Május 21.-én reggel arra ébredtem, hogy kedves kis várandós, vörös cicánk, Sziszka beugrik hozzám a nyitott tetőablakon. Ilyen még nem nagyon követett el, tudja is, hogy a hálószobánkba nem jöhet be. Azt hittem, már nagyon éhes, gyorsan felkeltem és megetettem, de az sem kellett neki, nem találta sehol a helyét, gyanúsan viselkedett, de más jelét nem láttam annak, hogy valami történni fog.
Mivel nincs is annál jobb felkészülés a tervezett itthonszülésre, mint ha látunk egyet közösen, reméltem, hogy Sziszka odahív majd minket, és megbeszéltük, hogy akkor mindenki itthon maradhat és megnézheti. Nekem is nagy élmény volt, hogy gyerekkoromban olyan sok macskaszülést láthattam, követhettem végig.
Elvittem a nagyokat a suliba, de amint hazaértem, fordultam is vissza értük, és így az első cica érkezésére értünk vissza. Minden gyerek a saját mentalitásának megfelelően vett részt a nagy eseményen, Rózsa végig dokumentálta, hogy mi történik, videó és számos fénykép készült. Gábor részletes táblázatot készített a születés körülményeiről (fiú vagy lány? mi a neve? volt-e saját méhlepénye? színe? szülési nehézség? pontos idő; nyávog-e? milyen az orra? mikor mozdult meg? hogyan bújt ki? szopik-e?, különös ismertetőjegye?). Ibolya végig Sziszkát simogatta, és egyszer könnybe lábadt szemmel fordult hozzám: Mama, hát nem gyönyörű ez?
De igen... az.
Három kiscicánk lett, mindhárom vöröske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése