Szerintem az elejétől kezdem.
Fölszálltam a vonatra, és utaztunk egészen Vácig. Vácon leszálltunk, és egy másik vonaton már ott voltak a többiek. A vonatot néztük, hogy hol ülnek. Aztán észrevettük őket, és odafutottunk, hogy még időben fel tudjunk szállni a vonatra. Amikor fölszálltunk Margittal, Piroskával és Erzsóval, már ott volt két család. (Mama, azt szerinted beleírjam, hogy a Margittal ketten Vöcskök vagyunk?) Elutaztunk Zebegényig. Ott leszálltunk. Elindultunk. Mentünk, de csak egy picit, utána egy templomnál megálltunk és imádkoztunk, hogy jól sikerüljön a kirándulás. Majd indultunk tovább. Margittalmketten elkezdtük átkölteni az Öreg cowboy-dalt vöcskösre:
Aranyos kis Vöcsköcskékről mondok most mesét.
Amit már a Nagyvöcsök is százszor elmesélt.
Volt egyszer egy Szupervöcsök, őgy hívták: Toma.
Vágtatott az éjszakában ide és oda.
Refr: Hippi-á-é, hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.
A Szuper-Toma vágtatott a sötét éjen át.
a Hold megállt a hegy mögött, és látott nagy csodát
Egy szellemcsorda vágtatott a sötét éjen át
Míg a Vöcsök a táborban újabb jelre várt.
Refr
Egy félelemetes hang kiált: Megállj, Vöcsök, megállj!
Mert ha még egyszer erre jársz és látod a csodát,
szárnyad újra erre hoz és hallod ezt a dalt.
Megleled ösvényünket, mely szenvedésbe tart.
Refr.
Ám nem hallgat az intő szóra, s másnap arra jár
Már messziről hallatszik a patkódobogás.
Becsukta a szemét, és elhalványodott,
de nem tűnt el úgy, mint a cowboy, mert neki esze volt,
Refr.
Tudhatjátok, csukott szemmel is hazatalál,
kezdett már elhalkulni a patkódobogás,
hazaért már a táborba Vöcsköcskék közé
ünneplik őt a Vöcskök, mert ő még bizony él.
Hippi-á-é, Hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.
A Vöcskök máris buliznak, s éneklik e dalt.
Hucipucis tábortűz, az nagy bulira vall.
Ugrálnak a tábor körül, s ölelik Tomát
Hogy mért nem tűnt el, az titok, mit csak Vöcsök tud már.
Refr.
Hát ez volt a dal. Mentünk tovább. De most sokat mentünk. Odaértünk egy kilátószerű részhez, és lenéztünk. Utána mentünk tovább. Margittal lemaradtunk az óriási nagy túratáskánkkal. Akkora nagy sár volt, hogy nem tudtunk továbbmenni. Leereszkedtünk négykézlábra, és úgy folytattuk tovább utunkat. Margit néha énekrészleteket énekelt: Ez a fa az életem, ebből a fából lélegzem... Ezt énekelte mindig, amikor idaért egy fához és fel tudott állni. Nagyon vicces volt, tényleg. Most képzeld el, négykézláb mászunk a földön, a Margit odaér egy fához, felkapaszkodik, átöleli és énekel: ez a fa az életem... Hülyéskedve mentünk tovább. Már nagyon messze voltak a többiek. Elkezdtünk énekelni: Éliás... Teli hangerőből. Olyan nagy megkönnyebbülés volt, amikor a többiek a távolból visszaénekeltek: Tóbiás...
Mentünk tovább, négykézláb. Fától fáig a nagy sárban. Volt egy hely, ahol úgy beragadtunk, hogy elkezdtünk röhögni és nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Úgy elkezdtünk lefelé csúszni, hogy úgy döntöttünk, inkább hason csúszva megyünk tovább. Újra Éliás, és újra Tóbiás. Utána nem bírtunk már kimászni, és lekezdett üvölteni a Margit: - Papa, segíts! Utána én: - Csaba, segíts! Én közben már kitaláltam egy olyan hülyeséget, hogy levettem a táskámat, de aztán gyorsan visszavettem, mert a táskám elkezdett lefelé csúszni nélkülem. Csaba visszakiabált: - Jöjjetek már! (Picit már ideges volt.) Visszakiabáltunk: - Nem tudunk! Majd újra körülbelül negyedóra küszködés a sárban. Csaba, segíts, Papa, segíts újra.
- Jöjjetek már! - De elindult visszafelé. A többiek már jóval előttünk voltak. Csaba visszajött, és mondta, hgy mit csináljunk: - Araszolj fölfele oda, a fához. A fába kapaszkodva gyere föl. Végre fölértem, már csak Margit volt hátra. Őneki is elmondta, mit tegyen, és végül Margit is feljutott. Onnan sikeresen mentünk tovább, és odaértünk a többiekhez.
Fölszálltam a vonatra, és utaztunk egészen Vácig. Vácon leszálltunk, és egy másik vonaton már ott voltak a többiek. A vonatot néztük, hogy hol ülnek. Aztán észrevettük őket, és odafutottunk, hogy még időben fel tudjunk szállni a vonatra. Amikor fölszálltunk Margittal, Piroskával és Erzsóval, már ott volt két család. (Mama, azt szerinted beleírjam, hogy a Margittal ketten Vöcskök vagyunk?) Elutaztunk Zebegényig. Ott leszálltunk. Elindultunk. Mentünk, de csak egy picit, utána egy templomnál megálltunk és imádkoztunk, hogy jól sikerüljön a kirándulás. Majd indultunk tovább. Margittalmketten elkezdtük átkölteni az Öreg cowboy-dalt vöcskösre:
Aranyos kis Vöcsköcskékről mondok most mesét.
Amit már a Nagyvöcsök is százszor elmesélt.
Volt egyszer egy Szupervöcsök, őgy hívták: Toma.
Vágtatott az éjszakában ide és oda.
Refr: Hippi-á-é, hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.
A Szuper-Toma vágtatott a sötét éjen át.
a Hold megállt a hegy mögött, és látott nagy csodát
Egy szellemcsorda vágtatott a sötét éjen át
Míg a Vöcsök a táborban újabb jelre várt.
Refr
Egy félelemetes hang kiált: Megállj, Vöcsök, megállj!
Mert ha még egyszer erre jársz és látod a csodát,
szárnyad újra erre hoz és hallod ezt a dalt.
Megleled ösvényünket, mely szenvedésbe tart.
Refr.
Ám nem hallgat az intő szóra, s másnap arra jár
Már messziről hallatszik a patkódobogás.
Becsukta a szemét, és elhalványodott,
de nem tűnt el úgy, mint a cowboy, mert neki esze volt,
Refr.
Tudhatjátok, csukott szemmel is hazatalál,
kezdett már elhalkulni a patkódobogás,
hazaért már a táborba Vöcsköcskék közé
ünneplik őt a Vöcskök, mert ő még bizony él.
Hippi-á-é, Hippi-á-búb - s az óra éjfélt ütött.
A Vöcskök máris buliznak, s éneklik e dalt.
Hucipucis tábortűz, az nagy bulira vall.
Ugrálnak a tábor körül, s ölelik Tomát
Hogy mért nem tűnt el, az titok, mit csak Vöcsök tud már.
Refr.
Hát ez volt a dal. Mentünk tovább. De most sokat mentünk. Odaértünk egy kilátószerű részhez, és lenéztünk. Utána mentünk tovább. Margittal lemaradtunk az óriási nagy túratáskánkkal. Akkora nagy sár volt, hogy nem tudtunk továbbmenni. Leereszkedtünk négykézlábra, és úgy folytattuk tovább utunkat. Margit néha énekrészleteket énekelt: Ez a fa az életem, ebből a fából lélegzem... Ezt énekelte mindig, amikor idaért egy fához és fel tudott állni. Nagyon vicces volt, tényleg. Most képzeld el, négykézláb mászunk a földön, a Margit odaér egy fához, felkapaszkodik, átöleli és énekel: ez a fa az életem... Hülyéskedve mentünk tovább. Már nagyon messze voltak a többiek. Elkezdtünk énekelni: Éliás... Teli hangerőből. Olyan nagy megkönnyebbülés volt, amikor a többiek a távolból visszaénekeltek: Tóbiás...
Mentünk tovább, négykézláb. Fától fáig a nagy sárban. Volt egy hely, ahol úgy beragadtunk, hogy elkezdtünk röhögni és nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Úgy elkezdtünk lefelé csúszni, hogy úgy döntöttünk, inkább hason csúszva megyünk tovább. Újra Éliás, és újra Tóbiás. Utána nem bírtunk már kimászni, és lekezdett üvölteni a Margit: - Papa, segíts! Utána én: - Csaba, segíts! Én közben már kitaláltam egy olyan hülyeséget, hogy levettem a táskámat, de aztán gyorsan visszavettem, mert a táskám elkezdett lefelé csúszni nélkülem. Csaba visszakiabált: - Jöjjetek már! (Picit már ideges volt.) Visszakiabáltunk: - Nem tudunk! Majd újra körülbelül negyedóra küszködés a sárban. Csaba, segíts, Papa, segíts újra.
- Jöjjetek már! - De elindult visszafelé. A többiek már jóval előttünk voltak. Csaba visszajött, és mondta, hgy mit csináljunk: - Araszolj fölfele oda, a fához. A fába kapaszkodva gyere föl. Végre fölértem, már csak Margit volt hátra. Őneki is elmondta, mit tegyen, és végül Margit is feljutott. Onnan sikeresen mentünk tovább, és odaértünk a többiekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése