem növekedett meg tetemesen, hiszen az éjszakai órákat gyakran vagyok kénytelen alvással tölteni, úgy elfáradok napközben. Ráadásul a házimunka is csak tornyosul, és nemsokára itt vannak a locsolók. Kicsit úgy érzem, összecsapnak a fejem felett a hullámok. Így aztán fejfájás, hasfájás, nemalvás stb. Remélem, nagyon remélem, hogy hamarosan kialakul. És bocsánatot kérek mindenkitől, akivel kevesebbet foglalkozom most, mint amennyit megszokott.

Nagy büszkeségünk, hogy Rózsa 6. lett a megyei matekversenyen. Elképesztő, nem? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése