2014. augusztus 12., kedd

Éjszakai csendélet

Fél 2. Végre elaludt ez a kisnyuszi. Persze, nem csoda, hogy eddig fent volt, alig volt ébren napközben. Drágám, elmondod az áldást? Köszi, neked is.
Már nagyon fáradt vagyok. Takaró, fordulok az oldalamra - jó éjszakát. Fura, most szopott, és mégis annyira sok tej bent maradt, hogy... ezt már nem gondolom végig, alszom.

Fél 4. Nyekergés... Már el is telt volna két óra? Felülök, de kiegyenesedni már nem megy, nyilall a mellem, teljesen tele van tejjel. Legjobbkor ébredtél, pocok, gyere. Igen ám, de még meg kell mérni (méregetjük, orvosi kérésre, majd pénteken, ha már mindent tudni fogunk, beszámolok a vesehírekről). Rúgkapáló csecsemő a mérlegen. A számok 4500 és 4700 között ugrálnak. Többször le kéne mérni, hogy biztos legyen... Bocs, de nem.
Végre evéshez készülődik a manócska. Igen ám, de nem sikerül megfelelően kitátania a száját, hiába kísérletezem, folyton kicsusszan az a tejforrás. Persze közben már csorog a tej. Mind a kettőből. Na, még egy kísérlet! Most már nem csak csorog, hanem spriccel. De nem a szájába, hanem mindenhova. Csupa tej a hálóingem, az ágy, a baba, a baba ruhája. Remek.
Hiába is nyitná ki a száját, amíg így folyik a tej, úgysem tudja bekapni. Várunk, közben textilpelussal próbálom kordában tartani a folyócskát.

4 óra. Még mindig csak kísérletezünk. Miért nem kapja el? Kezdődő kétségbeesés. Eddig olyan szépen evett! Semmi gond nem volt. Mi történhetett? Jaj-jaj. Talán másik testhelyzetben jobb lenne? Próbáljuk fekve. Most már a párna is tejes. Nézzük meg hónaljtartásban. Ó, most ázott át derékig a baba. Meg én is. Csak alulról. Vissza bölcsőtartásba, semmi eredmény.  Most már Matyinak is kezd elege lenni, nyüszög, nyekereg.
Erre felneszelnek az éjjel átbóklászott leányzók is, akik a kiterített ágytakarón alszanak az ágyunk előtt. Nincs semmi baj, aludjatok még egy kicsit.

Végül nagy nehezen sikerül elérni, hogy bekapja, de a mérleg szerint alig szopott valamit. Ébresztő, egyél még egy kicsit... Esze ágában sincs. Lehet, hogy az elején mértem rosszul? Ráadásul nedves az egész ruhája. Aludjon így?
Emil, tudnál adni egy pólót? Csurom tej vagyok.
Köszi. Jó éjt.

Fél 6. Nyekergés...


2014. augusztus 4., hétfő

Megszületett Matyi!!!!

Szemtelenül boldog bejegyzés, mert nagyon szeretném megőrizni a pillanatot, még most, gyorsan,  mielőtt felülírják az új események.

Július 30.-án átjött hozzánk kedves bábánk, Lukács Judit, hogy CTG-vizsgálatot végezzen. Ez nagyon-nagyon kedves volt Tőle, hiszen már tudtuk, hogy nem itthon, nem Vele fogunk szülni mégsem, hanem Matyi veséje miatt a 2-es Női Klinikán. A CTG másodjára jó lett (nem szerette az ülő testhelyzetet a manó), de én elég nyüzügén éreztem magam, könnyen sírva fakadtam aznap. Éjjel nagy vihar volt, és  31.-én reggel hétkor észrevettem egy kicsike magzatvízcsorgást. Fájások még nem voltak, és nemigen akarózott bemenni a kórházba, mert tartottam tőle, hogy annak mindenképpen szülésgyorsítás lenne a vége. Megint Judit segítségét kértem, aki megint kijött CTGstül, mert csak ellenőrzött körülmények között szerette volna áldását adni az otthoni várakozásra. Szerencsére a CTG jó lett, és nagy örömömre lassan a fájások is megérkeztek. Ettől kezdve teljesen boldog, egészen csodálatos napom volt. A gyerekeket 11 körül elvitte Anyukám, kettesben maradtunk Emillel. Jó volt érezni a testem működését, átadni magam a hullámzásnak, az értelmes fájdalomnak, a folyamatnak, jó volt hozzábújni a férjemhez, akivel együtt kaptuk ezt a kicsi életet.
Ötperces fájásoknál úgy gondoltuk, hogy már be kéne menni a kórházba.


Ez a kép a célfotó, pont indulás előtt készült. Ennél nagyobb már nem lesz a pocak :-)   Du. 3 körül értünk be. Emil minden összeszedni-szerveznivalót intézett, az autóból kiszedte a gyereküléseket, így kényelmesen el tudtam feküdni a középső ülésen. El is aludtam, mire a kórházhoz értünk, vagyis inkább félálomban képzelődtem. A fájások ritkultak kicsit.
A kórházban egy nagyon kedves, fiatal doktornő, Pethő Boglárka keze alá kerültünk, aki beleegyezett, hogy semmiféle beavatkozást nem kérünk, amíg nem indokolt orvosilag. Igaz, a CTG kicsit túl sokat volt a pocakomon így is, és elég zavaró volt, de azért legalább nem repesztettek burkot, nem kaptam semmilyen orvosságot stb.
Békén hagytak minket a szülőszobán, és számomra mergendítően mélyen egymásra hangolódtunk Emillel. Pontosan érezte, hogy milyen érintésre, milyen ölelésre, csókra van éppen szükségem, mikor lépjen oda, mikor hagyjon körbejárni stb. Csodálatos élmény volt, rengeteget nevettünk, és én végig teljesen fel voltam dobva. Olyan öröm volt bennem, ami külön ajándékszámba megy. Többször ráéreztem Isten jelenlétére, szeretetére is.
A szülésfelkészítő tanfolyamon Törzsök Kata kétszer is tartott egymásra hangoló Érintő foglalkozást, és beszélgetéseket, meg előadást is azzal kapcsolatban, hogy a szülés lefolyását, a kötődést (és a társas kapcsolatokat) hogyan segíti elő az oxitocin, az összebújás. Nagyon sok megfontolandó új dolgot hallottunk. és a gyakorlatok is sokat segítettek.
Tudtuk előre, hogy jó nagy buksija van Matyinak, de nem aggódtam, mert Gáborkának is kb. akkora volt, és szépen ki tudott bújni. Matyika is nagyon ügyes volt, mindenféle sérüléstől megkímélve született meg, és még a kis hajas fejét is meg tudtam simogatni. A lepényt is természetes módon szülhettem meg (jól meg is nézegettem :-) ), bár a köldökzsínórt sajnos kicsit korán elvágták. Utána úgy ahogy volt magamhoz ölelhettem a kicsi kincset, majd egy idő után méregetni kezdték
A "manó" 4430 g, és 58 cm, tündéri kis bogár volt már a szülőágyon is. Jól bebugyolálták - body, pelus, pólya - aztán szerencsére a szülésznő mégis kicsomagolta, mert nagyon meleg volt. Két óráig hármasban maradhattunk, a kicsi sokat nézelődött, nyüszögött, ismerkedett a világgal, mi pedig őt nézegettük, ismerkedtünk vele, gyönyörködtünk. Szopira kicsit nehezen tudtam rákapatni, de végül az is sikerült.

Nagyon-nagyon boldog nap volt. Loyolai Szent Ignác ünnepe.

A kórházban is jó volt együtt lenni, igyekeztem sokat pihenni is. A tesók is nagyon örülnek neki.

2014. július 29., kedd

Mostanában...

Mostanában nagyon jó itthon a gyerekekkel. Nagyon szeretem, hogy nem kell órához alkalmazkodni, hogy pofátlanul sokat pihenhetek, és gyönyörködhetek a játszó gyerekekben. Öröm nézni, ahogy kicsik és nagyok különböző felállásokban egymásra találnak. Örülök neki, hogy  ilyen jól érzik magukat itthon, mert ez a nyár eléggé itthonülősre sikerült, hiszen én nemigen tudom őket elvinni sehova. De még senki nem panaszkodott. Érdekes, amikor borul a rendszer, mert pl. valaki elmegy táborba.
Most volt a Regnum-táborok ideje, végre - bár kisebb mérlegelés után - én is részt vettem a saját népünk, a CSIRKÉK táborában, ahova betegségek miatt már két éve nem jutottam el. Nagyon jó volt a találkozás a többiekkel, a sok beszélgetés, esti programok, játékok. Jó volt látni, hogy milyen szépen cseperednek a gyerekek, és hogy a sok különböző családban hogyan érnek különbözőre, egyaránt csodálatosra.
Aztán másnap Rózsa elment a saját táborába (UFO kiképző központ), Gábor pedig három nappal később indult indiántáborba. Mindketten boldogan, koszosan, kullancsosan, sok élménnyel, új dalokkal és nagyon lelkesen jöttek haza. Köszönjük a vezetők, segítők sok munkáját!



Pocaklakó egyelőre jól érzi magát odabent, időnként eléggé feszül a hasam, a járás, talpon levés nehezemre esik, de egyébként minden rendben van. Köszönöm a sok ránk-gondolást, jelentkezem, ha lesz valami érdekes.

2014. július 11., péntek

Megnyugtatós

Szerdán és ma újra megnézték a baba veséjét, és azt állapították meg, hogy nem romlott az állapota, és ezért nem sürgető a helyzet. Bent maradhat, ameddig kedve van hozzá, nem kell megindítani a szülést - ennek nagyon örülök, mert az a hátralévő három hét valószínűleg hiányozna neki (meg nekem is).
Születés után új vizsgálat következik, akkor már a gyerekosztályon, és megállapítják, hogy kell-e műteni és mikor.

Mókás nagyon a kilencedik hónap, ilyenkor az ember lánya már kevésbé tud megfelelően átgondolni dolgokat, és nagyon jókat derülök magamon, amikor egy-egy szembeszökő irracionális gondolatot veszek észre. Pl. a minap locsoltam volna a növényeket, és előző este egy bokor ágán hagytam a slagot, hogy amíg elzárom a csapot öntözze a vízigényes növényt. Aztán másnap megnyitottam a vizet, megkerestem a slag végét, és többször is megpróbáltam megfogni a vízsugarat, hogy annál fogva magamhoz húzzam a tömlőt. Igen, jó lett volna, ha nem kell lehajolnom olyan mélyre... :-)

A másik eset szerdán történt, amikor ultrahangra kellett mennünk. Tika épp aznapra belázasodott, ezért bizonytalanná vált, hogy el tudunk-e menni Emillel mind a ketten a vizsgálatra. Egyedül végképp nem volt kedvem hozzá, meg a beteg gyereket is sajnáltam itt hagyni, ezért az jutott eszembe, hogy menjen el az ultrahangra Emil egyedül, és meg itthon maradok Tikával :-) . (Aztán apósom elvállalta a kornyadozó manót, köszönjük szépen!)

