Kivételesen néhány szó magamról

Minden kedves értem aggódó olvasót megnyugtatok, hogy (amióta igyekszem időben lefeküdni) sokkal jobb kedvem van, szívesen végzem a dolgaimat, és már a sofőrködés sem fáraszt le annyira. Jó tapasztalat számomra, hogy nagyjából két hónap alatt még az ilyen lehetetlennek tűnő helyzethez is hozzá lehet szokni. Majd figyelmeztetem erre magam, ha legközelebb adódik ilyesmi.

Nagyon örültem neki, hogy egy icipicit (5 oldal...) tudtam a PhD-dolgozatommal is foglalkozni. Tényleg nagyon jólesett írni, kutatni, haladni!

Tegnap Csirkén egy nagyon jó filmet láttunk. (Lackó és Sögyi hozza a filmeket minden évben, és mindig nagyon jó, elgondolkoztató, de azért szórakoztató filmeket találnak. A rákövetkező héten beszélgetni szoktunk róla.) Most a Gran Torino című Clint Eastwood-filmet néztük meg. Hátha valaki még megnézi, nem szeretnék itt mesélni róla, de nagyon érdemes megnézni, sokat gondolok a filmre.
Egyébként még az is érdekes volt Csirkén, hogy azt terveztem, hogy előtte már nem megyek haza, mert csak kb. 3/4 órám lett volna itthon, hanem Lackóék előtt, az autóban nganaszan mítoszokat fogok fordítani. Sajnos - bár egész körültekintően csomagoltam - mégis itthon maradt a laptopom akkumulátora és a hosszú ujjú felsőm (azért volt rajtam egy spagettipántos top...), és ezért mégis betelefonáltam, hogy kaphatok-e néhány papírt, amire írhatom a dolgokat. Sejtettem, hogy be fognak hívni, de aggódtam, hogy zavarni fogok. Egy órával előbb érkezne hozzám valaki Csirke előtt....Brrrr!
Kardigán nélkül is nagyon melengető volt, hogy milyen kedvesen fogadtak, még dolgozhattam is, és érezhető volt, hogy minden rendben van. Már az az egy óra nagy feltöltődést jelentett nekem. Olyan jó, ha valakinek ilyen az otthona, hogy aki becsöppen, az megnyugszik, felderül és még jól is érzi magát, sőt, hogy még ő maga is jól érzi magát abban a helyzetben. Na, nem tudom, ez a mondat érthető lett-e, de az biztos, hogy van hova fejlődnöm.
És a többiekkel is nagyon jó volt találkozni tegnap este. Jó ez a Csirke mostanában nekem.

Bicikli és férfifog

Gábor szombaton megtanult biciklizni. Érdekes módon neki a pedálozás ment nehezebben (pedig az milyen fontos...), az egyensúlyozással már tavaly sem volt semmi gondja.
Már múlt hétvégén is gyakoroltunk, akkor egy kicsit bénább bicajjal, de aztán hét közben megcsináltattam a másikat (egy roppant precíz szerelővel, még a 12 perc munkaidőt is külön számlázta...), és így szombaton egy könnyebben tekerhető példánnyal nagyon gyorsan ráérzett. Vicces és számomra kicsit megható is volt, hogy múlt szombaton az "Élesebb legyél a késnél, harcosabb a szenvedésnél, mert az ember másokért él..." szövegű amerikai himnuszt énekelte biciklizés közben, amikor pedig végre megtanult, a "Gyermekember, az égre nézz, lelked már a jóra kész... gyermekember, férfikorba lépsz!" szövegű Disney-slágert énekelte fennhangon. Mind a két dal szövege teljesen vállalható (legalábbis értékrendi szempontból), örültem, hogy ilyenek jutnak az eszébe. És velem is gyakran előfordul, hogy valamilyen fontos tevékenység közben énekelni kezdek, dalok zsonganak a fejemben, pl. amikor síelni tanultam, a "Mit sem aggódom, nem féltem életem, csak hogy végigfussam a pályám..." Lehet, hogy ez is öröklődik?

Másik nagy hír: Gábornak kikapta a biztonsági öv az egyik mozgó fogát! Ez már a harmadik kiesett foga, de az előzőeket mindig lenyelte. Ez meg leesett az autóban, de sikerült megtalálnom.
Gábor: - Honnan tudtad, Mama, hogy ez egy fog?
Én: (Nem akartam lerontani a büszkeségét némi Rózsa-fogra való hivatkozással, ezért:) - Hát, nekem is esett ki jópár fogam.
Gábor: - De ilyet, hogy egy kiesett férfifog, ilyet még nem láttál, igaz?!

Ibolya pedig azt mondta a teliholdra, hogy szárnya van a Holdnak.

Gyerekszáj

Néhány gyerekszájbejegyzés következik, mert már egy jó ideje gyűlnek, és egy részét sajnos elfelejtettem.

Esti imánál Üdvözlégyet imádkoztunk, és az "áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus" után mindenki mondhatott egy saját titkot: aki...
Ibolya: Aki már régen meghalt!

Felnőttszáj:
Esti mesét mondok Rózsának: - Akkor a tündér, a manó és a kobold láthatatlanná váltak, és elindultak az erdő felé. A kis sünik követték őket.
Gábor és Rózsa egyszerre kezdtek nevetni, nekem hosszabb ideig tartott, mire leesett, hogy min.

Halloween-ra készülve Ibolya és Gábor hangosan huhog. (Hú-Hú!) Tika próbál bekapcsolódni: Mú! Mú!

Tegnap voltunk kilenc és fél éves házasok, és Emil olyan finom vacsorát készített nekem, hogy teljesen meghatódtam. Még mindig jó, hogy együtt vagyunk.

Három gyerek - három nap (és rövid éjszaka)

Nagyon jó, ha az embernek sok testvére van. Viszont nem tűnik olyan jónak, hogy nincsen mindenkire egy külön anyuka... Sokszor érzem, hogy jó lenne több külön idő valamelyik gyerekkel. Az elmúlt hetekben váratlan ajándékként mindenkivel tudtam kettesben lenni!

Gábornak névnapja volt, és már 3. éve ezen a napon kettesben csinálunk valami érdekeset, ami még a névnap-ünneplésnek a része. Most a Sarkvidék-kiállításra mentünk a Mezőgazdasági Múzeumba. Gábor nagyon érdeklődő volt, mindent fel kellett neki olvasni, mindent tüzetesen megfigyelt, és a kitöltendő kis leporelló füzetet nagy gonddal töltögette. Tika is ott volt velünk, de neki nem tetszett annyira a kiállítás, mert félhomály volt, és ő nem simogathatta meg a kiállított tárgyakat. Nemtetszésének hangos hangot adott... Egy kedves teremőr néni oda is jött hozzánk:
- De miért nem engedi meg neki, anyuka, hogy megsimogassa a szobrokat?
Nem mondtam neki, hogy azért, mert ki van írva, hogy tilos, és Tika attól kezdve élvezte az egészet. Sok újat tudtam meg. Pl. van egy csiga, ami úgy rá tud tapadni a sziklára, hogy egy 36 kg-s sziklát is fel lehet emelni a csigánál fogva! Meg a medveállatka, ami -270 fokos hideget is kibír, sőt az is kiderült meglepetésünkre, hogy a sarkvidéken is éltek hajdan dinoszauruszok.
Gábor a képen a Rékától kapott új ingében feszít. Ma vettem ki a mosásból, és Tika rögtön mondta rá, hogy GÁBO!

Rózsának nevelés nélküli munkanapja volt pénteken, és ennek örömére elmentünk kirándulni az Oszolyra. Voltak más ötletei is, de mivel ez a hónap nagyon költséges lett, megkértem, hogy valami olcsó kikapcsolódást keressünk. Valami izgalmas kirándulásra vágyott, és az Oszoly gyönyörű fehér sziklái ennek a célnak megfelelnek szerintem. Azt sajnos elfelejtettem, hogy pont aznap kell Böncit szerelőhöz vinni, de szerencsére Mamácska kölcsön adta Oféliát. Sőt, amikor átmentünk az autóért, Tika nem akart tovább velem jönni, hanem ott maradt Zsizsivel és az éppen ott tartozkodó, korban egész közel álló unokatesókkal. Így teljesen kettesben indultunk el Rózsával. Gyönyörű volt a táj, csodálatos volt a túra! Egész jó ütemben lehetett haladni, jókat beszélgettünk, jól eltévedtem az első kanyarban (de frankón!), mégis odataláltam a hegy tetejére (ami persze nem nagy kunszt :) ), és lefelé még a tanösvény tábláit is meg tudtuk nézni! Egy kis mászást is engedélyeztem egy könnyű és nem túl magas sziklán: Rózsában egy gyík veszett el. Aztán végül ő is ott ragadt Mamácskánál, így abból is jutott neki, nagyon örült.

Ibolyának nem volt semmi különös apropója, de szerettem volna vele is tölteni egy napot. Az volt a terv, hogy valami lovas programot szervezünk, de ez nem sikerült. Így kérésére itthon játszottunk (vándorol a királylány, elbújik a királylány stb.), színeztünk, palacsintát ettünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Úgy tűnt, nagyon élvezi, hogy most mindent ő határozhat meg. Aztán Gáborért mentünk az oviba, és még sok időnk volt a mese végig, ezért gesztenyedobálást játszottunk. A végére már át tudta dobni az egész utcát! Tündéri aranyos volt, és nagyon elfáradt a délelőtt végére. El is aludt az autóban, pedig ez már régen fordult elő vele. Már nap közben rájött, hogy mégis szívesen ment volna játszótérre (ezt olyan nehéz elfogadni: még elég csapongóak a vágyai.) Délután a tesókkal együtt elmentünk, és az is jó volt. Azt tervezem, hogy nem felejtem el a lovazást, és valamikor megint itthon maradhat, ha sikerül megszerveznem. Ibolya nagyon szereti a lovakat. Ma meghallgattuk a kedvenc Napi-Útra-Való imámat, mert tegnap éjjel már nem volt rá erőm. A Miatyánkról volt szó, és amikor azt magyarázta az elmélkedő, hogy Isten minden megad, amire szükségünk van, Ibolya kétkedően megjegyezte, hogy neki még nem adott igazi lovat!

Az éjszakák viszont sajnos rövidek, szeptember eleje óta kb. 5 órákat alszom, és még abból lejön, hogy Tika ébred éjjel. Ráadásul az a napi 4 óra vezetés is elég kimerítő nekem. Múlt héten egy pillanatra elaludtam a volánnál, szerencsére tényleg csak egy pillanatra, semmi gond nem lett. Az iskolához érve még nem mentünk be, csak ledőltem az anyósülésre, és azonnal elaludtam. Vagy 20 percig aludtam, és aztán már rendben volt. Ezt is megfontoltam, meg a mindenféle elromlást is úgy tudtam értelmezni, hogy Isten is arra biztat, hogy vegyek vissza a tempóból, és feküdjek le időben. Nehéz ezt meglépni, mert így semmi (de semmi...) időm nem lesz a saját dolgommal foglalkozni. Hogy hogy lesz ebből két éven belül PhD-dolgozat? Remélem, Isten tudja.

Na, de ennyire!!!

Favágók jöttek, hogy levágják a félbetört fa ágát. Sajnos úgy alakult, hogy letépték az ideiglenes kábelt, így megint megszabadultunk az Internettől és a vonalas telefontól egy időre.
Emil nemrég érdeklődött, hogy nem vettem-e még észre, hogy nehezen lehet kettesbe tenni az autót. Addig nem tűnt fel, de azóta egyre gyakrabban fordult elő, hogy nem sikerült a váltás. Tegnap, Gödről hazafelé már egészen kínos helyzetekbe kerültem. A vezetés már elég jól megy, de az, hogy az autó hibáját korrigáljam közben, közel jár a képességeim határához. Így történt, hogy harmadikként állva egy lámpánál nem sikerült váltanom, amikor elindult előttem a kocsisor. Ott álltam, és nem mozdultam. Az autók türelmesek voltak, de egy taxis mellém gurult a buszsávba, és látszott, hogy ingerült, de amikor meglátta, hogy ki vezeti a kocsit, elnézően legyintett. (Úgy látszik, szépen kiszívta a hajamat a nyári nap...)
Ma tehát szerelőhöz vittem a kocsit megint. Nagy meglepetésemre ott találtam Oféliát, Mamácsék Opeljét, akit meg haza kellett juttatni a szerelőtől. Át kellett volna szerelni bele a gyerekülést, de nem sikerült. Ez nem nagy meglepetés, de aztán Gyapi, a szerelő is próbálkozott vagy tíz percet, de ő sem jött rá a szék nyitjára. Remek. Nehogy a szülő át tudja tenni. Így Tikát egy nagyobb székbe ültetve, óvatosan vittem. Mamácséknál ott voltak Roni cuki gyerekei, tényleg nagyon aranyosak voltak. Tika rögtön játszani kezdett, és ott maradt Mamácséknál amíg én elmentem elszámolni a Balassi Intézetbe. Ez is megvan.
Délután olyan nagyon jót beszélgettem Mamáccsal. Rékával is tudtam váltani pár szót, és elvitte a telefonomat, hogy megpróbálja áttenni a SIM-kártyát egy másik telefonba. Szegényke, mondtam neki, hogy nyugodtan kapcsolja ki, de nem mondtam el, hogy ezt hogy tudja megtenni a csak kék és fekete csíkokat produkáló kijelzőn. Remélem, nem volt nagyon kínos.
Sajnos elég fáradt vagyok mostanában, ami az elviselhetőségi szintemet jelentősen csökkenti. Ma este megpróbálok Emilnek semmi negatív témát nem fölhozni. Eddig sikerült!

Ami el tud romlani...

Hétfőn reggel még nem is sejtettem, hogy milyen izgalmas hétnek nézek elébe. Illetve azt tudtam, hogy nagyon zsúfolt hetem lesz: hétfőn elszámolásra megyek az oroszországi út miatt, délután könyvbemutató, szerdán Baba-mama Klubot vezetek Mamácska helyett, pénteken előadást tartok a Kutatók Éjszakáján, és a hét folyamán össze kéne vágnom egy kis filmet is.
Ez még így gondolatban is kimerítőnek tűnt, előre aggódtam a héttől. Előző héten csütörtökön elromlott az Internetünk egy áramszünet után, és sehogy nem tudták helyrehozni.

Aztán tényleg eljött a hétfő. Elindultunk az iskolába, de nagyon fáradt voltam, ezért még szunyókáltam egy kicsit a Jászai Mari térig, ahol Emil átadta a volánt, és elment dolgozni.
A Nyugatinál észrevettem, hogy több lámpa világít a műszerfalon, mint ideális esetben. Azt gondoltam, hogy Gödig elmegyek vele, mert Rózsának be kell érnie a suliba, aztán majd intézkedem. Szerencsésen eljutottunk az iskoláig, de aztán kiderült, hogy vsz nagy baj van, még az sem biztos, hogy hazajutok a kocsival. Hazafelé Dunakeszin bekanyarodtam egy szerelőhöz, aki megnézte a kocsit, és kiderítette, hogy tönkrement a generátor, és egyáltalán nem tölti az akkumulátort. Biztatóan azt mondta, hogy Budapestre azért biztos haza fogok vele jutni, ha nem használom a lámpát, és nem indítom újra a kocsit - és szerencsére így is lett. A segédje még kiállni is segített, amire nagy szükségem is volt. Olyan kedvesek voltak. A kicsiket már nem vittem oviba, és így 1,5 óra játék után indultunk Gödre Rózsáért vonattal. Nagy kaland. Mindenki élvezte, korlátozott mértékben még én is. Főleg azt, hogy hazafelé fagyiztunk. Rózsa a vonatban megírta a leckéjét, láttunk sokféle érdekes vonatot, meséltünk vonatos meséket. A kis hölgyet kedden szintén Gödre járó barátaink vitték suliba, s az éjszakát is barátoknál töltötte - ezt így is terveztük, mert Ibolyának szerdán korán kellett beérnie az oviba.
Hétfőn délután megérkezett a telefonszerelő és pár perc alatt megjavította a kábelt. Örömmel letöltöttük a leveleinket. Nem sokkal később nagy szélvihar tört ki, félbetört egy fát a kertünkben, ami jó érzékkel letépte a kábelt.
Kedden kiégett az előszobalámpa, ami csak azért gond, mert azt felkapcsolva szoktuk hagyni éjszakára, hogy ne féljenek a gyerekek. Este az autót is visszakaptuk, így Ibolyát gond nélkül eljuttattuk az oviba reggel.
Szerdán jó volt a klub, s este összevágtam a filmet. Csütörtökön megmutattam annak, akinek csináltam, de még néhány változtatást kért rajta, úgyhogy még a csütörtök éjjelt is rászántam, ami kár, mert így nem készültem még semmit a pénteki előadásra. (Majd a filmről lesz egy külön bejegyzés, ha teljesen kész lesz. Egyébként sokkal jobb lett a változtatásokkal.)
Péntek reggelre teljesen tönkrement a telefonom kijelzője, csak kék és fekete csíkokat lehet rajta látni. Amúgy jól működik, ha pontosan tudom, hogy hol találom az adott funkciót, jól el lehet vele boldogulni. Zsuzsit, Emilt könnyen megtalálom, de a tesóimat nem sikerül így vakon előkeresni.
Így legalább nem okozott túl nagy kísértést, hogy telefonálgassak ahelyett, hogy végre felkészülök az előadásomra. Úgy érzem, hogy jól sikerült! Megfelelő időpontokban nevettek az emberek, és látszott, hogy figyelnek.
Odafelé menet észrevettem a Moszkva téren egy jól öltözött hölgyet, aki két nagy nejlonzacskó között guggolt a földön. Láttam, hogy valami ne stimmel vele, ezért közelebb mentem, hogy megkérdezzem, mi baja van. Már éppen nyitottam a szájam a kérdésre: - Segíthetek?
Akkor észrevettem, hogy mit csinál. Füves cigiket sodorgatott. Mégsem segítettem. Pedig vicces lett volna.

Már nem dobog a szívem

Elkezdődött az iskolaév.
Ez még önmagában nem baj, bár nagyon jó nyarunk volt, nagyon jó volt a gyerekekkel kötetlenül, sokat együtt lenni. Különösen nagyon jó volt, hogy Emil is egyhuzamban sok szabadságot kapott, így annyit voltunk együtt, mint talán még soha. Nekem nagyon tanulságos volt az a hét, amikor Emil egyedül volt a gyerekekkel, olyan összeszokottan kaptam őket vissza!
A házról már régen írtam. Sajnos még nem sikerült elköltöznünk, de én nagyon reménykedem, hogy karácsonykor már Gödön fogunk ünnepelni.
Most viszont az a helyzet van, amit nagyon nem szerettem volna: naponta kétszer megyünk Gödre, hogy odavigyük Rózsát, majd elhozzuk. Én nem szeretek autót vezetni (bár most már egyre jobban megy, még Ibolya is megjegyezte), de igyekszem nem sokat nyafogni itthon. Jókat énekelünk, játszunk a kocsiban, amikor éppen nincs rajta mindenkin (engem is beleértve) az ötperc és a mikorérünkmárhaza, és a melegvannyissunkablakot és a stb. Mely esetben még gyakran felhangzik a maradjmárcsendben,merfejbeverlek (amit sajnos csak nevetgélés fogad enyhe esetben, hiszen úgysem érek hátra a kisbusz végébe.)
Az igaz, hogy az autóvezetésem egyre jobban fejlődik. Ahogy Emilnek újságoltam a minap: Már egyáltalán nem dobog a szívem, amikor sávot kell váltani.

Az autóutat némi általános műveltség fejlesztéssel is kiegészítjük, pl. a Lehet téri templomon megfigyelhető román és gótikus stílusjegyekről beszélgettünk Gáborral. Az is szóba került, hogy nekem a gótika a kedvenc stílusirányzatom. Az óvodába érve bizalmasan megkérdezte: - Mama, nekem gótikus a stílusom?

Tikával nagyokat nevetünk, különösen, amikor szopizás közben hirtelen felnéz, és huncutul azt mondja: BOGYÓ? Mire azt kell válaszolnom lendületesen: NEM! Ettől aztán gurul a nevetéstől. A bevésés sikerült...remélem...

Rózsának nagyon tetszik az iskola, különösen a furulyaóra. Nekem is nagyon tetszik az iskola. Jó hangulatú, derűs, békés. Örülök, hogy idejár a lányka.

Ibolya vidám és gyönyörű királykisasszony, aki végre időben lefekszik, mert a hajnali kelések teljesen kiütik az amúgy 100% bagolytípusú gyermeket. Élvezi az óvodát, sokat mesél. Most éppen vele szeretnék kicsit több időt tölteni együtt, de ez nehéz, mert Rózsa és Tika is vele szeretnének játszani.