Na, de ennyire!!!

Favágók jöttek, hogy levágják a félbetört fa ágát. Sajnos úgy alakult, hogy letépték az ideiglenes kábelt, így megint megszabadultunk az Internettől és a vonalas telefontól egy időre.
Emil nemrég érdeklődött, hogy nem vettem-e még észre, hogy nehezen lehet kettesbe tenni az autót. Addig nem tűnt fel, de azóta egyre gyakrabban fordult elő, hogy nem sikerült a váltás. Tegnap, Gödről hazafelé már egészen kínos helyzetekbe kerültem. A vezetés már elég jól megy, de az, hogy az autó hibáját korrigáljam közben, közel jár a képességeim határához. Így történt, hogy harmadikként állva egy lámpánál nem sikerült váltanom, amikor elindult előttem a kocsisor. Ott álltam, és nem mozdultam. Az autók türelmesek voltak, de egy taxis mellém gurult a buszsávba, és látszott, hogy ingerült, de amikor meglátta, hogy ki vezeti a kocsit, elnézően legyintett. (Úgy látszik, szépen kiszívta a hajamat a nyári nap...)
Ma tehát szerelőhöz vittem a kocsit megint. Nagy meglepetésemre ott találtam Oféliát, Mamácsék Opeljét, akit meg haza kellett juttatni a szerelőtől. Át kellett volna szerelni bele a gyerekülést, de nem sikerült. Ez nem nagy meglepetés, de aztán Gyapi, a szerelő is próbálkozott vagy tíz percet, de ő sem jött rá a szék nyitjára. Remek. Nehogy a szülő át tudja tenni. Így Tikát egy nagyobb székbe ültetve, óvatosan vittem. Mamácséknál ott voltak Roni cuki gyerekei, tényleg nagyon aranyosak voltak. Tika rögtön játszani kezdett, és ott maradt Mamácséknál amíg én elmentem elszámolni a Balassi Intézetbe. Ez is megvan.
Délután olyan nagyon jót beszélgettem Mamáccsal. Rékával is tudtam váltani pár szót, és elvitte a telefonomat, hogy megpróbálja áttenni a SIM-kártyát egy másik telefonba. Szegényke, mondtam neki, hogy nyugodtan kapcsolja ki, de nem mondtam el, hogy ezt hogy tudja megtenni a csak kék és fekete csíkokat produkáló kijelzőn. Remélem, nem volt nagyon kínos.
Sajnos elég fáradt vagyok mostanában, ami az elviselhetőségi szintemet jelentősen csökkenti. Ma este megpróbálok Emilnek semmi negatív témát nem fölhozni. Eddig sikerült!

Ami el tud romlani...

Hétfőn reggel még nem is sejtettem, hogy milyen izgalmas hétnek nézek elébe. Illetve azt tudtam, hogy nagyon zsúfolt hetem lesz: hétfőn elszámolásra megyek az oroszországi út miatt, délután könyvbemutató, szerdán Baba-mama Klubot vezetek Mamácska helyett, pénteken előadást tartok a Kutatók Éjszakáján, és a hét folyamán össze kéne vágnom egy kis filmet is.
Ez még így gondolatban is kimerítőnek tűnt, előre aggódtam a héttől. Előző héten csütörtökön elromlott az Internetünk egy áramszünet után, és sehogy nem tudták helyrehozni.

Aztán tényleg eljött a hétfő. Elindultunk az iskolába, de nagyon fáradt voltam, ezért még szunyókáltam egy kicsit a Jászai Mari térig, ahol Emil átadta a volánt, és elment dolgozni.
A Nyugatinál észrevettem, hogy több lámpa világít a műszerfalon, mint ideális esetben. Azt gondoltam, hogy Gödig elmegyek vele, mert Rózsának be kell érnie a suliba, aztán majd intézkedem. Szerencsésen eljutottunk az iskoláig, de aztán kiderült, hogy vsz nagy baj van, még az sem biztos, hogy hazajutok a kocsival. Hazafelé Dunakeszin bekanyarodtam egy szerelőhöz, aki megnézte a kocsit, és kiderítette, hogy tönkrement a generátor, és egyáltalán nem tölti az akkumulátort. Biztatóan azt mondta, hogy Budapestre azért biztos haza fogok vele jutni, ha nem használom a lámpát, és nem indítom újra a kocsit - és szerencsére így is lett. A segédje még kiállni is segített, amire nagy szükségem is volt. Olyan kedvesek voltak. A kicsiket már nem vittem oviba, és így 1,5 óra játék után indultunk Gödre Rózsáért vonattal. Nagy kaland. Mindenki élvezte, korlátozott mértékben még én is. Főleg azt, hogy hazafelé fagyiztunk. Rózsa a vonatban megírta a leckéjét, láttunk sokféle érdekes vonatot, meséltünk vonatos meséket. A kis hölgyet kedden szintén Gödre járó barátaink vitték suliba, s az éjszakát is barátoknál töltötte - ezt így is terveztük, mert Ibolyának szerdán korán kellett beérnie az oviba.
Hétfőn délután megérkezett a telefonszerelő és pár perc alatt megjavította a kábelt. Örömmel letöltöttük a leveleinket. Nem sokkal később nagy szélvihar tört ki, félbetört egy fát a kertünkben, ami jó érzékkel letépte a kábelt.
Kedden kiégett az előszobalámpa, ami csak azért gond, mert azt felkapcsolva szoktuk hagyni éjszakára, hogy ne féljenek a gyerekek. Este az autót is visszakaptuk, így Ibolyát gond nélkül eljuttattuk az oviba reggel.
Szerdán jó volt a klub, s este összevágtam a filmet. Csütörtökön megmutattam annak, akinek csináltam, de még néhány változtatást kért rajta, úgyhogy még a csütörtök éjjelt is rászántam, ami kár, mert így nem készültem még semmit a pénteki előadásra. (Majd a filmről lesz egy külön bejegyzés, ha teljesen kész lesz. Egyébként sokkal jobb lett a változtatásokkal.)
Péntek reggelre teljesen tönkrement a telefonom kijelzője, csak kék és fekete csíkokat lehet rajta látni. Amúgy jól működik, ha pontosan tudom, hogy hol találom az adott funkciót, jól el lehet vele boldogulni. Zsuzsit, Emilt könnyen megtalálom, de a tesóimat nem sikerül így vakon előkeresni.
Így legalább nem okozott túl nagy kísértést, hogy telefonálgassak ahelyett, hogy végre felkészülök az előadásomra. Úgy érzem, hogy jól sikerült! Megfelelő időpontokban nevettek az emberek, és látszott, hogy figyelnek.
Odafelé menet észrevettem a Moszkva téren egy jól öltözött hölgyet, aki két nagy nejlonzacskó között guggolt a földön. Láttam, hogy valami ne stimmel vele, ezért közelebb mentem, hogy megkérdezzem, mi baja van. Már éppen nyitottam a szájam a kérdésre: - Segíthetek?
Akkor észrevettem, hogy mit csinál. Füves cigiket sodorgatott. Mégsem segítettem. Pedig vicces lett volna.

Már nem dobog a szívem

Elkezdődött az iskolaév.
Ez még önmagában nem baj, bár nagyon jó nyarunk volt, nagyon jó volt a gyerekekkel kötetlenül, sokat együtt lenni. Különösen nagyon jó volt, hogy Emil is egyhuzamban sok szabadságot kapott, így annyit voltunk együtt, mint talán még soha. Nekem nagyon tanulságos volt az a hét, amikor Emil egyedül volt a gyerekekkel, olyan összeszokottan kaptam őket vissza!
A házról már régen írtam. Sajnos még nem sikerült elköltöznünk, de én nagyon reménykedem, hogy karácsonykor már Gödön fogunk ünnepelni.
Most viszont az a helyzet van, amit nagyon nem szerettem volna: naponta kétszer megyünk Gödre, hogy odavigyük Rózsát, majd elhozzuk. Én nem szeretek autót vezetni (bár most már egyre jobban megy, még Ibolya is megjegyezte), de igyekszem nem sokat nyafogni itthon. Jókat énekelünk, játszunk a kocsiban, amikor éppen nincs rajta mindenkin (engem is beleértve) az ötperc és a mikorérünkmárhaza, és a melegvannyissunkablakot és a stb. Mely esetben még gyakran felhangzik a maradjmárcsendben,merfejbeverlek (amit sajnos csak nevetgélés fogad enyhe esetben, hiszen úgysem érek hátra a kisbusz végébe.)
Az igaz, hogy az autóvezetésem egyre jobban fejlődik. Ahogy Emilnek újságoltam a minap: Már egyáltalán nem dobog a szívem, amikor sávot kell váltani.

Az autóutat némi általános műveltség fejlesztéssel is kiegészítjük, pl. a Lehet téri templomon megfigyelhető román és gótikus stílusjegyekről beszélgettünk Gáborral. Az is szóba került, hogy nekem a gótika a kedvenc stílusirányzatom. Az óvodába érve bizalmasan megkérdezte: - Mama, nekem gótikus a stílusom?

Tikával nagyokat nevetünk, különösen, amikor szopizás közben hirtelen felnéz, és huncutul azt mondja: BOGYÓ? Mire azt kell válaszolnom lendületesen: NEM! Ettől aztán gurul a nevetéstől. A bevésés sikerült...remélem...

Rózsának nagyon tetszik az iskola, különösen a furulyaóra. Nekem is nagyon tetszik az iskola. Jó hangulatú, derűs, békés. Örülök, hogy idejár a lányka.

Ibolya vidám és gyönyörű királykisasszony, aki végre időben lefekszik, mert a hajnali kelések teljesen kiütik az amúgy 100% bagolytípusú gyermeket. Élvezi az óvodát, sokat mesél. Most éppen vele szeretnék kicsit több időt tölteni együtt, de ez nehéz, mert Rózsa és Tika is vele szeretnének játszani.

A Heim Pál kórházból jelentjük...

Édesanya hozta osztályunkra a kisdedet. Elmondása szerint érkezésük előtt kb. egy órával a kisded egy tiszafa bogyót vett a szájába. Mater látta a történteket és azonnal kiszedte a szájából, de a bogyó szárának csak egy darabkáját látta a kiszedett részek között. Valószínű, hogy ebből a szár részből lenyelt a kisfiú. - részlet a zárójelentésből...

Amíg a többiek a Balatonon voltak, mi Tikával otthon maradtunk, mert beteg volt a kis lurkó. Láz, orrfolyás, semmi komoly, de nem akartuk a szintén Balatonon nyaraló unokatesókat is megfertőzni.
Tika vidáman motorozott az utolsó nap, és meg vidáman telefonáltam, de egyszercsak a manó felkapott és bekapott egy bogyót. Kicsit megijedtem, letettem a telefont, eltávolítottam a bogyó maradványait. Szerencsére a húsa nem mérgező. Gyorsan bekaptam a magot, szétharaptam, hogy megtudjam, Tika képes lehetett-e szétrágni. Szerintem nem. Nagyon kemény volt, aztán meg nagyon keserű, de persze kiköptem. Viszont valamit rágott...
Felhívtam Mamácsot, hogy mennyire mérgező ez a vacak, de nem tudta ő sem. Az Internetet fellapozva kiderült, hogy nagyon. Azonnal a Toxikológiát javasolták a megtalált oldalon. Gyorsan felhívtam őket, és behívtak éjszakára. Akkor már eléggé megijedtem.
Mamács bevitt minket a kórházba, aztán angolosan távozott, amikor behívtak minket. Ott hagyta Tikánál a Brúnó-kukacot és egy textilangyalkát. A vizsgálat során mindkettőnek ott kellett ülnie Tika mellett. Két tündéri aranyos fiatal doktornő vizsgálgatta a kisfiút, aki egész jól tűrte a dolgokat. Mindenki nagyon kedves, készséges volt. Ha akár egy tűlevelet megevett volna, ki kellett volna mosni a gyomrát, de ez a fél szár szerencsére kevés. Kapott három széntablettát, amit szívesen elrágicsált. Külön szobát választottam, részint, hogy ne fertőzzük meg a többi gyereket, részint hogy én is kapjak ágyat...
Tika nagyon élvezte az új játékokat, volt ott ugyanis egy nagy hal alakú hinta. Az éjszaka már kevésbé volt vidám. Megint belázasodott, és a hasa is nagyon fájt. Akkor eléggé örültem, hogy a kórházban vagyok, otthon még jobban aggódtam volna. Reggel egy nagy hasmenéssel véget ért a csikarás. Nem aludtunk sokat, de a reggel annál jobb volt, mert már 6 órától kezdve jobbnál jobb autókat lehetett figyelni az ablakból. Hatkor mentek munkába a kukásautók, egymás után, elég sokan. Aztán jöttek a buszok, aztán a teherautók és emeletes turistabuszok.
Még egy megpróbáltatás volt, hogy a láz miatt vért is vettek tőle, de szerencsére semmi komoly. Azóta remekül meg is gyógyult, és pontosan tudja a leckét: BOGYÓ NEMMÓ! (Nem jó.)

Tűzoltók

Noha már 30 éve élek a Kuruclesi úton (igaz, 6 évet máshol is töltöttem közben), nem tudtam, hogy a tűzoltóságon nagy szeretettel fogadják a becsöppenő apróságokat, megmutatnak mindent, ami érdekes lehet.

Ibolya legjobb óvodai barátja Pali, aki nemrég ünnepelte 4. születésnapját. Ebből az alkalomból mentünk el a tűzoltóságra - és nagyon jól éreztük magunkat. Megismerkedtünk a mentőkutyákkal, a tűzoltóautókkal, még a kék lámpát is felkapcsolták a kedves tűzoltók Tikának. Gábor természetesen valamilyen dinoszauruszt keresett, s végül talált is: a nagylétrás-emelős autón egy dinóikon volt látható, s a neve: BRONTO! Így mindenki teljes megelégedéssel távozott.

Paliék eljöttek hozzánk vendégségbe, ezért Ibolya teljes erejéből rohant lefelé az elég meredek, és a szitáló esőtől nedves utcán. Eléggé megijedtem, amikor láttam, hogy megcsúszik, és elesik...majdnem! Hirtelen ötlettel? ösztönnel? vetett egy szaltót, még a keze sem lett piszkos. Persze megijedt, hangosan sírt, de semmi baja nem lett. Milyen jó, hogy annyit gyakorolták Rózsával a franciaágyon!

Egyébként Gábor dinószeretete egyre nagyobb méreteket ölt. Kedvence az Ankylosaurus, s már a 3. ágyat készíti kisdinójának. Van egy sólisztgyurmaágy, de az sajnos szétmállott, mert túl nedves a lakás. Van egy gyurmaágy, amely a világmindenséget ábrázolja, mennyországgal, védőszentekkel, tengeri és szárazföldi állatokkal minden földtörténeti korból. Tegnap pedig Rékával egy papírmasé ágyat is készítettek, négy lába van, amúgy barlangszerű, és akár az összes barátjával belefér a kisdinó. Esténként a Gábornak szóló esti mese főhőse természetesen Gábor és a kis Ankylo, s rendszeresen elhangzik a vidám ének: A kisdinó, a kisdinó, a kis-kis-kis Ankylo.

Tika a Csirke-táborban nagyon aranyosat mondott: felmutatott az égre egy tábortűz mellett, és így szólt: GYÖNGY!

Kis színes a nyárról

Meglepően harmonikus nyárkezdet után jött az úszótanfolyam, ami még szintén teljesen döccenőmentes volt. Most van egy szabad hetünk, de kicsit elszoktunk tőle. Talán holnap már könnyebb lesz.
A nyár felhőtlen élvezetét a házkeresgélés kicsit gátolta, de erről majd akkor írok, ha legalább egy előszerződést aláírtunk. Már ... (idáig jutottam el három nappal ezelőtt. Sajnos a házkeresés tovább bonyolódik, de legalább az itthoni helyzet rendeződni látszik :-) )

Az elmúlt pár nap nagy szenzációja, hogy Tika megtanult puszit adni. Annyira aranyos az a kisfiú (is)! Sokat beszél, pl. Mána - málna, és egyéb gyümölcsök, Nyányá - macska, Vaú - navajonezmi?
Az egyik háznál egy palotapincsi fogadott minket. Tika habozott: - Vaú? Nyányá? Szemmel láthatóan nem tudta eldönteni, melyik a helyes meghatározás. Pár nappal később itthon futottunk össze egy hasonló kutyába, de akkor már pontosan tudta, hogy az egy: - Vaúnyányá!

Ibolyka gyönyörű és független királylány sok szeretetvággyal, és igen kicsi alvásigénnyel. Így bár a nap folyamán sokat foglalkozom vele, puszilgatom, dicsérem, mesélek neki, játszom vele, stb., de a fektetés körüli hercehurca - úgy érzem - mindezt felülírja, és gyakran szomorkás-mérgelődős lesz a napja vége. Megoldaná a gondot, ha nem aludna délután...csak akkor a többiek sem alszanak, akiknek pedig fontos... ezen még kell gondolkodnom.
Egyik nap elővette a Húsvétról maradt csokikat rejtő zacskót, s azt eszegették Tikával. Igen ám, de azok a nyavalyás csokik eléggé szétszóródtak a földön. Emil emiatt elérhetetlen magasságba helyezte a csokis zacskót. Persze Ibolyának ez nem akadály... (remélem, mihamarabb sikerül csatolnom ide képet is.)

Gábor igyekszik "értelmesen" tölteni a szünetet, és ez szerintem sikerül is neki. Sokat rajzol, ügyeskedik, nemrég homokképet készített. Homokot ragasztott papírra vulkánalakban, és azt rajzolta körbe dinókkal. Másnap meg farkat-mancsot-lábat készített egy befőttesüvegnek, és egy kis szódával meg mosogatószeres ecettel habzó dinó lett belőle (szülői felügyelet mellett...) Rózsa videózta. Sajnos a hangalámondás nem lett tökéletes. Azt lehet ugyanis hallani, amint Ibolyával kiabálok: - Miért nem vettél bugyit már megint?

Rózsaszál nagyon szeret főzőcskézni, sőt, egy napon még az ebédkészítést is elvállalta! Paradicsomleves volt borsófőzelékkel és virslivel. Nyam!
Örömmel olvasgat vagy ír, sokat játszik a testvéreivel is. Papírból gyönyörű dolgokat alkot, és egy általa merített, gyékényszöszmösszel díszített papír is itt szárad az ablakban. Megható és elképesztő, ahogyan időnként elmerül a természet csodálatában.

Élvezem a szünetet, még ha néha hosszúnak tűnnek is a napok. Olyan jó, hogy nem kell sehová rohanni az órát nézni, félni, hogy elkésünk. Ami meglepő, hogy így is mindig van valaki, aki úgy érzi, hogy foglalkozhatnék vele többet. Gondolom, ez természetes, de időnként szívesen érezném magam egyenesben.
Amúgy a rendtartás sokkal jobban meg mostanában!

Megcsináltam!

Három dolog is történt az elmúlt két hétben, aminek örülök, hogy megcsináltam. Elhatároztam, meginogtam, összeszedtem magam, biztatást kaptam, és megvan!

1, A világ legjobb rántottája
Emilnek születésnapja volt, és ebből az alkalomból olyan sonkás rántottát kért reggelire, ami megközelíti a körmendi szállás rántottáját. Ettől kicsit megijedtem, mert nálunk a rántotta leginkább tojáslepényhez hasonlít, az meg nem ilyen volt. De szerencsére Namma jóvoltából van nekem remek Stahl Judit szakácskönyvem (köszi...), melyben benne van a Tökéletes Rántotta. Van pár macerás trükkje (gőz fölött készül, majd előmelegített tányéron foglalja el méltó helyét), de tényleg nagyon finom lett, és ami a legjobb, Emil is örült neki.
Persze nem lennék az, aki, ha a rántotta negyede nem a főzővízben landolt volna.

2, Elmentem úszni
Először életemben! Persze voltam kiskoromban a családdal, meg a regnumi csapatommal, de most egyedül és csak a magam kedvére úsztam. Nagyon jólesett elmerülni a vízben, a lehető legerősebben tempózni, semmi gyereknyivákolás (mert közben Anyósom vigyázott rájuk), csak az úszásra lehetett figyelni, és tervezgetni, hogy hogyan fogom megírni ezt Nektek, de ebben a pillanatban... megjelent egy síró kisfiú a parton, hogy segítsek neki, mert elvesztette a táborozó csoportját. Mintegy 10 métert úsztam. Segítettem neki, aztán magamban nevetgélve tovább úsztam. Hát igen... most ennek van az ideje az életemben.
Köszönöm Emilnek a biztatást, Zsuzsinak a lelkesedést.
Persze nem lennék az, aki, ha vittem volna törülközőt és papucsot, illetve ha megszárítottam volna a hajam.

3, Ott aludtam az esetleges új házunkban
Ehhez Emil ragaszkodott, hogy kipróbáljam, hogy nem lesznek-e túl hangosak a vonatok nekem vagy Tikának. Örömmel jelentem, hogy az éjjel tapasztalatai alapján nem! Nagyon remélem, hogy most már minden rendben lesz, annyira jó kis ház!
Elég mókás volt egyedül aludni egy idegen családban. Aki ismer, tudja, hogy még a legjobb barátaimnál is össze kell szednem magam egy ottalváshoz, így meg aztán... De nem volt rossz!
Persze nem lennék az, aki, ha nem ömlött volna ki a hátizsákomban és az autóban az ajándékba vitt citromlikőr.

De nem különösebben zavar. Éppen szívesen vagyok az, aki!
:)