2014. július 8., kedd

Váratlan fordulatok

Emil írta barátainknak, bemásolom:

A legutóbbi, szerdai ultrahangos vizsgálat alapján Matyi egyik veséje sokkal nagyobb, mint a másik - elzáródás, vagy szűkület okozza. Mivel ez komplikáció nem lesz otthonszülés, hanem 2-es női klinika, ahol utána rögtön tudnak a veséjével foglalkozni. Ez a tágulat roncsolja a vesét, ezért ebből a szempontból minél hamarabb megszületik, annál jobb - annál kevésbé roncsolódik és annál nagyob az esélye, hogy utána teljesen regenerálódik. Viszont ha túl korán születik, és még nem elég fejlett a tüdeje, akkor abból nagyobb problémája lesz. Bizonytalanság van abban, hogy Matyi hány hetes - a mi számításasink szerint csak augusztus elején kéne megszületnie, de az ultrahangos vizsgálatok sorra 2-3 héttel nagyobbnak mutatják - és ez nem mindegy. Csütörtökön voltunk egy vizsgálaton, ahol a doki úgy látta, hogy a méhszáj még nincs olyan állapotban, ami a szülés megindítását javasolná. Ezért a jövő szerdáig beszél a főneonatológussal, mondanak egy időpontot, amikor ketten együtt ultrahangos vizsgálattal megtanácskozzák, hogy mikor lenne jó megszületnie a gyereknek. Feltehetőleg a kitalált időpontban megindítják a szülést, majd utána közvetlenül a gyereket tudják vizsgálni és kitalálják, hogy mi legyen vele. Pl. lehet, hogy műteni kell, de kérdés, hogy hogyan. Lehet, hogy egy kis katéterrel meg tudják oldani, hogy kieressze a folyadékot. Valószínűleg ha ilyen kis korban ezt rendbe teszik, akkor még tud regenerálódni a vese.

Virág: Nem vagyunk kétségbe esve, de azért sok álmot el kell engedni, és egészen más lelkülettel kell várakozni. Imákat kérünk. Nagyon jó, hogy kiderült a probléma, reméljük, minden rendeződik.

2014. június 20., péntek

Várakozós

Lassacskán a vége felé közelít a babavárós időszak. Érzelmileg-lelkileg nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben, várom, hogy megszülessen egy új kis csoda, de hordozni is nagyon jó Őt. Sokat mocorog mostanság, jó erősen rúgkapál, szereti a mély hangú hangszereket, ütőgardont, nagybőgőt, ezekre mindig elkezd táncolni. Mókás, amikor csuklik vagy forgatja a fejét. Tegnap voltunk szülinapi ajándék gyanánt 4D ultrahangon és annyira de annyira aranyos babánk lesz. Külön öröm látni a nagyok várakozását, és érezni Emil szeretetét.
Még akkor is, ha negyedszer megyek ki aznap éjjel a szobából...
Ugyanis testileg nehéz cipelni ezt a manót.
Lehet, hogy az elmúlt négy évben már elfelejtettem, de valahogy nehezebbnek tűnik, mint eddig. Jobban mondva, hamarabb lett nehéz, mint eddig. Hiszen még hat hét hátra van, és én már most partra vetődött bálnának érzem magam, ami eddig csak a legutolsó időszakra volt jellemző. No, majd meglátjuk, hogy alakul. A délelőttök általában egészen kellemesek, de délután kezdek elfáradni, este már igen nehezemre esik a fektetés, sehogy sem találom a helyem, az éjszaka meg elég zűrös. De délelőtt gyakran sikerül egy pici alvást pótolni. Persze vannak könnyebb és nehezebb napok, ma éppen egy nehezebben fogtunk ki. Nagyon örülök, hogy szünet van, mert így sokkal rugalmasabb az időbeosztás.
Jó készülődni, jó várakozni, jó elcsendesedni, jó körülnézni kívül-belül.

Tegnap itt volt Eszter húgom, és készítettünk szép, pocakos képeket, ezek közül válogattam ide néhányat.

2014. június 2., hétfő

Gábor 9 éves - Visegrád

Döbbenetes, de Gábor meg kilenc éves lett. A "kócos zseni", (ahogy Dédapja hívja az országos matekversenyre való bejutása óta) egy távirányítós helikoptert szeretett volna, amiből aztán egy távirányítós UFO lett, mert ez kevésbé sérülékeny - a nap eseményei azt mutatták, hogy okosan döntöttek.

Reggel ünnepi reggelivel várta Emil a csapatot, a csodálatos kakaója megint hozta a formáját :-)- Aztán hosszabb játszás után útra keltünk Visegrádra. Nálunk az a szokás, hogy az ünnepelt otthon maradhat a születésnapján, de most úgy jött ki a lépés, hogy nevelés nélküli munkanap miatt a kicsiknek sem volt óvoda, és akkor már Rózsát is itthon fogtam, és végre elmentünk a nyári bobpályára, ami Gábor régi álma volt már.

A szánkózás valóban nagy élmény volt. Mindenkinek. Szerencsére ketten is voltunk 10 év felettiek (Rózsa és én), ezért mi kísérhettük a többieket. Kiszámolható, hogy így valakinek mindig egyedül kellett maradnia, de jól megoldottuk ezt a problémát, a nagyobbak fényképezték az éppen csúszókat, a kicsikkel meg maradtam én. Mókás volt, hogy csak az alpesi bobon tudtam irányítani a járgányt, de az kevésbé tetszett a gyerekeknek. A nyári bobon egyszerűen a pocakomtól nem értem el a fékkart. Így amikor Ibolyával mentünk, nagyon élvezte, hogy ő irányíthat. Nem csoda, hogy még egyszer ki akarta próbálni. Közben én lecsúsztam Gáborral, és bár nagyon vigyázott rám, mégis olyan gyors volt, hogy nekem elég is lett. Így alakult, hogy másodszorra Ibolya és Gábor ment együtt. De mindenféle kombináció előfordult, gyorsabb és lassabb csúszások, vidám gyerekek.
Kisebb sírást okozott, hogy Tika megpróbálta megállapítani egy növényről, hogy tényleg csalán-e, és amikor megfogta, kiderült, hogy igen... A kislányok meg szedtek némi kakukkfüvet, hogy a szobácskájuk, ahova mostanában időnként elvonulnak, kakukkfűtől illatozzék.






Ezt követően elmentünk a Fellegvárba, megnéztük a kiállításokat, és öröm volt látni, hogy milyen lelkesen hallgatják a fejhallgatókat, keresgélik a számokat a vitrineknél - tudják, hogy mi a teendő egy ilyen múzeumi helyzetben, és még élvezik is. Négyféle kiállítás is van a várban, a vár történetéről szóló, a visegrádi királytalálkozót bemutató panoptikus, egy vadászat-tematikájú és egy fegyverbemutató. Mindet gondosan megnéztük.
Nagy sikert aratott a kaloda, melyet mindenki kipróbált. Kreatívan...
Este elalváshoz reneszánsz zenéket hallgattunk az élmény elmélyítése érdekében.

A kislányok hoztak egy tábla csokit, melybe gyertyákat szúrtak, és a várnézés végén ezzel köszöntötték Gábort. Készítettek számára egy dinós társasjátékot is. Csillagocskák. Már otthon készültek rá, gondosan elrejtették a csokit, a gyertyákat sőt, a gyufát sem felejtették el.
Itthon gyorsan finom vacsorát készítettem, dinóhússal az ünnepelt (és öccse) számára, aztán megkapta a másik ajándékát: egy sárkányos takarót, amit az egyik barátnőmnél látott takaró alapján készítettem neki. Kék színe van, mint Gábor jelenlegi kedvenc könyvében, az Örökség-sorozatban szereplő sárkánynak. (Elképesztő egyébként, hogy ilyen hosszú könyvet olvas! És már a 3. kötetnél tart... Külön jó, hogy könyvtári - egy számomra munkával töltött szombaton az apjuk beiratta őket, és azóta lelkesen olvassák a könyvtári könyveket és nagyon vigyáznak rájuk.) Most éppen a takarójával alszik. Remélem, szépet álmodik, Isten éltesse sokáig.








(A mai nappal megszűnt kócos zseninek lenni, mert levágatta a haját :-) )






És itt a kalodás rejtély megfejtése